1. cikk / 19 Csoportmentességi és állami támogatás egyidejűleg
A kft. adózás előtti eredményét csökkenheti a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés zs) pontja 11–12. bekezdésében leírtak alapján az adóév utolsó napján a korábban még használatba nem vett tárgyi eszközök (beruházások) értékével, mely összeg nem haladhatja meg a kkv adóévi adózás előtti eredményét. Ha élni kívánunk ezzel a kedvezménnyel, akkor az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések alapján (mg.-i termelést szolgál) a mezőgazdasági csoportmentességi rendeletben foglalt támogatásként vehető igénybe. Erre vonatkozó támogatásra a NAV kiadott egy állásfoglalást: "A kkv-k bizonyos feltételekkel a beruházáshoz kapcsolódó egyes adórendszeren belüli támogatásokat nem de minimisként, hanem az általános vagy a mg.-i csoportmentességi rendeletben foglaltak szerint is igénybe vehetik." Ennek a választásnak azért van jelentősége, mert az így igénybe vett támogatás összegét nem kell összeszámítani a de minimis rendeletben meghatározottak szerint, azonban a támogatási intenzitások területi mértékére mindenkor figyelemmel kell lenni [37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet Észak-Mo.-i régió 50%.] Ez a támogatás összeszámítandó az eddig megkapott támogatással (EMVA-támogatás, intenzitása 50%)? Mert ha igen, akkor társaságunk nem veheti igénybe.
2. cikk / 19 Kkv-s beruházási kedvezmény felújításra
3. cikk / 19 Kkv-besorolás kiugró árbevétel mellett
4. cikk / 19 Mérsékelt iparűzési adó könyvelése II.
5. cikk / 19 Szakképzési hozzájárulás elszámolása
6. cikk / 19 Középvállalkozás beruházásainak támogatása szállítási ágazatban
1. Jól gondolom, hogy az új kamionjainak a beszerzési értéke (közvetlen támogatást nem kapott rá) így az adózás előtti eredmény összegéig csökkenthető? Vagyis 300 millió forint adózás előtti eredmény és 200 millió forintos új kamion beszerzése esetén az adóalapja 100 millió forint lesz.
2. A pótkocsibeszerzésre használható a de minimis támogatás, vagy erre is csak a csoportmentességi alapján vehető igénybe? A csoportmentességinek mi a maximálisan igénybe vehető értéke?
3. Amennyiben raktárt (közvetlenül a vállalkozást szolgálja) épít, azt milyen címen veheti igénybe?
4. Irodahelyiség célú beruházásra – fuvarszervezők dolgoznak itt – is igénybe vehető?
7. cikk / 19 Kis- és középvállalkozások beruházási adóalap-csökkentése
8. cikk / 19 Kis- és közepes vállalkozás besorolása
1. A kapcsolódó vállalkozás és partnervállalkozás (tehát a Kkv-tv. definíciója szerinti, és nem a Tao tv. szerinti kapcsolt vállalkozásról van szó) értelmezésénél mely vállalkozások adatait kell összeadni? Avagy hogyan kell értelmezni a következőt, azaz pontosan hogyan kell megállapítani az összevonandó cégeket? Ez a kérdés többek között azért merült fel, mert egy szakcikkben a következőt lehetett olvasni: "Ha rendelkezésre áll konszolidált beszámoló, akkor a vállalati méretmutatót az abban foglaltak alapján kell meghatározni. Ha nem készül konszolidált beszámoló, akkor a kkv-törvény szerinti kapcsolt vállalkozások adatait össze kell számítani, illetve arányosan figyelembe kell venni az úgynevezett partnervállalkozásokat is. Itt fontos megemlíteni, hogy az összeszámítás során a kkv-törvény szerinti kapcsolt (ottani megfogalmazásban »kapcsolódó«) vállalkozás definíciót kell figyelembe venni, ami nem egyezik meg a Tao-törvény szerintivel".
2. Az összevonandó cégcsoport helyes megállapítása után, az összesített létszám eléri az 50 főt két egymást követő év során, akkor a mérlegfőösszeg és az árbevétel értékeitől függetlenül beáll a középvállalkozói státusz a harmadik évtől?
3. Amennyiben középvállalkozásoknak minősülnének, akkor már transzferárszabályzattal és -nyilvántartással kell rendelkezniük, vagy csak a mentesítési feltételek meg nem felelése esetében?
9. cikk / 19 Beruházási adóalap-kedvezmény kkv-knál
10. cikk / 19 Kkv-minősítés a Kkv-tv. szerint
Rendelkezésre álló információk:
1. Egy magyar kft. éves árbevétele 5,2 millió EUR, létszáma 34 fő.
2. A kft. tulajdonosainak tulajdoni és szavazati arányai a következők:
Házaspár együttesen 50%.
Külföldi vállalkozó 50%.
Gyakorlatilag minden döntést közösen hoznak meg.
3. A külföldi vállalkozó konszolidált éves bevétele 300 millió EUR, dolgozói létszáma 1500 fő.
4. A külföldi vállalkozó konszolidált beszámolójában a kft. adatai a társult vállalkozásra vonatkozó szabályok szerint szerepelnek.
5. A házaspárnak van egy másik kft.-je is, 100%-os tulajdonban, ennek bevétele 75 millió Ft, a foglalkoztatottak száma 4 fő.
6. A vállalkozásokat jellemző adatok nem változtak az elmúlt két évben.
Kérdések:
a) Hogyan kell figyelembe venni a külföldi vállalkozó adatait a 2004. évi XXXIV. törvény 5. §-ában szereplő feltételeknek megfelelően?
b) Besorolható-e a magyar kft. középvállalkozás kategóriába a rendelkezésre álló információk alapján?
c) Milyen adatokat kell figyelembe venni, ha a házaspár kft.-jének besorolását vizsgáljuk?