Hosszú ideje fennálló tételek rendezése

Kérdés: Átvettük egy jelentős értékű ingatlant tulajdonló társaság (A), valamint anyavállalata (B) könyvelését. Az A cég ezt az ingatlant felújítani és hasznosítani kívánja, de a felújítás különböző okokból 8-10 éve áll, illetve jórészt meg sem kezdődött. A B vállalat tevékenysége kimerült abban, hogy kölcsönökkel folyamatosan finanszírozza az A cég működési költségeit. A B cég könyveiben szerepel egy jelentős összegű befejezetlen beruházás (a kapott anyag és listák alapján a 8-10 évvel ezelőtt az A cég érdekében igénybe vett szolgáltatások, tanácsadói és menedzsmentdíjak stb. 2008-2012 között merültek fel). A B cég a fenti költségek összegét 2015-ig a beszámolóiban szellemi termékként mutatta ki, majd 2015-ben átsorolta a befejezetlen beruházások közé, azóta befejezetlen beruházás. Az A cég könyvelésében ezek a költségek egyáltalán nem jelentek meg. A továbbszámlázás vonatkozásában azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az A és B cég közötti megállapodás alapján ezeket a tételeket az A cég által tulajdonolt ingatlan felújítását követően, az aktiválás után számolják el a felek egymás között. Kérdések rövidítve:
1. Mi a teendőnk, hogyan tudjuk rendezni a helyzetet? Milyen lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy a beszámoló a számviteli előírásoknak megfelelő legyen?
2. Hogyan, hol kellene/kellett volna kimutatni ezeket a tételeket? Hogyan érinti ez a két cég beszámolóit, társasági adóját, elhatárolt veszteségeit?
3. Ha a felek úgy állapodtak meg, hogy ezekkel a tételekkel majd a jövőben, évek múlva számolnak el egymással, nem kellett volna legalább 12 havonta elszámolni és számlázni?
4. Önök szerint valamilyen módon indokolható az, hogy ezeket a tételeket a B cég előbb szellemi terméknek, majd befejezetlen beruházásnak tekintette?
Részlet a válaszából: […] A választ azzal kezdjük, hogy ha Önök a helyszínen rendelkezésre álló adatok alapján nem tudják, hogy mitévők legyenek, akkor a hosszabban idézett kérdés alapján a választ adó sem tud egyértelmű, teljes felelősséggel vállalható választ adni.A számviteli törvény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Üzletrész ellenében kötelezettségátvállalás

Kérdés: Az anyavállalat a 100%-ban tulajdonolt kft.-jének a kft. 10 000 E Ft névértékű üzletrészét átadja azzal, hogy a kft. átvállalja tőle a garanciális kötelezettségeit 36 000 E Ft értékben. Ez esetben nem szokványos "csereügyletről" van szó. Hogyan kell az ügyletet elszámolni a kft.-nél, illetve az anyavállalatnál? Hogyan kell kimutatni a kötelezettséget az anyavállalatnál? Az átvállalt kötelezettséget el lehet-e időbelileg határolni, mivel a garanciális kötelezettség terhére elvégzendő munkák a jövőben jelentkeznek?
Részlet a válaszából: […] ...konkrét válasz előtt néhány dolgot tisztázni kell!Azzal, hogy a kft. az anyavállalattól kap 10 000 E Ft értékű üzletrészt, olyannak kell tekinteni, mintha a kft. a saját üzletrészét vásárolná vissza. A Ptk. 3:174. §-a (4) bekezdése szerint a társaság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 21.

Elengedett kötelezettség számvitele 2016-tól

Kérdés:

Kérdés: Az elengedett kötelezettség számviteli elszámolása egyszerű volt 2015 végéig. A hitelező által elengedett követelést rendkívüli bevételként kellett elszámolni, és időbelileg csak akkor kellett elhatárolni, ha a kötelezettség beszerzett eszköz(ök)höz kapcsolódott, és az eszköz még a könyvekben szerepelt, maximum a kapcsolódó eszköz könyv szerinti összegében kellett elhatárolni, az elhatárolt összeget a kapcsolódó eszköz bekerülési (könyv szerinti) értékének költségként, ráfordításként történő elszámolásakor kellett megszüntetni. Hogyan változott ez 2016-tól, és hogyan kell az új előírások alapján könyvelni?

Részlet a válaszából: […] ...ráfordítás felmerülésekor – azzal arányosan – kell elszámolni részesedésekből származó bevételként.Rövid példa: A cég az anyavállalatától 5 M Ft kölcsönt kapott, hogy egy, nem kapcsolt vállalat részvényeinek többségét 8 M Ft-ért megvásárolja. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 12.

Kamat számlázása

Kérdés: Társaságunk rövid lejáratú kölcsönt nyújt anyavállalatának kölcsönszerződés alapján, meghatározott lejárati határidővel. Év végén a tárgyévi kamatot aktív időbeli elhatárolással számoltuk el. A kamatot mikor kell számlázni? A kölcsön késedelmes visszafizetése esetén mi a teendő?
Részlet a válaszából: […] A számviteli előírások szerint a termékértékesítés, aszolgáltatásnyújtás ellenértékét kötelező számlázni. (Jellemzően ez az Áfa-tv.előírásaiból is következik!) A pénzügyi műveletek bevételei között elszámolandókamat vonatkozásában nincs ilyen követelmény. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 27.

Anyavállalattól átvállalt tartozás

Kérdés: Társaságunk privatizációjához a többségi tulajdonos anyavállalat, valamint a kisebbségi tulajdonos jelentős összegű hitelt vett fel. A hitelt finanszírozó bankkal és az anyavállalattal egyeztetetten társaságunk – szerződésben rögzítetten – az anyavállalat kötelezettségének egy részét tervezi átvállalni minden ellenszolgáltatás nélkül. A társaságunk által átvállalt hiteltartozás kamatát jogosult-e az anyavállalat kamatráfordításként elszámolni? Az anyavállalatnál az átvállalt tartozás rendkívüli bevételként elszámolt összegével az adózás előtti eredmény csökkenthető-e? A levelünkben leírt könyvviteli elszámolás helyes-e?
Részlet a válaszából: […] ...hozzájárul, atartozásátvállaló a kötelezett helyébe lép.A Ptk. előírása alapján tehát ahhoz, hogy a kérdező társaságanyavállalatától átvállalja annak a hitel miatti tartozását, a hiteltfinanszírozó banknak a hozzájárulása szükséges. Ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 19.