Beruházás bérelt ingatlanon vagy ráépítés

Kérdés: A kft. 2018-2019-ben nagyberuházást végzett bérelt ingatlanon. Új üzemcsarnokot épített, amely a korábbi építménytől független építmény. A csarnok építéséhez uniós támogatást is kapott, valamint banki hitelt is igénybe vett. A beruházással kapcsolatos számlák, bizonylatok könyvelése a befejezetlen beruházások főkönyvi számlára történt. 2020-ban elkészült a csarnok, és a különböző engedélyek beszerzése után március 1-jén aktiválva lett. Egy 2020. április 2. napján kelt megállapodással földhasználati jog alapítása történt. Azaz a bérelt ingatlanon elkészült felépítmény tekintetében a kft. ráépítő és egyben földhasználati jogot szerző féllé vált. Az ingatlan-nyilvántartásba ráépítés jogcímen a kft. tulajdonaként, kivett üzem megnevezéssel került be önálló ingatlanként. A felépítmény értékét a kft. mint ráépítő 500 millió forint értékben határozta meg a fenti megállapodásban. A ráépítés mentes a vagyonátruházási illeték alól. Hogyan kerül ez be a könyvekbe? A március 1-jei aktiválás a "beruházás bérelt ingatlanra" történt, és a könyv szerinti értéke kevesebb, mint 500 millió forint. Kerekítve 450 millió forint került könyvelésre. A földhivatali bejegyzés napjával a különbözetet könyveltük térítés nélküli átvétel címén, majd elhatárolással halasztott bevételként. Végül pedig az 500 millió átvezetésre kerül "Földhasználati jog/ráépítés" főkönyvi kartonra? Ha nem akarunk terv szerinti értékcsökkenést elszámolni, akkor az elhatárolást fel kell oldani, és még ebben az évben bevétel lesz?
Részlet a válaszából: […] ...el, a bekerülési érték arányos részének költségkénti elszámolásakor. Tehát ha nincs költségként elszámolt amortizáció, a halasztott bevételként elhatárolt támogatást, illetve piaci értéket nem szabad megszüntetni.(Kéziratzárás: 2020. 10. 05...l, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 15.

Tartozásátvállalás

Kérdés: A tartozásátvállalás elszámolási szabályai 2016-tól változtak. Hogyan kell könyvelni a tartozásátvállalást annál, akitől átvállalják, illetve annál, aki átvállalja? Hogyan érinti a tartozásátvállalás az adózás előtti eredményt? Milyen bizonylatai vannak a tartozásátvállalásnak?
Részlet a válaszából: […] ...változott az, hogy ha a kötelezettség eszközhöz kapcsolódik, akkor a bevételként elszámolt összeget – a korábbiaknak megfelelően – halasztott bevételként időbelileg el kell határolni, az időbeli elhatárolást pedig az eszköz értékének költségkénti,...ét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 11.

Térítés nélküli eszközátvétel, szolgáltatás-igénybevétel

Kérdés: A Számviteli Levelek 347. számában részletesen írtak a térítés nélküli eszközátadás, az ingyenes szolgáltatásnyújtás 2016. január 1-jétől megváltozott előírásairól. Kérem, hogy mutassák be azt is, mennyiben változtak a térítés nélküli átvétel, a térítés nélküli szolgáltatás-igénybevétel szabályai!
Részlet a válaszából: […] ...kimutatott részesedés, értékpapír, akkor a piaci értéke a pénzügyi műveletek egyéb bevétele.Nem változott az az előírás, hogy halasztott bevételként időbelileg el kell határolni az előbbiekben felsorolt bevételeket, amelyeket a kapcsolódó ráfordítás...igénybe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 14.

Elengedett kötelezettség számvitele 2016-tól

Kérdés:

Kérdés: Az elengedett kötelezettség számviteli elszámolása egyszerű volt 2015 végéig. A hitelező által elengedett követelést rendkívüli bevételként kellett elszámolni, és időbelileg csak akkor kellett elhatárolni, ha a kötelezettség beszerzett eszköz(ök)höz kapcsolódott, és az eszköz még a könyvekben szerepelt, maximum a kapcsolódó eszköz könyv szerinti összegében kellett elhatárolni, az elhatárolt összeget a kapcsolódó eszköz bekerülési (könyv szerinti) értékének költségként, ráfordításként történő elszámolásakor kellett megszüntetni. Hogyan változott ez 2016-tól, és hogyan kell az új előírások alapján könyvelni?

