Önálló tárgyi eszköz vagy felújítás?

Kérdés: A szálláshely-szolgáltatással foglalkozó cég 2020-ban kezdett el egy felújítást (kapott rá támogatást is). Van néhány eszköz, amiről nem tudom eldönteni, hogy önálló tárgyi eszközként kezeljem, vagy felújításra könyveljem. A felújítás csak 2021-ben fejeződik be. 2021-ben lesz a felújítás az ingatlanra aktiválva. Van, amit már könyveltem a 161-re, de felmerült bennem, hogy áttegyem a 162-re. Pl. a klíma (mert az leszerelhető és átvihető másik ingatlanra) önálló tárgyi eszköz? Beépíthető sütő, főzőlap, ezt is a 161-re tettem, ez is könnyen kiszerelhető, tűzjelző, szén-monoxid-jelző, csaptelep, mosdókagyló, ezt inkább 162-re raknám, pl. a zuhanykabin. Egyébként az ingatlant még 2015-ben vették, a mostani piaci értéke sokkal magasabb, mint a könyv szerinti értéke, tehát annál jobb, minél nagyobb összeget aktiválunk rá. Jól gondolom, hogy a támogatás teljes összegét el kell határolnom, és majd 2021-ben kell feloldanom az elszámolt értékcsökkenésnek megfelelően? Csak azt nem tudom, hogy milyen összeget kell majd figyelembe vennem, hiszen az ingatlannak eddig is volt bekerülési értéke, amire értékcsökkenést számoltam el. Meg kell majd néznem, hogy mekkora a ráaktivált részre eső értékcsökkenés?
Részlet a válaszából: […] ...tekintendők (így a felmerüléskor már az eredményt terhelik), mivel a használatban lévő tárgyi eszköz folyamatos, zavartalan, biztonságos üzemeltetését szolgálják, amelyeket a rendeltetésszerű használat érdekében el kell végezni. Biztosak vagyunk abban, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 29.
Kapcsolódó címke:

Tetőszigetelés elszámolása

Kérdés: A vállalkozás az irodaépület tetőszigetelési munkáit végezteti el. Az építési munka során kicserélik, felújítják a teljes csatornarendszert, és az épület egész tetőfelületét úgy szigetelik, hogy arra a kivitelező 15 évre beázásmentes garanciát vállal. Hogyan kell elszámolni ezt a szigetelési költséget? Felújítás vagy karbantartás?
Részlet a válaszából: […] ...megközelítően vagy teljesen visszaáll stb. A karbantartás a használatban lévő tárgyi eszköz folyamatos, zavartalan, biztonságos üzemeltetését szolgáló javítási, karbantartási tevékenység, amelyet a rendeltetésszerű használat érdekében el kell végezni, amely...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 13.
Kapcsolódó címke: