Társasház- vagy sorházépítésnél egyéni szerződés az építtetőkkel

Kérdés: Az Investment Kft. (építési telkekre társas- vagy sorházakat épít) egyéni szerződéseket köt a jelentkező építtetőkkel. Az építtetők egyénileg szerződnek hitelért bankjukkal. A kivitelezést végző Investment Kft. építi a házakat, számlázza a tulajdonosoknak a kettőjük között kötött szerződés alapján. Ez a szerződés azon alapul, amit a bank meghatározott, és az ügyfél, építtető elfogadott, azzal azonos feltételű. A bankok meghatározzák, hogy milyen készültségi foknál mennek ki a műszaki ellenőreik a készültséget igazolni. Ez bankonként eltérő. A beruházó cég azt követően számlázhat, amikor azt a bank ellenőre igazolta, és ez a meghatározott határ, 60%-os készültségi fok vagy 80% stb. Ha az építkezés meghaladja a banki ellenőr kiérkezésének határát, pl. 60%, az ellenőr ezt igazolja (60%), és a beruházó ennyit számlázhat. Így jelentős összegű eltérés mutatkozik a tényleges teljesítés és az igazolt között. A cég ezt év végén időbeli elhatárolással könyvelte és számolta el. Mi a helyzet, ha 2021-ben elmulasztotta a teljesítéseket figyelembe venni? A számviteli politika szerint a mérlegkészítés időpontja január 31. 2022-re időbeli elhatárolással önellenőrzésként figyelembe lehet venni? Jelentős összegű a hiba, 3 soros mérleg készítendő?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben leírtak arról tanúskodnak, hogy sajnálatos módon összekeverik a társas- vagy sorházak építésének, illetve ezen belüli lakások, irodák értékesítésének a szabályait. Úgy tűnik, hogy a szerződés elszámolási egysége szabályait alkalmazzák az időbeli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. május 9.

100%-os intenzitású elhatárolt támogatás megszüntetése

Kérdés: Cégünk 2018-ban fejlesztési célra 100%-os intenzitású támogatást kapott előlegként. Az előleg összege megegyezett a támogatás teljes összegével. Az előleggel elszámoltunk, amelyet 2022. 07. hónapban elfogadtak. A támogatásból 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban vásároltuk meg az eszközöket. Maradványérték egyik eszköznél sincs. Az eszközök egy része (kis értékű) azonnal leíródott, egy része 3 év alatt íródott le, egy része 2020-2021. évben selejtezésre került, a fennmaradó eszközöknek 2022-ben és a további években lesz értékcsökkenése. A 2022-ben az előlegből átvezetett bevételt, majd annak halasztott bevételre történő átvezetését követően hogyan oldhatjuk fel a halasztott bevételt? A kérdező háromféle lehetőséget említ, de egyikre sem lehet igennel válaszolni. Ezért - a terjedelem korlátozott voltára tekintettel - az ismétlések elkerülése érdekében a kérdéseket is a válaszban rögzítjük.
Részlet a válaszából: […] ...kerültek, az aktiválásnál figyelembe vett hasznos élettartamból a még hátralévő (idesorolva 2022-t és az azt követő éveket) évekre kell felosztani (ha pl. 7 évből 5 év van hátra, akkor 5 évre), a 2022-re jutó részt nem kell elhatárolni, csak az azt meghaladó részt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Jövőbeni rekultivációs költségek fedezete