Részlet a válaszából: […] ...ha az elengedett kötelezettség eszközhöz kapcsolódik, akkor a bevételként elszámolt összeget – a korábbiaknak megfelelően – halasztott bevételként időbelileg el kell határolni, az időbeli elhatárolást pedig az eszköz értékének költségkénti,... lényegesen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 12.

Árfolyamveszteség elhatárolása lízingelt eszköz esetében

Kérdés: Társaságunk jelentős összegű devizában fennálló beruházási hitel és szintén devizában fennálló pénzügyi lízing kötelezettséggel rendelkezik, amelyeket a forint árfolyamának folyamatos és jelentős gyengülése miatt már évek óta át kell értékelni. Az összevont nem realizált árfolyamveszteséget ez ideig a tárgyévi eredmény terhére számoltuk el. Felmerült a kérdés, a számviteli politika esetleges módosításával élhetünk-e a nem realizált árfolyamveszteség elhatárolásának a lehetőségével? Az év végén átértékelendő kötelezettségeknek azonban csak a kis hányada beruházási hitel, jelentősebb része pénzügyilízing-kötelezettséghez kapcsolódik. Lehetséges-e az elhatárolás a pénzügyilízing-kötelezettségek nem realizált árfolyamveszteségéhez kapcsolódóan, annak ellenére, hogy ez tételesen nincs a törvényben nevesítve?
Részlet a válaszából: […] ...Szt. 33. §-ának (2) bekezdése alapján halasztott ráfordításkéntelszámolható a külföldi pénzértékre szóló, beruházással megvalósuló tárgyieszközhöz kapcsolódó tartozások (kötelezettségek) esetében a tárgyévben, amérleg-fordulónapi értékelésből adódóan.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 10.

Részesedés átvállalt hitelből

Kérdés: Az "A" cég 2005. évben 100 egység hitelt vett fel "B" társaságban való többségi részesedésének megszerzéséhez. 2006. évben a hitel törlesztését "B" társaság átvállalta, de a kamat és egyéb terhek nem kerültek átvállalásra. A tartozásátvállalást mindkét cég az Szt. előírásai szerint könyvelte. Az "A" cég az átvállalt hitel összegét halasztott bevételként, "B" cég halasztott ráfordításként időbelileg elhatárolta. (A részesedések a banknál vannak letétben, azokhoz a hitel teljes összegének megfizetésekor lehet hozzájutni, szerződés szerint 2014. december 31-ig.) A "B" cég 20 egységet törlesztett 2007-ben, 2008-ban is 20 egységet, 2009-ben 10 egységet. A törlesztett összeggel csökkentette az elhatárolt összeget, azt rendkívüli ráfordításként számolta el, és növelte a társaságiadó-alapot. Az "A" cég nem tudta az adózás előtti eredményét csökkenteni, mivel a részesedések a könyveiből részben sem kerültek kivezetésre. "B" cégnél 2010-2014 között évenként 10-10 egység elhatárolt rendkívüli ráfordítás kerül kivezetésre, amelyek összegével – a Tao-tv. 2010. január 1-jétől hatályos elő­írásai szerint – nem kell növelnie az adózás előtti eredményét a társasági adó alapjának a megállapítása során. "A" társaságnál viszont csak akkor nem lehet az adózás előtti eredményt csökkenteni, ha az elhatárolás 2012 után következik be. Felmerül a kérdés, 2006-ban az elhatároláskor valóban el kellett határolni az átvállalt hiteltartozást? Ha igen, akkor 2012 után – az adózási szabályok változása miatt – a feloldáskor adófizetési kötelezettség lép be? Így, ha a részesedés "A" cég könyveiből 2012 után kerül ki, akkor "A" cég rosszul jár, "B" cég viszont nem (nála nem kell növelni az adóalapot). Milyen módon mentesülhet "A" cég az adófizetési kötelezettség alól? Ha "B" cég 2012. december 31. előtt törleszt, és így "A" cég hozzájut a részesedésekhez, és azokat a könyveiből kivezetheti, akkor az elhatárolás feloldható és csökkentheti "A" cég az adó alapját? Van jó megoldás?
Részlet a válaszából: […] ...szerint járt el mind az "A" cég, mind a "B" cég, és így helyesenkerült 2006-ban az átvállalt tartozás összege "A" cégnél halasztottbevételként, "B" cégnél halasztott ráfordításként időbelileg elhatárolásra. "A"cégnél a halasztott bevételként elhatárolt.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 15.

