Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...engedély, a présház azonban nem lakóház (mint az utóbbi engedély szerint). Ez is zavaros, és még inkább azzá válik, hogy a beruházással (valójában nem felújítás történt) kapcsolatos minden költséget az ügyvezető finanszírozott az ügyvezető nevére szóló....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Hitel kamatának elszámolása

Kérdés: Az "A" és "B" társaság "C" társaság üzletrészének megvásárlását 2016-ban banki hitelből finanszírozta. Az "A" és "B" társaság könyveiben a megvásárolt üzletrészt a befektetett pénzügyi eszközök között szerepeltették, a hitelhez kapcsolódó kamatot pénzügyi ráfordításként könyvelték. 2019-ben az "A", "B" és "C" társaság beolvadt a "D" társaságba. Így jogutódként a bankkal szembeni kötelezettség a "D" társaságra szállt át. "C" társaság tulajdonában egy olyan ingatlanrész állt, amely másik részének a tulajdonosa "D" társaság volt. Az összeolvadás révén a "C" társaság tulajdonában álló ingatlan átkerült "D" társaság tulajdonába (a két épületrész egy hrsz.-en összevonásra került). "D" társaság tevékenysége 2016-os alapítása óta, így jelenleg is, a közeljövőben is kizárólag az épület átalakítását-felújítását célzó beruházási tevékenység. Ebben az esetben az eredetileg üzletrészvásárlást finanszírozó hitel kamata "D" társaságnál tekinthető-e az ingatlanberuházáshoz kapcsolódó ráfordításnak, így növeli-e a beruházás bekerülési értékét?
Részlet a válaszából: […] ...elszámolt (időszakot terhelő) kamat is.A probléma tehát abból adódik, hogy a kérdés szerinti hitelt nem a "D" társaság vette fel, nem beruházási hitelként folyósították a "D" társaságnál megvalósuló beruházási tevékenységhez kapcsolódóan. Így hiányzik a...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 7.

Térítés nélküli eszközátvétel, szolgáltatás-igénybevétel

Kérdés: A Számviteli Levelek 347. számában részletesen írtak a térítés nélküli eszközátadás, az ingyenes szolgáltatásnyújtás 2016. január 1-jétől megváltozott előírásairól. Kérem, hogy mutassák be azt is, mennyiben változtak a térítés nélküli átvétel, a térítés nélküli szolgáltatás-igénybevétel szabályai!
Részlet a válaszából: […] ...kell jegyezni, a bekerülési érték szabályai között konkrétan nem szerepel, ha az ingyenesen kapott szolgáltatás eszköz beszerzéséhez, beruházáshoz kapcsolódik, akkor a térítés nélkül igénybe vett szolgáltatás piaci értékét az eszköz, a beruházás bekerülési.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 14.

Elengedett kötelezettség számvitele 2016-tól

Kérdés:

Kérdés: Az elengedett kötelezettség számviteli elszámolása egyszerű volt 2015 végéig. A hitelező által elengedett követelést rendkívüli bevételként kellett elszámolni, és időbelileg csak akkor kellett elhatárolni, ha a kötelezettség beszerzett eszköz(ök)höz kapcsolódott, és az eszköz még a könyvekben szerepelt, maximum a kapcsolódó eszköz könyv szerinti összegében kellett elhatárolni, az elhatárolt összeget a kapcsolódó eszköz bekerülési (könyv szerinti) értékének költségként, ráfordításként történő elszámolásakor kellett megszüntetni. Hogyan változott ez 2016-tól, és hogyan kell az új előírások alapján könyvelni?

Részlet a válaszából: […] ...a törvény fogalmazása szerint, ha értékpapírnak vagy részesedésnek nem minősülő eszközhöz (immateriális jószág, tárgyi eszköz, beruházás, rövid lejáratú követelés), akkor az elengedett követelés egyéb bevétel;– ha a befektetett pénzügyi eszközök között......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 12.

Társasház megosztása

Kérdés: "A" kft. a beruházáshoz adta a telket. "B" kft. ráépítés címén elvégezte a beruházást, és még tagi befizetéssel egy magánszemély is van a körben. "A" kft., "B" kft. és a magánszemély meghatározott arányában osztozik a felépült 7 lakásos társasházon. A földhivatal bejegyezte a tulajdoni hányadokat. Hogyan kell könyvelni? Kell-e és ha igen, milyen számlát kell kiállítani a "B" kft.-nek?
Részlet a válaszából: […] ...tagi befizetést a magánszeméllyel szembeni kötelezettségként kell könyvelni (T 384 – K 4792).A ráépítés költségeit a "B" kft.-nek beruházásként kell elszámolnia a számlázott összegben, az áfa levonása nélkül (T 161 – K 455), ha az építést külső vállalkozó.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 18.

Alultőkésítés

Kérdés: A jegyzett tőke 20 000 E Ft, a saját tőke 14 461 E Ft. Beruházásra kaptam egy másik cégemtől kölcsönt, amire december 31-ével kiszámlázott 11 419 E Ft kamatot, amit aktiváltam a beruházásra. Ebben az esetben kell alkalmaznom az alultőkésítés szabályait vagy sem?
Részlet a válaszából: […] ...összegével arányos kamattal növelni kell, függetlenül attól, hogy a kamatot az adózó az adóévben ráfordításként, vagy eszköz bekerülési értéke részeként számolta el Az aktivált kamat az eszköz bekerülési értéke részét képező kamatnak felel meg....zegével...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 11.

