Partner vízügyi hálózatának javítása támogatásból

Kérdés: Az alábbi eset helyes számviteli elszámolásához kérem a tanácsukat. Adott egy magyar társaság, amely a támogatói okirat szerint részt vesz a Nyugat-Balkán régió éghajlatvédelmi fejlesztésében, amelynek kivitelezéséhez 60%-ban kap állami támogatást. A megállapodás szerint a fennmaradó 40%-ot saját önerejéből kell állnia. A végrehajtott fejlesztések, tanácsadói tevékenységek ezen régióban található partner vízügyi hálózatának javítását szolgálják, vagyis nem a támogatásban közvetlenül részesülő, kivitelező magyar társaság saját tulajdonában lévő eszközökhöz, hálózatokhoz kapcsolódnak. Ez esetben hogyan kell elszámolni a fejlesztéshez igénybe vett alvállalkozók számláit, a saját maga által beletett munka bérköltségét? Amennyiben fennáll a partnernél létrehozott munka esetében bármilyen helytállási kötelezettség, kell-e a társaságnak a támogatói bevételekből ezen kötelezettség végett esetlegesen felmerülő költségek fedezetére bármilyen részt a kapott támogatás összegéből elhatárolnia?
Részlet a válaszából: […] ...átadás is).A támogatás elszámolásához természetesen a költségeket gyűjteni kell, az alvállalkozói teljesítmények értékét az igénybe vett szolgáltatások költségeként, a társaság által befektetett munkaerő költségét (bérköltségét, bérjárulékát, egyéb.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 13.

Számviteli bizonylat nélküli könyvelés

Kérdés:

Egyre többször fordul elő, hogy egy gazdasági társaságnál hiányzó számlák vannak (bankkártyás fizetések, utalások, készpénzes fizetések), amik a bankon megjelennek, vagy a NAV online adatszolgáltatáson látszódnak. Megoldás lehet-e, hogy áfalevonás nélkül (bruttó módon) kerülnek könyvelésre ezen költségek a cég könyveiben egy nyilatkozat alapján, mely nyilatkozat tartalmazza, hogy ezen tételek a cég érdekében felmerült költségek voltak, mihez kapcsolódóan merültek fel, ki volt a partner, mi került vásárlásra, és mellékelésre kerülnek a NAV online adatszolgáltatásból kinyerhető adatok (ahol látszik az időpont, hogy a cég nevére állították ki a számlát, és hogy mit vásároltak stb.)?

Részlet a válaszából: […] ...szempontjából nem felelnek meg a számviteli törvény szerinti számviteli bizonylatnak. Ezek a pénztári, illetve banki bizonylatok az igénybe vett szolgáltatás, vásárolt termék ellenértékének a pénzügyi teljesítését alátámasztó számviteli bizonylatok. Tekintettel.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 15.

Utólag adott engedmény termékben

Kérdés: Cégünk év végén partnereinek, szerződés szerint, nem számlázott, utólag adott engedményt ad. A bónusz értékét termékben kapják a partnerek. Keletkezik-e áfafizetési kötelezettség, és ha nem, a szállításhoz elegendő-e a számviteli bizonylat, mivel a termék Ekáer-köteles?
Részlet a válaszából: […] ...értelmében a termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében az adó alapjába nem tartozik bele a korábban beszerzett termék, igénybe vett szolgáltatás mennyiségére tekintettel a teljesítésig adott árengedmény, vagy más, szintén a teljesítésig adott...elmében a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 15.

Kitermelt, lábon álló faanyag értékesítése

Kérdés:

Társaságunk egy 174 hektáros fás-füves parkot – szabadidőközpontot – üzemeltet, amely ingatlan a társaság tulajdonában áll. A társaság ajánlati felhívást tett közzé, "az erdő fahasználati beavatkozás végrehajtása a kitermelt lábon álló faanyag értékesítésével" tárgyában. Mivel társaságunk nem rendelkezik a fakivágáshoz szükséges infrastruktúrával, lábon álló faként kerül értékesítésre az ajánlatadó által kitermelt famennyiség. Az ajánlatadó vállalkozó rendelkezik a tárgyi munkavégzéssel kapcsolatban megfelelő jogosultsággal és engedélyekkel. A megvásárolt faanyag pontos mennyisége az elszállítást megelőzően jegyzőkönyvben kerül rögzítésre, a fakitermelésről műveleti lap készül. Az ajánlatadóval "Megbízási szerződés fahasználati beavatkozás végrehajtására adásvételi szerződéssel" került megkötésre, melyben rögzítettük a vételárat köbméterben kifejezve, illetve az elszámolás menetét. Társaságunk nem tart nyilván erdőt a könyveiben, csak a kapcsolódó ingatlant. A készletekről év közben nyilvántartást nem vezetünk, év közben költségként számoljuk el a beszerzéseket, az év végi zárókészlet megállapítása leltárfelvétellel történik. Hogyan kell a társaságunknak számvitelileg kezelnie a lábon álló fa értékesítését? Készletre venni nem tudjuk, mivel év közben nem vezetünk nyilvántartást, erdő tárgyi eszközzel nem rendelkezünk, amit értékesíthetnénk. Megfelelő-e, ha csak árbevételként könyveljük, költség felmerülése nélkül? Az ajánlatadó vállalkozónak van számlakibocsátási kötelezettsége a fakitermelésről? Hogyan járunk el szabályosan a lábon álló fa értékesítésével és kitermelésével kapcsolatban? A megkeresésből kihagytuk azokat a részeket, amelyek a kérdésekre adandó válaszhoz nem szükségesek.

