Céltartalék képzése visszafizetendő támogatásra

Kérdés: Társaságunk megpályázott és meg is nyert a kormány által indított versenyképesség-növelő támogatási programot, a beruházásként kapott támogatást 2020. folyamán meg is kapta. A támogatási szerződésben vállaltuk, hogy a támogatás folyósítását követő monitoring-időszakban a szerződésben meghatározott feltételeket teljesítjük. A2022. 03. 31-én zárult üzleti évre vonatkozóan azonban nem tudtuk teljesíteni a létszámra előírt kötelezettségvállalást, ezért vissza kell fizetni a korábban folyósított támogatás támogatási szerződésben meghatározott képlet szerint meghatározott nemteljesítéssel arányos részét. Mérlegkészítéskor már tudjuk, hogy a támogatás mekkora részét kell majd biztosan visszafizetni, de a lebonyolító szerv erről szóló felszólításának és a visszafizetés esedékessége ismeretének hiányában kötelezettségként még nem tudjuk a visszafizetendő összeget kimutatni. Mivel fejlesztési célú támogatásról van szó, passzív időbeli elhatárolások között halasztott bevételként mutatjuk ki a támogatás még feloldásra nem került összegét az üzleti év végén. Társaságunk a lebonyolító szerv felszólításának kézhezvétele után, a hatálybalépés időpontjával fogja a visszafizetendő összeget az egyéb ráfordítások között elszámolni, és ezzel egyidejűleg és megegyező összegben a halasztott bevétel is feloldásra fog kerülni. Véleményünk szerint az élő támogatási szerződéshez kapcsolódóan társaságunknak biztosan keletkezik visszafizetési kötelezettsége, amivel a mérlegkészítéskor már tisztában vagyunk. A visszafizetendő összeg megállapítható, de esedékessége nem. Figyelembe véve az előbbieket, és azt, hogy a támogatási szerződésből adódó visszafizetési kötelezettség nem az üzleti tevékenységgel kapcsolatban folyamatosan felmerülő tétel, indokoltnak látjuk az óvatosság elvét biztosító céltartalék képzését a visszafizetendő támogatás összegében a 2022. 03. 31-én zárult üzleti évre, amit a visszafizetéskor kell majd feloldani. Kérdésünk, a céltartalékképzésre vonatkozó következtetésünket helyesnek gondolják-e?
Részlet a válaszából: […] ...és így nem indokolt a nem létező kötelezettségre céltartalékot képezni (a jövőre kimutatandó kötelezettségnek megvan a fedezete).(Kéziratzárás: 2022. 06....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 16.

Számviteli feladatok a végelszámolás befejezésekor

Kérdés: A társaság végelszámolása lassan befejeződik. A hitelezői igények kielégítésre kerülnek, de az eszközök egy részét a végelszámoló nem tudja értékesíteni. Azokkal mi legyen? A szabályszerűség érdekében kérem, hogy ismertessék a végelszámolást lezáró számviteli beszámoló sajátosságait, legfontosabb feladatait.
Részlet a válaszából: […] ...szembeni kötelezettségeket.A vagyonfelosztási javaslatban valójában a kötelezettségekhez rendeljük az eszközöket, fontossági sorrendben.(Kéziratzárás: 2022. 05....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 12.

Mulasztási bírság könyvelése

Kérdés: 2021 decemberében ügyfelemnél próbavásárlás során nyugtakibocsátás elmulasztása miatt eljárás indult. 2022. januárban megérkezett a határozat 150 ezer forint mulasztási bírságról. Ezt a bírságot melyik évre és hogyan könyveljük? 2021-re kötelezettség, vagy 2022-re, és elhatároljuk 2021-re?
Részlet a válaszából: […] ...év terhére (T 8651 – K 421), amelynek összegével a társasági adó alapja meghatározása során növeli az adózás előtti eredményt.(Kéziratzárás: 2022. 02....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.