Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...áfakörön kívüli, ha az egyéni vállalkozó tevékenysége egyéni cég alapítására tekintettel szűnik meg, mivel áfaszempontból ez jogutódlással történő megszűnésnek minősül.(Kéziratzárás: 2022. 02....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Veszteségrendezés, üzletrészvétel, beolvadás problémái

Kérdés: Az "A" kft. jegyzett tőkéje: 20.000 E Ft, tőketartaléka 6.000.000 E Ft, eredménytartaléka: – 1.800.000 E Ft, adózott eredménye: -200.000 E Ft. A tőketartalék eredete: ázsióval történt jegyzett-tőke-emelés, valamint jegyzett tőke leszállítása veszteség miatt. Az "A" kft.-ben az ingatlan értéke a mérlegfőösszeg 87%-a. A "B" kft. jegyzett tőkéje: 10.000 E Ft, eredménytartalék: 3.000.000 E Ft. A "B" kft. 90%-os magánszemély tulajdonosa megveszi az "A" kft. üzletrészét 100%-ban. Ezt követően a "B" kft. beolvad az "A" kft.-be, majd beolvadás után jegyzett-tőke-leszállítást hajt végre vagyonkivonás mellett.
Kérdések: Az üzletrész megvásárlásakor keletkezik-e illetékfizetési kötelezettség? A beolvadás kedvezményezett-e átalakulásnak minősül-e a Tao-tv. 4. § 23/a. pontja szerint? (A leányvállalat olvad be az anyavállalatba, és nem szerez pénzeszközt.) Szerintünk igen, és így nem merül fel illetékfizetési kötelezettség. Jól gondoljuk? Beolvadáskor az "A" kft.-ben az eredménytartalék negatív összegét meg kell-e szüntetni a tőketartalékkal szemben, avagy a tőkeelemeket teljesen szabadon lehet-e rendezni? A beolvadást követően a vagyonkivonásnál a jegyzett tőke csökkenésének arányában kell-e a többi tőkeelemet kivonni, vagy meg lehet-e tenni azt, hogy a jegyzett tőkét a felére csökkentjük, a tőketartalékot pedig 100%-ban kivonjuk? Kivonás előtt a jegyzett tőke: 30.000 E Ft, a tőketartalék: 4.000.000 E Ft (6.000.000-1.800.000-200.000 E Ft), az eredménytartalék 3.000.000 E Ft (ha az "A" kft. negatív eredménytartalékát meg kell szüntetni a tőketartalékkal szemben), és 3000 E Ft-ra szeretnénk leszállítani a jegyzett tőkét. Így kivonásra kerül 27.000 E Ft jegyzett tőke, 3.600.000 E Ft tőketartalék és 2.700.000 E Ft eredménytartalék. A tőkekivonás esetében hogyan kell számítani a magánszemélyt terhelő szja-t (szocho nem merül fel a minimálbér 24-szeresét meghaladó bér miatt), különösen a kivont tőketartalékra és annak keletkezése eredetére?
Részlet a válaszából: […] ...mivel az Szt. 140. §-ának (1) bekezdése szerint az átalakulással létrejövő gazdasági társaság vagyonmérleg-tervezetének a jogutód gazdasági társaság vagyonát tartalmazó oszlopában a saját tőke tételében jegyzett tőke, tőketartalék, eredménytartalék...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 11.

Egyéni vállalkozó átalakulása gazdasági társasággá

Kérdés: Mezőgazdasági egyéni vállalkozó szeretne átalakulni családi gazdasággá. Hogyan tudja az egyéni vállalkozását lezárni és a családi gazdaságot indítani? A vállalkozásában termőföldek és mezőgazdasági gépek vannak. A gépek után az áfát hogyan tudja rendezni? A családi gazdaságba belépne a házastárs is, aki szintén egyéni vállalkozóként mezőgazdasági és bérbeadási tevékenységet végez. A mezőgazdasági tevékenységet folytatná a családi gazdaság tagjaként, de a bérbeadás maradna továbbra is az egyéni vállalkozásában. Neki szintén vannak földterületek és gépek a vállalkozásában, amit ő is bevinne a családi gazdaságba. Hogyan tudják az eddigi időszakot lezárni szja és áfa szempontjából, és hogyan tudják a családi gazdaságot indítani?
Részlet a válaszából: […] ...jogok, és a vállalkozási tevékenysége során kötött szerződései körében szerzett jogok a korlátolt felelősségű társaságot jogutódként illetik meg. Az egyéni vállalkozót terhelő kötelezettségek a korlátolt felelősségű társaságot jogutódként terhelik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 9.

