26 cikk rendezése:
1. cikk / 26 Többéves beruházás, felfüggesztett fejlesztés
Kérdés: Társaságunk a 2020. évben külső vállalkozások bevonásával többéves beruházást indított el, amelynek célja egy saját igényeknek megfelelő szoftver (rendszer) beszerzése, fejlesztése, amelyet a társaságunk kizárólag vállalkozási tevékenysége érdekében kíván használni. Ezen fejlesztések még nem kerültek aktiválásra, aktiválásig a felmerülő kiadásokat (bérköltség, szoftverfejlesztő vállalkozói díj, felhasznált szoftverek stb.) a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között tartjuk nyilván. A gazdasági körülmények megváltozása és egyéb indokok miatt a tervezett rendszer fejlesztését a 2023. évben – felső vezetői döntés alapján – felfüggesztették, és egy későbbi, bizonytalan időpontban egy másik, hasonló alternatív rendszer bevezetéséről fognak dönteni.
A társaság elképzelése szerint:
1. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben nem hasznosulnak, kivezetésre kerülnek a vagyoni értékű jogok közül terven felüli értékcsökkenésként. Ekkor a Tao-tv. 8. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a társaságnak növelnie kell az adózás előtti eredményt az Szt. szerinti adózás előtti eredmény terhére (a mérlegfordulónappal vagy a kivezetés időpontjával) elszámolt terven felüli értékcsökkenéssel. Míg a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés d) pontja értelmében az adózás előtti eredményt csökkenti a terven felüli értékcsökkenés adóalapnál érvényesíthető összege a Tao-tv. 1. és 2. melléklete szerint.
2. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben szellemi értékként hasznosulnának, átsorolásra kerülnek a szellemi termékek közé, taohatásuk nincs.
3. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amelyek kapcsán nem egyértelműen dönthető el, hogy a jövőben a fejlesztések során hasznosíthatók-e, a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között maradnának a későbbi felülvizsgálati időpontig.
A kérdés az, hogy a társaság helyesen, a jogszabályi előírásoknak megfelelően jár-e el, amennyiben a fent leírtakat alkalmazza?
A társaság elképzelése szerint:
1. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben nem hasznosulnak, kivezetésre kerülnek a vagyoni értékű jogok közül terven felüli értékcsökkenésként. Ekkor a Tao-tv. 8. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a társaságnak növelnie kell az adózás előtti eredményt az Szt. szerinti adózás előtti eredmény terhére (a mérlegfordulónappal vagy a kivezetés időpontjával) elszámolt terven felüli értékcsökkenéssel. Míg a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés d) pontja értelmében az adózás előtti eredményt csökkenti a terven felüli értékcsökkenés adóalapnál érvényesíthető összege a Tao-tv. 1. és 2. melléklete szerint.
2. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben szellemi értékként hasznosulnának, átsorolásra kerülnek a szellemi termékek közé, taohatásuk nincs.
3. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amelyek kapcsán nem egyértelműen dönthető el, hogy a jövőben a fejlesztések során hasznosíthatók-e, a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között maradnának a későbbi felülvizsgálati időpontig.
A kérdés az, hogy a társaság helyesen, a jogszabályi előírásoknak megfelelően jár-e el, amennyiben a fent leírtakat alkalmazza?
2. cikk / 26 Számviteli feladatok a végelszámolás befejezésekor
Kérdés: A társaság végelszámolása lassan befejeződik. A hitelezői igények kielégítésre kerülnek, de az eszközök egy részét a végelszámoló nem tudja értékesíteni. Azokkal mi legyen? A szabályszerűség érdekében kérem, hogy ismertessék a végelszámolást lezáró számviteli beszámoló sajátosságait, legfontosabb feladatait.
3. cikk / 26 Értékvesztés vagy terven felüli értékcsökkenés
Kérdés: Szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozik a szövetkezet. Növendék marhákat tenyésztésbe állításkor (leelléskor), ha – évek óta – a piaci érték kb. 200 E Ft, az előállítási érték 400 E Ft értékvesztést (készlet) vagy terven felüli értékcsökkenést (tenyészállat) lehet elszámolni? A bekerülési érték, illetve könyv szerinti érték (készletnél) tartósan és jelentősen magasabb, mint a mérlegkészítéskor ismert és várható eladási ára. A tárgyi eszköz (tenyészállat) könyv szerinti értéke tartósan és jelentősen magasabb a piaci értéknél. A terven felüli értékcsökkenés elszámolása társaságiadó-alapot növelő. Hogyan kapja vissza a szövetkezet a tenyészállat kivezetésekor, kényszervágáskor, értékesítéskor... a növelésként elszámolt adóalap-növelőt?
