Telephelyi ingatlanok értékesítése – kapcsolt vállalkozások

Kérdés: A cégcsoportba tartozó kapcsolt vállalkozások belföldi illetőségű, társasági adó alanyaként működő cégek. A felek adásvételi szerződés keretén belül értékesítettek telephelyi ingatlanokat. A vevő az ingatlanokat a későbbiek során az eladó részére bérbe adja. Az értékesítést megelőzően az ingatlanok szokásos piaci árának megállapítása céljából az eladó az ingatlanok értékét ingatlanszakértővel felbecsültette. A kapcsolt féllel megkötött szerződésben értékesítési árként az ingatlanok könyv szerinti értékét szerepeltetik, amely alacsonyabb az ingatlanszakértő által meghatározott szokásos piaci árnál. Az alkalmazott ellenérték következtében az eladó adózás előtti eredménye kisebb lesz, mint a szokásos piaci ár (az ingatlanszakértő által megállapított érték) alkalmazása mellett lett volna, ezért a különbözettel – a transzferár nyilvántartásával megegyezően – az eladó a tárgyévben meg fogja növelni a társasági adó alapját [Tao-tv. 18. § (1) bek. b pontja]. A különbözet jelentős, melynek a társaságiadó-vonzata is jelentős. A vevő esetében hogyan lehetne a kapcsolt fél, az eladó által növelő tételként érvényesített különbözet összegét a társasági adózás előtti eredményt csökkentő jogcímként érvényesíteni a társasági adóban, figyelembe véve azt a tényt, hogy a gazdasági esemény ingatlanbeszerzésre irányult (közvetlenül eredményhatása nem jelentkezik), valamint a különbözetet a könyviteli elszámolásaikban nem érvényesítik?
Részlet a válaszából: […] ...d) pont alapján. A Tao-tv. 18. § (1) bekezdés a) pontja alapján azonban a vevőnél fennáll, hogy az adózás előtti eredménye – a könyv szerinti érték alapján elszámolt értékcsökkenés miatt – nagyobb lett annál, mint lett volna, ha a piaci áron kötnek szerződést...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 14.

Korosztályok díjazottjai – pénzjutalom adózása

Kérdés:

Magyarországon rendezett nemzetközi (művészeti) versenyen korosztályok szerint az első 3 helyezett pénzjutalomban részesül. Ezzel kapcsolatban az alábbi kérdéseim merültek fel:
1. A munkáltatónak milyen adó- és járulékfizetési kötelezettséggel kell számolnia EGT-tagállam, illetve harmadik országbeli versenyzők esetében?
2. Kell-e vizsgálni a kettős adóztatásról szóló egyezményeket? Hogyan kell eljárni azon versenyző esetében, akinek országával kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény van?
3. Milyen igazolásokat kell kérni a versenyzőtől a szabályos kifizetés érdekében?
4. A versenyzők 14–24 év közöttiek, rájuk is vonatkozik a 25 év alattiak szja-kedvezménye?
5. Néhányan tárgyjutalomban (serleg, könyv, virág) is részesülnek majd. Ebben az esetben milyen adófizetési kötelezettsége merül fel a kifizetőnek és milyen a díjazottnak?

Részlet a válaszából: […] ...bekezdés cf) pontja díjazás ellenében munkavégzésre irányuló szerződéshez köti a kedvezmény alkalmazását.5. A tárgyjutalom (serleg, könyv, virág) vonatkozásában alkalmazható a csekély értékű ajándék juttatására vonatkozó szabály, az Szja-tv. 70. § (6)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 31.

Lízingszerződés lejártakor a személygépkocsi megvétele

Kérdés: A kft. nyílt végű pénzügyi lízingszerződést kötött személygépkocsira 2019. évben. A szerződés ez év júniusában lejár. A lízingbe adó nyilatkozattételt kér az ügyben, hogy az eddigi lízingbe vevő kft. vagy egy harmadik fél akar élni a gépjármű-megvásárlás lehetőségével (ennek hiányában át kell adni az autót a lízingbe adónak). A kft. is a könyveiben nyilvántartotta a személygépkocsit, a havi tőke+kamat részleteket (az áfa 50%-át) helyezte csak levonásba, T 448/8712/4661 – K 454 tétellel könyvelte. A kft. kívánja megvásárolni az autót. A megadott 1.200.000 + áfa fennmaradó vételárat hogyan könyveljük, az áfával mit kezdjünk? Rá kell aktiválnunk a meglévő könyv szerinti értékre? Tehát az induló rész áfájának 50%-át helyeztük levonásba, illetve a havi törlesztőrészletek 50%-ának áfáját is. Ebből egy esetleges NAV-ellenőrzéskor lehet-e gond, hogy most a futamidő végén a kft. veszi meg az autót? Nem minősítik át, vagy a levont áfákkal nem lesz gond?
Részlet a válaszából: […] ...A lízingbe vevőnek ezt az összeget kell megfizetnie ahhoz, hogy a személygépkocsi tulajdonjogát megszerezze (beszerzést nem kell könyvelnie, mert a személygépkocsi már a könyveiben szerepel). A maradványértéket úgy kell könyvelnie, mint az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 13.

