Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A megállapított jövedelmet a magánszemély az adóévre vonatkozó egyéni vállalkozói adóbevallásában vallja be, és az adót három egyenlő részletben, elsőként e bevallás benyújtására nyitva álló határidőig, a további...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Egyéni vállalkozó átalakulása gazdasági társasággá

Kérdés: Mezőgazdasági egyéni vállalkozó szeretne átalakulni családi gazdasággá. Hogyan tudja az egyéni vállalkozását lezárni és a családi gazdaságot indítani? A vállalkozásában termőföldek és mezőgazdasági gépek vannak. A gépek után az áfát hogyan tudja rendezni? A családi gazdaságba belépne a házastárs is, aki szintén egyéni vállalkozóként mezőgazdasági és bérbeadási tevékenységet végez. A mezőgazdasági tevékenységet folytatná a családi gazdaság tagjaként, de a bérbeadás maradna továbbra is az egyéni vállalkozásában. Neki szintén vannak földterületek és gépek a vállalkozásában, amit ő is bevinne a családi gazdaságba. Hogyan tudják az eddigi időszakot lezárni szja és áfa szempontjából, és hogyan tudják a családi gazdaságot indítani?
Részlet a válaszából: […] ...vállalkozói személyi jövedelemadó és vállalkozói osztalékalap utáni adókötelezettségét a magánszemélynek az adóévről szóló adóbevallásában kell bevallania, és a megállapított adót a bevallás benyújtására nyitva álló határidőig kell megfizetnie. Ugyanakkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 9.

Áttérés a katára I.

Kérdés: Taóról katára áttérés bt. esetében. A bt. anyag- és fogyóeszközzel, valamint pénzeszközzel rendelkezik, amit a katás időszakban is használna. A készletek, eszközök és pénzkészlet után az áttéréskor adóalapot kell-e képezni, vagy leltár alapján átvihető?
Részlet a válaszából: […] ...adózott eredmény terhére fizetett (jóváhagyott) osztalékfizetési kötelezettséggel, adózott eredménnyel, amely az adóalany evaalanyiságának időtartama alatt keletkezett, továbbá csökkentve a mérlegben kimutatott, a társaságiadó-alanyiság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 25.

Egyéni cég alapítása

Kérdés: Egyéni vállalkozó egyéni céget alapít. Minden eszközét továbbviszi, ami gyakorlatilag tárgyi eszköz és pénzeszköz. Nyitómérlegében tárgyi eszköz, pénzeszköz és saját tőke szerepel. Ilyen esetben keletkezik-e bármilyen adófizetési kötelezettsége, illetve milyen záróbevallásokat kell beadnia? A tárgyi eszközök nettó értéke lesz az egyéni cégben a bruttó érték?
Részlet a válaszából: […] A kérdés leegyszerűsíti az egyéni cég alapításához kapcsolódó teendőket.Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény (Evtv.) II. Fejezete tartalmazza az egyéni cégre vonatkozó rendelkezéseket. Tekintettel azonban arra, hogy az egyéni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 10.

Evás bt.-beltag halála – végelszámolás

Kérdés: A bevételi nyilvántartást vezető bt. a beltag halála miatt végelszámolását határozta el. A végelszámolás kezdő napjával az Eva-alanyisága megszűnik, vissza kell térnie az Szt. hatálya alá, nyitó mérleget kell készítenie. Bankszámláján az evás időszakból származó lekötött betét szerepel, amelynek forrása az evás időszakból származó ki nem vett osztalék. Szerepeltethető-e ez az összeg a nyitó mérlegben, mint az alapítókkal szembeni kötelezettség? Mi lehet az osztalék megállapításának időpontja? Kit illet meg az osztalék? A beltag örökösei lemondhatnak-e az őket megillető osztalékról a kültag javára? Milyen adózási kötelezettséggel jár ez? Vagy ez csak a végelszámolás végén osztható fel? Lehet-e a nyitó mérlegben eredménytartalék?
Részlet a válaszából: […] ...végelszámolással. A döntésben meg kellett állapítani a végelszámolás kezdő időpontját, megválasztani a végelszámolót. Az evaalanyiság a végelszámolás kezdő időpontját megelőző nappal megszűnik, amelyet az adóhatósághoz be kell jelenteni,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. október 9.

Üzleti vagy cégérték elszámolása beolvadás esetén

Kérdés: "A" cég megvásárolja "B" cég részesedését. "B" eszköze ingatlan – amelyet hitelből vásárolt –, illetve a jegyzett tőkének megfelelő pénzeszköz. Az ingatlan piaci értéke meghaladja a könyv szerinti értéket, erre tekintettel a részesedést "A" cég "B" cég saját tőkéje + az ingatlan könyv szerinti értékét meghaladó piaci ára együttes összegéért veszi meg, amely utóbbit üzleti vagy cégértékként mutatja ki. Hogyan kell kezelni az üzleti vagy cégértéket, illetve milyen adózási vonzata van annak, ha "B" beolvad "A" cégbe?
Részlet a válaszából: […] ...társasági szerződésének egy eredeti példányát vagy közokiratbafoglalt másolatát mellékelve – az átalakulás adóévéről szóló bevallásábanjelentse be az adóhatóságnak;– a jogutód az átértékelt eszközöket és kötelezettségeket elkülönítvetartsa nyilván,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 11.