4. cikk / 26 Átalakulás vagyonátértékeléssel
Kérdés: Társaságunk jelentős vagyont halmozott fel. A tulajdonosok úgy döntöttek, hogy a kft. alakuljon át zártkörűen működő rt.-vé. Az átalakulás során élni kívánnak a vagyonátértékelés lehetőségével. Milyen szempontok érvényesíthetők a vagyonátértékelés során? Hogyan kell meghatározni a piaci értéket? Hogyan indokolt dokumentálni az átértékelés hatását? Ki hagyja jóvá a vagyonátértékelést?
5. cikk / 26 Vásárolt követelés ellenében kapott ingatlan
Kérdés: Cégünk lejárt követeléseket vásárolt. A követelések szerinti eredeti adós azonban többszöri felszólítás után sem fizetett. Így végrehajtásra került sor. A végrehajtás során a cég követelései fejében egy használt ingatlant kapott, amelynek az értékét a végrehajtó meghatározta. A végrehajtó által meghatározott érték eltért a vásárolt követelések könyv szerinti értékétől, de piaci értéke is kevesebb. Hogyan kell a különbözeteket rendezni? Hogyan kell elszámolni a végrehajtás során felmerült költségeket?
6. cikk / 26 Káresemény elszámolása
Kérdés: Káreseményekkel kapcsolatosan felmerülő javítási, helyreállítási, mentési munkák ráfordításait költségként vagy egyéb ráfordításként kell elszámolni? Lehet-e egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy mikor költség, mikor ráfordítás?
7. cikk / 26 Felszámolási eljárás befejezése a társaság megszűnése nélkül
Kérdés: A társaság a felszámolási eljárás alatt is folytatja tevékenységét, amit a jövőben is folytatni szeretne. A hitelezőkkel egyezséget kívánnak kötni, és ennek eredményeként a felszámolási eljárás a társaság megszűnése nélkül fog befejeződni. A felszámolási zárómérlegben milyen tételekből áll össze az eszközök könyv szerinti értéke, az adózás előtti eredményt csökkentő tételként az értékcsökkenési leírást hogyan kell megállapítani, mikor kell elszámolni, milyen módon érvényesíthető az az adózás előtti eredményt korrigáló tételként?
8. cikk / 26 Termelőüzem leállítása esetén az amortizáció
Kérdés: A társaság az egyik üzemében – előre nem látható időre – beszünteti a termelést. Az üzemben lévő vegyipari berendezéseket máshol nem tudjuk használni. Ez esetben mi történjen ezekkel a tárgyi eszközökkel, szüneteltetni kell-e az amortizáció elszámolását? Mi a teendő, ha mégis újra használni fogják azokat?
9. cikk / 26 Lekötött tartalék K+F-nél
Kérdés: Amikor aktiváljuk a K+F közvetlen önköltségét, az aktivált értékben lekötött tartalékot kell képezni, amelyet az értékcsökkenés mértékével kell feloldani. Ki határozza meg a mértékét, és hogyan kell könyvelni?
10. cikk / 26 Előhasi üsző tenyészállattá minősítése
Kérdés: Előhasi üsző leellésig 300 E Ft-ba kerül közvetlen önköltségen. Tenyésztésbe állításkor a leellett üsző (előhasi tehén) piaci értéke 200 E Ft. A különbözetet (100 E Ft/db) terven felüli értékcsökkenésként elszámoljuk, a társaságiadó-alapot növeljük. A tehén (várhatóan) 5 évig marad tenyésztésben, melynek végén 80 E Ft a várható (selejttehén) vágóérték. 5 év alatt leírjuk a maradványérték feletti részt, a 120 E Ft-ot. Így évente a társaságiadó-alap növelése, csökkentése 24 E Ft/év. A 6. évben a tehenet eladjuk 70 E Ft-ért, a maradványérték kivezetése 80 E Ft, a társaságiadó-alap növelése, csökkentése 80-80 E Ft. Ekkor a tenyészállatra elszámolt terven felüli értékcsökkenés hogyan realizálható az állattenyésztő cégnél?