Részlet a válaszából: […] ...esetben természetesen az ajánlatadónak az eladó társaság felé számláznia kell a kitermelés értékét, amelyet az eladó társaságnál az igénybe vett szolgáltatások költségei között kell elszámolni, majd az értékesítés elszámolt közvetlen költségeként kell kimutatnia.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 23.

Pénzeszközöket érintő gazdasági események bizonylatai

Kérdés:

Az Szt. 165. §-a (3) bekezdésének a) pontja szerint: "a pénzeszközöket érintő gazdasági műveletek, események bizonylatainak adatait késedelem nélkül, készpénzforgalom esetén a pénzmozgással egyidejűleg a könyvekben rögzíteni kell." Az alábbi gazdasági eseményekkel kapcsolatban kérem válaszukat:
1. A munkavállalónak előre nem látható okból, a cég tevékenysége érdekében felmerült kiadása keletkezik (a céges autó lerobbant, a vontatásról készpénzes számlát kap). Elszámolásra kiadott összeget nem vett fel. A munkavállaló egy-két nap elteltével adja le a pénztárba a számlát, amelynek összege részére kifizetésre kerül. Ebben az esetben megfelel-e a törvényi szabályozásnak, hogy a készpénzes számla kelte és a cég pénztárából történő kifizetés eltér egymástól? Könyvelése a szállítóval szembeni vagy a munkavállalóval szembeni kötelezettség kiegyenlítése?
2. A munkavállaló elszámolásra kiadott összeget vesz fel. Elszámoláskor melyik a helyes módszer: ha bevételezzük a pénztárba a teljes elszámolásra kiadott összeget, és az elszámolásra felvett összegből kifizetett készpénzes számlákat kiadjuk a pénztárból (ilyenkor el fog térni a készpénzes számla kelte és a pénzmozgás), vagy csak az elszámolásból megmaradt összeget bevételezzük, a készpénzes számlákat pedig a 36-os elszámolásra kiadott összegek számlára könyveljük? Hogyan kell eljárni akkor, ha a munkavállaló általi vásárlások összege meghaladja az elszámolásra kiadott összeget?
3. A cégnél a munkába járás költségtérítése (helyközi bérlet) a cég nevére kiállított számla alapján történik. A munkavállalók a bérlet számláját a következő hónapban adják le (a bérlet lejártát követően, új bérlet vásárlásakor). A bérlet számláját könyveljük, összegét a pénztárból kiadjuk, a dolgozó felé az önrészt számlázzuk. Ebben az esetben szintén nem egy időben történik a gazdasági esemény és a pénzmozgás, mivel a bérletről kiállított számla kelte és a pénztárbizonylat kelte eltér egymástól (az eltérés egy hónap). Hogyan járunk el szabályosan a bérletszámla összegének pénztárból való kifizetését illetően?

Részlet a válaszából: […] ...számlát, a pénztárból kifizetett díjat is a munkavállalónak kell átvennie. A pénztárból történő kifizetést egyidejűleg az igénybe vett szolgáltatások költségei között is könyvelni kell a pénztárral szemben.2. A munkavállalónak elszámolásra kiadott...s...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 12.

Szoftver felhasználói jogának értékesítése

Kérdés: Belföldi székhelyű gazdasági társaság üzletviteli tevékenysége szerzői jogvédelemben részesülő szoftvertermék fejlesztése. A létrehozott szoftvert a társaság számviteli nyilvántartásában a szellemi termékek között tartja nyilván. A szoftvert létrehozó társaság (A társaság) a szellemi termékként nyilvántartott szoftver felhasználási jogát, felhasználási szerződés alapján, 2022. szeptember 1. és 2023. augusztus 31-e közötti időtartamra egy másik belföldi gazdasági társaságnak (B társaság) értékesíti. Az A társaság által számlázott felhasználói jog értéke magában foglalja a 12 hónapos időszakra járó felhasználói díj értékét, amely 2022. évben pénzügyileg be is folyik az A társasághoz. Az időarányosan a 2023. évet illető, de 2022-ben befolyt felhasználói díjat el kell-e határolni a T 91 – K 48 könyvelési tétellel? A felhasználói jogot megvásárló gazdasági társaság (B társaság) a 2022/2023. évre vonatkozó felhasználói jogot 2022-ben változatlan formában, szintén az említett 12 hónapos időtartamra egy harmadik társaságnak (C társaság) értékesíti, amely végső felhasználónak minősül. Elszámolható-e a B társaságnál a felhasználói jog beszerzése és annak változatlan formában történő továbbszámlázása közvetített szolgáltatásként, ha a megrendelővel kötött felhasználói jog átruházására vonatkozó írásos szerződésben a közvetítés lehetősége és a számlában a közvetítés ténye egyértelműen megállapítható?
Részlet a válaszából: […] ...B társaság sem felhasználói jogot értékesít. B társaság a felhasználói jog címén az A társaság által számlázott szolgáltatást az igénybe vett szolgáltatások költségeként kell, hogy könyvelje, és természetesen a 8 hónapra jutó részt időbelileg a B társaságnak is.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 12.

