Visszavásárolt saját üzletrész ingyenes átadása

Kérdés:

2005-ben jogutódlással alakult mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó kft. tagjai egy fő kivételével eladták üzletrészüket a kft.-nek (névértéken), ezáltal a kft. saját üzletrészhez jutott. A kft. a megvásárolt saját üzletrészét (taggyűlési határozattal) a megmaradt tagra térítésmentesen átruházta. Egy könyvvizsgáló-adótanácsadó szerint az így megszerzett üzletrészérték után a juttatásban részesülő tagnak csak akkor kell megfizetnie az adót, ha az ingyenesen kapott üzletrészt a tag eladja és bevételhez jut. Az adóalap a bevétel, a beszerzési ár 0 forint, mert mint tag ingyen kapta. Indoklása szerint az üzletrész bevonására törvény kötelezte a kft.-t egy bizonyos határidőn belül. A kft. taggyűlése a Ptk. 3:175 § (3) bekezdése szerint jár el – miszerint a kft. saját üzletrészét köteles elidegeníteni, vagy a tagoknak törzsbetéteik arányában térítés nélkül átadni.
A szakember álláspontja és szakmai véleménye szerint, a hivatkozott jogszabály az Szja-tv. 77/A. § (1)–(2) bekezdés a) pontja alapján egy jogeset, nem pedig egyszerűen ingyenesen juttatott értékpapír, mint bevételt képező juttatás. Ebben az esetben alkalmazható az Szja-tv. 77/A. § (2) bekezdése, ami kimondja: "Nem minősül bevételnek a magánszemély által értékpapír formájában megszerzett vagyoni érték, ha a magánszemély
a) az értékpapírt olyan jog gyakorlásával szerezte, amelyet bárki számára azonos feltételek mellett megvalósuló ügyletben szerzett" [Szja-tv. 77/A. § (1)–(2) bekezdés b)–bb) pont].
Értelmezése szerint:
1. az értékpapírt olyan jog gyakorlásával szerezte (IGEN) a Ptk. 3:175. § (3) bekezdése szerint:
2. "amelyet bárki számára azonos feltételek mellett megvalósuló ügyletben szerzett". Kihangsúlyozva az azonos feltételeket, azaz a) tag legyen az illető, b) 3:175. § (3) bekezdése szerint a tagoknak törzsbetéteik arányában térítés nélkül kell átadni az üzletrészt.
Ez a jog általi kényszermegvalósítás. Ez az üzletrészjuttatás eredménytartalék eredetű, ugyanis ha a kft. nem rendelkezett volna eredménytartalékkal, meg sem vehette volna tagjaitól az üzletrészt. Véleménye szerint az ügylet az Szja-tv. 77/A. § (1)–(2) bekezdés a) pontja tipikus esete, amikor az Szja-tv. 28. §-a szerinti jogesetek közüli KIVÉTEL esete áll fenn. A kft. a lehetőségek közül az ingyenes átadást alkalmazta, amit bárki megkaphatott volna azonos feltételek mellett, azaz ha tag lett volna. (Az idegenek bejutása miatt az értékesítést a taggyűlés nem támogatta.) Helytállóak-e a tanácsadó szakember megállapításai az indoklása alapján?

Részlet a válaszából: […] Nem tudjuk megerősíteni a visszavásárolt saját üzletrész tagok részére történő ingyenes átadásával kapcsolatban kérdésként küldött levezetést. Egy, az Adó szaklapban megjelent kérdésre adott válasz és egy pénzügyminisztériumi állásfoglalás is foglalkozik a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 9.

