Közös szervezésű rendezvények bevételeinek megosztása

Kérdés: Társaságunk kulturális rendezvények lebonyolítására alkalmas ingatlant üzemeltet. Ezen tevékenységünk során előfordul, hogy a partnerrel közös szervezésben valósítjuk meg az adott programot. Cégünk adja a helyszínt és a kapcsolódó szolgáltatásokat (termékberendezés, technikai szolgáltatások, ruhatári és beléptető személyzet), biztosítja a rendezvény promócióját, illetve a jegyértékesítést végzi. A partner pedig magát a produkciót biztosítja, vagyis megszervezi a közreműködők fellépését, megfizeti részükre a fellépti díjukat, illetve egyéb költségeket (szállás, utazás). A jegybevételen sávosan osztozkodunk a partnerrel, az alábbi módon:
- ha meghaladja a nettó árbevétel az 1.200.000 forintot, akkor 50-50%-ban osztozkodunk,
- ha 600.000 Ft és 1.200.000 Ft közötti, akkor a 600.000 Ft feletti 50%-a a partneré,
- ha nem éri el a 600.000 forintot, akkor a partner megfizeti részükre a 600.000 Ft és a jegybevétel különbözetét.
Mivel a jegybevétel társaságunknál jelentkezik, ezért az első két esetben mi fizetünk a partnernek, a harmadik esetben pedig a partner fizet nekünk.
Ezen fizetendő összegeket hogyan kell bizonylatolni?
Kell-e számlát kiállítani róluk, és ha igen, mi szerepeljen a számlán? Vagy pedig kezelhetjük-e ezeket az összegeket az Szt. 84. §-a (7) bekezdésének p), illetve 85. §-a (3) bekezdésének p) pontja szerint átadott tételként, pénzügyi műveletek bevételeként, illetve ráfordításaként? Utóbbi esetben a mindkét fél által aláírt elszámolás lenne az átutalások bizonylata?
Részlet a válaszából: […] A választ azzal kezdjük, hogy a kérdés végén megfogalmazott megoldás nem alkalmazható, mivel nem a közös tevékenység eredményével számolnak el.Az elszámolás - a kérdés szerint - a jegybevétel függvényében sávosan történik, a sávokba tartozó bevételek nagyságától és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 7.

Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] ...nem tudja átvállalni. Másrészt az adók továbbszámlázása ellentétes az Áfa-tv. tételes előírásával, mivel számlázni a termékértékesítést, a szolgáltatásnyújtást lehet, illetve kell, az adó viszont sem terméknek, sem szolgáltatásnak nem minősül.Ha az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Ökörsütéses rendezvény költségeinek elszámolása, adózása

Kérdés: Vállalkozásunk fennállásának 25. évfordulóján ökörsütést rendezett ügyfelei részére. Milyen költségnek minősül a szóban forgó ökörsütés? Hogyan kell elszámolnia a vállalkozásnak, ha a saját készleteiből is felhasznált bizonyos anyagokat a rendezvény lebonyolításához? Helyesen járt el a rendezvényt szervező cég, amikor 27%-os áfát számított fel a rendezvény lebonyolításáért? Visszaigényelheti-e vállalkozásunk az áfát?
Részlet a válaszából: […] ...az adózás előtti eredményt nem kell növelni.Az Áfa-tv. 11. §-ának (1) bekezdése szerint: Ellenérték fejében teljesített termékértékesítés az is, ha az adóalany a terméket a vállalkozásából véglegesen kivonva, azt saját vagy alkalmazottai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 11.

Értékesített gépek, berendezések szervizelésének minősítése

Kérdés: A gépekkel, berendezésekkel kereskedő kft. vállalja az általa értékesített gépek, berendezések rendszeres, ismétlődő szervizelését, karbantartását az értékesítést követően. Kimutathatók-e alvállalkozói teljesítésnek a következő ügyletek, vagy igénybe vett szolgáltatások (a feltételek teljesülése esetén közvetített szolgáltatások)? Keretszerződés alapján egy másik vállalkozás végzi a cég vevőinél a szükséges karbantartási, javítási munkákat. (A másik vállalkozás számláz, a kérdező cég valójában továbbszámláz vevői felé.) Variációk:
- a vevőnél minden karbantartási munkát az "alvállalkozó" (a másik vállalkozás) végez;
- a karbantartási munkákat részben a cég, részben az "alvállalkozó" végzi;
- eseti karbantartás esetén az "alvállalkozó" a cég felé számláz, a cég pedig a vevő felé, de lehet az is, hogy a megrendelt karbantartást részben a cég végzi, részben az "alvállalkozó".
Milyen esetben és milyen feltételekkel minősíthetők az "alvállalkozótól" befogadott számlák alvállalkozói teljesítésnek?
Részlet a válaszából: […] A rövid válasz az, hogy a kérdésben leírt eseteket sohasem lehet alvállalkozói teljesítésnek minősíteni. Éppen emiatt a másik vállalkozót sem indokolt alvállalkozónak nevezni. Mindez következik a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 52. §-ának 32. pontja alapján,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 14.

