Visszavásárolt saját üzletrész ingyenes átadása

Kérdés:

2005-ben jogutódlással alakult mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó kft. tagjai egy fő kivételével eladták üzletrészüket a kft.-nek (névértéken), ezáltal a kft. saját üzletrészhez jutott. A kft. a megvásárolt saját üzletrészét (taggyűlési határozattal) a megmaradt tagra térítésmentesen átruházta. Egy könyvvizsgáló-adótanácsadó szerint az így megszerzett üzletrészérték után a juttatásban részesülő tagnak csak akkor kell megfizetnie az adót, ha az ingyenesen kapott üzletrészt a tag eladja és bevételhez jut. Az adóalap a bevétel, a beszerzési ár 0 forint, mert mint tag ingyen kapta. Indoklása szerint az üzletrész bevonására törvény kötelezte a kft.-t egy bizonyos határidőn belül. A kft. taggyűlése a Ptk. 3:175 § (3) bekezdése szerint jár el – miszerint a kft. saját üzletrészét köteles elidegeníteni, vagy a tagoknak törzsbetéteik arányában térítés nélkül átadni.
A szakember álláspontja és szakmai véleménye szerint, a hivatkozott jogszabály az Szja-tv. 77/A. § (1)–(2) bekezdés a) pontja alapján egy jogeset, nem pedig egyszerűen ingyenesen juttatott értékpapír, mint bevételt képező juttatás. Ebben az esetben alkalmazható az Szja-tv. 77/A. § (2) bekezdése, ami kimondja: "Nem minősül bevételnek a magánszemély által értékpapír formájában megszerzett vagyoni érték, ha a magánszemély
a) az értékpapírt olyan jog gyakorlásával szerezte, amelyet bárki számára azonos feltételek mellett megvalósuló ügyletben szerzett" [Szja-tv. 77/A. § (1)–(2) bekezdés b)–bb) pont].
Értelmezése szerint:
1. az értékpapírt olyan jog gyakorlásával szerezte (IGEN) a Ptk. 3:175. § (3) bekezdése szerint:
2. "amelyet bárki számára azonos feltételek mellett megvalósuló ügyletben szerzett". Kihangsúlyozva az azonos feltételeket, azaz a) tag legyen az illető, b) 3:175. § (3) bekezdése szerint a tagoknak törzsbetéteik arányában térítés nélkül kell átadni az üzletrészt.
Ez a jog általi kényszermegvalósítás. Ez az üzletrészjuttatás eredménytartalék eredetű, ugyanis ha a kft. nem rendelkezett volna eredménytartalékkal, meg sem vehette volna tagjaitól az üzletrészt. Véleménye szerint az ügylet az Szja-tv. 77/A. § (1)–(2) bekezdés a) pontja tipikus esete, amikor az Szja-tv. 28. §-a szerinti jogesetek közüli KIVÉTEL esete áll fenn. A kft. a lehetőségek közül az ingyenes átadást alkalmazta, amit bárki megkaphatott volna azonos feltételek mellett, azaz ha tag lett volna. (Az idegenek bejutása miatt az értékesítést a taggyűlés nem támogatta.) Helytállóak-e a tanácsadó szakember megállapításai az indoklása alapján?

Részlet a válaszából: […] Nem tudjuk megerősíteni a visszavásárolt saját üzletrész tagok részére történő ingyenes átadásával kapcsolatban kérdésként küldött levezetést. Egy, az Adó szaklapban megjelent kérdésre adott válasz és egy pénzügyminisztériumi állásfoglalás is foglalkozik a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 9.

Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...válasz az első kérdésre adott válaszból következik: igen!Az Áfa-tv. 17. § (2) és (3) bekezdés d) pontja alapján nem áll be a termékértékesítéshez, szolgáltatásnyújtáshoz fűződő joghatás, azaz az ügylet áfakörön kívüli, ha az egyéni vállalkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Egyéni vállalkozó átalakulása gazdasági társasággá

Kérdés: Mezőgazdasági egyéni vállalkozó szeretne átalakulni családi gazdasággá. Hogyan tudja az egyéni vállalkozását lezárni és a családi gazdaságot indítani? A vállalkozásában termőföldek és mezőgazdasági gépek vannak. A gépek után az áfát hogyan tudja rendezni? A családi gazdaságba belépne a házastárs is, aki szintén egyéni vállalkozóként mezőgazdasági és bérbeadási tevékenységet végez. A mezőgazdasági tevékenységet folytatná a családi gazdaság tagjaként, de a bérbeadás maradna továbbra is az egyéni vállalkozásában. Neki szintén vannak földterületek és gépek a vállalkozásában, amit ő is bevinne a családi gazdaságba. Hogyan tudják az eddigi időszakot lezárni szja és áfa szempontjából, és hogyan tudják a családi gazdaságot indítani?
Részlet a válaszából: […] ...adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa-tv.) 11. § (2) bekezdés d) pont alapján ellenérték fejében teljesített termékértékesítésnek minősül az adóalany megszűnése, ha az adóalany a megszűnés időpontjában olyan terméket tart tulajdonában,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 9.

Társadalmi szervezet vállalkozási bevétele

Kérdés: Egy társadalmi szervezet cél szerinti és vállalkozási tevékenységet (ingatlan-bérbeadás) is végez. Ingatlanukat – melyet részben bérbeadási, részben cél szerinti tevékenységhez hasznosítottak – értékesítették. Hogyan alakul az ingatlanértékesítésből származó jövedelem adókötelezettsége? Az ingatlant a szervezet jogutódlással szerezte 1991-ben, és mindössze egy évig adta bérbe annak 20%-át.
Részlet a válaszából: […] ...a kizárólag a közhasznú tevékenységet vagy a cél szerinti tevékenységet szolgáló immateriális javak, tárgyi eszközök, készletek értékesítésének ellenértéke, bevétele. Tekintettel arra, hogy a kérdésben szereplő esetben nem áll fenn, hogy az ingatlant kizárólag...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 26.

Ingatlanvagyon kivonása

Kérdés: Az Eva-tv. hatálya alá tartozó kft. ingatlanvagyonnal rendelkezik. Amennyiben a jogutódlással megszerzett ingatlanvagyont kivonja a vállalkozásból, milyen adókötelezettsége keletkezik a kft.-nek és a magánszemélynek? A vagyonkivonást hogyan kell könyvelni? A kft.-nek három tulajdonosa van, a tulajdoni hányad 60-30-10 százalék, de taggyűlési határozat alapján csak a személyesen közreműködő tag részesül osztalékban. A kft. jegyzett tőkéje 3 millió Ft, az evás előtti időszakról az eredménytartalék 400 E Ft. Az ingatlanvagyon értéke: az 1997. évi alapításkor az apportérték 800 E Ft, könyv szerinti értéke 600 E Ft; 2000. évi vásárlásból 1300 E Ft, könyv szerinti (nettó) értéke: 1100 E Ft.
Részlet a válaszából: […] ...összegét, a különbözetet atulajdonosoknak be kell a kft.-hez fizetniük. Az értékesített ingatlan könyvszerinti értékét is – az értékesítéshez kapcsolódóan – az eredmény terhére kikell vezetni (T 861 – K 122).A törzstőke tőkekivonással...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 24.