Egyéni vállalkozó átalakulása gazdasági társasággá

Kérdés: Mezőgazdasági egyéni vállalkozó szeretne átalakulni családi gazdasággá. Hogyan tudja az egyéni vállalkozását lezárni és a családi gazdaságot indítani? A vállalkozásában termőföldek és mezőgazdasági gépek vannak. A gépek után az áfát hogyan tudja rendezni? A családi gazdaságba belépne a házastárs is, aki szintén egyéni vállalkozóként mezőgazdasági és bérbeadási tevékenységet végez. A mezőgazdasági tevékenységet folytatná a családi gazdaság tagjaként, de a bérbeadás maradna továbbra is az egyéni vállalkozásában. Neki szintén vannak földterületek és gépek a vállalkozásában, amit ő is bevinne a családi gazdaságba. Hogyan tudják az eddigi időszakot lezárni szja és áfa szempontjából, és hogyan tudják a családi gazdaságot indítani?
Részlet a válaszából: […] ...minősül az adóalany megszűnése, ha az adóalany a megszűnés időpontjában olyan terméket tart tulajdonában, amelynek beszerzéséhez vagy b) pont szerinti felhasználásához kapcsolódóan egészében vagy részben adólevonási jog illette meg. Ugyanakkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 9.

Egyéni vállalkozó egyénicég-alapítása

Kérdés: Az egyéni vállalkozó egyéni céggé "alakulásával" kapcsolatban kérdezem. 1. Előadáson hallottam, hogy az elhatárolt veszteséget továbbviheti az egyéni cég, de erre sehol nem találtam törvényhelyet. Sem a továbbvitelre, sem ennek módjára, mértékére. Ha ez lehetséges, hogyan, mikor kell ezt dokumentálni? 2. A követelések leltározásáról szó van, de a kötelezettségekről szintén nem találtam semmit. Mi történik az egyéni vállalkozó megszűnés utáni kifizetetlen kötelezettségeivel (szállítók, adótartozások)? Ezeket, ha később kifizeti, hogyan kerülnek a költségei közé? 3. Problémám van a meglévő tárgyi eszközökkel, amiket esetleg nem apportál az egyéni cégbe: a) ha nulla értéken van, vonatkozik-e rá a megszűnésre vonatkozó Szja-tv. 10. mellékletének II. pontja, miszerint bevételként kell elszámolni, b) Szja-tv. 49/A. § szerinti nettó értéken kell számba venni, c) vonatkozik-e erre a megszűnésre az Áfa-tv. 11. §-a (2) bekezdésének d) pontja, a megszűnt egyéni vállalkozónál is maradnak eszközök, illetve továbbviszi, de apport után nem fizet áfát?
Részlet a válaszából: […] ...szabályok alapján a tárgyi eszközök leltári értékétvállalkozói bevételként figyelembe kell venni, ha a nyilvántartott tárgyieszköz beszerzési értéke 100 ezer – 1991. december 31-ét követően és 2001.január 1-jét megelőzően történő beszerzés esetén 30 ezer, 2000...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 7.

Vállalkozói tevékenység megszüntetése vagy jogutódlása

Kérdés: Egy házaspár mindkét tagja, mint egyéni vállalkozó vezet egy-egy vállalkozást. A feleség vállalkozását a férj átveszi, és a kettőt összevonva ő üzemelteti tovább, a feleség a vállalkozói igazolványát visszaadja. Ebben az esetben a vállalkozás jogutódlásnak, vagy megszüntetésnek számít-e? Mi a teendő az egyik, illetve a másik esetben a feleség, illetve férj részéről?
Részlet a válaszából: […] ...megszűnéskor a vállalkozói osztalékalapot növelni kell akövetkező esetekben:Ha az egyéni vállalkozó tárgyi eszköz beszerzésévelösszefüggésben a tevékenység megszüntetését megelőző három éven belülcsökkentette az adózás utáni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 8.

Személygépkocsi-értékesítés (eva)

Kérdés: Betéti társaságunk 2001. évben személygépkocsit vásárolt, amelynek áfáját nem igényelhette vissza. A társaság 2003. január 1-jével áttért az evára, az eva szerinti bevételi nyilvántartás mellett 2003-ban értékesíteni kívánjuk a személygépkocsit. Ebben az esetben az eva terheli az értékesítést, vagy visszajár az áfa az Áfa-tv. szerint?
Részlet a válaszából: […] ...áfával növelt eladási ára a pénzügyi rendezés időpontjában teljes összegében bevételnek minősül, az előzetesen felszámított, és a beszerzéskor le nem vonható áfa nem igényelhető vissza, annak összegével az evanyilvántartás szerinti bevétel nem csökkenthető....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. szeptember 4.