Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...cég alapítására vonatkozó adózási szabályok szerint lehet eljárni. Az új alapító okiratban szerepeltethetők nem pénzbeli hozzájárulásként az egyéni cégnek átadott eszközök, illetőleg meg kell határozni a cég jegyzett tőkéjét, a tag vagyoni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Egyéni vállalkozó átalakulása gazdasági társasággá

Kérdés: Mezőgazdasági egyéni vállalkozó szeretne átalakulni családi gazdasággá. Hogyan tudja az egyéni vállalkozását lezárni és a családi gazdaságot indítani? A vállalkozásában termőföldek és mezőgazdasági gépek vannak. A gépek után az áfát hogyan tudja rendezni? A családi gazdaságba belépne a házastárs is, aki szintén egyéni vállalkozóként mezőgazdasági és bérbeadási tevékenységet végez. A mezőgazdasági tevékenységet folytatná a családi gazdaság tagjaként, de a bérbeadás maradna továbbra is az egyéni vállalkozásában. Neki szintén vannak földterületek és gépek a vállalkozásában, amit ő is bevinne a családi gazdaságba. Hogyan tudják az eddigi időszakot lezárni szja és áfa szempontjából, és hogyan tudják a családi gazdaságot indítani?
Részlet a válaszából: […] ...vállalkozó adónyilvántartásában szereplő vagyontárgyak közül mely vagyontárgyak képezik az alapító egyéni vállalkozó vagyoni hozzájárulását, és mely eszközöket és kötelezettségeket adja át az alapítandó korlátolt felelősségű társaságnak;-el kell készítenie...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 9.

Áttérés

Kérdés: Mikor történhet az áttérés kiváról katára? Milyen formában?
Részlet a válaszából: […] ...nyomtatványon kell bejelentést tenni az adóhatóságnak.Akár bejelentéssel, akár más okból szűnik meg a kivaalanyiság, a megszűnéssel lezárul a vállalkozás adóéve, és új adóév kezdődik. A lezárt kivás üzleti évről az adóalanynak a számvitelről szóló 2000. évi C...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 30.

Egyéni vállalkozó feladata egyéni céggé alakulás esetén

Kérdés: Mi a feladata az egyéni vállalkozónak egyéni céggé alakulás esetén? Mi lesz az egyéni cég jegyzett tőkéje?
Részlet a válaszából: […] ...a tárgyi eszközökről, nem anyagi javakról;– a leltárban meg kell jelölni az egyéni cég tulajdonába nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként kerülő eszközöket azon az értéken is, amely értéket az egyéni cég alapító okiratában rögzített (ez utóbbi eltérhet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 25.

Megszűnt kata-adóalany teendői

Kérdés: Mi a teendője annak a kata-adóalanynak, akinek a NAV határozattal szüntette meg a kata-adóalanyiságát visszamenőleg (októberben március 31-ével)? Milyen adóbevallásokat kell pótolni milyen határidővel?
Részlet a válaszából: […] ...volt kötelezett, akkor ezt legkésőbb a kataalanyiság megszűnését követő év február 25-ig meg kell fizetnie. Miután ezzel lezárult a kisadózók tételes adója szerinti adóalanyiság, az adóalany – attól függően, hogy milyen vállalkozási formában működik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 12.

Osztalékadó-kedvezmény

Kérdés: Egy előadáson elhangzott, csak akkor vehető ki a házipénztár 10 százalékos adókulccsal, ha a 2006. évi adózott eredményt is kivesszük. Én ezt nem olvasom ki a törvényből, csak azt, hogy a 2006. év osztalékát külön kell kezelni. Elég-e az adózott eredmény egy részének osztalékként való felvételéről rendelkezni? A 10 százalékos osztalékrészre eho-t nem kell fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...(3) bekezdésének c) pontjaalapján továbbra is csak a 25, illetve a 35 százalékos adóterhet viselőosztalék után kell egészségügyi hozzájárulást fizetni. A 10 százalékososztalékadóról nem az Szja-tv. rendelkezik, hanem a 2006. évi LXI. törvény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 28.

Üzleti vagy cégérték elszámolása beolvadás esetén

Kérdés: "A" cég megvásárolja "B" cég részesedését. "B" eszköze ingatlan – amelyet hitelből vásárolt –, illetve a jegyzett tőkének megfelelő pénzeszköz. Az ingatlan piaci értéke meghaladja a könyv szerinti értéket, erre tekintettel a részesedést "A" cég "B" cég saját tőkéje + az ingatlan könyv szerinti értékét meghaladó piaci ára együttes összegéért veszi meg, amely utóbbit üzleti vagy cégértékként mutatja ki. Hogyan kell kezelni az üzleti vagy cégértéket, illetve milyen adózási vonzata van annak, ha "B" beolvad "A" cégbe?
Részlet a válaszából: […] ...eredmény csökkentésként nem vehető figyelembe a Tao-tv. 1. számúmellékletének 13. pontja, valamint az ezt beiktató, az adókról, járulékokról ésegyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2003.évi XCI. törvény 209....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 11.