225 cikk rendezése:
21. cikk / 225 Céltartalék képzése visszafizetendő támogatásra
Kérdés: Társaságunk megpályázott és meg is nyert a kormány által indított versenyképesség-növelő támogatási programot, a beruházásként kapott támogatást 2020. folyamán meg is kapta. A támogatási szerződésben vállaltuk, hogy a támogatás folyósítását követő monitoring-időszakban a szerződésben meghatározott feltételeket teljesítjük. A2022. 03. 31-én zárult üzleti évre vonatkozóan azonban nem tudtuk teljesíteni a létszámra előírt kötelezettségvállalást, ezért vissza kell fizetni a korábban folyósított támogatás támogatási szerződésben meghatározott képlet szerint meghatározott nemteljesítéssel arányos részét. Mérlegkészítéskor már tudjuk, hogy a támogatás mekkora részét kell majd biztosan visszafizetni, de a lebonyolító szerv erről szóló felszólításának és a visszafizetés esedékessége ismeretének hiányában kötelezettségként még nem tudjuk a visszafizetendő összeget kimutatni. Mivel fejlesztési célú támogatásról van szó, passzív időbeli elhatárolások között halasztott bevételként mutatjuk ki a támogatás még feloldásra nem került összegét az üzleti év végén. Társaságunk a lebonyolító szerv felszólításának kézhezvétele után, a hatálybalépés időpontjával fogja a visszafizetendő összeget az egyéb ráfordítások között elszámolni, és ezzel egyidejűleg és megegyező összegben a halasztott bevétel is feloldásra fog kerülni. Véleményünk szerint az élő támogatási szerződéshez kapcsolódóan társaságunknak biztosan keletkezik visszafizetési kötelezettsége, amivel a mérlegkészítéskor már tisztában vagyunk. A visszafizetendő összeg megállapítható, de esedékessége nem. Figyelembe véve az előbbieket, és azt, hogy a támogatási szerződésből adódó visszafizetési kötelezettség nem az üzleti tevékenységgel kapcsolatban folyamatosan felmerülő tétel, indokoltnak látjuk az óvatosság elvét biztosító céltartalék képzését a visszafizetendő támogatás összegében a 2022. 03. 31-én zárult üzleti évre, amit a visszafizetéskor kell majd feloldani. Kérdésünk, a céltartalékképzésre vonatkozó következtetésünket helyesnek gondolják-e?
22. cikk / 225 Számviteli feladatok a végelszámolás befejezésekor
Kérdés: A társaság végelszámolása lassan befejeződik. A hitelezői igények kielégítésre kerülnek, de az eszközök egy részét a végelszámoló nem tudja értékesíteni. Azokkal mi legyen? A szabályszerűség érdekében kérem, hogy ismertessék a végelszámolást lezáró számviteli beszámoló sajátosságait, legfontosabb feladatait.
23. cikk / 225 Ingatlan kiadása végelszámoláskor
Kérdés: Végelszámoláskor, ha a cégben van ingatlan, és az előző két évben veszteséges volt, az ingatlanárak növekedése következtében, ha az ingatlant eladják, akkor az előző kettő év vesztesége csökkenti a vállalkozásból kivehető összeget? Ha viszont az egyszemélyes tulajdonosnak természetben adják ki, akkor az ingatlan piaci értékét csökkentheti az előző évek veszteségével és a végelszámolás során felmerült költségekkel?
