Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...keretében – a megvalósított pincefelújítást (ami romos pince esetében pinceberuházás), továbbá a présház felépítését értékesíti a társaság felé, a társaságnál pedig beruházásként számolják el. [Az ügyvezető a személyijövedelemadó-bevallásában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Értékvesztés elszámolása a korcsolyakölcsönzőnél

Kérdés: Korcsolyakölcsönzőnél hogyan kell elszámolni az értékvesztést? Az értékvesztést úgy határozták meg, hogy az 1. évben 30%, a 2. évben 30% és a 3. évben 40%. Hogyan történik ennek a helyes elszámolása és nyilvántartása?
Részlet a válaszából: […] ...úgyis, hogy az 1. évben 30%, a 2. évben 30%, a 3. évben 40% legyen (azamortizációs politika keretében kell szabályozni). Sőt, ha az egyedi beszerzésiértékük a korcsolyáknak 100 ezer forint alatti, az Szt. 80. §-ának (2)bekezdése szerint a használatbavételkor...A válaszadó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 10.

Telekvásárláshoz kapcsolódó árfolyam-különbözet

Kérdés: A Számviteli Levelek 198. számában a 4147. kérdésre adott válasz szerint, ha a megépített lakások eladásakor a telek arányos része is eladásra kerül, a vásárolt készletek között kimutatott telek bekerülési értékét növelő tételként számításba vehető a telek vásárlásához felvett hitel kamata is. Kérdésünk, hogy deviza- vagy devizaalapú hitel esetén – a kamathoz hasonlóan – a telek bekerülési értékét növelő tételként figyelembe vehető-e az árfolyamveszteség? Ha igen, akkor hogyan számolandó el az árfolyamnyereség?
Részlet a válaszából: […] ...vehető számításba!A 4147. kérdésre adott választ az Szt. 47. §-a (4)bekezdésének ad) pontja alapozza meg, mely szerint a bekerülési (beszerzési)érték részét képezi az eszköz (az adott esetben a telek) beszerzéséhezközvetlenül kapcsolódóan igénybe vett hitel, kölcsön...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 15.

Közösen vásárolt eszköz nyilvántartása

Kérdés: Az egyik társaság 4 másik céggel együtt 2003-ban vásárolt egy kameraemelő állványt. Az5 cég megállapodást kötött, hogy az állványnak mindegyikük 20-20 százalékban tulajdonosa. A mi társaságunk nevére állították ki a beszerzési számlát, amelynek 20-20 százalékát társaságunk a másik 4 cég nevére továbbszámlázta. Így mind az 5 cég a teljes bekerülési érték egyötödét aktiválta, és az amortizációt is ezután számolta el. A könyvvizsgáló szerint helytelenül jártunk el. Miért?
Részlet a válaszából: […] ...eszközöket leltárral kell alátámasztani, amely leltár tételesen tartalmazza a társaság mérlegfordulónapi eszközeit mennyiségben és értékben. Az állvány egyötöd része rendeltetésének megfelelően nem használható, az állvány ebben a formájában funkcióját nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. május 27.

Tagi kölcsön árfolyamveszteségének elszámolása

Kérdés: A társaság külföldi tulajdonosától devizában tagi kölcsönt kapott. A kölcsönt a tulajdonos beruházásra, tárgyi eszköz beszerzésére adta. A társaság az eszközöket év közben beszerezte, jelentős hányadát használatba vette, bérbeadás útján hasznosítja. Amit még nem adott bérbe, azt beruházásként mutatja ki. A 2003. december 31-i mérleg-fordulónapi értékeléskor a tagi kölcsönhöz jelentős összegű árfolyamveszteség kapcsolódik. Mit kell, illetve mit lehet tenni ezzel a jelenős összegű árfolyamveszteséggel? Van-e arra lehetőség, hogy ebből az árfolyamveszteségből az arányos rész a már aktivált tárgyi eszközökre kerüljön?
Részlet a válaszából: […] ...nem fedezett – devizakötelezettségnek az eszköz üzembe helyezéséig terjedő időszakra elszámolt árfolyam-különbözete a bekerülési (beszerzési) érték részét képezi.A hivatkozottakból következik, az árfolyam-különbözetnek a beruházás bekerülési (beszerzési)...tt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. április 1.

Devizahitel elszámolása és kamatának adóztatása

Kérdés: Társaságunk 55 százalékos tulajdonosa (USA-ban élő magánember) 200 E USD devizahitelt folyósított új telephely kialakítására a tárgyévben. A visszafizetés feltételei: - évi 8,5 százalék kamat, - kamat- és tőketörlesztés fizetésének kezdete: 2002. 01. 01. A felvett devizahitel tárgyévi kamatát a létesítendő telephely értékét növelő tételként kell-e elszámolni? A külföldi magánszemélynek kifizetendő kamatot milyen adófizetési kötelezettség terheli, s az esetleges adót kinek (társaság vagy magánember) és mikor kell fizetnie?
Részlet a válaszából: […] ...kamata az Szt. 47. §-a (4) bekezdésének ad) pontja szerint a telephely, illetve a telephelyen megvalósuló tárgyi eszközök bekerülési (beszerzési) értékének részét képezi azon időszakra elszámolt összegben, amíg a tárgyi eszközök üzembe helyezésére sor nem került......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. szeptember 5.

A kettős könyvvitelre való áttérés szabályai

Kérdés: Melyek az egyszeres könyvvitelről a kettős könyvvitelre való áttérés számviteli szabályai az új Szt. hatálya alá tartozó vállalkozásoknál?
Részlet a válaszából: […] ...(nem kapcsolódik a vásárolt készletek nyitóállományához), s amellyel azonos összeget anyagköltségként, illetve az eladott áruk beszerzési értékeként kell elszámolni az eredménytartalékkal szemben (T 51 – K 413, illetve T 814 – K 413).d) A saját termelésű......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. május 17.