Devizás bérleti díj kifizetése magánszemélynek

Kérdés: Cégünk a 2023. évben adószámmal nem rendelkező magánszemélytől bérelne lakást iroda céljára. A bérleti díj a szerződés szerint euróban kerül meghatározásra. Ismereteink szerint cégünknek ebben az esetben kifizetőként havonta meg kell állapítani az adóelőleget, levonni és befizetni az adóhatóság részére. Az adóelőleg alapjának meghatározása 10%-os költséghányaddal történik, a nettó bérleti díj megfizetésére euróban kerül sor. A bruttó bérleti díj és az adóalap forintban történő meghatározásakor milyen árfolyamot kell használnunk? A nettó bérleti díj forintban történő meghatározását követően milyen árfolyam alapján szükséges azt euróra visszaváltani, hogy el tudjuk utalni a bérbeadónak? Mindezek megállapítása melyik pontos jogszabályhely alapján történik?
Részlet a válaszából: […] ...a könyvviteli nyilvántartásait euróban vezeti, akkor a szerződésben meghatározott bérleti díj teljes összegét euróban könyveli, mint az igénybe vett szolgáltatások értékét a magánszeméllyel szembeni kötelezettségként (T 522 – K 454), de könyvelnie kell az elszámolási.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 12.

Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] ...választ azzal kell kezdeni, hogy a kérdező nem árulta el, hogy a rendezvényszervező vagy a rendezvényszervezőt igénybe vevő cég szempontjából kérdez. A kérdésben leírtakból arra következtettünk, hogy a rendezvényszervező cég problémájára szeretne a kérdező választ......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Külföldi szakemberek részére szállásbiztosítás

Kérdés: Társaságunk az EU-ból vásárol gépeket belföldi forgalmazásra, illetve saját termelési tevékenységéhez. A gépek beüzemelését, szervizelését a gyártócég szakemberei végzik Magyarországon. A szerelők részére a szállodát többnyire mi rendeljük, és a számlát a részünkre állítja ki a szálloda. A szálláselszámolás kialakult módját a helyismeret és a költségtakarékosság indokolta. Ugyanis a külföldi fél szállásköltségét minimum 5-10 százalékos kezelési díjjal növelte. Amennyiben a szállodaszámlával kapcsolatosan egyértelműen bizonyítható, hogy a tevékenységünkhöz kapcsolódó szolgáltatáshoz vettük igénybe, levonható-e az áfája, és a vállalkozás költségeként elszámolható-e, illetve ha az igénybevétel vállalkozási célja nem dokumentált egyértelműen, akkor üzleti szolgáltatásról vagy nem a vállalkozás érdekében történt ráfordításról van-e szó, és ennek megfelelően kell-e az adózást megoldanunk?
Részlet a válaszából: […] ...a szálloda számlája kifizetésének. Természetesen a szálloda számlájának tartalmaznia kell a szállodaszolgáltatást igénybe vevő szakemberek nevét és egyéb adatait is. Bár magánszemélyek vették igénybe a szálloda szolgáltatását, az igénybevétel a......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 24.

Üzemben tartó nem a tulajdonos

Kérdés: A belföldi kft. tulajdonát képezi egy gázolajjal működő kisteherautó, amelyet a könyveinkben tárgyi eszközként tartunk nyilván, értékcsökkentjük, a fenntartási és üzemanyagköltségeket elszámoljuk. Az autónak egy másik kft. lesz az üzemben tartója, amely a forgalmi engedélybe is bevezetésre kerül, tulajdonos marad az eredeti cég. Melyik cégnél tudjuk ezentúl a költségeket elszámolni? A könyvekben nyilván az első cégnél marad az autó. Mi lesz a tárgyi eszköz értékcsökkenésével? Kinek a nevére kérjük a költségszámlákat?
Részlet a válaszából: […] ...a kisteherautó értékcsökkenési leírását, de azt az üzemben tartó cég felé le kell számláznia, az üzemben tartó cégnél kell azt az igénybe vett szolgáltatások között költségként elszámolnia.(Kéziratzárás: 2022. 10. 06...herautó értékcsökkenési leírását, de azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 13.
1
2
3
4
52