Örökös üzletrészének a visszavásárlása és bevonása

Kérdés: Társaságunk egyik tagja 2022. évben elhunyt, tulajdoni részesedése a jegyzett tőkéhez viszonyítva 20%-os volt. A hagyatéki eljárásban társaságunk nyilatkozott a közjegyzőnek, és az örökössel egyeztetve a saját tőkére vetített értéket, azaz 203.266 E Ft értéket adtunk meg. Így elhunyt tagtársunk ezen az értéken örökölte meg az üzletrészt. Mivel az örökös nem volt érintett abban az üzleti tevékenységben, amelyet társaságunk végez, ezért felajánlotta azt megvételre a társaságnak. Az egyeztetéseket követően a társaság a jegyzett tőkén felül rendelkezésre álló vagyon terhére megvásárolta az örökös üzletrészét 100.000 E Ft vételáron. Most azt tervezi a társaságunk, hogy a megvásárolt üzletrészt bevonja, majd a bevonást követően a tagok - egymás közötti tulajdoni részesedésük arányában - a tőkét megemelik új törzsbetét befizetésével annak érdekében, hogy a tőkeminimum (3000 E Ft) biztosított legyen. Ismereteink szerint az eszközoldalon a megvásárolt üzletrészt kivezetjük a könyvekből, míg forrásoldalon a jegyzett tőkét a megvásárolt üzletrész névértékével csökkentjük, míg a fennmaradó összeggel az eredménytartalék csökken. A tagok, illetve a társaság tekintetében bármiféle adózási kötelezettség felmerül-e az üzletrész bevonása kapcsán?
Részlet a válaszából: […] ...az üzletrészt vissza lehet vásárolni, és azt a társaság nem megvásárolja. A helyes, törvényszerű használattal tehát a társaság az örököstől visszavásárolja az üzletrészét.Kérdés, hogy az örököst megillető vagyoni értéket az örökös részére kiadták-e,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Öröklés a gazdasági társaságban

Kérdés: 2016-ban örököltem üzletrészt a kft.-ben. A jövőben nem kívánok a kft. tevékenységében részt venni. Szeretném, ha a kft. kifizetné részemre az örökséget. Hogyan kell helyesen meghatározni az örökség összegét? Az örökséget (az üzletrészt) hogyan lehet hasznosítani? Milyen adó- és illetékfizetési kötelezettség kapcsolódik ehhez? Az örökséggel kapcsolatosan a társaságnak milyen feladatai vannak?
Részlet a válaszából: […] ...kezdjük, hogy az örökség értékét a hagyatéki eljárás lefolytatása el ő tt kell meghatározni, még akkor is, ha az örökös az örökhagyó egyenes ági rokona. Az üzletrész öröklése esetén az örökölt üzletrész forgalmi értéke tekintend ő az üzletrész...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 3.

Többségi tulajdonos halála esetén az üzletrész értéke

Kérdés: A kft. 90%-os tulajdoni hányadú tagja 2012. augusztusban meghalt. A társasági szerződés kizárja a kft. üzletrészének az örökösök általi öröklését. 2012 novemberében a megmaradt tulajdonosok módosították a kft. társasági szerződését azzal, hogy az elhunyt többségi tulajdonos üzletrészét a kft. visszavásárolja, amelyet a tagok 5 év alatt váltanak meg. A hagyatéki eljárás 2013. áprilisban volt, a végzésben, illetve a kapcsolódó ügyvédi okiratban rögzítették, hogy az elhunyt tulajdonos üzletrészét piaci értéken 2013-ban két részletben váltja meg a társaság. Az örökösök az ellenérték megváltására 2012 augusztusától jogosultak. A társasági szerződést a hagyatéki eljárás lefolytatása előtt a többi tulajdonos módosította, még a 2012. évi beszámoló lezárása előtt.
Részlet a válaszából: […] ...rendelkezik.A hagyatéki végzés alapján a társaság 2013-ban váltja meg az elhunyt tag üzletrészét, ami azt jelenti (jelentheti), hogy az örökösöktől visszavásárolja a 2012. augusztusi piaci értéken. Az elhunyt tag üzletrésze piaci értékének megállapításához a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 30.

Tulajdoni hányad változtatása (kft.)

Kérdés: Kéttagú kft. 3 millió forint jegyzett és befizetett, 6 millió forint saját tőkével rendelkezik. A 25 százalékos üzletrésszel rendelkező tag elhunyt. Hogyan kell, hogyan lehet a "legolcsóbban" az üzletrészeket 60 (új tag), 20 (új tag), 20 (régi 75 százalékos tag) százalékosra "átalakítani"?
Részlet a válaszából: […] ...meghaladó részt vagy elajándékozta? A Gt. 128. §-ának (1) bekezdése alapján a tag halálával azüzletrésze átszáll a jogutódra (az örökösre), ha azt a társasági szerződés nemzárta ki. Ebből az következik, hogy az elhunyt tag helyébe 25 százalékosrészesedéssel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 13.

Visszavásárolt üzletrész térítés nélküli átadása

Kérdés: 8 magánszemély tulajdonában lévő kft. egyik tagja elhunyt. A tag örököse kérte a neki járó üzletrész kiadását, amelynek értékében a felek kölcsönösen megállapodtak. A megállapodás szerinti érték magasabb, mint az üzletrész nyilvántartás szerinti értéke. A kft. saját tőkéje: jegyzett tőke 8 millió forint, eredménytartalék 19 176 ezer forint. A taggyűlés döntése alapján a visszavásárolt üzletrészből a törzsbetét névértéken térítés nélkül átadásra kerül a 7 tagnak. A kft. nem szándékozik tőkeemelést vagy tőkeleszállítást végrehajtani, a jelenlegi tőkeösszetételen változtatni. Hogyan kell az adott esetet elszámolni? A tagok részére történő átadásnak milyen adóvonzata van? Szükséges-e a törzsbetétnél a kerekítést végrehajtani?
Részlet a válaszából: […] ...üzletrészvisszavásárlásának a Gt.-ben és az Szt.-ben előírt feltételei. A visszavásároltüzletrész visszavásárlási értékét (a tag örökösének fizetendő, fizetettösszeget) a T 3731 – K 381, 384, 4792 könyvelési tétellel kell könyvelni, ésegyidejűleg ezzel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 22.

Szövetkezeti üzletrész és részvény cseréje

Kérdés: A szövetkezet egyik leányvállalata (kft. rt.-vé) átalakult. Az átalakuláskor meglévő felhalmozott vagyon miatt a tulajdonos szövetkezetnél 17 százalékos eredménynövekedés jelentkezett. A szövetkezet – csereszerződés alapján – visszavásárolja tagjától a szövetkezeti üzletrészt névértéken, és ugyanolyan (névértékű) értékű – leányvállalati – részvényt ad érte, mely a szövetkezet számvitelében már 117 forintos beszerzési értéken szerepel. A fenti szövetkezeti üzletrész cseréjének milyen jogcímen, milyen mértékű adóvonzata van a szövetkezetnél, illetve a tagjánál?
Részlet a válaszából: […] ...jogszabály alapján ellenérték nélkül juttatott üzletrész esetében a juttatáskori névérték az eredeti szerzőnél, 2002-től az örökösnél is, ha az üzletrész a hagyaték tárgyát képezte. Az üzletrészhez vétel útján jutott személynél a vételár a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. augusztus 22.