Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A megállapított jövedelmet a magánszemély az adóévre vonatkozó egyéni vállalkozói adóbevallásában vallja be, és az adót három egyenlő részletben, elsőként e bevallás benyújtására nyitva álló határidőig, a további...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Egyéni vállalkozó átalakulása gazdasági társasággá

Kérdés: Mezőgazdasági egyéni vállalkozó szeretne átalakulni családi gazdasággá. Hogyan tudja az egyéni vállalkozását lezárni és a családi gazdaságot indítani? A vállalkozásában termőföldek és mezőgazdasági gépek vannak. A gépek után az áfát hogyan tudja rendezni? A családi gazdaságba belépne a házastárs is, aki szintén egyéni vállalkozóként mezőgazdasági és bérbeadási tevékenységet végez. A mezőgazdasági tevékenységet folytatná a családi gazdaság tagjaként, de a bérbeadás maradna továbbra is az egyéni vállalkozásában. Neki szintén vannak földterületek és gépek a vállalkozásában, amit ő is bevinne a családi gazdaságba. Hogyan tudják az eddigi időszakot lezárni szja és áfa szempontjából, és hogyan tudják a családi gazdaságot indítani?
Részlet a válaszából: […] ...vállalkozói személyi jövedelemadó és vállalkozói osztalékalap utáni adókötelezettségét a magánszemélynek az adóévről szóló adóbevallásában kell bevallania, és a megállapított adót a bevallás benyújtására nyitva álló határidőig kell megfizetnie. Ugyanakkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 9.

Jogutódlásnál folyamatos teljesítésű áfa elszámolása

Kérdés: Folyamatos teljesítésű áfa elszámolása jogutódlással megszűnő társaságnál. A társaság szeptember 30. napjával jogutódlással megszűnik. A könyveiben kimutatott eltérő esedékességű áfa (10., 11. hó) a jogutódlásnál jelenik meg, vagy elszámolható a jogelőd szeptemberi záró bevallásában? Ugyanez a kérdés a jogelőd által kiállított rezsiszámla esetében, amelynek az áfája a 10. hónapban esedékes?
Részlet a válaszából: […] ...számlázott fizetendő áfát nem az adóhatósággal szembeni kötelezettségként kell könyvelni, mivel annak az Áfa-tv. 58. §-a szerinti bevallása szeptember 30-ig még nem volt esedékes, hanem egyéb kötelezettségként kell kimutatni: T 311 – K 91-92, 4798. Amikor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 12.

Kft. átalakulása betéti társasággá

Kérdés: A kft. saját tőkéje egymillió forint, emiatt a saját tőke átrendezésével nem tudja teljesíteni a Ptk.-ban előírt azon követelményt, hogy a törzstőkét 500 ezer forintról 3 millió forintra felemeljék. A tagok nem kívánnak a törzstőke felemeléséhez hozzájárulni, de a tevékenységet a jövőben is folytatni akarják. Ez esetben viszont marad a betéti társasággá átalakulás lehetősége. Ezen átalakuláshoz milyen jogi, számviteli, adózási feladatok kapcsolódnak?
Részlet a válaszából: […] ...szűnik meg, és ha a törvényben meghatározott feltételek teljesülnek.Az Art. vonatkozó rendelkezése szerint soron kívüli bevallást kell benyújtania az adózónak (jelen esetben a kft.-nek) valamennyi adójáról a bevallással még le nem fedett időszakról, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 24.

