6 cikk rendezése:
1. cikk / 6 Nagy értékű gépnél kártérítés?
Kérdés: Egy nagy értékű gép baleset következtében a 2018-as év folyamán javíthatóan kárt szenvedett. A javítás költsége, melyet 2019-ben végeztek el, 170 millió forint volt. A biztosító kártérítés címén 153 millió forintot fizetett, szintén 2019-ben, a különbség az önrész volt. 2018-ban évzáráskor elszámoltunk terven felüli értékcsökkenésként 170 millió forintot, és egyéb bevételként a biztosító által majd 2019-ben utalt, de a mérlegkészítésig ismertté vált kártérítés összegét, a 153 millió forintot. A gép beszerzéséhez támogatás kapcsolódik, 50%-os támogatástartalommal, amelynek értékcsökkenés-arányosan még el nem számolt összege a passzív időbeli elhatárolásokban van. 2018-ban a terven felüli értékcsökkenés elszámolásakor ennek 50%-os mértékéig kellett volna e passzív elhatárolásról is kapcsolódó tételt könyvelni az egyéb bevételekkel szemben? A passzív elhatárolásról csak a balesetig felmerülő normál értékcsökkenés arányos részét vezettük ki 2018-ban. A társaságiadó-alapot növelő tételként kell-e kezelni a terven felüli értékcsökkenés összegét a fenti körülmények alapján?
2. cikk / 6 Autókereskedő helytelen számlázási gyakorlata
Kérdés: Autókereskedő kft. autót ad el, amelyet a vevőnek bank finanszíroz meg. Így a vevő a kereskedőnek az önrészt fizeti meg készpénzben, amelyről a kereskedő előlegszámlát állít ki. Majd a kereskedő a teljes összegről kér számlát a banktól, mert a vevő a továbbiakban már a banknak tartozik, ugyanis a bank a kereskedőnek átutalja a befizetett önrésszel csökkentett tartozást. A kereskedő így az előlegszámlát sztornírozza, hogy ne szerepeljen duplán. Helyes-e az eljárás?
3. cikk / 6 Nyílt végű pénzügyi lízing áfája
Kérdés: Nyílt végű pénzügyi lízing keretében beszerzett személygépkocsi áfáját nem kívánjuk visszaigényelni. A gépkocsi értéke 10 millió forint, 5 millió forint az önrész, amely gépkocsi-beszámítás volt. A hátralévő összeget fizette ki a lízingbeadó, amelyről törlesztőrészlet+áfa+kamat megbontásban számlát küld minden hónapban. A maradványérték bruttó 1,4 millió forint. A beszerzési érték tartalmazza-e a le nem vonható áfát? Hogyan kell azt könyvelni?
4. cikk / 6 Nyílt végű pénzügyi lízing áfája
Kérdés: A társaság nyílt végű pénzügyi lízing keretében fog bérelni egy személyautót. Az első lízingdíj a teljes összeg 30%-a, melyről a lízingcég áfás számlát állít ki. Visszaigényelheti a társaság az első díj áfaösszegét? Ekkor nem tudjuk még megosztani az áfa-visszaigénylést, mivel még nem használta senki az autót, nem volt magánhasználat sem. A későbbi díjak áfa-visszaigénylésénél milyen elvek irányadók? Mi a helyzet a maradványérték áfaösszegével?
5. cikk / 6 Kártérítés elszámolása saját műhelyben történő javításnál
Kérdés: Gépjármű-bérbeadással foglalkozó cég sérült autóját saját műhelyben megjavítják. A biztosító számla ellenében fizet, amelyet a cég saját nevére ki is állítanak: alkatrész beszerzési áron, munkadíj+áfa. Így ennek a cégnek az önrészen kívül még a munkadíjra eső áfája is többletkiadást jelent? Hogyan lehet ezt a könyvelésben helyesen levezetni?
6. cikk / 6 Pályázati önrész elszámolása
Kérdés: Pályázat útján intézményünk 20 százalék önrész megfizetésével nagy értékű tűzoltó-technikai eszközökhöz jutott. Könyveléskor az alkalmazott gyakorlat: a becsült önrészt már az eszközök beszerzése előtt meg kell fizetni: T 392 – K 321; az eszköz beérkezése és az elszámolás megérkezése után a beszerzett eszköz áfa nélküli értéke 20 százalékával: T 13132 – K 392; a beszerzett eszköz 20 százalékára jutó áfa: T 182 213 – K 392; az önrésznek megfelelő összegben: T 13112 – K 41231; a 80 százaléknak megfelelő összegben (mint térítésmentes): T 13112 – K 41231. A könyvvizsgáló szerint az önrészt úgy kell kezelni, mint a felhalmozási célú támogatásértékű kiadást. Mi a követendő eljárás? Ha a megfizetett önrész több, mint az eszköz tényleges 20 százaléka, a visszafizetett különbözetet milyen bevételként számoljuk el?