Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] Teljes terjedelmében idéztük a kérdést, mert tökéletesen tükrözi azt, hogy hova vezet (vezethet) a bizonylati rend és bizonylati fegyelem követelményeinek a semmibevétele. A kérdések sorozata arra irányul, miként lehetne törvényessé tenni a törvénytelen eljárást és annak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Osztalékkötelezettségből részesedésszerzés

Kérdés: "A" kft. magánszemély tulajdonosaival szemben 50-50 egység jóváhagyott osztalék miatti kötelezettséget tart nyilván. A magánszemélyek ezen követelésük apportálásával tőkét emelnek "B" társaságban. A társaság kötelezettsége "B" társasággal szemben áll fenn. A tranzakció következtében a magánszemélyeknél az osztalékkövetelésből részesedés keletkezik. A magánszemélyeknek meg kell-e fizetniük az osztalékból származó jövedelmet terhelő 16 százalékos személyi jövedelem­adót? (Az esetleges eho-kötelezettségtől tekintsünk el.) Véleményem szerint csak az adózott osztalékkal lehet "B" társaságban tőkét emelni.
Részlet a válaszából: […] Egyetértünk a kérdés utolsó mondatában foglaltakkal. A magánszemély csak a már részére kifizetett, nettó osztalékkal tud a "B" társaságnál tőkét emelni.A magánszemély osztalék miatti követelése nem olyan tartalmú követelés, mint például a tagi kölcsön miatti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 4.

Társaság elajándékozása

Kérdés: A társaság egyszemélyes tulajdonosa újonnan alakított társaságát el kívánja ajándékozni magánszemély ismerősének. A társaság jegyzett tőkéje 3 millió forint. A társaságban egy lakóingatlan van, 22 millió forint értékben, amelynek forrása tagi kölcsön. Az ügylet során kit és milyen mértékű adó- és illetékfizetési kötelezettség terhel?
Részlet a válaszából: […] ...(9) bekezdése részletez.Az ajándékozás során a két magánszemély között sajátos jogviszony áll fenn, amelyből az következik, hogy az Eho-tv. 3. §-ának (1) bekezdése alapján a 27 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást a megajándékozottnak kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. augusztus 15.

Lekötött bankbetét hiteltartozás fedezetére

Kérdés: A kft. a bankjánál kamatozó betétként lekötött 1 millió forint összeget 5 évre oly módon, hogy egyben az összeg erejéig kezességet vállalt dolgozója hiteltartozására. Időközben a társaság megvált dolgozójától, aki a hiteltartozását nem tudta megfizetni, így a lekötött bankbetétet a bank elvonta. Hogyan rendezendő az esemény a könyvekben? Elszámolható-e az 1 millió forint egyéb ráfordításként? A társaságiadó-alap növelése mellett kezelhető-e tartozás átvállalásaként? A magánszemély adókötelezettsége is felmerül, de a "kifizető" semmit sem tud érvényesíteni.
Részlet a válaszából: […] ...törlesztésekor, legkésőbb a naptári év utolsó napjára kell megállapítani, bevallani és megfizetni. Az így megfizetett szja és eho nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költség, ezért ennek összegével a társasági adó alapját növelni kell.Amikor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 21.

Jegyzett tőke emelése ki nem fizetett osztalékból

Kérdés: A társaság 40 millió forint ki nem fizetett osztalékkötelezettséggel (a tulajdonos magánszemélyek követelésével) rendelkezik. A Gt. 13. §-a szerint a nem pénzbeli hozzájárulás lehet követelés is. A tagok osztalékkövetelésével lehet-e jegyzett tőkét emelni? Ha igen, akkor ennek milyen adóvonzata van? Az eddig megjelent válaszok az elő­leg-, illetve a kölcsönkövetelés apportjáról szóltak. Az osztalékapporttal kapcsolatos kérdésre az APEH-től azt a választ kaptam, hogy lehet, de előtte le kell adózni, vagy elengedett követelésként kell kezelni. Én a válaszokkal nem értek egyet. Mi az Önök véleménye?
Részlet a válaszából: […] ...kimutat.Tekintettel azonban arra, hogy az Szja-tv. előírásai szerint azosztalékjövedelmet személyi jövedelemadó terheli, sőt jellemzően az Eho-tv.szerinti egészségügyi hozzájárulás is, az osztalékkötelezettségként kimutatottösszegből a magánszemély tulajdonos jogos,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. december 15.

Magánszemélynek adott kölcsön kapott kamata

Kérdés: "A" magánszemély "Z" magánszemélynek szerződés alapján egy nagyobb pénzösszeget ad kölcsön. "Z" magánszemély 1. esetben havonta, 2. esetben évente kamatot fizet "A" magánszemélynek. A kamatlábat a felek előre rögzítik. (A kamatban részesülő magánszemély semmilyen költséget nem számol el!) A magánszemélytől kapott kamat után a magánszemély hogyan adózik? Mennyi szja-t és ehót kell fizetnie? (Kell-e más járulékot fizetnie?) A fizetendő szja-t (és esetlegesen ehót) 1. és 2. esetben mikor kell bevallania és megfizetnie? Az adóhatóságnak be kell-e jelenteni a kölcsön adott pénzösszeget? Az Szja-tv. 29. §-ának (1) bekezdése szerint a kamatban részesülő magánszemély tekintheti-e a kapott kamat 78%-át adóalapnak, ha ő fizeti be maga után az ehót és az szja-t, továbbá költséget nem számol el? A fenti esetben mikor keletkezik kamatkedvezményből származó jövedelme a magánszemélynek?
Részlet a válaszából: […] ...megtérítették), amegállapított jövedelem 78 százalékát kell jövedelemként figyelembe venni. AzSzja-tv. szerinti egyéb jövedelem ehoalapot képez. Ha a fizetendő 27 százalékosehót a magánszemély költségként nem kívánja elszámolni, akkor a kapott kamat78%-ának az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 6.

Kis összegű osztalék után eho

Kérdés: Részvénytársaságunk magánszemély részvényeseinek kis összegű – 100 Ft-tól 4 000 Ft-ig – 25%-os szja alá tartozó osztalékjövedelmet fizet ki, kb. 5 000 főnek. Az szja-t levonjuk a kifizetéskor. Az Szja-tv. 11. §-a (3) bekezdésének f) pontja szerint az osztalékból származó jövedelmet, az árfolyamnyereségből származó jövedelmet és a vállalkozásból kivont jövedelmet, ha az adóévben ilyen jogcímeken megszerzett összes jövedelem nem haladja meg az 50 ezer forintot, és az adót a kifizető levonta, a magánszemély nem köteles bevallani. Az Eho-tv. 3. §-ának (3) bekezdése szerint a bevallási kötelezettség alá tartozó osztalékjövedelem után 14%-os egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. A magánszemélyek nem érik el az Eho-törvény 3. §-a (3) bekezdésének e) pontja szerinti 450 ezer forint egészségbiztosítási járulék felső határát. Kérdésünk az 1998. évi LXVI. Eho-tv.-re vonatkozik. A fent említett ilyen kis összegű osztalékjövedelem után kell-e a magánszemélynek 14%-os ehot fizetni, illetve a kifizetőnek azt levonni?
Részlet a válaszából: […] ...Eho-tv. szerint a magánszemély az adóévben megszerzett,bevallási kötelezettség alá tartozóa) vállalkozásból kivont jövedelem (Szja-tv. 68. §),b) értékpapír-kölcsönzésből származó jövedelem (Szja tv.65/A. §),c) 25, illetőleg 35 százalékos adóterhet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 11.