Beruházás lebonyolítása

Kérdés: Egy orosz társaság Magyarországon alapított kft.-t. A magyar kft. az orosz cég beruházásainak lebonyolítója lesz. Az orosz cég által felvett kölcsönt a német bank a magyar kft.-nek utalja. A magyar kft. az orosz beruházással kapcsolatos megrendeléseket intézi, és utalja a felvett kölcsönből a számlák ellenértékét. Ezen "lebonyolítói" tevékenységéért az orosz anyavállalat jutalékot fizet. Helyes-e, ha a magyar cég a felvett kölcsönt és az ebből kifizetett összegeket egy elszámolási számlán könyveli? Az orosz cég részére számlázott jutalék áfaköteles?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a kérdésekre egyértelmű választ lehessen adni,ismerni kellene a következőket: melyik országban valósul meg a beruházás, aberuházás során milyen eszközt hoznak létre, a beruházással kapcsolatosszerződéseket ki köti, a szerződéshez kapcsolódóan kinek a.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 26.

Árfolyamveszteség elhatárolása

Kérdés: 2011. évtől kötelező a külföldi pénzeszközben nyilvántartott követelés, kötelezettség, hitel, kölcsön év végi átértékelése, az átértékelési különbözet könyvelése a problémám. A 2011. évi árfolyammozgások igen jelentős különbözetet eredményeznek, amelynek következtében a társaságok veszteségesek lesznek. Van-e lehetőség az árfolyamveszteség elhatárolására? Ha igen, az milyen átértékelési körre vonatkozik?
Részlet a válaszából: […] ...lehetőség", de csak a külföldi pénzértékre szóló, illetvedevizaalapú kötelezettségekhez kapcsolódóan a következő:– a beruházáshoz, a vagyoni értékű joghoz közvetlenülkapcsolódó – devizaszámlán meglévő devizakészlettel nem fedezett.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 5.

Fejlesztési támogatások elhatárolása

Kérdés: Társaságunk logisztikai központ létesítésére vissza nem térítendő uniós támogatást kapott. A beruházás aktiválásának időpontja 2010. 01. hó, a támogatást 2011. 06. hóban folyósították. A projekt befejezését követő 3 évben meghatározott árbevételt és létszámösszetételt kell elérni, különben a támogatást visszavonják. Mikor kell a támogatást rendkívüli bevételként elszámolni, és passzív időbeli elhatárolásba helyezni? Az elhatárolást milyen arányszám alapján kell feloldani?
Részlet a válaszából: […] ...Különösen fontos ez az olyan – a kérdésben leírt- esetben, amikor a fejlesztési célú támogatás pénzügyi rendezése a támogatottberuházás aktiválása után történik meg.A kérdéshez kapcsolódóan:- a logisztikai központ (nem feltétlenülegyetlen tárgyi eszköz).....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 22.

Lejárt tartozás engedményezése vételi jog érvényesítésével

Kérdés: "X" kft. nem törlesztette a pénzintézettel szembeni tartozását. Ezért a pénzintézet a kölcsönszerződéseket felmondta, és a tartozást egy összegben lejárttá tette. A pénzintézet ezen követelését engedményezési szerződés keretében "Z" kft.-re engedményezte oly módon, hogy "X" kft. – korábbi kölcsönszerződése biztosítékául szolgáló – ingatlanjainak vonatkozásában vételi jogával úgy élt, hogy a vételi jog engedményeseként szintén "Z" kft.-t jelölte meg. A földhivatal a tulajdonosváltozást – "X" kft.-ről "Z" kft.-re – a vételi jog érvényesítése okán, számla kiállítása nélkül – az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte. A fentiek alapján "X" kft. hiteltartozása megszűnt, "X" kft. eszközeit (ingatlanok, tárgyi eszközök, árukészlet) a könyvekből ki kell vezetni, ezen eszközöket "Z" kft. könyveibe fel kell venni és ki kell mutatni "Z" kft. könyveiben az átvállalt kölcsöntartozást is. Kérdéseim: Helyesen értelmezem-e a fentieket, ha az eszközátadást "X" kft. és "Z" kft. közötti adásvételként, a pénzintézet és "Z" kft. között létrejött hitelszerződést engedményezésként kezelem? Áfa szempontjából az új hitelszerződéssel létrejött tartozásátvállalás minősíthető-e "pénzhelyettesítő eszközzel" történt megfizetésnek? Az eszközök átadását áfaköteles termékértékesítésnek kell tekinteni? A beépített ingatlanokat meg kell-e bontani telek és épület értékére? 10 éven belül szükséges-e a korábban levont áfa arányosítás útján történő visszafizetése? A társasági adó szempontjából "X", illetve "Z" kft.-nél milyen adóalap-módosító tételekkel kell számolni? Milyen könyvelési tételeket kell alkalmazni? Milyen értéken történjen az eszközök kivezetése, illetve nyilvántartásba vétele? És az engedményezett követelés nyilvántartásba vétele?
Részlet a válaszából: […] ..."X" kft. számlája alapján akészletek között, a tárgyi eszközöket – ha azokat a tevékenysége soránilyenként használni akarja – beruházásként állományba veszi a szállítókkalszemben, az előzetesen felszámított áfát pedig – ha az levonható – levonásbahelyezi.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 16.
1
2
3