Kérdés: Hulladéklerakót üzemeltető vállalkozás az elmúlt 15 évben a jövőbeli rekultivációs kötelezettségeinek a fedezetére, minden évben költségek passzív időbeli elhatárolását számolta el. A rekultivációval kapcsolatos jövőben felmerülő költségek összege a passzív időbeli elhatárolás időpontjában nem ismert, az elhatárolások kalkulációk alapján történtek. A rekultivációs költség felmerülésekor, a számla alapján költség nem kerül könyvelésre, hanem a számla nettó értéke a T 482. Rekultivációs felhasználás - K 454. Szállítók könyvelési tétellel kerül elszámolásra. A társaság az éves beszámolók kiegészítő mellékletében folyamatosan bemutatta, hogy mekkora értékű rekultivációs elhatárolást tart nyilván. A társaság a rekultivációval kapcsolatban céltartalékot nem képzett. A hulladékról szóló törvény már a 2013-ban hatályos szövegében előírja a céltartalékképzés kötelezettségét, méghozzá a külön kormányrendeletben meghatározott összegben. (A kormányrendelet 2023. év végéig nem jelent meg.) A hivatkozott törvény 2021. 03. 01-től hatályos szövege már nem tartalmazza a kormányrendeletre való hivatkozást, de a céltartalékképzés kötelezettségét fenntartja. A 2024. január 1-jétől hatályos 681/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet megerősíti a céltartalékképzési kötelezettségét, és útmutatást ad a céltartalék kiszámításának módjára. Az Szt. a jövőbeli környezetvédelmi költségekre vonatkozóan nem ír elő céltartalékképzési kötelezettséget. Álláspontom szerint meglehetősen bizonytalan szabályozásra tekintettel az alábbi kérdésekben szeretném kérni állásfoglalásukat:
1. Helyes volt-e az elmúlt 15 évben rekultivációs költségekre való tekintettel költségek passzív időbeli elhatárolását elszámolni?
2. Kötelező volt-e céltartalékot képezni egy hulladéklerakót üzemeltető vállalkozásnak a rekultivációs költségekre való tekintettel, és ha igen, mikortól, vagy csak választható lehetőség volt?
3. A számviteli elszámolás módján változtat-e a 681/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet?
4. Mit kell tenni a passzív időbeli elhatárolásban lévő tételekkel? Meg kell szüntetni? Ha igen, közvetlenül lehet-e vezetni a céltartalékra? Mint céltartalékképzés társaságiadó-alapot növelő tételnek minősül?
5. Elképzelhető, hogy marad az eddig megképzett passzív időbeli elhatárolás, de 2024-től kezdve már kötelezően céltartalékot kell képezni? Ebben az esetben párhuzamosan él majd a két elszámolás?
Részlet a válaszából: […] ...kérdező a megkeresésében idézi a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 41. §-ának (4) és 70. §-ának (1)-(3) bekezdését és a 681/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet, továbbá az Szt. 41. §-ának (2) bekezdését, pedig nem ezen jogszabályok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 7.

Baromfinevelési gépek amortizációs leírási kulcsa

Kérdés:

Társaságunk baromfitenyésztéssel (is) foglalkozik. Az elmúlt években több baromfitartás-technológiai beruházást valósított meg, amelyek aktiválásra is kerültek. Ezekre a gépekre-berendezésekre, amelyek baromfinevelési gépek (a 8436. vtsz. szám alá tartoznak), a Tao-tv. nem tartalmaz külön leírási mértéket, így különböző leírási kulcsokkal szerepeltette társaságunk a társaságiadó-bevallásában. Szeretnénk választ kapni arra, hogy a már korábban (a 2021–2022. években) aktiválásra került eszközök tekintetében alkalmazható-e a Tao-tv. 1. sz. melléklet 9. pontjában foglalt 50%-os leírási kulcs a 2023-as adóévre. Továbbá amennyiben a társaság az 50%-os leírási kulcs mellett dönt, szükséges-e a korábbi évek társaságiadó-bevallását ennek megfelelően önellenőriznie?

Részlet a válaszából: […] ...ha az adózó a törvényben megengedett választási lehetőséggel jogszerűen élt, és ezt az önellenőrzéssel változtatná meg. A kérdésekre konkrétan válaszolva tehát – ha a tárgyi eszköz megfelel a feltételeknek, akkor – választható a 2023-as adóévre 50...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 23.

A kivaalanyiság választása megalapozatlan volt

Kérdés:

Az adózó bejelentkezett a kivába 2018 decemberében, 2019. 01. 01. kezdéssel, és azóta is folyamatosan kivaadóalany, de bejelentkezése jogsértő volt, nem tehette volna meg, mert kapcsolt vállalkozásával együttesen a létszáma meghaladta az 50 főt. Az a kérdés, hogy jövőre, öt év elteltével és az azt követő években az adóhivatal kifogásolhatja a bejelentkezést? Mert ha igen, akkor a 2023 utáni években az el nem évült évekre megállapíthatja a kiva, a tao és a szocho közti adóeltéréseket, ha nem, akkor 5 év után a kivás adózást már jogszerűen alkalmazhatja? Vagyis a kérdés arra irányul, hogy a helytelen bejelentkezés is elévül-e 5 év múlva, vagy azt bármilyen későbbi időpontban kifogásolhatja a NAV?

