Önálló tárgyi eszköz vagy felújítás?

Kérdés: A szálláshely-szolgáltatással foglalkozó cég 2020-ban kezdett el egy felújítást (kapott rá támogatást is). Van néhány eszköz, amiről nem tudom eldönteni, hogy önálló tárgyi eszközként kezeljem, vagy felújításra könyveljem. A felújítás csak 2021-ben fejeződik be. 2021-ben lesz a felújítás az ingatlanra aktiválva. Van, amit már könyveltem a 161-re, de felmerült bennem, hogy áttegyem a 162-re. Pl. a klíma (mert az leszerelhető és átvihető másik ingatlanra) önálló tárgyi eszköz? Beépíthető sütő, főzőlap, ezt is a 161-re tettem, ez is könnyen kiszerelhető, tűzjelző, szén-monoxid-jelző, csaptelep, mosdókagyló, ezt inkább 162-re raknám, pl. a zuhanykabin. Egyébként az ingatlant még 2015-ben vették, a mostani piaci értéke sokkal magasabb, mint a könyv szerinti értéke, tehát annál jobb, minél nagyobb összeget aktiválunk rá. Jól gondolom, hogy a támogatás teljes összegét el kell határolnom, és majd 2021-ben kell feloldanom az elszámolt értékcsökkenésnek megfelelően? Csak azt nem tudom, hogy milyen összeget kell majd figyelembe vennem, hiszen az ingatlannak eddig is volt bekerülési értéke, amire értékcsökkenést számoltam el. Meg kell majd néznem, hogy mekkora a ráaktivált részre eső értékcsökkenés?
Részlet a válaszából: […] ...terv szerinti értékcsökkenési leírását nem kell változtatni (nem kapcsolódik hozzá támogatás sem).Megjegyzés: az ingatlan könyv szerinti értékét a pótlólagos beruházás, az Szt. szerinti felújítás értékével kell növelni, és nem azért, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 29.

MRP-nek átadott vagyon a létrehozónál

Kérdés: A zrt. létrehozott egy MRP-szervezetet. Az alapítás dátuma: 2018. 10. 29. Ez a határozat 2019. 02. 06-án érkezett meg a zrt.-hez. Az MRP alapszabálya szerint a nem vagyoni hozzájárulást (részvényt) a bejegyzéstől számított 8 napon belül át kell adni. Az MRP-nek – technikai okok miatt – a mai napig nincs adószáma, így értékpapírszámlával sem rendelkezik, amelyre a nem vagyoni hozzájárulást átadhattuk volna. A zrt. könyveiben a 2018-as évben szükséges-e kötelezettségként szerepeltetni a nem vagyoni hozzájárulást? Ha igen, milyen összeggel? Vagy elegendő a 2019-es évben szerepeltetni a vagyoni hozzájárulás értékét?
Részlet a válaszából: […] ...természetesen csak az átadás után.A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást (részvényt) is csak az átadást követően lehet könyvelni, és az átadott részvények piaci értékével a befektetett pénzügyi eszközök között lévő MRP-részesedés értékét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 7.

Beruházáshoz kapcsolódó árfolyam-különbözet

Kérdés: Hogyan kell értelmezni a felsorolt esetekben az alábbi rendelkezést: "A bekerülési (beszerzési) érték részét képezi a beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó – devizaszámlán meglévő devizakészlettel nem fedezett – devizakötelezettségnek az eszköz üzembe helyezéséig terjedő időszakra elszámolt árfolyam-különbözete"? Adott egy devizában megállapított tárgyi eszköz számlája, amit előre utaltak pro forma számla alapján, majd az utalás napjával megegyező napi teljesítéssel készül el a számla. December 6-i teljesítési dátummal számlázták a teherautó-beszerzést devizában, 7-i átutalással történt a kiegyenlítés. December 6-i teljesítési dátummal számlázták a teherautó-beszerzést devizában, 8-i átutalással egyenlítették ki, 7-én valutabefizetés történt a bankszámlára. Mikori állapot szerint kell vizsgálni, hogy van-e annyi devizája a vállalkozónak?
Részlet a válaszából: […] ...megfogalmazott rendelkezés valójában arra ad biztosítékot, hogy az üzembe helyezés előtt kiegyenlített beruházási szállítók főkönyvi számláján a szállítói számla kiegyenlítésekor mutatkozó árfolyam-különbözetet (előjeltől függetlenül) ne az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 13.

Pólók, sapkák emblémázása

Kérdés: A kereskedelmi kft. nyomdai gépet vásárolt, pólókra, sapkákra emblémákat raknak fel. A pólókat, sapkákat megvásárolják, azokat emblémázzák, majd eladják. Az így megvásárolt ruhaneműket anyagként könyveljük? Ha elkészült, értékesítésként vagy szolgáltatásként számlázzuk?
Részlet a válaszából: […] ...közvetlen költségeivel a pólók, sapkák bekerülési értékét növelni a saját előállítású eszközök aktivált értékével szemben. Könyvelése:– a beszerzett pólók, sapkák bekerülési értéke a szállító számlája alapján: T 261, 466 – K 454;– az emblémázás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 28.

Épület karbantartási költségeinek elszámolása

Kérdés: Ingatlan-bérbeadással foglalkozó kft. saját tulajdonban lévő épületét, a bérbe adott irodákat felújítja. Parkettát, csempét, csapokat, néhány nyílászárót cserél. A megvásárolt építőanyagokat anyagköltségként vagy karbantartási költségként kell elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...nem egynemű költség, ezért ilyen költségnem nincs. A karbantartásra fordított összes költség nagyságának megállapítása vagy a könyvvitelen kívül történik, vagy a 6-7. számlaosztály számláinak elkülönített...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 29.

