Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...úgy viselkedett, mint egy generálkivitelező, bár arra nem volt jogosítványa. Ez esetben az látszik célszerűnek, ha az ügyvezető – az önálló tevékenysége keretében – a megvalósított pincefelújítást (ami romos pince esetében pinceberuházás), továbbá a présház.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

El nem ismert tulajdoni részesedés kimutatása

Kérdés: A társaságnak két tulajdonosa van, 70-30%-ban. Mind a kettő önálló aláírási joggal rendelkező ügyvezető. A 30%-os tulajdonos a másik tulajdonossal való egyeztetés és taggyűlési határozat megléte nélkül a kft. nevében új társaságot alapított 3 M Ft készpénzbefizetéssel, majd néhány nap múlva megemelte a jegyzett tőkét 500 M Ft apport bejegyzésével. Apportként a társaság hitellel terhelt ingatlanát és műszaki eszközeit jelölte meg. A fenti jogi eljárást még 4 társaságon keresztülvezette. Csalás és hűtlen kezelés vádjával rendőrségi feljelentés történt, azonban mind a cégbíróság, mind a Földhivatal bejegyzett minden változást. A cégbíróság által bejegyzett, de az anyavállalat által el nem ismert tulajdoni részesedést ki kell-e mutatni a mérlegben, illetve az apportként bejegyzett, de a valóságban át nem adott műszaki berendezéseket ki kell-e vezetni a könyvelésből?
Részlet a válaszából: […] ...társaságalapítás jogi feltételeit a Ptk. tartalmazza. Gazdasági társaságot üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatására jogi személy (így a kft. is) alapíthat. Az, hogy a kft. kisebbségi tulajdonosa – a kft. nevében – társaságot alapítson a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 9.

Munkavállalónak nyújtott kölcsön elengedése

Kérdés: A társaság forintalapú kölcsönt nyújtott munkavállalójának pénzintézeten keresztül 2011. 12. 30-án. A kölcsön összege 4800 E Ft, kamata változó, a mindenkori jegybanki alapkamatnak megfelelően, lejárata 2026. 12. 31. A kölcsönt a munkavállaló által saját ingatlan vásárlására felvett devizaalapú hitel végtörlesztésének kifizetésére az Szja-tv. és a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. Korm. rendeletben meghatározott méltányolható lakásigénynek nem megfelelő feltételekkel nyújtotta a társaság. A munkavállaló munkaviszonya közös megegyezéssel 2015. 09. 14-én megszűnt. Ezt követően a társaság elengedte a kölcsön fennmaradó összegét – 3 728 400 Ft-ot – 2015. 12. 21-én. A társaság 2016. 01. 07-én a munkavállaló nevében technikailag elutalta a pénzintézetnél vezetett munkavállalói kölcsön számlájára a nevezett összeget. Kérem állásfoglalásukat arra vonatkozóan, hogy a társaság által elengedett kölcsön után – mint adóköteles vissza nem térítendő támogatás – nem önálló tevékenységből származó jövedelemként kell megfizetni az adókat, járulékokat? A társaságot és a volt munkavállalót milyen adó- és járulékfizetési kötelezettség terheli?
Részlet a válaszából: […] ...juttatásnak, függetlenül attól, hogy a kölcsön nyújtása nem felel meg a 12/2001. Korm. rendelet követelményeinek. A kérdező szerint nem önálló tevékenységből származó jövedelem?Az Szja-tv. 24-27. §-ai részletezik a nem önálló tevékenységből származó jövedelem.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 13.