Részlet a válaszából: […] ...nem választhatta a Katv. szerinti adóalanyiságot – ahogyan azt Ön is említette –, az adóhatóság ebben az esetben az el nem évült évekre állapíthatja meg a kisvállalati adó és a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó, valamint a szakképzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 14.

Raktárépület felújítása támogatásból

Kérdés: A társaság már meglévő (2018-ban beszerzett) raktárépület felújítására nyert fejlesztési támogatást 2021-ben, amelyet meg is valósított 2022-ben, az üzembe helyezés 2022. 09. 30-án megtörtént. A támogatás összegét 100%-ban megkapta, amit előlegként tart nyilván, az elszámolásról még nem kapott értesítést. A felújítás révén nem változott meg a várható használati idő (2068.), a leírási kulcs (2%) és a maradványérték sem. A raktár 2018-as bekerülési értéke 20 millió Ft, az akkor megállapított maradványérték 5 millió Ft. A felújítás összege 50 millió Ft, a támogatási arány 50%. Ha 2023-ban (mérlegkészítés időszaka után) megtörténik az elszámolás, mekkora időszakra kell felosztani a támogatás összegét, illetve a maradványértékre fog-e jutni a támogatási összegből? A helyzetet bonyolítja, hogy a felújítás üzembe helyezése időpontjában a támogatott beruházáson felül további beruházási érték is aktiválva lett. Mennyiben módosítja ez a támogatási arányt, illetve a jövőbeli várható további beruházások mennyire befolyásolják azt, hogy az eszköz értékcsökkenésének mekkora hányadát számolja el egyéb bevételként a halasztott bevételek között nyilvántartott támogatásból?
Részlet a válaszából: […] ...is magában foglalt, az sem tűnik ki, hogy a fejlesztési támogatást konkrétan mire kapták. Így a megkeresésben megfogalmazott kérdésekre egyértelmű választ nem lehet adni, a válaszadáshoz a választ adó kénytelen feltételezésekkel élni, válaszát a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 27.

Projektelszámolás csökkent összköltség mellett

Kérdés:

Egy kft. a 2021. év zárása során a befejezetlen munkái értékelésére a projektelszámolás módszerét alkalmazta. A projekt 2021–2023-as üzleti éveket érinti, a zárás során az ügyvezetés nyilatkozott a várható költségekről (380 millió Ft) és a költségek évenkénti megoszlásáról. A szerződés szerint az összes bevétel 535 millió Ft, amely a következő megosztásban kerül kiszámlázásra: 2021-ben 120 millió Ft, 2022-ben 288 millió Ft, 2023-ban 127 millió Ft. Számítási alapunk az volt, hogy az ügyvezetés által megadott adatok alapján a 2021. évben a projekt 14%-a, a 2022. évben a projekt 43%-a (halmozott), 2023-ban 100%-a készül el. A 2022. évi zárási munkák egyeztetései során kiderült, hogy a külső gazdálkodási körülmények változása, valamint a megváltozott beszerzési feltételek miatt (új beszállító) 100 millió Ft-tal kevesebb lesz a projekt összköltsége, ami 2023-ban realizálódik. Mi a teendő ebben az esetben, hogyan módosítsuk a számítást? A változás miatt a 2021. évet is módosítani szükséges? Milyen árfolyamon kell megállapítani a bevételt, ha a szerződésben euróban határozták meg az árat?

Részlet a válaszából: […] ...áthúzódóan (azaz több üzleti évet érintően) teljesített, a szerződés elszámolási egységének minősülő szerződésekre vonatkozóan írja elő a nettó árbevétel és a kapcsolódó költségek, ráfordítások tényleges teljesítésnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 13.

