Vevő kijelöléséért fizetett összeg illetéke

Kérdés:

Eladó és vevő egy ingatlanra ügyvéd által ellenjegyzett ingatlan-adásvételi előszerződést kötött. Ebben az előszerződésben a szokásos és szükséges rendelkezések mellett egy önálló pontban a következő rendelkezést is rögzítették: "Felek rögzítik, hogy vevő jogosult az adásvételi szerződés megkötésére maga helyett 3. személyt jelölni, mely szerződésszerű teljesítésnek minősül." Ennek megfelelően a vevő az adásvételi szerződés megkötésére maga helyett 3. személyt (egy Magyarországon bejegyzett gazdasági társaságot) jelölt meg. Eladó és a 3. személy megkötötte az adásvételi szerződést, az ügylet teljesült, a 3. személy az eladó részére az előszerződésben, majd a szerződésben azonos összegben rögzített vételárat megfizette. A pontosság kedvéért a továbbiakban az előszerződés vevője legyen korábbi vevő, a 3. személy legyen tényleges vevő. A korábbi vevő a vevőkijelölési jogát a tényleges vevő javára – különmegállapodásban rögzítetten, pénzben kifejezett ellenérték fejében – gyakorolta. Ezt az ellenértéket a korábbi vevő kiszámlázta a tényleges vevő felé, aki azt meg is fizette a korábbi vevő részére. Tehát a tényleges vevő az ingatlan megszerzése kapcsán az eladó részére megfizette az ingatlan szerződésben rögzített vételárát, és a korábbi vevő részére megfizette a különmegállapodás alapján javára gyakorolt vevőkijelölés ellenértékét. A vevőkijelölésért fizetett ellenérték része lehet-e az Itv. 102. §-ban meghatározott forgalmi értéknek, vagyis kell-e ezen ellenérték után vagyonszerzési illetéket fizetni?

Részlet a válaszából: […] ...egyedi jellemzőkkel bíró ingatlannál).Az állami adóhatóság tehát a forgalmi értéket nem a felek közötti szerződéses ár és a vevő egyes, ügylettel összefüggő egyéb költségei, ráfordításai (például opciós díj, ügyvédi munkadíj) egyszerű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 12.

Rendezvényszervezés adóztatása

Kérdés: Társaságunk üzleti célú rendezvényszervezési szolgáltatást vesz igénybe. Ez a komplett szolgáltatás magában foglalja a terembérletet, a technika biztosítását, vendéglátást, a szervező díját stb. Ha a szolgáltatást nyújtó fél tételenként számlázza ki a fentieket, akkor mi tételenként megvizsgáljuk, hogy az áfa levonható-e, és terheli-e szja/szocho fizetési kötelezettség. A szervező javaslata, hogy majd ő az egyes tételeket megvizsgálja, ha kell, leadózza, és felénk már csak egy tételt, "rendezvényszervezés" címen számlázna, illetve kiállít részünkre egy igazolást, hogy az adót megfizette az adóköteles tételek után. Ez a megoldás egyszerűsítené, segítené társaságunknál a könyvelést, adóbevallást. Kérdés azonban, hogy helyes-e ez a megoldás? Az Szja-tv. 69. §-a alapján az egyes juttatások után az adót a kifizető fizeti meg. Megfelel-e a fenti megoldás ezen előírásnak? Hogyan ellenőrzi ezt a befogadott számlát nálunk a NAV? Elegendő a kapott nyilatkozat, vagy abban részletesen be kellene mutatni, mely tétel után milyen összegű adót vallottak be? Levonhatjuk-e mi a teljes "rendezvényszervezés" szolgáltatás áfáját, mivel abba pl. a vendéglátás is beépült?
Részlet a válaszából: […] ...akkor az osztja annak adójogi megítélését. Ugyanakkor az adóhatósági gyakorlat ezen elvet felülírva olyan esetekben, amikor az egyes részelemek eltérő áfamegítélés alá esnek (különös tekintettel arra, ha egyes részelemekre, mint például az étel-italra,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 13.

Sajátos személyi jellegű egyéb kifizetések

Kérdés: Az eredeti kérdést a Számviteli Levelek 409. számában a 7987. kérdés tartalmazza, emiatt itt azt nem ismételjük meg. Az eredeti kérdésre itt csak a jóléti és kulturális költségekre, az egyéb személyi jellegű kifizetésekre vonatkozik a válasz.
Részlet a válaszából: […] ...csak az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárba célzott szolgáltatásra befizetett összegről rendelkezik, amelyet viszont az egyes meghatározott juttatások közé sorol.A felsorolt jogcímek szerinti tételeket az 554. számlán indokolt könyvelni tételesen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 12.