Tag részére nyújtott kölcsön kamata

Kérdés: Az egyszemélyes kft. tulajdonosa kölcsönszerződést kötött az általa vezetett, tulajdonolt kft.-vel. (A kft. 2006-ban nyereséges volt, a tulajdonos osztalékot nem vett ki!) Feltételek a szerződésben: - a kölcsönadó (kft.) kölcsönt ad az adósnak 24 millió Ft összegben; - a kölcsön visszafizetési határideje 2015. február 1.; - a kölcsön kamata a mindenkori jegybanki alapkamat, amely a tőkével együtt fizetendő. Hogyan kell helyesen könyvelni a kölcsönt? A kölcsön kamata évenként, vagy a visszafizetés időpontjában könyvelendő? Van-e társaságiadó- vagy azt módosító kötelezettsége az ügyletnek? Az Szja-tv. 72. §-ának (1) bekezdésében szereplő kamatkedvezmény érvényesül-e a kölcsönügylet esetén?
Részlet a válaszából: […] ...személyijövedelemadó terhel. Az adót a kft.-nek adóévenként, az adóév utolsó napjárakell megállapítania, bevallania és befizetnie. Az Eho-tv. 3. §-a (1)bekezdésének bb) pontja alapján a kamatkedvezményből származó jövedelem (azadott esetben legalább 1,2 millió...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. május 29.

K+F és a támogatások elszámolása

Kérdés: Egy kutatás-fejlesztéssel foglalkozó kft. egy 78 millió Ft összköltségvetésű projekten dolgozik (műszerfejlesztés). Ehhez a 2006. évben aláírt szerződésük alapján mintegy 42 millió Ft értékben vissza nem térítendő GVOP-támogatásban részesülnek. A támogatás "minőségének" egy része K+F, másik része de minimis jellegű. Az eddigi előlegfolyósítás 13 millió Ft volt (2006-ban). Kérdéseink: a) A szerződés aláírásának napja a mérvadó a tekintetben, hogy a társaságiadó-alapot csökkenteni lehessen a támogatás összegével? b) Milyen jogszabályok (törvények, kormányrendeletek) vonatkoznak a kapott támogatások számviteli elszámolásaira? c) Van-e jelentősége a számviteli és adójogi elszámolásban annak, hogy mi a forrása egy támogatásnak (pl. GVOP vagy különböző Alapok)? d) Mi a pontos könyvelés (kontírozás) a projekttel kapcsolatos költségekről, kiadásokról és a kapott előlegekről, támogatásról? Hogyan kell az elhatárolást és annak megszüntetését könyvelni? Milyen kimutatást(okat) kell készíteni a támogatás de minimis részéről?
Részlet a válaszából: […] ...A több év alattfolyósított támogatást a döntés évére diszkontált jelen értéken kell figyelembevenni az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdéseszerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionálistámogatási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 30.

Magyarországi cég által foglalkoztatott német állampolgár

Kérdés: Német állampolgár a német testvérvállalat alkalmazottjaként a cégcsoport magyarországi leányvállalatánál dolgozik. Munkabérét, valamint az azt terhelő járulékokat, adókat a német leányvállalat a magyar leányvállalatra átterheli számlában. A német leányvállalat bérel lakást az alkalmazott számára Magyarországon, és a bérleti díjat is továbbszámlázza a magyar leányvállalatnak. Mi a teendője a magyar vállalatnak a német vállalat által kiállított számlán feltüntetett munkabérrel, valamint a bérterhekkel áfa szempontjából? Mi a teendője a magyar társaságnak a német vállalat által kiállított számlán feltüntetett bérleti díj áfájával? A német alkalmazott köteles Magyarországon személyijövedelemadó-bevallást benyújtani, mivel 183 napnál többet tartózkodik Magyarországon? A magyar leányvállalat által viselt lakásbérleti díjat hogyan kell kezelni a személyi jövedelemadó szempontjából?
Részlet a válaszából: […] ...pontja alapján adóköteles természetbenijuttatásként kell elszámolni, annak 54 százalékát kell személyijövedelemadóként befizetni. Az Eho-tv. 3. §-a (1) bekezdésének ba) pontjaalapján a természetbeni juttatásként elszámolt összeg után a társaságot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 6.
1
2