Céltartalék képzése visszafizetendő támogatásra

Kérdés: Társaságunk megpályázott és meg is nyert a kormány által indított versenyképesség-növelő támogatási programot, a beruházásként kapott támogatást 2020. folyamán meg is kapta. A támogatási szerződésben vállaltuk, hogy a támogatás folyósítását követő monitoring-időszakban a szerződésben meghatározott feltételeket teljesítjük. A2022. 03. 31-én zárult üzleti évre vonatkozóan azonban nem tudtuk teljesíteni a létszámra előírt kötelezettségvállalást, ezért vissza kell fizetni a korábban folyósított támogatás támogatási szerződésben meghatározott képlet szerint meghatározott nemteljesítéssel arányos részét. Mérlegkészítéskor már tudjuk, hogy a támogatás mekkora részét kell majd biztosan visszafizetni, de a lebonyolító szerv erről szóló felszólításának és a visszafizetés esedékessége ismeretének hiányában kötelezettségként még nem tudjuk a visszafizetendő összeget kimutatni. Mivel fejlesztési célú támogatásról van szó, passzív időbeli elhatárolások között halasztott bevételként mutatjuk ki a támogatás még feloldásra nem került összegét az üzleti év végén. Társaságunk a lebonyolító szerv felszólításának kézhezvétele után, a hatálybalépés időpontjával fogja a visszafizetendő összeget az egyéb ráfordítások között elszámolni, és ezzel egyidejűleg és megegyező összegben a halasztott bevétel is feloldásra fog kerülni. Véleményünk szerint az élő támogatási szerződéshez kapcsolódóan társaságunknak biztosan keletkezik visszafizetési kötelezettsége, amivel a mérlegkészítéskor már tisztában vagyunk. A visszafizetendő összeg megállapítható, de esedékessége nem. Figyelembe véve az előbbieket, és azt, hogy a támogatási szerződésből adódó visszafizetési kötelezettség nem az üzleti tevékenységgel kapcsolatban folyamatosan felmerülő tétel, indokoltnak látjuk az óvatosság elvét biztosító céltartalék képzését a visszafizetendő támogatás összegében a 2022. 03. 31-én zárult üzleti évre, amit a visszafizetéskor kell majd feloldani. Kérdésünk, a céltartalékképzésre vonatkozó következtetésünket helyesnek gondolják-e?
Részlet a válaszából: […] ...egyetlen kitételről azonban elfeledkeztek, arról, hogy ha a vállalkozó a szükséges fedezetet más módon nem biztosította.A fejlesztési támogatások elszámolásának az a jellemzője, hogy a már megkapott (pénzügyileg rendezett) támogatást csak akkor lehet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 16.

Utólag kapott támogatás

Kérdés: Ügyfelem közhasznú alapítvány, amely pályázat útján támogatást kap eszközbeszerzéshez. A pályázatban szereplő eszközök beszerzése és üzembe helyezése 2017. november hónapban megtörtént. A pályázat lezárása és a pályázat alapján járó támogatási összeg átutalása majd 2018-ban következik be, a 2017. évi beszámoló elkészítése után. A szóban forgó eszközök amortizációját 2017-ben a még visszalévő hónapokra elszámoljuk. Hogyan kell kezelni 2017-ben és a további években az értékcsökkenésre jutó támogatás összegét? A működésre kaptak pályázat alapján erőforrásokat. Az alapítvány által megvalósított projekthez szükséges anyagbeszerzés, bérköltség összegét 2017-ben elszámoljuk, de a támogatási összeg csak 2018 júniusában érkezik meg. Így költség 2017-ben, bevétel 2018-ban?
Részlet a válaszából: […] ...kell bocsátani, és hangsúlyozni kell, hogy nem azonos módon történik a fejlesztési célra kapott támogatások, illetve a nem fejlesztési célra (a költségek fedezetére) kapott támogatások számviteli elszámolása.A fejlesztési célra kapott támogatást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 25.

Támogatott beruházás értékcsökkenése egyéni vállalkozónál

Kérdés: Egyéni vállalkozó az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében támogatást kapott beruházásra. A beruházás 3 500 000 forint értékben megvalósult. A kapott támogatás 1 575 000 forint. A támogatás összegével szemben egy összegben számolhatok el értékcsökkenést? Ha igen, mikor? (A támogatást utólag fogja megkapni, az aktiválás viszont februárban megtörtént.) Ha egy összegben elszámolhatom a támogatás összegével megegyező értékcsökkenést, attól függetlenül erre az évre számolhatok el időarányos értékcsökkenést a fennmaradó részből? A kapott támogatás de minimis támogatásnak minősül?
Részlet a válaszából: […] ...19. §-ának (1)-(4) bekezdései rendelkeznek a támogatások elszámolási szabályairól. Ezen szabály szerint, ha az egyéni vállalkozó fejlesztési célra vissza nem térítendő támogatást kap, akkor a támogatásból származó bevételének az a része minősül az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 21.

Támogatott eszközbeszerzés áfájának elszámolása

Kérdés: A Számviteli Levelek 75. számában az 1555. kérdésre adott válaszban írtak a támogatott gépbeszerzés le nem vonható áfájáról. Ha lehet, kérem, hogy egy kicsit részletesebben is írjanak erről.
Részlet a válaszából: […] ...költségvetési szervtől, minisztériumtól, helyi önkormányzattól, társadalombiztosítástól, elkülönült alapokból stb.) kap akár fejlesztési célra, akár a költségek fedezetére az adóalany (a társaság).Az Áfa-tv. meghatározza, milyen beruházásoknál nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. április 1.

Támogatások számviteli elszámolása

Kérdés: Hogyan kell elszámolni a kettős könyvvitelben a különböző típusú kapott támogatásokat?
Részlet a válaszából: […] ...visszatérítendő, illetve vissza nem térítendő támogatás, másrészt ez utóbbiakat aszerint is, hogy milyen célra adta azt a támogató (fejlesztési célra, illetve a költségek ellentételezésére).Visszatérítendő támogatásA visszatérítendő támogatás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. június 14.