Befektetési alap a helyi adó vonatkozásában

Kérdés: A 375. lapszámukban megjelent, a 7455. sz. kérdésre adott válaszukat szeretném teljes egészében megkapni, szükség szerint kiegészítve. Az adott önkormányzat kérdése: "Van egy Ingatlanbefektetési Alap-adózónk. Építmény- és telekadót fizet, viszont az iparűzési adó vonatkozásában azt mondja, nem alanya az iparűzési adónak. A Befektetési Alapnak egy szálláshely-üzemeltetéssel foglalkozó épülete van, amit nem ő üzemeltet, hanem egy kft. (normál esetben ez egy bérbeadási tevékenység)".
A következőt írja az Alap:
"Köszönettel vettük figyelemfelkeltését, és egyben tájékoztatjuk, hogy az Ingatlanalapok nem alanyai az iparűzési adónak. Az 1990. évi C. tv. 35. § (2) bekezdése szerint a HIPA alanya az a vállalkozó (52. § 26. pont), aki a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára haszonszerzés céljából, üzletszerűen végzi. A Befektetési Alap, a befektetési jegyek nyilvános vagy zárt körű kibocsátásával létrehozott és működtetett, jogi személyiséggel rendelkező vagyontömeg, amelyet a Befektetési Alapkezelő a befektetők általános megbízása alapján, azok érdekében kezel. A Befektetési Alapkezelő, mint társaság, alanya az iparűzési adónak, működési területén, amely Budapest." Ha megnézzük a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) 35. § (2) bekezdését:
"(2) § Az adó alanya a vállalkozó, továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szerinti bizalmi vagyonkezelési szerződés alapján kezelt vagyon."
A Htv. értelmező rendelkezései között az 52. § 26. pontjánál és a többi értelmező pontnál sem találtam definíciót erre a vagyonkezelési szerződés alapján kezelt vagyonra, azaz arra, hogy ebbe vajon egy ingatlankezelési alap beletartozik?
Részlet a válaszából: […] ...ezen szereplőket külön-külön tekinteni a válasz érthetősége érdekében.A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény (Befalap tv.) 65. § (1) bekezdése szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 21.

Szerződés írásban vagy szóban

Kérdés: Sok problémát jelent a partnereinkkel kapcsolatos különféle ügyletek kapcsán, ha kollégáimtól írásbeli szerződést követelek. Azt a választ kapom, hogy szóbeli megállapodás történt. A számlák alapján viszont sok esetben nem állapítható meg, hogy az mit tartalmaz. Milyen esetekben fogadható el a szóbeli megállapodás, és mikor kötelező írásbeli szerződést kötni?
Részlet a válaszából: […] ...új Ptk. Hatodik könyve (a 6:58. §-tól a 6:517. §-ig) tartalmazza a szerződéssel kapcsolatos általános és az egyes szerződésfajtákhoz kapcsolódó sajátos előírásokat, követelményeket. A válasz keretében nem tudjuk ezt teljeskörűen bemutatni. Csak néhány...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 19.

Bérleti díj vagy adásvétel?

Kérdés: Két független társaság egy ingatlanra 5 éves időtartamra bérleti szerződést köt vételi jog (opció) kikötésével a bérbevevő részére azzal, hogy a már teljesített bérleti díjak összege beszámít a vételárba. Az 5 éves bérleti időtartamra szóló bérleti díj összege lefedi az ingatlan vételárát. Az 5 éves bérleti időszak végén a bérbevevő él a vételi jogával. Milyen értéken kell számlázni az 5 éves bérleti időszak lejáratát követően az ingatlant? Helyes-e az 5 év alatt elszámolt bérleti díj költségkénti elszámolása?
Részlet a válaszából: […] ...kell. Ez esetben is szükséges a bérbevevőTao-tv. 3. számú mellékletének A/13. pontja szerinti nyilatkozata ahhoz, hogy abérbeadónál az egyes adóévekben elszámolt értékcsökkenési leírás összegével azadózás előtti eredményt ne kelljen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 22.

Munkába járással kapcsolatos költségek térítése

Kérdés: 1. A 39/2010. Korm. rendelet 2010. május 1-jétől hatályos. Mit jelent ez az elszámolhatóságban? Azaz a május 3-án elszámolandó áprilisi bérletet már az új rendelet szerint kell elszámolnom? 2. Az átutazó munkába járók helyi bérlete az új rendelet szerint már nem számolható el munkába járásként? Az, aki gödi lakos, Érdre jár dolgozni, kénytelen bp.-i helyi bérletet váltani. Ebben az esetben a helyi bérlet már nem számolható el? 3. A rendelet 7. §-a nyilatkozattételt ír elő. Ezt a nyilatkozatot minden egyes havi elszámoláshoz meg kell tenni, vagy elegendő egyszer, és az "él" mindaddig, amíg nincs a lakhelyben változás?
Részlet a válaszából: […] 1. A rendelet nem tartalmaz külön rendelkezést arravonatkozóan, hogy milyen időszakban lebonyolított utazásokra vonatkozóan kell aszabályokat első ízben alkalmazni. Értelemszerűen az új szabályokat ahatálybalépést követően lebonyolított utazásokra kell alkalmazni. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 10.

Kutatás-fejlesztési kedvezmények

Kérdés: Társaságunk (K+F) kutatási tevékenységet végez. Tevékenységünket az egyetem területén (bérleti szerződés) végezzük. Kutatásaink önálló projektek. Nyertes pályázataink elszámolását követően támogatásban részesülünk. A pénzügyileg beérkezett pályázati támogatásokat elhatároljuk. Adózás előtti eredményünk javára év végén a támogatási jóváírásokból (amely időbelileg elhatárolt) egyéb és rendkívüli bevételeket számolunk el az alábbi költségek összegével megegyezően: - Tárgyi eszköz tekintetében az adott évre elszámolt értékcsökkenés összegével megegyezően engedjük fel az időbeli elhatárolást. - Munkabér és egyéb forgóeszközök között elszámolt költségeinket pedig 100%-os összegben. K+F tevékenységünk eredményeként született szellemi termékeket aktiváljuk (közvetlen önköltségen). a) A Tao-tv. adóalap-csökkentő tételként sorolja fel a visszafizetési kötelezettség nélkül kapott, pénzügyileg rendezett támogatást. A (8) bekezdésben konkrétan felsorolja, mikor csökkentheti az adózás előtti eredményét a társaság. Helytálló-e az álláspontunk, miszerint társaságunk ezen adóalap-csökkentő jogcímmel nem élhet a pályázati támogatás tekintetében? b) A 22. § (9) bekezdése szerint az alapkutatás és a kísérleti fejlesztés közvetlen költségei között elszámolt bérköltség 10%-át lehet figyelembe venni adókedvezményként. Milyen feltételei vannak a kedvezmény érvényesítésének, és hogyan lehet ezen adócsökkentő tételt igénybe venni? Cégünk élhet-e vele? c Adóalap-csökkentő tételek között sorolja fel a K+F közvetlen önköltséget. Társaságunk igénybe veheti-e ezt az adóalap-csökkentő tételt? Cégünk melyik csökkentő tételt veheti igénybe (párhuzamosan)?
Részlet a válaszából: […] ...egyes kérdésekre a válasz a következő:a) A Tao-tv. 7. §-a (1) bekezdésének ly) pontja és a (8)bekezdése alapján helytálló az álláspont, hogy a társaság a kapott támogatássalnem csökkentheti az adózás előtti eredményét. b) A Tao-tv. 22. §-ának (9)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 17.

Bérelt ingatlanon végzett beruházás bérbeszámítással

Kérdés: A kft. magánszemély tulajdonában lévő raktár- és irodaépületet bérel, határozatlan időtartamú szerződéssel. A bérbeadó hozzájárult, hogy a bérlő kft. a meglévő épületre egy további szintet ráépítsen, de tulajdonjogot nem szerez. A bérlő a beruházás időtartama alatt és az azt követő 10 évig bérleti díjat nem fizet. Ha a bérleti szerződést a bérbeadó felmondja, megfizeti a beruházás jegybanki alapkamattal növelt, meg nem térült költségeit, ha a bérlő mondja fel, a bérbeadó nem fizet. Hogyan kell a leírtakat elszámolni? Mikor jelentkezik a bérbeadónál a vagyonnövekedés? A bérelt ingatlanon végzett beruházás értékcsökkenési leírása kompenzálhatja-e a meg nem fizetett bérleti díjat?
Részlet a válaszából: […] ...rögzítő szerződésben abban állapodnak meg, hogy a kft. követelését a bérbeadó által számlázott bérleti díj összegében, minden egyes számlázás után lejártnak minősítik, alkalmazható a Ptk. szerinti – hivatkozott – beszámítás, a kft. a bérbeadó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. február 19.