Utazási iroda iparűzésiadó-alapja

Kérdés: Utazási irodánál az utóbbi években folyamatosan probléma a helyi iparűzési adó megállapítása. A Fővárosi Önkormányzat ellenőrzése során a közvetített szolgáltatások megítélésénél alapvetően más követelményeket kér számon, mint a NAV vagy a számviteli törvény. A közvetített szolgáltatást nyújtó cégekkel írásos külön szerződést kér, és azt, hogy vevőszámlán külön sorokon írjuk be a közvetített szolgáltatásokat. Az utazási iroda utazási csomagokat értékesít, és az ehhez konkrétan kapcsolódó közvetített szolgáltatások feltüntetése rendkívüli – és szerintünk felesleges – adminisztráció. Nem fogadja el az önkormányzat azokat az üzleti partnerekkel történt levelezéseket, amik e-mailen történtek, csak faxot vagy postai levelezést, a napi üzleti gyakorlat ettől jelentősen eltér. Az utazási iroda a pozíciószámonkénti (áfa)elszámolást választotta, a kimenő számlákon ezért fel kell tüntetni tételesen a közvetített szolgáltatást nyújtókat, hogy az iparűzési adónál elszámolható legyen?
Részlet a válaszából: […] ...irodán keresztül vásárolt menetjegy és/vagy szálláshely-szolgáltatás sorolható e körbe). Más a helyzet azonban az utazási csomagok értékesítése során, mely esetben a közvetített szolgáltatásként való minősítés egyik feltétele, a szolgáltatás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 12.

Közúti tömegközlekedés árbevétele

Kérdés: A gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény 5. §-ának c) pontja úgy rendelkezik, hogy mentes a belföldi gépjárművek adója alól "az autóbusz, ha az adóalany a tárgy­évet megelőző évben elért számviteli törvény szerinti nettó árbevételének legalább 75%-a a helyi és helyközi menetrend szerinti közúti tömegközlekedés folytatásából származott. A feltétel teljesüléséről az adóalanynak nyilatkoznia kell". Az értékesítés nettó árbevételén belül mit nevezünk a helyi és helyközi menetrend szerinti közúti tömegközlekedés folytatásából származó bevételnek?
Részlet a válaszából: […] ...saját magának kellene – a forgalomszervezők bevonásával – kérdéseire választ adni.Az Szt. 72. §-ának (1) bekezdése szerint az értékesítés nettó árbevételeként kell kimutatni a szerződés szerinti teljesítés időszakában az üzleti évben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 28.

Iparűzésiadó-alap csökkentése a repülőjegy értékével

Kérdés: Ügyfelem repülőjegy-értékesítéssel foglalkozik (veszi és eladja). Az iparűzésiadó-alap megállapítása során a vásárolt és változatlan formában továbbértékesített repülőjegyek bekerülési értéke levonható-e adóalap-csökkentő tételként, és ha igen, milyen jogcímen, közvetített szolgáltatásként vagy elábéként...? Szeretnénk, ha válaszuk kitérne arra a problémára, hogy a repülőjegy ez esetben szolgáltatásként vagy áruként kezelendő, illetve hogy az a könyveléstechnikai megoldás lenne-e esetleg a megfelelő, ha a társaság nem is tenné be a nettó árbevételébe azt az összeget, amit egy az egyben tovább kell utaljon az utazásszervező vagy a repülőtársaság felé.
Részlet a válaszából: […] ...a kérdés arra utal, hogy lehetséges-e könyveléstechnikai úton úgymond "kivarázsolni" a jegyértékesítés árbevételét az eredményelszámoló számlákról, azaz "okosban" kizárni az iparűzési adózást, akkor a válasz az, hogy ez nyilván nem lehetséges. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 10.

Utazási irodánál felmerült költségek áfája

Kérdés: A 6366. kérdésszám alatt megjelent válaszban azt írták, hogy az utazási iroda nem vonhatja le a rezsiköltség áfáját. Helyes volt a válaszuk?
Részlet a válaszából: […] ...alapján abban a mértékben, amilyen mértékben az adóalany – ilyen minőségében – a terméket, a szolgáltatást adóköteles termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében használja, egyéb módon hasznosítja, jogosult arra, hogy az általa fizetendő adóból...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 16.

Közvetett pénz-visszatérítési akció

Kérdés: A számviteli törvény 2015. január 1-jétől szabályozta a közvetett pénz-visszatérítési akció elszámolását. Erről részletesebb információt szeretnék kapni.
Részlet a válaszából: […] ...rögzített feltételek mellett. Elszámolási szempontból fontos, hogy a pénzt visszatérítő adóalany utólag csökkentheti azon termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása adóalapját, amelyre vonatkozóan a pénzt visszatéríti, azaz a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 16.

Közvetített szolgáltatás az utazásközvetítőnél

Kérdés: Utazásközvetítő vállalkozás szerződést köt személyszállításra. Szállást foglal a szállodában utasai részére, viszont ő utazásközvetítő szolgáltatást számláz az utas felé. Jól gondoljuk-e, hogy ebben az esetben közvetített szolgáltatásról beszélünk, így csökkenthető az iparűzési adó alapja?
Részlet a válaszából: […] ...saját nevében, de az utas javára megrendelten, más adóalany vagy adóalanyok által teljesített szolgáltatásnyújtás, termékértékesítés (így különösen: személyszállítás, szálláshely-szolgáltatás, ellátás és idegenvezetés) szükséges.A kérdező...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. december 11.
1
2
3
4