Beolvadásos kiválás

Kérdés: A kérdés egy társaság átalakulásával kapcsolatos. A társaságban, 50-50 százalékban két magánszemély a tulajdonos. Az átalakulás nem kedvezményezett beolvadásos kiválás lesz oly módon, hogy a kiváló tag az eredeti társaság vagyonának egy részével egy már működő társasághoz mint jogutódhoz csatlakozik. A tagok megállapodhatnak-e a vagyonmegosztásban a törzstőkétől eltérő arányú vagyonról? Értelmezésünk szerint a jogelőd társaságnál az átadott vagyon után áfafizetési kötelezettség nem keletkezik. Az átalakulás könyv szerinti értéken történne, így a Tao-ban az átadott tárgyi eszközöknél keletkezhet különbözet. Az átalakulás során egy ingatlan is átadásra kerül, ott – mivel az átalakulás nem kedvezményezett – illetékfizetési kötelezettség merül fel a jogutódnál. Helyes ez az értelmezés? A kérdéses kiválás keletkeztet-e a kiváló vagy a maradó magánszemélynél szja- vagy egyéb adófizetési kötelezettséget?
Részlet a válaszából: […] ...a) pontja szerint beolvadásos kiválás, amikor a kiváló tag a jogi személy vagyonának egy részével már működő jogi személyhez mint jogutódhoz csatlakozik. A Ptk. nem írja elő, hogy e vagyoni résznek a tag részesedésével arányosnak kell lennie. Ezért – szerintünk –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 16.

Belföldi ingatlannal rendelkező társaság szervezetiforma-váltása

Kérdés: Adott egy zrt. ingatlan vagyonnal, 100 jegyzett tőkével, amiben 80%, 5%, 10% és 5% részesedéssel rendelkezik egy offshore cég, egy belföldi társaság és egy-egy magánszemély. Kedvezményezett-e a kft.-vé történő átalakulás, ha a 100 jegyzett tőkében a tulajdoni részek: 20% offshore cég, 5% belföldi társaság, 74% és 1% magánszemély összetételre változnak? Keletkezik-e illetékfizetési kötelezettség, ha az offshore cég a 20% részesedést eladja egy olyan kft.-nek, ahol a 74% részesedésű magánszemély 50%-ban tulajdonos? Érinti-e az esetleges kedvezményezett minősítést, ha a jegyzett tőke 10-re csökken a tőketartalékkal szemben (rendezés), miközben az új 20-5-74-1% tulajdoni arányok nem változnak?
Részlet a válaszából: […] ...hatályos Ptk. szerint a társaságiforma-váltás értendő), ha a jogügylet révén a jogelőd tagja, részvényese az átalakulás keretében a jogutódban részesedést és legfeljebb a megszerzett részesedés együttes névértéke (névérték hiányában a jegyzett tőke...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 16.

Üzletrészről lemondás

Kérdés: Három kft. beolvadással egyesült. Az édesapa a későbbiek során nem kíván részt venni a jog­utód kft. munkájában. Üzletrészéről fia részére térítésmentesen lemond. Ebben az esetben a kilépő taggal hogyan kell elszámolni? A lemondás következtében kialakuló új tőkeszerkezet miatt kinek, milyen adófizetési kötelezettsége keletkezik?
Részlet a válaszából: […] A válasznál elsődlegesen az új Ptk.-ra hivatkozunk.Az új Ptk. szerint az üzletrész a törzsbetéthez kapcsolódó jogok és kötelezettségek összessége. Az üzletrész a társaság tagjai között szabadon átruházható. A kérdésre a legegyszerűbb válasz: az apa térítés nélkül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 27.

Elszámolás az örökössel

Kérdés: A bt., illetve a kft. tagja elhalálozott. Az örökösök nem kívánnak részt venni a továbbiakban a társaságok tevékenységében. A bt.-ben már van új tag, a kft.-ben még semmi nem történt. A tulajdonosok el szeretnének számolni az örökösökkel úgy, hogy kifizessék azokat az összegeket, amelyek az elhunytat megilletnék. Mi ennek a módja? Mi a kifizetés alapja? Milyen adófizetési kötelezettség kötődik a kifizetésekhez? Hogyan kell könyvelni azokat?
Részlet a válaszából: […] ...4792), illetve ha van, atőketartalék arányos csökkentésével kapja meg. A Gt. 128. §-a alapján a tag halálával üzletrésze átszáll ajogutódra. A társasági szerződés az átszállást kizárhatja, ebben az esetbenazonban rendelkeznie kell az üzletrésznek a tagok vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 11.

Értékpapír és étkezési utalvány juttatása

Kérdés: A vállalkozás munkavállalóinak természetbeni juttatásként banki értékpapírt (kötvény, befektetési jegy...), illetve étkezési utalványt kíván adni. Az értékpapír és étkezési utalvány természetbeni juttatás vagy a juttatás (értékpapír, étkezési utalvány) tartalmát tekintve jutalom, így a juttatott összeg annak adóvonzatát viseli?
Részlet a válaszából: […] ...idején a diákot is, valamint azt a magánszemélyt is, aki nyugdíjas, és a nyugdíjba vonulása után volt munkáltatója, illetve annak jogutódja nyújtja részére ezt a természetbeni juttatást. A magánszemély egy adott hónapban csak egyféle (vagy a 2200 forintig, vagy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. augusztus 22.