Napelemes kiserőmű tervezése, kivitelezése

Kérdés: A kft. 2015 novemberében alakult, a mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló készítését választotta. A kft. tevékenysége: 3511 villamosenergia-termelés, amelyet 499 kW-os napelemes kiserőmű megvalósítása, üzembe helyezése után tud gyakorolni. Jelenleg az erőmű tervezési és engedélyezési szakaszában van a folyamat, árbevétele 2015-ben nem volt, jelenleg sincs. A tervezést egy vállalkozó vállalta 1708 E Ft+áfa értékben. Ez a vállalkozó ajánlatot adott a beruházás kivitelezésére is 220 millió Ft+áfa értékben. A beruházási ajánlat tartalma: terület-előkészítés, üzemi út kialakítása, kerítésépítés, vagyonvédelmi rendszer kiépítése, földre telepíthető napelemtartó asztalok napelemekkel, szerelési és kábelezési munkák, inverterek, műszaki vezetés, próbaüzem stb. A tervezési munka része-e a beruházásnak, vagy igénybe vett szolgáltatás, egyenesen vagy fordítottan adózik? Mikor igényelhető vissza az áfa? A kivitelezési munkák költségeit hogyan kell aktiválni, mint 1 db 499 kW-os kiserőművet, vagy elemenként?
Részlet a válaszából: […] ...az üzemi út kialakításához kapcsolódó terület-előkészítés költsége is). Az egyéb építmények közé tartozik a kerítés mint különálló eszköz. A vagyonvédelmi rendszer kiépítését az egyéb berendezések, felszerelések közé tartozó eszközként kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 8.

Jövedelem védettségi szint helyreállítása esetén

Kérdés: 2012. 05. 15-én egy magánszemély "erdő, legelő" megnevezésű külterületi ingatlant vásárolt 49 M Ft-ért, amelyet még ebben a hónapban, haszonbérleti szerződés keretében, 15 éves határozott időtartamra bérbe is adott egy kft.-nek. A magánszemély a vételárat a haszonbérlő kft. által előre fizetett 52 M Ft haszonbérleti díjból fizette ki. A kft. a magánszemély hozzájárulásával a bérelt ingatlanra jelzálogjogot alapított, és kölcsönt vett fel egy takarékszövetkezettől. A kölcsön összege volt a fedezete az előre megfizetett bérleti díjnak. 2014. 12. 09-én a kft. a haszonbérleti szerződést azonnali hatállyal felbontotta, mivel az erdő művelése veszteséges volt, és így nem tudta a kölcsönt törleszteni. Az azonnali hatályú felmondást a haszonbérbe adó magánszemély azzal a feltétellel fogadta el, hogy jogosult ugyan a kapott haszonbérleti díjat kártalanításként megtartani, de ebből a kft. jelzáloggal terhelt tartozását, 36 M Ft-ot a magánszemélynek kell kiegyenlítenie a kft. helyett. Ez 2014 decemberében megtörtént. Az ügylet kapcsán keletkezik-e jövedelme a magánszemélynek? Hogyan kell kezelni a fenti ügyletet a kft.-nél? A magánszemély 2014. december 9-én az "erdő, legelő" elnevezésű külterületi ingatlanát értékesítette, az XY Nemzeti Park Igazgatósága vette meg 68 M Ft-ért. (A magánszemély ebből rendezte, fizette ki a kft. kölcsönét!) Az értékesített ingatlan ellenértéke a vételi árajánlatban megfogalmazottak szerint adómentes bevételnek minősül, mert a védett területek védettségi szintjének helyreállításáról szóló 1995. évi XCIII. törvény hatálya alá tartozik, kisajátításra tervezett. Keletkezik-e a magánszemélynél jövedelem?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozó, első olvasásra adódó elképzelés is a visszájára fordul.Az Szja-tv. 16. §-a (3) bekezdésének b) pontja alapján önálló tevékenységből származó bevételnek számít az a bevétel is, amely – ha a törvény másként nem rendelkezik – ingatlant, ingó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 16.