Egyéni vállalkozó egyénicég-alapítása

Kérdés: Az egyéni vállalkozó egyéni céggé "alakulásával" kapcsolatban kérdezem. 1. Előadáson hallottam, hogy az elhatárolt veszteséget továbbviheti az egyéni cég, de erre sehol nem találtam törvényhelyet. Sem a továbbvitelre, sem ennek módjára, mértékére. Ha ez lehetséges, hogyan, mikor kell ezt dokumentálni? 2. A követelések leltározásáról szó van, de a kötelezettségekről szintén nem találtam semmit. Mi történik az egyéni vállalkozó megszűnés utáni kifizetetlen kötelezettségeivel (szállítók, adótartozások)? Ezeket, ha később kifizeti, hogyan kerülnek a költségei közé? 3. Problémám van a meglévő tárgyi eszközökkel, amiket esetleg nem apportál az egyéni cégbe: a) ha nulla értéken van, vonatkozik-e rá a megszűnésre vonatkozó Szja-tv. 10. mellékletének II. pontja, miszerint bevételként kell elszámolni, b) Szja-tv. 49/A. § szerinti nettó értéken kell számba venni, c) vonatkozik-e erre a megszűnésre az Áfa-tv. 11. §-a (2) bekezdésének d) pontja, a megszűnt egyéni vállalkozónál is maradnak eszközök, illetve továbbviszi, de apport után nem fizet áfát?
Részlet a válaszából: […] ...a magánszemélyt a korábban azegyéni vállalkozásban működtetett tárgyi eszközök, nem anyagi javakelidegenítésekor az ingatlan vagy ingó értékesítésre vonatkozó előírásokszerint azzal, hogy szerzési értékként nem vehető figyelembe az az összeg,amelyet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 7.

Vállalkozói tevékenység megszüntetése vagy jogutódlása

Kérdés: Egy házaspár mindkét tagja, mint egyéni vállalkozó vezet egy-egy vállalkozást. A feleség vállalkozását a férj átveszi, és a kettőt összevonva ő üzemelteti tovább, a feleség a vállalkozói igazolványát visszaadja. Ebben az esetben a vállalkozás jogutódlásnak, vagy megszüntetésnek számít-e? Mi a teendő az egyik, illetve a másik esetben a feleség, illetve férj részéről?
Részlet a válaszából: […] ...esetét. A megszűnéskor meglévő tárgyi eszközöket nem kell leadózni,azok a későbbiekben, ha azt a magánszemély eladja, ingó, ingatlan értékesítésbőlszármazó jövedelemként válnak adókötelessé a magánszemélynél. Célszerű ezért avállalkozás megszüntetése előtt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 8.

Személygépkocsi-értékesítés (eva)

Kérdés: Egy betéti társaság 2000-ben külföldről behozott személygépkocsit vásárolt. Időközben áfás lett. Ha eladja a gépkocsit, van-e áfakövetelménye?
Részlet a válaszából: […] ...túl – adófizetésikötelezettsége keletkezik.A kérdésben leírt esetben a bevételszerző tevékenység alólikivonás a személygépkocsi értékesítésével valósul meg. Termékértékesítés eseténpedig az evás bt.-nek adófizetési kötelezettsége keletkezik,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. január 20.

Személygépkocsi-értékesítés (eva)

Kérdés: Betéti társaságunk 2001. évben személygépkocsit vásárolt, amelynek áfáját nem igényelhette vissza. A társaság 2003. január 1-jével áttért az evára, az eva szerinti bevételi nyilvántartás mellett 2003-ban értékesíteni kívánjuk a személygépkocsit. Ebben az esetben az eva terheli az értékesítést, vagy visszajár az áfa az Áfa-tv. szerint?
Részlet a válaszából: […] ...le nem vonható áfa nem igényelhető vissza, annak összegével az evanyilvántartás szerinti bevétel nem csökkenthető. (A személygépkocsi értékesítéséről kiállított számlának a fizetendő áfát tartalmaznia kell.) A kérdés szerinti témával a Számviteli Levelek 60...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. szeptember 4.

Az áfa szerepe (eva)

Kérdés: Van-e, és ha igen, hol és mikor szerepe az áfának az evában?
Részlet a válaszából: […] ...arra az Áfa-tv. 7. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti adókötelezettségét teljesítenie kell, ami elsősorban azt jelenti, hogy termékértékesítésnek minősül az is, ha az adóalany a terméket az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenysége köréből kivonja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. december 5.