Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...áfa felszámításával kell számláznia. (Az ügyvezető számlája alapján megállapított fizetendő áfát levonásba helyezheti!)Az épület bekerülési értéke számlák és egyéb dokumentumok nélkül nem állapítható meg.Nem lehet tagi hitel, így a tagi hitelt nem kell.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Portfólió kezelésbeadás könyvelése

Kérdés: Portfóliókezelés könyvelésében kérem a segítségüket a befektető cég (a pénz átadója) szempontjából. A társaság határozatlan idejű portfóliókezelési szerződés keretében jelentős összeget adott át euróban magyar és külföldi portfóliókezelőknek. A portfóliókezelők döntenek a megvásárolandó értékpapírokról, a vásárlások időpontjáról, az értékpapírok értékesítéséről és újrabefektetéséről is. A portfóliókezelők minden hónapban küldenek kimutatást a társaság részére a portfólióban történt mozgásokról és a hó végén fennálló értékpapír-állományról.
1. A pénz átadásakor tartós kölcsönkövetelés keletkezik? Mivel euróban történt a pénz átadása, a devizás tételek értékelési szabályait kell-e alkalmazni a pénz átutalásakor a portfólió bekerülési értékére és az év végi választott árfolyamra történő átértékelésre is?
2. Kell-e könyvelni a portfólión belüli értékpapírok mozgását, az esetleges értékesítésen keletkezett nyereséget/veszteséget? Ha igen, egyéb vagy pénzügyi bevételnek/ráfordításnak számít-e? A portfóliókezelőktől semmiféle "hozamot" nem kapott vissza a társaság a saját bankszámlájára, az értékpapírok esetleges értékesítéséből származó nyereség/veszteség a portfóliókezelőnél vezetett pénzszámlán/értékpapírszámlán került kimutatásra.
3. Kell-e könyvelni az értékpapír adásvételének jutalékát? A jutalékok is csak a portfóliókezelőknél vezetett pénzszámlán/értékpapírszámlán kerültek kimutatásra.
4. Kell-e könyvelni a portfóliókezelésért járó díjat vagy a sikerdíjat? Van olyan portfóliókezelő, amely áfás számlát állít ki a sikerdíjáról, míg mások a pénzszámlán (értékpapírszámlán) jelentkező nyereségből vonják le a sikerdíjukat. Ez utóbbi különösen áfa szempontjából érdekes, a külföldi portfóliókezelők díja után a társaságnak kell-e adóznia az EU-s szolgáltatások szabályai szerint?
5. Kell-e és ha igen, milyen analitikát vezetni a portfólióban szereplő értékpapírokról és azok változásáról?
6. Van-e annak jelentősége a számviteli elszámolás szempontjából, hogy a portfóliókezelő milyen (pl. határidős, opciós, futures) ügyleteket is végez a portfólión belül?
7. Milyen teendők vannak az év végén a portfólió értékelésével és leltározásával kapcsolatban?
8. Mit kell könyvelni a portfóliókezelési szerződés megszűnésekor, amikor a portfóliókezelő visszaadja a befektetett pénzt és a nyereséget/veszteséget?
Részlet a válaszából: […] ...ügyfelenként naprakész nyilvántartást köteles vezetni az ügyfél vagyonát képező eszközökről – az ügyfélszámla alapján – és értékpapírokról, valamint részesedésekről (az ügyfél befektetéseiről) – a 0. Nyilvántartási számlák számlaosztályban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 19.

El nem ismert tulajdoni részesedés kimutatása

Kérdés: A társaságnak két tulajdonosa van, 70-30%-ban. Mind a kettő önálló aláírási joggal rendelkező ügyvezető. A 30%-os tulajdonos a másik tulajdonossal való egyeztetés és taggyűlési határozat megléte nélkül a kft. nevében új társaságot alapított 3 M Ft készpénzbefizetéssel, majd néhány nap múlva megemelte a jegyzett tőkét 500 M Ft apport bejegyzésével. Apportként a társaság hitellel terhelt ingatlanát és műszaki eszközeit jelölte meg. A fenti jogi eljárást még 4 társaságon keresztülvezette. Csalás és hűtlen kezelés vádjával rendőrségi feljelentés történt, azonban mind a cégbíróság, mind a Földhivatal bejegyzett minden változást. A cégbíróság által bejegyzett, de az anyavállalat által el nem ismert tulajdoni részesedést ki kell-e mutatni a mérlegben, illetve az apportként bejegyzett, de a valóságban át nem adott műszaki berendezéseket ki kell-e vezetni a könyvelésből?
Részlet a válaszából: […] ...társaságnál az Szt. 49. §-ának (4) bekezdése szerint a gazdasági társaságban lévő tulajdoni részesedést jelentő befektetés bekerülési (beszerzési) értéke alapításkor, tőkeemeléskor a létesítő okiratban, annak módosításában, illetve a közgyűlési, az...zt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 9.