Üzletrészek értékesítése tagi kölcsön átvállalásával

Kérdés: Az "A" és a "B" kft. saját tulajdonú ingatlan bérbeadásával foglalkozik. Mindkét kft.-nek "X" és "Y" magánszemély a tulajdonosa 50-50%-ban. A jegyzett tőke összege mindkét esetben 500 E Ft. Az "A" kft. tulajdonában lévő ingatlan forgalmi értéke 230 M Ft, tagi kölcsön 45-45 M Ft, banki hitel 105 M Ft, saját tőke 16 M Ft. A "B" kft. tulajdonában lévő ingatlan forgalmi értéke 35 M Ft, tagi kölcsön 16-16 M Ft, banki hitel nincs, saját tőke 0,4 M Ft. A tulajdonosi szándék a közös tulajdon megszüntetése. Ehhez "X" magánszemély az "A" kft.-ben lévő "Y" magánszemély üzletrészét, "Y" magánszemély a "B" kft.-ben lévő "X" magánszemély üzletrészét kívánja megvásárolni úgy, hogy "X" magánszemély tagi kölcsönét "Y" magánszemély teljes összegben kifizeti, "Y" magánszemély 45 M Ft összegű tagi kölcsönéből "X" magánszemély 25 M Ft-ot kifizet, a többit "Y" magánszemély elengedi. A magánszemélyek az üzletrészüket eladhatják azok névértékében? Az elengedett tagi kölcsönnek van-e adófizetési kötelezettsége, és az kit terhel? Ha az üzletrész adásvétele után "X" magánszemély az "A" kft.-ben, "Y" magánszemély a "B" kft.-ben 100%-os tulajdonos lesz, van-e illetékfizetési kötelezettség a kft.-k ingatlantulajdona miatt?
Részlet a válaszából: […] ...vagyonszerző ("X", illetve "Y" magánszemély) többségi tulajdonában álló gazdálkodó szervezet tulajdonában lévő vagyoni betétek aránya önállóan vagy együttesen eléri vagy meghaladja az összes vagyoni betét 75%-át. A kérdés szerinti "A" kft. és "B" kft. tevékenysége, a.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 12.

Kölcsönnyújtás bérleti díj fejében

Kérdés: A zrt. a tulajdonosoktól földterületet bérel, évi bérleti díj fejében. A bérleti szerződés lejáratakor egyes tulajdonosok nem hosszabbítják meg a bérleti szerződést, hanem eladásra kínálják fel a földterületet. Ezen területek akadályozzák a termelést. Ezért a zrt. dolgozójának biztosítjuk az adott földterület vételárát, aki ténylegesen meg is vásárolja a földterületet. Vele kötünk 15-20 éves szerződést, amíg a vételár el nem fogy. Helyesen járunk el? Hogyan könyveljük a gazdasági eseményeket?
Részlet a válaszából: […] ...(a maradéka fizetendő összeg).Itt jegyezzük meg, az Szja-tv. 16. §-a alapján a földterület(ingatlan) bérleti díja a magánszemély önálló tevékenységből származó bevétele,amelyből a 17-23. §-ok szerint kell a jövedelmet megállapítani (amennyiben aznem minősül....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 25.

Ingatlan értékesítése követelés beszámításával (áfa)

Kérdés: 2008 februárjában egy áfaadóalany a földhivatalnál majorként bejegyzett ingatlant értékesít áfaadóalany kft. részére. Az ingatlan telekből és felépítményből tevődik össze, a felépítmény egyik része 252,98 m2, ami 1998-ban épült, a másik részre, 427,95 m2-re 2003-ban kelt építési engedély van (az eladó nyilatkozata szerint használatbavételi engedély még nincs). Üzemként fog üzemelni. Az eladó bt. és egy magánszemély között fennálló tagi kölcsönszerződésből tartozásként fennmaradt, és a magánszemély által a vevő kft.-re engedményezett bizonyos összegű követelést, valamint zálogjoggal biztosított követelés kiegyenlítésével történik a vételár. Kérdés ezen ügylet adózási vonzata. Az ingatlanértékesítés az áfa szempontjából a 86. § szerinti mentes értékesítés-e, a vevő adóalany milyen tartalmú számla birtokában jár el helyesen? Milyen számlát fogadhat be? Az eladó nem nyilatkozik arról sem, hogy választotta-e az ingatlanértékesítésre az adókötelezettséget.
Részlet a válaszából: […] ...például, hogy azértékesítendő ingatlan (major [felépítmény+telek]) egy ingatlanként vagyfelépítményrészenként – azaz két különálló jogügyletként – kerül-e értékesítésre.Nem világos az sem, hogy vajon csak a 2003-as építési engedéllyel... adó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 19.

Ingatlan-bérbeadás utáni kötelezettségek

Kérdés: Egyik ügyfelünk az ingatlan-bérbeadásból származó bevételét az Szja-tv. 74. §-ának (7) bekezdése szerint szeretné bevallani. Alkalmazhatja-e a 10%-os szabályt a jövedelem meghatározásánál? Az adóalapot terheli-e a 11%-os eho?
Részlet a válaszából: […] ...egésze alapján történik az adó megállapítása,azaz költségelszámolás nem érvényesíthető, és az adó mértéke 25 százalék.2. Az önálló tevékenységre vonatkozó rendelkezésekalkalmazásával a jövedelem a bérleti díjból a költségek levonásával...e alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 25.