Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenységét. Ezért e napra vonatkozóan leltárt kell készítenie, amelyben eszközeit (követelések, tárgyi eszközök, nem anyagi javak, készlet) feltünteti, jelezve azt is, hogy az eszközök közül melyek kerülnek át az egyéni cégbe. Ugyanerre a napra meg kell állapítania...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Egyéni cég alapítása

Kérdés: Egyéni cég 2015. január 1-jével történő létrehozásával kapcsolatosan kérdésként merült fel, hogyan szerepeltesse az egyéni vállalkozó bevallásaiban az addig ki nem fizetett vevői számlák nettó értékét és áfáját? Továbbá az addig ki nem fizetett szállítói számlák nettó értékét és áfáját, a december 31-i leltárban szereplő vásárolt készletek nettó értékét és áfáját. Hogyan szerepeltesse a 2014. de­cember hónapra járó, de még ki nem fizetett, majd 2015 januárjában kifizetett munkabért, az ezek utáni adókat és járulékokat, ha az egyéni vállalkozásában lévő minden eszközét beviszi az egyéni cégbe, és az apport megegyezik a könyv szerinti értékkel? Vagy az Szt. 163. §-a alapján a kettős könyvviteli nyitás utáni tételként a vevők, a szállítók nettó összegének és a munkabér járulékainak könyvelése már a társasági adó alapját módosítja? Egyéni cég egyszemélyes kft.-vé alakulását milyen esetben kötelező könyvvizsgálóval ellenőriztetni? Az egyéni cég nyitó mérlegének forrásoldalát – a jegyzett tőkén és a kötelezettségen kívül – hogyan kell összeállítani, ha az egyéni vállalkozó nem kívánja a teljes összeget a jegyzett tőkébe helyezni? Előfordulhat, hogy a saját tőke nem éri el a jegyzett tőke összegét?
Részlet a válaszából: […] ...túlmenően az általa elfogadott követeléseket is, áfát is magában foglaló értéken, továbbá a kérdésben említett vásárolt készleteket is könyv szerinti (áfa nélküli) értéken, függetlenül attól, hogy a vásárolt készletek szállítói számláit az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 13.

Egyéni vállalkozás átalakulása egyéni céggé

Kérdés: Egyéni vállalkozásunkat át szeretnénk alakítani egyéni céggé egy hitelfelvétel miatt. Az egyéni cég alapító okiratában kell rögzíteni, hogy jogutódja lesz az egyéni cég az egyéni vállalkozásnak? Jog­utódlás során az eszközök könyv szerinti vagy piaci értéken kerülnek be az egyéni cégbe? Az átalakulási vagyonmérlegben kimutatott értéken kell megnyitni az új cég könyveit? Az egyéni vállalkozás eszközeivel, forrásaival, követeléseivel? Az átalakulás után a megszűnő egyéni vállalkozás bevallásait a megszűnés szabályai alkalmazásával kell elkészíteni? A tárgyi eszközök, a készletek után az áfát be kell vallani? A cégbe bekerülő eszközök után kell illetéket fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...az egyéni vállalkozásában lévő eszközöket, termékeket (tárgyi eszközöket, immateriális javakat, vásárolt és saját előállítású készleteket) vállalkozásából véglegesen kivonja, ez ellenérték fejében teljesített termékértékesítésnek,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 7.

Átalakulás cégformaváltozással

Kérdés: Társaságunk tulajdonosi döntés alapján cégformát vált, részvénytársaságból kft.-vé alakul át. Az átalakulás jogutódlással, könyv szerinti értéken történik, nem változnak a tulajdonosok, a tevékenységi kör és a vagyon sem. Nem történik felértékelés. Önök a Számviteli Levelek 1772. kérdésre adott válaszukban nem tértek ki arra, hogy mely átalakulási esetekben kell záró adóbevallást és beszámolót készíteni. Ugyanakkor a 2003. évi előírásokra hivatkoznak. A 2004. évi jogszabályok szerint, könyv szerinti értéken történő, cégformaváltással járó átalakulás esetén kell-e (kellett-e) a cégbejegyzés napjával adóbevallásokat és beszámolót készíteni? Milyen egyéb teendőink vannak?
Részlet a válaszából: […] ...eszközöknél az új bruttó érték azonos azátalakulás előtti nettó értékkel, befektetéseknél, értékpapíroknál,követeléseknél, készleteknél pedig az értékvesztéssel csökkentett eredetibekerülési értékkel stb.Az Szt. hatálya alá tartozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. február 3.