Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...arra irányul, miként lehetne törvényessé tenni a törvénytelen eljárást és annak a következményeit. Sajnos, sem a számviteli, sem az adójogi előírások erre nem adnak lehetőséget.Először a kérdésben leírtakhoz kapcsolódnak a válaszok, majd azt követően a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Közösen beszerzett gép aktiválása, üzemeltetése

Kérdés: Három társaság közösen vásárolt egy munkagépet (közösen tudják előteremteni a saját erőt, a kapacitást is csak együtt tudják kihasználni), amihez vissza nem térítendő támogatást is kapnak. A gépet, természetesen, csak az egyik társaság (legyen ez az "A" társaság) aktiválhatja, és számolhatja el annak a költségeit, de a másik két társaság ("B" és "C" társaság) is használja majd. Milyen könyvviteli megoldás lehetséges a leírtak elszámolásához? Alkalmazható-e ez esetben a közös üzemeltetésre vonatkozó előírás? Ha igen, milyen feltételekkel, hogyan lehet ezt dokumentálni?
Részlet a válaszából: […] ...célú kölcsönkötelezettségként a kapott összegben, a "B", illetve "C" társaságnál fejlesztési célú kölcsönkövetelésként az adott összegben kell kimutatni. A kölcsönszerződésben mindenképpen rögzíteni kell a kölcsön összegét, a visszafizetés részleteit,......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 19.

Magánszemély részére nyújtott kölcsön kamatának átvállalása

Kérdés: A 4210. számú kérdéshez kapcsolódóan kérdezzük. Társaságunk is kölcsönt ad a dolgozóinak. A kölcsönt két év alatt kell visszafizetni, havi egyenlő részletekben, 10 százalékos kamattal, amit az alkalmazott béréből levonunk. Év végén a kifizetett kamat és az év végén érvényes jegybanki alapkamat + 5 százalék közötti különbözetet, mint kamatkedvezményből származó jövedelmet szeretnénk átvállalni a dolgozótól úgy, hogy a társaság vallaná be és fizetné be a különbözetet terhelő adókat és járulékokat. Van-e erre lehetőség? Ha igen, milyen mértékű adók és járulékok terhelik?
Részlet a válaszából: […] ...megfelelő kamatot amagánszemélytől.Az Szja-tv. 72. §-ának (2) bekezdése alapján akamatkedvezményből származó jövedelem utáni adó mértéke – jelenleg – akamatkedvezmény 44 százaléka, továbbá az Eho-tv. 3. §-a (1) bekezdésének bb)pontja alapján a...k...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 17.

Tulajdonosi kölcsön kamatának adója

Kérdés: A kft. tulajdonosa kölcsönt adott a cégének, amelyet nem tud kivenni, mivel azt a cég eredménye nem engedi meg. December 31-ével (vagy más időponttal) kell-e a betett összeg után kamatadót fizetnie a kölcsönt nyújtónak, vagy csak akkor, amikor a kamatot kifizetik neki? Ha nem a cég tulajdonosa ad kölcsönt (teszi be a pénzét), hanem egy másik személy, akkor mi a helyzet?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésre a Számviteli Levelek 164. számában márválaszoltunk, de a személyi jövedelemadóra adott válaszunkban nem voltunktekintettel az Szja-tv. 2006. évi módosítására. Így a válasz nem felel meg ahatályos előírásoknak. Ezért azt kérjük tárgytalannak tekinteni. A...ét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. január 24.

Biztosíték ellenében kölcsön

Kérdés: 2006. 10. 01. – 2007. 01. 31. időszakra tagi kölcsönt adtunk a kft. egyik magánszemély tagjának 50 ezer euró összegben, évi 10 százalék kamattal. A biztosíték a tag 2,5 százalék üzletrésze (névértéke 1300 E Ft). A tag sem a kölcsönt, sem a kamatot nem fizette vissza, így az üzletrész a társaságé lett, amelyet a társaság egy másik tagnak 50 ezer euróért eladott. Hogyan kell a fenti gazdasági eseményeket könyvelni, a 2006. évi beszámolóban szerepeltetni? Milyen adóvonzata van a kölcsönnek, illetve kamatának a felvevő tagnál és a társaságnál?
Részlet a válaszából: […] ...túlzottan nagy aránytalanság van a magánszemély által felvettkölcsön [50 ezer euró 260 Ft/euróval 13 000 E Ft) és a biztosítékként adott 2,5százalék üzletrész (1300 E Ft) között. (Ha valamelyik szám nem megfelelő, akülönbözet annak megfelelően módosul, az...ttel arra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 31.

