Árfolyam-különbözet elhatárolása

Kérdés: 2006-ban nagy összegű beruházási hitelt vettünk fel. A kölcsön devizaneme: forintnak megfelelő euró. A folyósítás forintban történt. Társaságunk az euróban nyilvántartott hitelt 2007-ben év közben átváltotta forintra, majd év végén újra euróra. A 2007. évi átváltások nem realizált árfolyamvesztesége nem volt jelentős, így az a tárgyév eredményében került elszámolásra. 2008-ban év közben az euróban nyilvántartott kölcsönt átváltottuk forintra, amelynek eredménye jelentős összegű árfolyamnyereség volt, majd a forintkölcsönt néhány hónappal később CHF-alapú kölcsönre váltottuk át, amelyen jelentős összegű nem realizált árfolyamveszteséget kellett év végén elszámolni. A 2008. évben év közben az euró forintra átváltásának árfolyamnyereségével kell-e csökkenteni az év végi árfolyamváltozás miatti nem realizált veszteség összegét, ha azt időbelileg el akarjuk határolni? Ennek a megítélésénél társaságunknál eltérő vélemény alakult ki. Az árfolyamveszteség elhatárolását hogyan kell könyvelni 2008-ban, illetve 2009-ben? Milyen összegben kell céltartalékot képezni? Meddig és hogyan kell az elszámolást folytatni? Van-e ennek a társaságiadó-alapot módosító hatása?
Részlet a válaszából: […] ...Szt. hivatkozott előírásai és a leírtak alapján aberuházással megvalósult tárgyi eszköz(ök)höz kapcsolódó devizakötelezettségkeletkezésének az időpontja az a nap, amikor 2008-ban a forintkölcsöntCHF-alapú kölcsönre váltották át. Ennek az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 19.
Kapcsolódó címke:

Tagi kölcsön kamatának kifizetése

Kérdés: Egy bt. beltagja 1995 márciusában tagi kölcsönt nyújtott a bt.-nek. A kölcsön kamatainak visszafizetésére 2005-ben nyílt lehetőség. Milyen szabályok szerint fizethetők ki az elmaradt kamatok? Milyen szja-, társaságiadó- és eho-vonzata van a kamat kifizetésének?
Részlet a válaszából: […] ...el) a Tao-tv. a következők szerintszabályozta:a) 2001-2003. években a Tao-tv. 29. §-ának (10) bekezdéseszerint a kötelezettség keletkezésekor – az 1997. január 1-je előtt keletkezett(így a kérdésben szereplő) kötelezettségre a társasági adóról szóló 1991...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 16.
Kapcsolódó címkék: