Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...a présház felépítését értékesíti a társaság felé, a társaságnál pedig beruházásként számolják el. [Az ügyvezető a személyijövedelemadó-bevallásában a bevallott bevételt az adóalap megállapítása során csökkentheti a felé számlázott,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Sajátos személyi jellegű egyéb kifizetések

Kérdés: Az eredeti kérdést a Számviteli Levelek 409. számában a 7987. kérdés tartalmazza, emiatt itt azt nem ismételjük meg. Az eredeti kérdésre itt csak a jóléti és kulturális költségekre, az egyéb személyi jellegű kifizetésekre vonatkozik a válasz.
Részlet a válaszából: […] ...költségtérítés összege a 15 forintot meghaladja, a meghaladó rész után= a magánszemély által fizetendő személyi jövedelemadó és járulékok levonása és bevallása: T 4798 – K 462, 463-1;= a munkáltató által fizetendő szociális...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 12.

Munkavállalónak nyújtott kölcsön

Kérdés: Munkavállalónknak 7 évre folyósítottunk 5 M Ft kölcsönt 5,9%-os kamatra. Dolgozónk minden hónapban átutalta cégünk részére a törlesztőrészletet. Részletes kontírozást szeretnék kérni a 2017. évi könyvelési tételekről. Hova kell kontírozni a 2017. évi kamatot, valamint a 2018. évi törlesztés előírását?
Részlet a válaszából: […] ...5 százalékponttal növelt összegénél a munkavállaló által fizetendő kamat összege több legyen, hogy a kamatkedvezményből származó jövedelemadó- és egészségügyihozzájárulás-fizetési kötelezettség elkerülhető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 22.

Reklámszolgáltatás ellenében utalvány átadása

Kérdés: Szerződő felek: Kiadó és Partner. A Partner egy nagy- és kiskereskedelmi raktáráruházat üzemeltető gazdasági társaság. A szerződés a felek együttműködéséről szól, melynek keretében vállalják, hogy népszerűsítsék egymást, illetve egymás szolgáltatásait. A szerződésben vállalják, hogy egymás részére kölcsönösen szolgáltatást nyújtanak azonos értékben. A Kiadó által nyújtott szolgáltatás: megyei napi lapban reklámszolgáltatás nyújtása. A Partner társaság saját kereskedelmi egységében beváltható vásárlási utalványt biztosít a Kiadó részére, a Kiadó által nyújtott reklámszolgáltatással azonos értékben. A Kiadó ezeket az utalványokat meglévő előfizetőinek, illetve új előfizetőinek meghirdetett nyereményjáték győzteseinek adja át. A szerződésben a felek egymás felé történt értékesítés értékét áfával növelt összegben határozták meg, és az elszámolást a csereszerződés szabályai szerint rögzítették.
Az Áfa-tv. 259. § 15. pontja szerint az utalványok pénzhelyettesítő eszköznek minősülnek. A pénzhelyettesítő eszközök értéke nem ellenérték, így azt nem terheli áfa. Az áfát az utalványok beváltásakor kell megfizetni, az áfa szempontjából a teljesítés ekkor áll be. Mivel a vásárlási utalvány vételét, kibocsátását áfafizetési kötelezettség nem terheli, az utalványért kapott ellenértéket nem kell számlázni, de hitelt érdemlő módon dokumentálni kell. Számviteli bizonylattal, amelynek a szabályait az Szt.-ben találjuk.
1. Fentiek tükrében a Partner által kibocsátott, saját kereskedelmi egységeiben beváltható vásárlási utalvány értékesítése a szerződésben megjelenhet-e mint termék/szolgáltatás értékesítése, számlázható-e a Kiadó felé áfával növelt összegben?
2. Az első kérdésre "igen" válasz esetén, az utalványértékesítést a Partner vállalkozás értékesítés nettó árbevételeként és a fizetendő áfa összegét növelő tételként elszámolhatja el a könyveiben? Ha igen, akkor az utalvány beváltását nyomon kell-e követnie, hiszen a beváltáskor (levásárláskor) pénztárgépben rögzítésre kerül a bevétel, és ezáltal a bevétel és a fizetendő áfa elszámolására kétszer kerülne sor?
3. Az első kérdésre "nem" válasz esetén, a Kiadó által a Partner társaság részére nyújtott reklámszolgáltatás ellentételezésére átadott vásárlási utalvány tekinthető-e a szolgáltatás kifizetéséül szolgáló tranzakciónak? Ebben az esetben helyes-e az a jogértelmezés, hogy ha a Partner társaság a Kiadó által nyújtott szolgáltatás áfával növelt ellenértékét utalvánnyal fizeti ki, az utalvány fizetőeszköz-funkciót tölt be? A Partner társaságnál az árbevétel és a fizetendő áfa elszámolására az utalvány átadásakor nem kerül sor. A Partner társaság árbevételt és fizetendő áfaösszeget az utalványok beváltásakor számol el. Az utalványokról a kibocsátó sorszám szerint szigorú számadású nyilvántartás vezetésére kötelezett?
Részlet a válaszából: […] ...juttatásnak minősül, amely esetben az áfával növelt bekerülési érték 1,19-szeresét adóalapnak tekintve 15 százalék személyi jövedelemadót és 27 százalék egészségügyi hozzájárulást is fizetni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 16.

Pótbefizetés visszafizetése új tulajdonosnak

Kérdés: A 6651. számú kérdésre adott válaszban – véleményem szerint – téves az a következtetés, hogy a pótbefizetés jogosultjánál az összeg az Szja-tv. 68. §-a szerint adózna, mint a vállalkozásból kivont jövedelem. Az idézett törvény pontosan nevesíti az e szakasz alá tartozó jövedelmeket. Ebben a kérdésbeli eset nem szerepel. Mivel nem szerepel egyik különös szabályban sem, így az általános adóztatási elv szerint egyéb bevételként lesz adóköteles, 16% szja- és 27% eho-adóteher mellett. Álláspontom szerint olyan jövedelemről van szó, amelynek – bár átadója a kft. – juttatója nem kifizető (hiszen egy kvázi elszámolásra átvett pénzösszeget ad vissza), ezért az eho megfizetésére a magánszemély lesz kötelezett, ebből eredően pedig az szja-ban alkalmazható a 78%-os szabály.
Részlet a válaszából: […] ...a magánszemély részére juttatott összeg pedig az Szja-tv. 68., illetve az Szja-tv. 66. §-a szerint adózik (16 százalék személyi jövedelemadó, 14 százalék egészségügyi hozzájárulás).A kft. nem a más pénzét adja át, hanem a sajátját. Így egyértelmű, hogy nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 16.

Magánszemély részére nyújtott kölcsön kamatának elszámolása

Kérdés: A kft. kölcsönt nyújtott a társaság egyik magánszemély tagjának. A kölcsönszerződés a kamatot a mindenkori jegybanki alapkamat + 5 százalékban rögzítette azzal, hogy a kölcsön, annak kamataival együtt, 3 év múlva egy összegben fizetendő vissza. A kamatszámítás a jegybanki alapkamat valamennyi változását kell, hogy kövesse, vagy a visszafizetés napján érvényes kamatlábbal (+5%) kell számolni kamatot? A kamatszámításnál minden év végén ki kell számítani az aktuális jegybanki alapkamattal (+5%) a kamatot, és azt hozzáadva a tőkéhez kamatos kamatot kell érvényesíteni? A kamatszámítás módját rögzíteni kell a kölcsönszerződésben? Jól értelmezzük a vonatkozó törvényhelyet, hogy a jegybanki alapkamat (+5%) érvényesítése esetén a magánszemélynek nem keletkezik kamatkedvezményből származó jövedelme?
Részlet a válaszából: […] ...a kft.-nél el kell számolni kamatbevételként, függetlenül attól,hogy kell-e kamatkedvezményből származó jövedelem alapján személyijövedelemadót fizetni vagy nem kell. A kamatkedvezményből származó jövedelemegyébként nem határozható meg, ha nem ismert a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 25.

Osztalékadó-kedvezmény igénybevétele

Kérdés: Le kell-e zárnom a 2006. évet 2007. február 4-éig az átmeneti rendelkezések szerint? Ha le kell zárnom, a bevallást hová kell elküldeni? Mi legyen a mérlegkészítés időpontja? A 10%-os osztalékadót melyik számlaszámra kell utalni, és milyen határidőig? Az elengedett tagi kölcsönt hogyan kell elszámolni? A tagi kölcsönt adja vagy kapja a társaság?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a kedvezményezett adózású osztalékkifizetését csak 2007-ben lehetett könyvelni. 2007-ben lehetett az osztalékutáni személyi jövedelemadót levonni, a szja-ra vonatkozó adóbevallásba az Art.melléklete szerinti időszakban beállítani és befizetni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 22.