Elszámolás a betéti társaságból kilépő taggal

Kérdés: A betéti társaság mindkét tagja kilépett a társaságból, amelyről 2006. május 29-én kelt taggyűlési határozattal döntöttek, így az üzletrészüket értékesítették. Az adásvételi szerződés szerint a tagi betéten felül a vételárat piaci értéken állapították meg, amely lényegesen magasabb, mint az elszámolás alapjául elfogadott beszámolóban kimutatott jegyzett tőkén felüli vagyon. A betéti társaság kilépő beltagja főfoglalkozású társas vállalkozó, a kilépő kültag kiegészítő tevékenységű, személyesen közreműködő társas vállalkozó. Személyes közreműködésük ellenértékeként havonta rendszeres díjazásban részesültek, a belépéskor szolgáltatott tagi betéten kívül a bt. részére apportot nem szolgáltattak. A bt. törzstőkéje a kilépő tagok belépése óta nem változott, saját vagyona azonban növekedett. A kilépő bel-, ill. kültaggal a betéti társaság külön-külön megállapodásban rögzített feltételek szerint számol el. A kilépő beltag, ill. kültag törzstőkéjének részesedési aránya 50-50 százalék, ilyen arányban részesednek a társaság vagyonából, illetve a megállapodás szerinti összegből. A társaság törzstőkéje 50 E Ft, a mérleg szerinti vagyon értéke (jegyzett tőkén felüli saját tőke összege a tulajdoni rész arányában): 35 000 E Ft, az üzletrész értékesítésének vételára (piaci értéken): 75 000 E Ft. A fentieken túl a kilépő tagokkal való elszámolás részét képezi még a 2006. évben a tagoknak kamatmentesen nyújtott kölcsön is. Kinek kell elszámolni a kilépő tagokkal? A fentiek szerint kifizetett összegek milyen jogcímen kerülnek elszámolásra a társaságnál? A kilépő tagoknak milyen jogcímen keletkezik jövedelme, azokat milyen adó-, járuléklevonási kötelezettség terheli? A kifizetőnek milyen jogcímen keletkezik fizetési kötelezettsége?
Részlet a válaszából: […] ...július1-jétől hatályos 2006. évi IV. törvény ad arra lehetőséget, hogy a tagságijogviszony a tagsági részesedés átruházásával (az adott esetben a vagyoni betétértékesítésével) is megszűnhet. A kérdésben szereplő időpontban a régi Gt. volt hatályban,így annak az......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 9.

Ingatlan-bérbeadás utáni kötelezettségek

Kérdés: Egyik ügyfelünk az ingatlan-bérbeadásból származó bevételét az Szja-tv. 74. §-ának (7) bekezdése szerint szeretné bevallani. Alkalmazhatja-e a 10%-os szabályt a jövedelem meghatározásánál? Az adóalapot terheli-e a 11%-os eho?
Részlet a válaszából: […] ...ingatlan bérbeadásából származó jövedelem adója amagánszemély választásától függően kétféle módon állapítható meg.1. A bevétel egésze alapján történik az adó megállapítása,azaz költségelszámolás nem érvényesíthető, és az adó mértéke 25 százalék.2. Az....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 25.

Tagi kölcsön kamatának kifizetése

Kérdés: Egy bt. beltagja 1995 márciusában tagi kölcsönt nyújtott a bt.-nek. A kölcsön kamatainak visszafizetésére 2005-ben nyílt lehetőség. Milyen szabályok szerint fizethetők ki az elmaradt kamatok? Milyen szja-, társaságiadó- és eho-vonzata van a kamat kifizetésének?
Részlet a válaszából: […] ...a kamat felszámításának kritériumait, csak a bt.azt nem számolta el, akkor azt önellenőrzés keretében a bt.-nek 1995-igkorrigálnia kell (adózási szempontból csak 5 lezárt évre, számviteliszempontból pedig akár 10 évre vagy annál hosszabb időszakra is). Amennyiben a beltaggal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 16.

Munkáltatói kölcsön

Kérdés: Cégünknél felmerült, hogy a dolgozóknak szeretnénk segíteni lakás célú vagy egyéb gondjaik megoldásában úgy, hogy a vállalat hitelt, kölcsönt nyújt részükre. A problémánk a következő: hogyan lehet úgy kölcsönt adni, hogy a dolgozónak ne keletkezzen jövedelme, valamint a cég is "jól" járjon?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató által a dolgozóknak adott kölcsön, ha annak kamata kisebb, mint a jegybanki alapkamat +5 százalék – vagy ha a munkáltató bizonyítja, hogy a szokásos kamat ennél kisebb -, akkor a szokásos kamathoz viszonyított kamatkedvezmény címen adóköteles jövedelme keletkezik....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. október 28.

Önkéntes pénztárba történő befizetés

Kérdés: A kft. munkavállalói részére az önkéntes egészségpénztárba havi 10 ezer forintot fizet. A dolgozók nem teljesítenek befizetést. Kell-e a kft.-nek vagy a dolgozóknak adót, járulékot, eho-t fizetniük e befizetés alapján? Hogyan kell könyvelni a hozzájárulást?
Részlet a válaszából: […] ...tárgyhó első napján érvényes havi minimálbér 130 százalékáig járulék- és eho-kötelezettség nélkül teljesíthető. Ez a jövedelem adómentes ugyanis a magánszemélynél [Szja-tv. 7. §-a (1) bekezdésének k) pontja]. A befizetést személyi jellegű egyéb kifizetésként....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. július 1.
1
2