Egyéni vállalkozó egyénicég-alapítása

Kérdés: Az egyéni vállalkozó egyéni céggé "alakulásával" kapcsolatban kérdezem. 1. Előadáson hallottam, hogy az elhatárolt veszteséget továbbviheti az egyéni cég, de erre sehol nem találtam törvényhelyet. Sem a továbbvitelre, sem ennek módjára, mértékére. Ha ez lehetséges, hogyan, mikor kell ezt dokumentálni? 2. A követelések leltározásáról szó van, de a kötelezettségekről szintén nem találtam semmit. Mi történik az egyéni vállalkozó megszűnés utáni kifizetetlen kötelezettségeivel (szállítók, adótartozások)? Ezeket, ha később kifizeti, hogyan kerülnek a költségei közé? 3. Problémám van a meglévő tárgyi eszközökkel, amiket esetleg nem apportál az egyéni cégbe: a) ha nulla értéken van, vonatkozik-e rá a megszűnésre vonatkozó Szja-tv. 10. mellékletének II. pontja, miszerint bevételként kell elszámolni, b) Szja-tv. 49/A. § szerinti nettó értéken kell számba venni, c) vonatkozik-e erre a megszűnésre az Áfa-tv. 11. §-a (2) bekezdésének d) pontja, a megszűnt egyéni vállalkozónál is maradnak eszközök, illetve továbbviszi, de apport után nem fizet áfát?
Részlet a válaszából: […] ...szerint– Ha a kötelezettség teljesítése a magánszemély általmegtörtént az egyéni vállalkozóként azon adóévről beadott adóbevallásáig, amelyévben az egyéni céget alapította, akkor – az Szja-tv. 49/A. §-ának (4)bekezdése és a 49/B. §-ának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 7.

Egyéni vállalkozás átalakulása egyéni céggé

Kérdés: Egyéni vállalkozásunkat át szeretnénk alakítani egyéni céggé egy hitelfelvétel miatt. Az egyéni cég alapító okiratában kell rögzíteni, hogy jogutódja lesz az egyéni cég az egyéni vállalkozásnak? Jog­utódlás során az eszközök könyv szerinti vagy piaci értéken kerülnek be az egyéni cégbe? Az átalakulási vagyonmérlegben kimutatott értéken kell megnyitni az új cég könyveit? Az egyéni vállalkozás eszközeivel, forrásaival, követeléseivel? Az átalakulás után a megszűnő egyéni vállalkozás bevallásait a megszűnés szabályai alkalmazásával kell elkészíteni? A tárgyi eszközök, a készletek után az áfát be kell vallani? A cégbe bekerülő eszközök után kell illetéket fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...egyéni vállalkozói tevékenység egyéni cég alapítása miatttörténő megszűnése esetén elvégzendő feladatokat (ideértve a bevalláskészítésikötelezettséget is!) az Szja-tv. 49/A. §-ának (2)-(6) bekezdései részletezik. Aleltárt a követelésekről,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 7.

Egyéni vállalkozói tevékenység megszűnése

Kérdés: Sertéstenyésztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó vagyok. Szeretném megszüntetni egyéni vállalkozásomat, és mint őstermelő akarom ugyanezt a tevékenységet folytatni családi gazdálkodás keretében. Mik a teendőim a megszűnéskor? Van-e áfafizetési kötelezettségem a tárgyi eszközeim után, ha mint őstermelő ugyanezeket az eszközöket fogom használni? Kell-e személyi jövedelemadót fizetnem? 2002 óta családi gazdálkodó is vagyok egyben. Jól tettem-e, hogy mint egyéni vállalkozó adóztam, vagy őstermelőként kellett volna?
Részlet a válaszából: […] ...kell.Az egyéni vállalkozói jogállás megszűnésének adó évébenmegszerzett vállalkozói bevétellel szemben a soron kívüli adóbevallásbenyújtásáig, vagy az adó soron kívüli megállapítására irányuló eljárásmegindításáig teljesített kiadás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. augusztus 31.

Személygépkocsi-értékesítés (eva)

Kérdés: Egy betéti társaság 2000-ben külföldről behozott személygépkocsit vásárolt. Időközben áfás lett. Ha eladja a gépkocsit, van-e áfakövetelménye?
Részlet a válaszából: […] ...Eva-tv. 16. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján, ha azeva választásakor a jogutódlással megszerzett vagyon egy részét az adózó (azevás) az Eva-tv. szerinti adóalanyiságának időszaka alatt bármely időpontbankivonja a bevételszerző tevékenysége alól, akkor ez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. január 20.

Az áfa szerepe (eva)

Kérdés: Van-e, és ha igen, hol és mikor szerepe az áfának az evában?
Részlet a válaszából: […] ...Eva-tv. hatálybalépésével egyidejűleg az Áfa-tv. módosítása kimondja, hogy az Áfa-tv. rendelkezéseit az Eva-tv. szerinti adóalanyokra kizárólag akkor kell alkalmazni, ha azt az Eva-tv. kifejezetten előírja.Az Eva-tv. az általános forgalmi adóval kapcsolatban a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. december 5.