Időbelileg el nem határolt támogatások

Kérdés:

Egy sportegyesület társaságiadó-támogatásának könyvelésével és elszámolásával kapcsolatban a következő kérdések merültek fel. A Számviteli Levelek 334. számában a 6808-as sorszámú kérdésre adott válaszban az szerepel, hogy az egyesület könyvelésében a pénzügyileg rendezett (megkapott) társaságiadó-támogatás költséggel nem ellentételezett részét időbelileg el kell határolni. Az egyesület 2022. évi költségszámláinak egy részét a 2019–2020. évi támogatás terhére számolta el. Az egyesület könyvelését a 2022. évben vettük át, a 2021. évi zárómérlegben a különböző támogatások költséggel nem ellentételezett részei időbelileg nem kerültek elhatárolásra. Jól értelmezzük a 6808-as kérdésre adott választ, miszerint ezeket a költségeket el kellett volna az egyesület könyvelésében időbelileg határolni? Mit tehetünk, ha az elhatárolást az előző könyvelési szolgáltató elmulasztotta? Jól értelmezzük-e, hogy a számviteli törvénynek való megfelelés érdekében a könyvekben támogatásonként kell bemutatni, hogy a bevételeket milyen kiadásokra fordították, és ami nem kerül felhasználásra, azt időbelileg el kell határolni? Így a NAV által kiutalt céges társaságiadó-támogatások esetében is elkülönítetten, a felajánlást tevő cégenként külön kell nyilvántartani az adott cégtől kapott támogatást és a támogatásra elszámolt költségeket?

Részlet a válaszából: […] ...megjelent, 6808. kérdésre adott válaszunkat. Ezen válasz megismétlése helyett más irányból közelítve keressük – a kérdésben feltettekre – a választ.A kapott támogatásoknak két nagy csoportját lehet megkülönböztetni: az egyik a fejlesztési támogatás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 23.

Kihelyezett hűtőszekrény bekerülési értéke

Kérdés:

Az alábbi téma magyarázatokkal, számviteli törvény szerinti hivatkozással kiegészített konkrét könyvelési tételeiben (beszerzés melyik értékkel, tárgyieszköz-nyilvántartásba milyen összeget és %-os écs-vel, támogatás könyvelése és egyéb tételek) szeretnék segítséget kérni. Cégünk (vevő) mikrogazdálkodó, kihelyezett hűtőszekrényre mint támogatásra (200 E Ft feletti) "Nagy értékű eszközhasználati szerződés"-t kötött az egyik szállítójával (eladó) 2021-ben (ebben az évben semmilyen könyvelés nem történt). A szerződésben vállaltuk, hogy a szerződés aláírásától negyedévente X Ft értékű élelmiszert (alapanyagot) vásárolunk az eladótól bizonyos szankciók (nemteljesülés), eszközre vonatkozó kötelezettségek feltételeivel. Az elvárt forgalom maradéktalan teljesítése fejében, a szerződés lejártát követően az eszközt bekerülési értékének (nettó X Ft) 1%-a+áfa értékben megvásárolhatjuk. Ennek számlázására most februárban került sor. Az eszközre vonatkozóan a típusán és a bekerülési értékén kívül nem tudunk más információt. Az eladás számlájához kell-e még egyéb dokumentum?

Részlet a válaszából: […] ...nem lehet könyvelni.Feltételezzük, hogy a szerződés megkötésekor a szállító a cég rendelkezésére bocsátotta (kihelyezte) a hűtőszekrényt még 2021-ben (lényeges az is, hogy melyik hónapban és milyen napon). Ezen a napon a hűtőszekrényt beruházásként a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 23.

Behajthatatlan követelések önellenőrzése

Kérdés: Adóellenőrzéssel lezárt adóévünkben (2019) van több olyan követelésünk, amelyek behajthatatlanok lettek. Viszont a felszámolás kezdete óta csak idén telt el a két esztendő. Erre az évre így is beadható áfás önellenőrzési bevallás ezen követelésekre vonatkozóan?
Részlet a válaszából: […] Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa-tv.) 259. § 3/A. pontjának c) alpontja szerint behajthatatlan követelésnek minősül többek között az olyan követelés, amelyre a felszámoló által adott írásbeli igazolás (nyilatkozat) szerint nincs...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 27.
1
2
3
13