Gépbeszerzésre vonatkozó vissza nem térítendő támogatás visszafizetése

Kérdés: Társaságunk gépek beszerzésére vissza nem térítendő támogatást kapott. A pályázatot 2020 novemberében lezártuk, a kiíró az elszámolást jóváhagyta. A támogatás összegét egyéb bevételként elszámoltuk, és halasztott bevételként elhatároltuk. A 2020. év zárása során a támogatási intenzitásnak megfelelő amortizációarányos részt egyéb bevételként számoltuk el. A 2021-ben kezdődő törvényességi vizsgálat megállapította, hogy a támogatás igénybevétele/felhasználása nem volt szabályos, a támogatást várhatóan vissza kell fizetnünk. Amennyiben ez a sajnálatos esemény bekövetkezik, helyesen járunk-e el, ha a következőképpen könyveljük a gazdasági eseményt? A támogatás visszafizetése: T 86 egyéb ráfordítások – K 38 pénzeszközök. A halasztott bevétel megszüntetése: T 483 halasztott bevételek – K 86 egyéb ráfordítások. A 2020. évben elszámolt, halasztott bevételből visszavezetett egyéb bevételt nem kell korrigálnunk, sem a könyvelésben, sem a társaságiadó-bevallásunkban? Véleményünk szerint a halasztott bevétel elszámolása 2020. évi esemény, a támogatás visszafizetése pedig 2021. évi gazdasági esemény. Maximum a kiegészítő mellékletben kell bemutatnunk a gazdasági esemény hatását.
Részlet a válaszából: […] ...és fogadtak el. Feltétel természetesen az is, hogy a gépek beszerzésére kapott vissza nem térítendő támogatást a 2020. évi számviteli beszámoló mérlegkészítési időpontjáig a társaság megkapta.Ebben az esetben a fejlesztési támogatás visszafizetését az Szt. 81...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 17.

Kamionok amortizációs kulcsának megváltoztatása

Kérdés: Az adott cég nagy értékű kamionokkal szállít veszélyes és nem veszélyes anyagokat Magyarországon és más európai országokba. Eddig a lineáris 20%-os értékcsökkenést alkalmaztuk. A gépjárművek használati rendjének változása miatt felmerült, hogy ez a leírási kulcs túlzott, és át kellene térni a teljesítményarányos elszámolásra. Lehetséges ez a már több éve használt járműveknél is, vagy csak az új beszerzésűeknél? Hogyan történhet? Társaságiadó-bevallásnál korrekciós tényező? A kiegészítő mellékletben ki kell térni erre, vagy elegendő a számviteli politika megváltoztatása?
Részlet a válaszából: […] ...leírásra történő áttérést. Áttérni az üzleti év első napjával indokolt (jelen esetben 2019. január 1-jével). A 2019. üzleti évi beszámoló kiegészítő mellékletében utalni kell a számviteli politika megváltoztatására, és be kell mutatni a változás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 14.

Mikrogazdálkodói beszámoló – áttérés, amortizáció

Kérdés: A saját tulajdonú ingatlanok bérbeadásával foglalkozó kft. át kíván térni mikrogazdálkodói beszámoló készítésére. Az ingatlanok egy része már leíródott, illetve maradványértéken szerepel a nyilvántartásokban. Az adótörvény szerinti leírásnál azonban még értékkel szerepelnek, itt nincs maradványérték. Hogyan alakul, változik-e a leírás a mikrogazdálkodói beszámoló készítésére való áttérés után?
Részlet a válaszából: […] ...Mások számára is hasznosíthatóan – kiegészítetten – a következőkben mutatjuk be azokat.A mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámolóról szóló 398/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet 8. §-ának (5) bekezdése szerint: a tárgyi eszköznél – az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 13.

Külföldi fióktelep könyvelése

Kérdés: Partnerünk Romániában fióktelepet nyitott. A fióktelep rezsiköltségeit, az ott dolgozók bérét és járulékait, az ott használt eszközök amortizációját a számviteli politikában rögzített MNB-középárfolyamon kell a magyarországi könyvelésben szerepeltetni? A fióktelep nyeresége után Romániában kell adózni? Partnerünknek összevont beszámolót kell készítenie és közzétennie?
Részlet a válaszából: […] ...hitelesített másolatai alapján kell elvégezni. (Az eredeti bizonylatok a külföldi adózáshoz szükségesek.)A magyar társaság számviteli beszámolója mérlegét alátámasztó leltárban a külföldi fióktelep eszközeit, kötelezettségeit (forrásait) szerepeltetni kell....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. január 31.

Épületek aktiválásának időpontja

Kérdés: A kft. tevékenysége az általa építtetett irodaház üzemeltetése, az irodaházban található helyiségek bérbeadása, amihez a kft. nagy összegű hitelt vett fel. A hitel után jelentős összegű kamatot fizet. Az irodaházba 2004. január 1-jétől a bérlők folyamatosan beköltöznek, fizetik a bérleti díjat. Az irodaház műszaki átadása során néhány szakhatóság kifogással élt, így az épület használatbavételi engedélyét nem adták ki, ezért az épület nem került aktiválásra. Helyes ez így? A bérlők beköltöztek, fizetik a bérleti díjat, aktiválás nélkül az összemérés elve miként érvényesül? Nem lenne helyesebb, ha a tényleges használatbavétel alapján történne az aktiválás?
Részlet a válaszából: […] ...attól az időponttól, amikor az épület előírásszerű aktiválásamegtörtént.A leírtakból levonható olyan következtetés is, hogy a kft.beszámolója és a társasági adó kiszámítása valótlan. Azon lehet vitatkozni, avalódiságot mi alapján minősítjük, és itt csak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. szeptember 15.

Cash flow-kimutatás

Kérdés: A cash flow-kimutatás sorainak értelmezéséhez szeretném segítségüket kérni. Konkrétan a plusz-mínusz sorok alkalmazásához. Mikor növelő, mikor csökkentő? Például a szállítóknál, a paszszív időbeli elhatárolásoknál? Nagy segítség lenne, ha választ adnának, mert alig találok szakirodalmat.
Részlet a válaszából: […] ...cash flow-kimutatás készítésének a célja az, választ adniarra, hogy a beszámolási időszakban a pénzeszközök miért változtak. A beszámolómérlegéből megállapítható, hogy a pénzeszközök mennyivel és milyen iránybanváltoztak: az üzleti év nyitó, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. április 14.