24. cikk / 225 Szoftverlicencek adásvétele
Kérdés: Az általunk könyvelt vállalkozás (többek között) szoftverlicencek adásvételével foglalkozik. A munkánk során azonban egyre többféle licencezési konstrukcióval találkozunk, és ezek helyes számviteli elszámolását szeretnénk egyeztetni. A kérdésfeltevés mindegyik esetben az adásvételnek a viszonteladó cég könyveiben történő elszámolására vonatkozik. Időbeli korlátozás nélküli licenc (örökös szoftverhasználati jogosultság) adásvétele esetén jól gondoljuk-e, hogy termékértékesítésként kezelendő, és a nettó eladási ár a tárgyév nettó árbevétele, a nettó beszerzési érték pedig a tárgyév elábéjeként könyvelendő? Időben korlátozott szoftverhasználati jogosultság (egyre gyakrabban szoftver- vagy licencbérlet elnevezéssel) esetén, amikor a határozott idő lejárta után a végfelhasználó nem jogosult a szoftvert tovább használni, közvetített szolgáltatásról van szó, ezáltal – amennyiben a szoftverhasználati jogosultság időtartama több üzleti évet érint, mivel a vevő több évet fizet ki előre – jól gondoljuk-e, hogy a viszonteladónak a nettó árbevételt is és a nettó beszerzési értéket is (amely lehet igénybe vett szolgáltatás vagy közvetített szolgáltatás) az érintett üzleti évek között el kell határolnia? Hogyan kezelendő a fenti két licenctípushoz jellemzően hozzákapcsolt szoftverkövetés elnevezésű szolgáltatás, amely arra jogosítja fel a végfelhasználót, hogy a megvásárolt szoftverkövetés időtartama alatt hozzáférhet a licencekhez kapcsolódó frissítésekhez és bizonyos támogatási szolgáltatásokhoz, amelyeket a licenc kibocsátója/jogtulajdonosa nyújt? A szoftverkövetést a viszonteladó cég a licencekkel együtt megvásárolja, és továbbértékesíti. Jól gondoljuk-e, hogy a fenti szoftverkövetés minden esetben szolgáltatásnak minősül, így amennyiben az több évet érint (a vevő több üzleti évre vonatkozóan megvásárolta), mind a szoftverkövetéshez kapcsolódó nettó árbevételt, mind a nettó beszerzési költséget az érintett üzleti évek között el kell határolni? Természetesen, amennyiben a viszonteladó cég bármiféle szolgáltatást nyújt az általa viszontértékesített szoftverekhez kapcsolódóan, ott – több üzleti év érintettsége esetén – a kiszámlázott árbevétel az üzleti évek között elhatárolandó.
25. cikk / 225 Prémium, jutalom elhatárolása
Kérdés: Vállalatunk nagykereskedelmi cég, ahol kiemelkedően jó lesz a forgalom idén. Ez már most látszik. Ügyvezetőnk erre hivatkozva 2022-ben szeretné jutalmazásban részesíteni a kereskedelmi osztályok dolgozóit. A döntés megszületett, és szeretnénk elhatárolni még 2021-re ennek a személyi jellegű költségét. A döntést azzal indokolnánk, hogy az idei évi forgalom után kapnák a kollégák a jutalomutazást, és a döntés és értékelés még 2021-ben megtörtént. A fejtörést és a bizonytalanságot az okozza, hogy a juttatás formája utazás, aminek a jövőbeni összege eléggé kérdéses, illetve a hírek szerint a szocho összege is változhat. Tehát az elhatárolandó járulék összege is kérdéses. Helyesen járunk-e el, ha ezeket a személyi jellegű költségeket még 2021-ben elhatároljuk a várható költség szintjén, vagy a költséget csak az utazás teljesülésekor számoljuk (számolhatjuk el?)
26. cikk / 225 Folyamatos szolgáltatás, eltérő teljesítési időpont
Kérdés: Az Áfa-tv. szerinti teljesítési időpont és a számviteli előírások szerinti teljesítési időpont eltérhet egymástól folyamatos teljesítésű szolgáltatás és időszaki elszámolás esetén. Ilyen esetben hogyan és melyik évre kell könyvelni a számlakiállítónál és a befogadónál a nettó és az áfa összegét?