Látványcsapatsport támogatottjának elszámolása

Kérdés: A látványcsapatsport támogatottjaként kérdezem, hogy a támogató részéről a nemzeti szövetségek bankszámlájára utalt beruházási célú pénzeszközöket a támogatott szervezetnél hol kell kimutatni év közben, illetve év végén. Esetleg a kiegészítő mellékletben kell bemutatni ezen összegeket? Az elvégzett beruházás (rész) számláinak alaki követelményeinél van-e valami specifikum? Hogyan zajlik technikailag a pénzügyi teljesítés abban az esetben, ha az önerős hányadot tudja a támogatott, mint a számlán feltüntetett vevő kiegyenlíteni, egyébként az országos szövetség a részteljesítő? Hogyan történik az áfa elszámolása?
Részlet a válaszából: […] ...hiányában a következő – az Szt. általános elő­írásaival összhangban lévő – elszámolást javasoljuk.Alapvető szabály, hogy könyvelni csak ténylegesen megtörtént gazdasági eseményeket lehet. A támogató a támogatást a nemzeti szövetség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 4.

Kis értékű tárgyi eszközök felértékelése

Kérdés: A korábbi években vásárolt kis értékű tárgyi eszközöket nem vették fel az 1. számlaosztályba, közvetlenül az 5. számlaosztályban került elszámolásra (nulla értéken van). A tulajdonosok a végelszámolás során megvásárolnák a még használható eszközöket. Elfogadható-e, ha a 143-149. számlákra felvezetem, és onnan eladáskor kivezetem? Mi lenne a helyes megoldás?
Részlet a válaszából: […] ...terv szerinti értékcsökkenési leíráskéntelszámolják. A beszerzett tárgyi eszközt elsődlegesen a beruházási számlárakell könyvelni (dokumentálni, hogy valóban tárgyi eszköz), majd amikor aztrendeltetésszerűen használatba veszik (aktiválják), akkor nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 2.

Közlekedési baleset által okozott károk elszámolása

Kérdés: Autópálya-üzemeltetőként társaságunk egy magyarországi autópálya egy meghatározott szakaszáért felel. A kérdés az itt okozott károk elszámolásával kapcsolatos. Valaki balesetet okoz a pályán: megcsúszik, összetöri a kocsiját, a szalagkorlátot, a vadkerítést stb. Társaságunk útellen­őre kimegy a helyszínre, többek között felveszi az autópályában keletkezett hibákat, ha szükséges, akkor a helyszínen ő is helyreállít. Ezen költségeket társaságunk az azonnali helyreállítás költségeként kalkulálja. Ezt követően kimegy az útkarbantartásért felelős csapatunk, és helyreállítja a sérüléseket, kicseréli a szalagkorlátot, fénytörő hálót stb. az általunk vásárolt anyagok felhasználásával. Így kialakulnak a végleges helyreállítás költségei. Ezt követően benyújtjuk a kárigényt a biztosítónak, amely a károkozó kötelező felelősségbiztosításának terhére megtéríti a kárunkat. Semmilyen számlázás nincs. Az autópálya helyreállítása a vonatkozó szerződés szerint a társaságunk kötelezettsége. Mivel van olyan elszámolt anyagköltség, amely a biztosító térítése által megtérül, de az iparűzési adó alapjában nem jelenik meg, jelent-e valamilyen problémát az iparűzési adó megállapításánál? Ha igen, akkor ezt hogyan lehet kezelni? A szalagkorlát és egyéb pályakiegészítő helyreállításának költsége tárgyidőszaki költségként számolandó el, vagy a tárgyi eszközök között aktiválandó? Ha aktiválandó, akkor a felmerült tételek közvetlenül a beruházási számlára könyvelendők, vagy a saját előállítású eszközök aktivált értékén keresztül kerülnek be az eszközök közé?
Részlet a válaszából: […] ...kimutatandótartozékok – mint a szalagkorlát, a vadháló, a fénytörő háló és az egyébautópálya-kiegészítők – a társaság könyveiben szerepelnek-e vagy sem. Ha igen,mint üzemeltetésre átvett tárgyi eszközök, akkor a megsérült, kicseréltszalagkorlát-...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 22.

Visszavásárolt üzletrész hozama

Kérdés: Egy cégcsoport szindikátusi szerződést köt azzal a céllal, hogy az egyik cég (B) üzletrészt vásárol a másikban (A cégben), majd tőkeemelést hajtanak végre kizárólag pénzbeli hozzájárulás nyújtásával. A befektető cég (B) csak mint pénzügyi befektető, határozott időtartamra marad tulajdonos. A harmadik cég (C), amely cég eredetileg az "A" cég 100 százalékos tulajdonosa volt, visszavásárlási kötelezettséget vállal az üzletrészre, hozamaival együtt. Az üzletrész hozama a pénzügyi műveletek ráfordítása lesz "C" cégnél?
Részlet a válaszából: […] ...részben vagyegészében eladja "B" cégnek. Az üzletrész értékesítésekor "C" cégnél azértékesített üzletrész eladási ára és könyv szerinti értéke közöttikülönbözetet az értékesítéssel egyidejűleg nyereség esetén a pénzügyi műveletekegyéb bevételei...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 4.

Euróban való számlázás

Kérdés: Belföldi jogi személyek egymás közötti euróban való számlázása miképpen befolyásolja az áfa összegét? Az árfolyam-különbözetnek milyen hatása van az áfára?
Részlet a válaszából: […] ...bemutatva: legyen a számlázott érték 4000 $ + 25% áfa, a dollár árfolyama a teljesítéskor a választott 230 Ft/USD, az MNB pedig 228 Ft/USD.Könyvelés a számla kiállítójánálellenérték választott árfolyamon: T 311 – K 91-92 920 000...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. június 12.
1
2