Projektelszámolás részteljesítés esetén

Kérdés: A megrendelő megbízza társaságunkat egy kisebb ipari létesítmény kivitelezésével 10 millió Ft értékben. A munka zöldmezős beruházásnak minősül, a szerződés aláírásakor a megrendelő felelősségi körébe tartozóan még nem áll rendelkezésre minden hatósági engedély, ami az építkezés megkezdéséhez szükséges. Társaságunk – ennek ellenére – az organizációs tevékenységet a tárgyévben megkezdte (irodai konténerek, mobil WC-k telepítésre kerültek, a területet bekerítették, az egyéb beszerzési, projektirányítási és tervezési feladatok), amelyek kapcsán társaságunknak a tárgyévben 800 ezer Ft számlázott tényköltsége keletkezett. A szükséges engedélyeket a megrendelő a következő év január 12-én tudta beszerezni, a kivitelezést a földmunkával társaságunk ezt követően tudta elkezdeni. A megrendelő felé az első részszámlát a következő év január 31-i teljesítéssel tudtuk kiállítani. Társaságunknál a számviteli politikában rögzítetten január 10. a mérlegkészítés napja. A számviteli törvény hatályos módosítása alapján a tárgyévi beszámolóban hogyan kell a projekthez mint elszámolási egységhez tartozó bevételeket és ráfordításokat elszámolnunk?
Részlet a válaszából: […] ...azaz a megrendelővel kötött, a megrendelő által meghatározott jellemzőkkel rendelkező termék vagy szolgáltatás létrehozására és értékesítésére vonatkozó szerződés egésze esetében. A megrendelővel kötött szerződésből a részteljesítéseknek,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 10.

Hígtrágya, alomtrágya elszámolása

Kérdés: A környezetvédelmi előírásokkal összhangban megvalósított trágyaberuházás után keletkezett hígtrágya és alomtrágya számviteli elszámolásával kapcsolatosan kérdezném: Kell-e, kötelező-e a hígtrágyát, alomtrágyát melléktermékként hozamolni? Ha igen, milyen értéken és milyen mennyiségben, vagy hogyan lehet meghatározni a mennyiséget, illetve értéket? A hígtrágyát a kijuttatórendszeren keresztül kiöntözik a földekre. Az alomregenerált trágya egy része almolásra, más része a földre kerül, természetesen a megfelelő hatósági engedélyekkel. Kell-e készleten lenni akár hígtrágyának, akár alomregenerált trágyának? A valóságban van, de papíron is kell lennie? Lehet-e az, hogy csak annyit hozamolunk, amennyit kijuttatunk, illetve néha értékesítünk? Értékesítés csakis alomregenerált trágya esetében van. A hígtrágya-készletezés értelmetlennek tűnik, hiszen az ülepszik, párolog, mennyisége változik. A fentiek szerint szeretnék egy komplett választ kapni, ha lehetne az egész számviteli elszámolására vonatkoztatva, még azt is figyelembe véve, hogy meddig az állattenyésztés költsége, és mikortól lesz a növénytermesztés költsége. A kiöntözés miatti talajvizsgálat az állattenyésztés költsége még, vagy a növénytermesztésé?
Részlet a válaszából: […] ...a válasz az, hogy a trágyát – mivel annak hasznosítása a növénytermelésben, illetve közvetlen értékesítésként megvalósul – készletként ki kell mutatni, függetlenül attól, hogy az hígtrágya vagy alomtrágya. A trágyát az állattartás melléktermékeként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 10.

Ingatlanvásárlás áfája

Kérdés: A Számviteli Levelek 190. számában a 3975. kérdésre adott válaszban azt írják: "Az ingatlanvásárláshoz kapcsolódóan meg kell jegyezni: az eladó – számviteli szempontból – nem ingatlant ad el, illetve a vevő nem ingatlant vásárol, hanem épület(ek)et és hozzá tartozó földrészletet. Áfa szempontjából is ezt kell az ingatlan-nyilvántartással alátámasztani." Ebből az következik, hogy a telek nem osztja a rajta álló felépítmény vagy befejezetlen felépítmény sorsát. Tehát az ingatlan értékesítésekor a telek és az ingatlan bizonyos esetekben mindenképp külön tételként kezelendő és számlázandó, mert eltérő lesz az áfavonzata. A 2008. január 1-je előtt hatályos Áfa-tv. és az azt magyarázó állásfoglalások ezzel ellentétben azt tartalmazták, hogy a telek osztja a felépítmény sorsát. Az új Áfa-tv.-ből ezzel ellentétes gyakorlat azonban nem következik.
Részlet a válaszából: […] ...86. §-a (1) bekezdésének j) pontja szerint mentesaz adó alól a beépített ingatlan (ingatlanrész) és az ehhez tartozó földrészletértékesítése, kivéve annak a beépített ingatlannak (ingatlanrésznek) és azehhez tartozó földrészletnek az értékesítését,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 17.

Bontás a hulladék anyag ellenében

Kérdés: A terményszárítót a társaság a hulladék anyagáért lebontja. A tevékenység a fordított adózás alá esik? Milyen számviteli szabályokat kell betartani?
Részlet a válaszából: […] ...(ha az áfát a fordított adózás szabályai szerint a bontásellenértéke alapján megfizeti).A hulladék, a visszanyert anyagok értékesítése esetén azáfát fel kell számítani, feltéve hogy a terményszárító tulajdonosa...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. május 14.

Építési betonelemek gyártása és helyszíni szerelése (áfa)

Kérdés: Társaságunk egyik tevékenysége építési betonelemek gyártása. Szerződéseink többsége a gyártási tevékenységen túlmenően tartalmazza az elemek szállítását és a helyszíni összeszerelést is. Ennek megfelelően építési-szerelési szerződést kötünk. A szerződés szerinti egyösszegű vállalási ár jelentős részét, kb. 80 százalékát a legyártott betonelemek, a fennmaradó 20 százalékot a szállítás, szerelés tesz ki, szerződéseinkben a betonelemek ára, a szállítás és a szerelés díja nincs egyedileg meghatározva. Az általunk nyújtott szolgáltatás építési hatósági engedélyhez kötött. Véleményünk szerint ez a tevékenység a fordított adózás alá tartozik. Kérdéseink: A fent részletezett munkára kötött szerződés termékértékesítésnek minősülhet-e, tekintettel a 2008. 01. 08-án megjelent APEH-tájékoztatóban foglaltakra? Van-e eltérés az adózás, a számlázás tekintetében, ha a betonelemek értékét, a szállítás díját, a szerelés díját külön-külön határozzuk meg? Építésihatóságiengedély-köteles tevékenységekhez kötött vállalkozási szerződéseknél mi lehet a határ az egyenes és a fordított adózás között?
Részlet a válaszából: […] ...amely szerintépítési-szerelési szerződés alapján végzett szolgáltatás annak függvényébenlehet építési-szerelési munka vagy termékértékesítés, hogy az építési-szerelésiszolgáltatás értékéből a helyszíni szerelés vagy a beépítésre kerülő anyagokértéke...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 22.