Sajátos személyi jellegű egyéb kifizetések

Kérdés: Az eredeti kérdést a Számviteli Levelek 409. számában a 7987. kérdés tartalmazza, emiatt itt azt nem ismételjük meg. Az eredeti kérdésre itt csak a jóléti és kulturális költségekre, az egyéb személyi jellegű kifizetésekre vonatkozik a válasz.
Részlet a válaszából: […] ...átadott tárgyjutalom elszámolása belső bizonylat alapján, az átvétel elismertetése mellett: T 559 – K 261,– a tárgyjutalom bruttó bekerülési értéke alapján a magánszemély által fizetendő személyi jövedelemadó és járulékok bevallása és előírása a...tazásra a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 12.

Napelemes kiserőmű tervezése, kivitelezése

Kérdés: A kft. 2015 novemberében alakult, a mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló készítését választotta. A kft. tevékenysége: 3511 villamosenergia-termelés, amelyet 499 kW-os napelemes kiserőmű megvalósítása, üzembe helyezése után tud gyakorolni. Jelenleg az erőmű tervezési és engedélyezési szakaszában van a folyamat, árbevétele 2015-ben nem volt, jelenleg sincs. A tervezést egy vállalkozó vállalta 1708 E Ft+áfa értékben. Ez a vállalkozó ajánlatot adott a beruházás kivitelezésére is 220 millió Ft+áfa értékben. A beruházási ajánlat tartalma: terület-előkészítés, üzemi út kialakítása, kerítésépítés, vagyonvédelmi rendszer kiépítése, földre telepíthető napelemtartó asztalok napelemekkel, szerelési és kábelezési munkák, inverterek, műszaki vezetés, próbaüzem stb. A tervezési munka része-e a beruházásnak, vagy igénybe vett szolgáltatás, egyenesen vagy fordítottan adózik? Mikor igényelhető vissza az áfa? A kivitelezési munkák költségeit hogyan kell aktiválni, mint 1 db 499 kW-os kiserőművet, vagy elemenként?
Részlet a válaszából: […] ...20.) Korm. rendelet 7. §-ának (1) bekezdése szerint az Szt. 47. §-a (4) bekezdésének a)-d) pontja szerinti tételeket nem lehet a bekerülési érték részeként kimutatni, azokat költségként, ráfordításként, illetve bevételként kell elszámolni. Az Szt. 47. §-a.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 8.

Térítés nélküli eszközátadás, szolgáltatásnyújtás

Kérdés: A vállalkozások egymás közötti kapcsolatában, illetve a vállalkozások és az önkormányzatok között is rendszeresen előfordul, hogy eszközöket adnak át, illetve szolgáltatást nyújtanak térítés nélkül. Ennek a szabályai 2016-tól – olvasatunk szerint – érdemileg változtak. Lehetne erről bővebben olvasni, a megváltozott szabályoknak megfelelő könyvviteli előírásokat megismerni?
Részlet a válaszából: […] ...hatályos előírások szerint a térítés nélkül átadott eszköz könyv szerinti értékét, a térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értékét rendkívüli ráfordításként kellett elszámolni, függetlenül attól, hogy milyen eszköz került átadásra. Az új...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 16.

Szövetkezet végelszámolása

Kérdés: Jogszerűen megszűnhet-e a szövetkezet végelszámolással, ha külső adósság nincs, csak a tagokkal kell elszámolni? Jegyzett tőke 4750 E Ft, eredménytartalék -1248 E Ft, saját tőke 3502 E Ft, tag által adott kölcsön 400 E Ft, befektetett eszköz 500 E Ft (nincs remény a megtérülésre), készleten lévő göngyöleg 3400 E Ft. A tagok közgyűlési határozattal elfogadják a göngyöleget teljes kielégítésül. (A göngyöleget korábban a tagoktól vásárolták.) Hogyan kell elvégezni a könyvelést a végelszámolás teljesüléséig?
Részlet a válaszából: […] ...követelés lesz a tagokkal szemben, esetleg áfafizetési kötelezettség is. A készletek könyv szerinti értékét pedig az eladott áruk bekerülési értékeként kell elszámolni.Törvényi követelmény, hogy a forintban lévő pénzeszközökön kívül egyéb eszközöket, a...s,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 12.