Árfolyam-különbözet elhatárolása

Kérdés: 2006-ban nagy összegű beruházási hitelt vettünk fel. A kölcsön devizaneme: forintnak megfelelő euró. A folyósítás forintban történt. Társaságunk az euróban nyilvántartott hitelt 2007-ben év közben átváltotta forintra, majd év végén újra euróra. A 2007. évi átváltások nem realizált árfolyamvesztesége nem volt jelentős, így az a tárgyév eredményében került elszámolásra. 2008-ban év közben az euróban nyilvántartott kölcsönt átváltottuk forintra, amelynek eredménye jelentős összegű árfolyamnyereség volt, majd a forintkölcsönt néhány hónappal később CHF-alapú kölcsönre váltottuk át, amelyen jelentős összegű nem realizált árfolyamveszteséget kellett év végén elszámolni. A 2008. évben év közben az euró forintra átváltásának árfolyamnyereségével kell-e csökkenteni az év végi árfolyamváltozás miatti nem realizált veszteség összegét, ha azt időbelileg el akarjuk határolni? Ennek a megítélésénél társaságunknál eltérő vélemény alakult ki. Az árfolyamveszteség elhatárolását hogyan kell könyvelni 2008-ban, illetve 2009-ben? Milyen összegben kell céltartalékot képezni? Meddig és hogyan kell az elszámolást folytatni? Van-e ennek a társaságiadó-alapot módosító hatása?
Részlet a válaszából: […] ...– még nem aktivált – eszközök bekerülési értékét kell csökkenteni. Az Szt. 33. §-ának (2) bekezdése alapján halasztottráfordításként elszámolható a beruházáshoz (a beruházással megvalósult tárgyieszközökhöz) kapcsolódó tartozások esetén a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 19.

Használt cikk beszerzése a Közösségen belülről

Kérdés: A használtcikk-kereskedelemmel foglalkozó kft. az Áfa-tv. XVI/2. alfejezet rendelkezéseit alkalmazza a Közösségen belülről beszerzett, a lomtalanítás során kitett használt áruk esetében. Mivel ingyen jut hozzá az árukhoz, a kérdés az, milyen áron kerül be a kft. könyveibe és milyen iratok, nyomtatványok szükségesek az áru eredetének igazolásához, illetve a beszerzéshez?
Részlet a válaszából: […] ...során kitett használt árukat tehát azok piaciértékén kell készletre venni a rendkívüli bevételekkel szemben, amelyrendkívüli bevételt halasztott bevételként időbelileg el kell határolni, amelyelhatárolást a használt áruk értékesítésekor kell megszüntetni. A számviteli....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 25.

Elengedett tagi kölcsön

Kérdés: Hogyan kell a társaságnál elszámolni az elengedett tagi kölcsönt és az Szja-tv. átmeneti rendelkezése szerint az elengedett összeggel egyező osztalékot? Negatív adózott eredmény esetén is kifizethető az ilyen címen meghatározott osztalék?
Részlet a válaszából: […] ...a kölcsönt igénybe vevő társaság az elengedettösszeget rendkívüli bevételként számolja el (T 4492, 4792 – K 9893). (Ezesetben a halasztott bevételkénti időbeli elhatárolás – általában – nemindokolt.) A Tao-tv. 7. §-a (1) bekezdésének ly) pontja alapján...si...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 23.

Árfolyamveszteség elhatárolása

Kérdés: Operatív lízinggel foglalkozó cég vagyunk. Az idei forintleértékelődésből adódóan óriási nem realizált árfolyamveszteséggel kalkulálunk a devizahitelek, illetve a devizaalapú hitelek átértékelése eredményeként. Lehetőség van-e ezen árfolyamveszteség elhatárolására vagy más módon történő kompenzálására (például a devizaalapú bérleti díjak nem realizált árfolyamnyereségének az elszámolásával)?
Részlet a válaszából: […] ...mérleg-fordulónapi értékeléséből adódó árfolyamveszteséget – azSzt.-ben meghatározott feltételek mellett – halasztott ráfordításkéntidőbelileg elhatárolhatta. Ezt az előírást azonban hatályon kívül helyezték,amiből az következik, hogy a 2006...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. október 12.
1
2