Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] Teljes terjedelmében idéztük a kérdést, mert tökéletesen tükrözi azt, hogy hova vezet (vezethet) a bizonylati rend és bizonylati fegyelem követelményeinek a semmibevétele. A kérdések sorozata arra irányul, miként lehetne törvényessé tenni a törvénytelen eljárást és annak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Közösen finanszírozott gépbeszerzés

Kérdés: Négy társaság közösen vásárol egy munkagépet, amihez vissza nem térítendő támogatást is kapnak. Nyilvánvaló, hogy a munkagépet csak az egyik társaság aktiválhatja, számolhatja el a költségeit, de a másik három társaság is használni fogja. A leírtak elszámolására milyen könyvviteli megoldás alkalmazható? Az Szt. szerinti közös üzemeltetésnek mik a feltételei?
Részlet a válaszából: […] ...társaság részére bérleti díj ellenében biztosítja a munkagép használatát (külön szabályozandó, hogy a bérleti díj mire nyújt fedezetet, különösen akkor, ha az üzemanyagot a használó társaság szerzi be). A bérbeadás útján történő hasznosítás esetén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 31.

Szövetkezet végelszámolása

Kérdés: Jogszerűen megszűnhet-e a szövetkezet végelszámolással, ha külső adósság nincs, csak a tagokkal kell elszámolni? Jegyzett tőke 4750 E Ft, eredménytartalék -1248 E Ft, saját tőke 3502 E Ft, tag által adott kölcsön 400 E Ft, befektetett eszköz 500 E Ft (nincs remény a megtérülésre), készleten lévő göngyöleg 3400 E Ft. A tagok közgyűlési határozattal elfogadják a göngyöleget teljes kielégítésül. (A göngyöleget korábban a tagoktól vásárolták.) Hogyan kell elvégezni a könyvelést a végelszámolás teljesüléséig?
Részlet a válaszából: […] ...díja, a nem selejtezhető iratok őrzésének a díja stb.).Amennyiben – bármilyen jogcímen – adófizetési kötelezettség keletkezik, ennek fedezete pénzben kell, hogy meglegyen, és pénzként szerepeljen a mérlegben. (Ha más módon nem biztosítható, akkor a tagok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 12.

Bekötőút-beruházás elszámolása

Kérdés: Hogyan történik a 2001-ben megvalósult bekötőút-beruházás elszámolása, ha annak forrásai: saját erő, vissza nem térítendő támogatás, egyéb támogatás és bevétel?
Részlet a válaszából: […] ...ideértve az árbevételt és az egyéb bevétel pénzügyileg rendezett összegét is. (Az egyéb bevételek között lehet a költségek fedezetére adott támogatás is.)A bekötőút-beruházás üzembe helyezése után fontos annak ismerete, hogy a beruházás bekerülési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. szeptember 19.

Külföldi tulajdonostól kapott devizakölcsön kamata, adója, elszámolása

Kérdés: A társaságban 55 százalékos részesedéssel rendelkező, USA-ban élő magánszemély által 2001-ben fejlesztésre adott devizahitel és annak kamata alapján milyen adófizetési kötelezettsége keletkezhet a magánszemélynek, a társaságnak? A hitel tárgyévi kamata része-e a bekerülési értéknek? Az év végi értékeléskor az árfolyamkülönbözet elszámolásának milyen lépései vannak? A törlesztés és a kamatfizetés kezdete 2002. január 1. (A Számviteli Levelek 2001. évi 20. számában a 406. kérdéshez kapcsolódó további kérdések.)
Részlet a válaszából: […] ...akkor egyenlegében a pénzügyi műveletek egyéb bevételei közötti elszámolás után a következő üzleti év(ek) árfolyamveszteségének fedezetére időbelileg el kell határolni.Az új Szt. 47. §-a (4) bekezdésének c) pontja szerint a bekerülési (beszerzési) értéknek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. január 3.

Támogatások számviteli elszámolása

Kérdés: Hogyan kell elszámolni a kettős könyvvitelben a különböző típusú kapott támogatásokat?
Részlet a válaszából: […] ...kapott összeget a tőketartalékból a lekötött tartalékba kell átvezetni (T 412 – K 4141), mint a bizonytalan kötelezettségek fedezetét jelentő tartalékot, és mindaddig ott kell tartani, amíg a feltételek teljesítése mellett azt már – részben vagy egészen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. június 14.