Bekerülési érték pótlólagos beruházásnál, felújításnál

Kérdés: A számviteli törvény 47. §-a szerinti bekerülési érték értelmezhető-e pótlólagos beruházásnál, felújításnál? A törvény a beruházás fogalomnál említi az üzembe helyezésig felmerült költségeket, mint a beszerzési érték részét. Üzembe helyezésként érthetjük a pótlólagos beruházás aktiválását is? Az épület állványozása kapcsán felmerült állvány- és területbérleti díj lehet a bekerülési érték része a felújításnál, a beruházásnál?
Részlet a válaszából: […] ...is lehet, korábbi csak akkor, ha részbeni rendeltetésszerű használatbavétel, hasznosítás lehetséges).Az Szt. 47. §-a az eszközök bekerülési értékébe tartozó tételeket ismerteti. Ezek az előírások értelemszerűen minden eszköz esetében alkalmazandók...., korábbi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 10.

Egyetemi könyvtár könyveinek besorolása

Kérdés: Az Szt. és a 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó, egyéb szervezetnek minősülő egyetem könyvtáránál helyesen járunk-e el, ha a könyvtári könyveket és folyóiratokat a készletek között mutatjuk ki? Az egyetem könyvtári állománya analitikus nyilvántartással alátámasztott. A könyveket és folyóiratokat a meghatározott időszakonkénti selejtezés alkalmával számoljuk el ráfordításként. A könyvek és folyóiratok nagy része adományból származik. A passzív időbeli elhatárolást értékvesztéskor vagy selejtezéskor oldjuk fel. Felmerült, hogy a könyvtári könyveket és folyóiratokat a tárgyi eszközök között kellene nyilvántartani, ám ebben az esetben mint kis értékű eszközt azonnal le kellene írni. A főkönyvi könyvelés – ez esetben – megfelelhetne az analitikus nyilvántartásnak? Mi a helyes eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...is a tárgyi eszközök közé kell besorolni.Ha viszont tárgyi eszköz, akkor számvitel-politikai döntés szükséges ahhoz, hogy a könyv bekerülési értékét (az egyedi beszerzési érték erre lehetőséget ad) már a beszerzést követően, a rendeltetésszerű...árgyi eszközök...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 9.

Lejárt tartozás engedményezése vételi jog érvényesítésével

Kérdés: "X" kft. nem törlesztette a pénzintézettel szembeni tartozását. Ezért a pénzintézet a kölcsönszerződéseket felmondta, és a tartozást egy összegben lejárttá tette. A pénzintézet ezen követelését engedményezési szerződés keretében "Z" kft.-re engedményezte oly módon, hogy "X" kft. – korábbi kölcsönszerződése biztosítékául szolgáló – ingatlanjainak vonatkozásában vételi jogával úgy élt, hogy a vételi jog engedményeseként szintén "Z" kft.-t jelölte meg. A földhivatal a tulajdonosváltozást – "X" kft.-ről "Z" kft.-re – a vételi jog érvényesítése okán, számla kiállítása nélkül – az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte. A fentiek alapján "X" kft. hiteltartozása megszűnt, "X" kft. eszközeit (ingatlanok, tárgyi eszközök, árukészlet) a könyvekből ki kell vezetni, ezen eszközöket "Z" kft. könyveibe fel kell venni és ki kell mutatni "Z" kft. könyveiben az átvállalt kölcsöntartozást is. Kérdéseim: Helyesen értelmezem-e a fentieket, ha az eszközátadást "X" kft. és "Z" kft. közötti adásvételként, a pénzintézet és "Z" kft. között létrejött hitelszerződést engedményezésként kezelem? Áfa szempontjából az új hitelszerződéssel létrejött tartozásátvállalás minősíthető-e "pénzhelyettesítő eszközzel" történt megfizetésnek? Az eszközök átadását áfaköteles termékértékesítésnek kell tekinteni? A beépített ingatlanokat meg kell-e bontani telek és épület értékére? 10 éven belül szükséges-e a korábban levont áfa arányosítás útján történő visszafizetése? A társasági adó szempontjából "X", illetve "Z" kft.-nél milyen adóalap-módosító tételekkel kell számolni? Milyen könyvelési tételeket kell alkalmazni? Milyen értéken történjen az eszközök kivezetése, illetve nyilvántartásba vétele? És az engedményezett követelés nyilvántartásba vétele?
Részlet a válaszából: […] ...szemben (T 311 – K 91-92,96, 467). Az eszközök nyilvántartásszerinti (könyv szerinti) értékét árukészletek esetében az eladott árukbekerülési értékeként, tárgyi eszközök esetében egyéb ráfordításként kellkönyvelni."Z" kft. az átvett eszközöket "X" kft......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 16.
1
2