Elszámolás a betéti társaságból kilépő taggal

Kérdés: A betéti társaság mindkét tagja kilépett a társaságból, amelyről 2006. május 29-én kelt taggyűlési határozattal döntöttek, így az üzletrészüket értékesítették. Az adásvételi szerződés szerint a tagi betéten felül a vételárat piaci értéken állapították meg, amely lényegesen magasabb, mint az elszámolás alapjául elfogadott beszámolóban kimutatott jegyzett tőkén felüli vagyon. A betéti társaság kilépő beltagja főfoglalkozású társas vállalkozó, a kilépő kültag kiegészítő tevékenységű, személyesen közreműködő társas vállalkozó. Személyes közreműködésük ellenértékeként havonta rendszeres díjazásban részesültek, a belépéskor szolgáltatott tagi betéten kívül a bt. részére apportot nem szolgáltattak. A bt. törzstőkéje a kilépő tagok belépése óta nem változott, saját vagyona azonban növekedett. A kilépő bel-, ill. kültaggal a betéti társaság külön-külön megállapodásban rögzített feltételek szerint számol el. A kilépő beltag, ill. kültag törzstőkéjének részesedési aránya 50-50 százalék, ilyen arányban részesednek a társaság vagyonából, illetve a megállapodás szerinti összegből. A társaság törzstőkéje 50 E Ft, a mérleg szerinti vagyon értéke (jegyzett tőkén felüli saját tőke összege a tulajdoni rész arányában): 35 000 E Ft, az üzletrész értékesítésének vételára (piaci értéken): 75 000 E Ft. A fentieken túl a kilépő tagokkal való elszámolás részét képezi még a 2006. évben a tagoknak kamatmentesen nyújtott kölcsön is. Kinek kell elszámolni a kilépő tagokkal? A fentiek szerint kifizetett összegek milyen jogcímen kerülnek elszámolásra a társaságnál? A kilépő tagoknak milyen jogcímen keletkezik jövedelme, azokat milyen adó-, járuléklevonási kötelezettség terheli? A kifizetőnek milyen jogcímen keletkezik fizetési kötelezettsége?
Részlet a válaszából: […] ...összege mégsem ériel, a magánszemély az egészségügyi hozzájárulást 6 százalékkal növelten, atárgyévre vonatkozó személyi jövedelemadóról benyújtott adóbevallásában valljabe, és a bevallás benyújtására előírt határidőig fizeti meg.Ha a magánszemély...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 9.

Osztalékelőlegből osztalék és annak adója

Kérdés: A Számviteli Levelek 68. számában az 1418. kérdésre adott válaszhoz kapcsolódóan kérdezzük, a kifizetett osztalékelőleg és a fizethető osztalék közötti eltérés személyi jövedelemadóját miként kell rendezni 2003-ban, illetve 2004-ben, továbbá akkor, ha az osztalékelőleg adója nem fedezi az osztalék adóját?
Részlet a válaszából: […] ...levont adó csökkenti a magánszemély által visszafizetendő osztalékelőleget, majd mindez betudható a kifizető által befizetendő személyi jövedelemadó (adóelőleg) összegébe az adóhatósággal történő elszámoláskor.Ha a felvett osztalékelőleg vagy annak egy része...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. november 13.

Tagi kölcsön

Kérdés: 2001. január 1-jétől adhat-e a társaságnak a vele kapcsolt vállalkozásban lévő magánszemély tagja kamatmentes kölcsönt úgy, hogy sem szja-, sem tao-fizetési kötelezettsége ne keletkezzen? Hogyan kell megítélni, ha a keretszerződést már 2000. december 31-e előtt megkötötték? Hogyan kell kezelni a 2001. január 1-jén már meglévő, korábban kamatmentesen nyújtott tagi kölcsönöket?
Részlet a válaszából: […] ...kellene a társasági adó alapját.A tagi kölcsönt a magánszemély adózott jövedelemből tudja nyújtani, így az után ismételten személyi jövedelemadó-kötelezettség nem keletkezik.A tagi kölcsön adóival részletesen foglalkoztunk a Számviteli Levelek 11. számában a 196...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. március 28.
1
2