27. cikk / 225 Korábbi évekre vonatkozó jutalom 2021-ben történő jóváhagyása
Kérdés: A kft. munkaviszonyban lévő ügyvezetője részére 2021-ben a társaság tulajdonosa 2 havi munkabérének megfelelő összegű jutalmat hagyott jóvá és fizetett ki. A 2021. évben jóváhagyott és kifizetett jutalom a 2019. évi üzleti év gazdálkodására tekintettel került megállapításra, jóval a 2019. évi üzleti év beszámolójának elfogadását követően. Melyik üzleti évben kell elszámolni költségként a jutalom és a munkáltatói cégterhek összegét? A 2021. üzleti évben kell elszámolni, esetleg elhatárolással 2020. évre? Illetve, ha jelentős összegűnek minősülnek a felmerült költségek, a 2019. üzleti év beszámolóját kell korrigálni a 2020. évről beadott beszámolóban a lezárt üzleti évekre vonatkozó módosítások oszlopban?
28. cikk / 225 K+F-költségek elhatárolása
Kérdés: Társaságunk 2021. évtől a kiva hatálya alá jelentkezett be. 2018. évben utófinanszírozásos kutatás-fejlesztési pályázatot nyert. Ennek eredményeképpen – előleg kiutalása nélkül – gépfejlesztésbe kezdtünk, melynek során 1000 E Ft értékű prototípusú gépet állítottunk elő. Aprojekt munkálatai során 2018. évben 8000 E Ft, 2019. évben 10.000 E Ft közvetlen költség merült fel, melyet a halasztott ráfordítások soron mutattunk ki a mérlegben. A projekt elszámolására végül – hosszas egyeztetést követően – a 2020. év végén került sor, amikor is a GINOP pályázat keretében a bírálók a felmerült összköltség 59,96%-át ítélték meg, és 33 000 E Ft támogatást utaltak ki társaságunknak. Számviteli politikánkban a K+ F-költségek elszámolására a költségként történő elszámolási módot választottuk. Helyesen jártunk-e el a 2018. és a 2019. évben, amikor is a közvetlen költségeket halasztott ráfordításként tartottuk nyilván? A számviteli politikában rögzítettek szükségessé teszik-e a 2018. és a 2019. évi társaságiadó-bevallás módosítását, vagy az elfogadott és kiutalt támogatás évében, 2020-ban számolhatom-e el egy összegben a felmerült költségeket? Amennyiben a 2018. és a 2019. évben felmerült költségeket a felmerülésük évében érvényesítjük, úgy a 2020. évben kiutalt támogatás összegét miként érvényesíthetjük az előző évek költségeivel szemben? A támogatás összege figyelembe vehető-e társaságiadóalap-kedvezményként?
29. cikk / 225 Hibás alapanyagból készült és értékesített termék
Kérdés: Ipari termelést folytató társaság rossz minőségű alapanyagot kapott a szállítójától, amit felhasznált, és a késztermékeit értékesítette. A minőségi probléma később vált ismertté, a terméket vissza kellett hívnia. A szállító minden kárát megtérítette, ami ténylegesen felmerült, és amit bizonylattal igazolt. Ezenfelül kártérítésben is megegyeztek (a jó hírnév megsértése miatt). A kártérítést a szállító a termék térítésmentes átadásával teljesíti. Az ügylet 2020. évi, de a nem vagyoni kártérítés teljesítése az ingyenes termékátadással részben csak 2021-ben teljesül. Az a kérdés, hogy a 2020. évi fordulónap és a mérlegkészítés időszakában ingyenesen átadott/számlázott termék értéke, mint egyéb bevétel, a 2020. vagy a 2021. évet illeti? Az egyéb bevétel az Szt. szerint pénzügyileg rendezett. Ez a teljesítés pénzügyileg rendezettnek minősíthető-e a 2020. év tekintetében?
30. cikk / 225 Devizás tagi hitel értékelése
Kérdés: A devizában fennálló tagi hitel a 2023. évig tartó futamidő alatt hogyan szerepel a könyveinkben a kölcsönt adónál? Különös tekintettel az év végi devizás átértékelésekre és a járó, de nem esedékes kamatok elszámolását illetően.