Számviteli bizonylat nélküli könyvelés

Kérdés:

Egyre többször fordul elő, hogy egy gazdasági társaságnál hiányzó számlák vannak (bankkártyás fizetések, utalások, készpénzes fizetések), amik a bankon megjelennek, vagy a NAV online adatszolgáltatáson látszódnak. Megoldás lehet-e, hogy áfalevonás nélkül (bruttó módon) kerülnek könyvelésre ezen költségek a cég könyveiben egy nyilatkozat alapján, mely nyilatkozat tartalmazza, hogy ezen tételek a cég érdekében felmerült költségek voltak, mihez kapcsolódóan merültek fel, ki volt a partner, mi került vásárlásra, és mellékelésre kerülnek a NAV online adatszolgáltatásból kinyerhető adatok (ahol látszik az időpont, hogy a cég nevére állították ki a számlát, és hogy mit vásároltak stb.)?

Részlet a válaszából: […] ...leírása vagy megjelölése, a gazdasági művelet okozta változások mennyisége, minősége és – a gazdasági művelet jellegétől, a könyvviteli elszámolás rendjétől függően – értékbeni adatai. A hivatkozott jogszabályi előírások alapján a kérdésben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 15.

Bérleti díj beszámítása ingatlan vásárlásakor

Kérdés:

Jogi személy társaságunk magánszeméllyel kötött szerződésében úgy állapodik meg, hogy a szerződéskötéskor (02. 28.) kifizetünk részére 10 millió forint kauciót, amelyből felújítja azt az ingatlant, amelyet bérlünk tőle 07. 01-től, havi bruttó 500 ezer Ft-ért, 12 hónapra. A 12 hónap letelte után a szerződés átfordul adásvételi szerződésbe, amelyben rögzítve van, hogy az ingatlan 70 milliós vételárába beleszámítja az eladó magánszemély az 5 millió Ft kauciót és a 12 havi bérleti díjat (nettó 432.500 Ft, mert 10% költségnyilatkozatával az szja-t levonjuk), így akkor már csak a különbözet (vételár-kaució-nettó bérleti díj) kerül részére kifizetésre. Hogyan kell kezelni a cégünknél a 12 havi bérleti díjat? Havonta az 52-re könyveljük az általános szabályok szerint addig, amíg az adásvételi szerződés aláírásra kerül? És utána? Az ingatlan bekerülési értéke az adásvételi szerződés szerint 70 millió Ft lesz, és ekkor hogyan kell kezelnem a 12 havi kifizetett és az 52-esre könyvelt bérleti díjat? Egyéb bevételként kell elszámolni az eladóval szemben?

Részlet a válaszából: […] ...vett szolgáltatás ellenértéke!)Ha a fentiek szerint bérbe vett ingatlant nem használják, akkor valótlan a bérleti szerződés, hamis a könyvviteli elszámolás, és ezért a bérleti díj kifizetése törvényellenes (az abból történő levonások is), és azt a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 13.

Egyesület támogatása szponzori szerződéssel

Kérdés: A Tao-törvény által biztosított jogunkkal élve társasági adónk egy részével egyesületet támogatunk. Alapesetben a cég és az egyesület között három szerződés jön létre: együttműködési megállapodás, együttes kérelem és kiegészítő támogatási szerződés. A felajánlott társasági adót a felajánló átutalja a NAV-nak, amely az ellenőrzést követően az alábbi bontásban utalja a befolyt összeget:
86,5% – Egyesület részére támogatás formájában;
1% – Hatósági díjak (EMMI és szakszövetség);
12,5% – Egyesület részére kiegészítő sporttámogatásként.
A felajánlott teljes összeget a felajánló levonhatja az adójából (támogatás, hatósági díj, kiegészítő támogatás). A86,5%-ra vonatkozóan adójóváírást eszközöl a NAV attól függően, hogy mikor történt a felajánlás (7,5, illetve 2,5%). Abban az esetben, ha a támogató nem normál támogatási szerződést köt a kiegészítő sporttámogatásra vonatkozóan, hanem szponzori kiegészítő sporttámogatási szerződést, akkor ez hogy jelentkezik a könyvelésben? A kiegészítő támogatási szerződés (szponzori) díjáról ilyenkor számlát kell kiállítania az egyesületnek. Ez költségként leírható a támogatónál? Ha van áfatartalma, az visszaigényelhető? Társasági adózás szempontjából ez ugyanúgy 100%-ban levonható az adóból?
Részlet a válaszából: […] ...amelyet a támogatott sportszervezet a szolgáltatásnyújtás árbevételeként számol el. Az ellenszolgáltatás áfa nélküli ellenértéke nem könyvelendő a támogatást felajánló adózónál, azaz nem jelenik meg leírható költségként, mert annak összegét társasági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 26.

Tagi kölcsön kamata külföldi magánszemélynek

Kérdés: Egy montenegrói adóügyi illetőségű holland állampolgár (a továbbiakban: Magánszemély), aki Magyarországon nem rendelkezik lakcímmel, tagi kölcsönt nyújt egy Magyarországon bejegyzett korlátolt felelősségű társaságnak (a továbbiakban: Társaság). A Magánszemély a Társaság egyedüli tulajdonosa és ügyvezetője is. A Társaság a tagi kölcsön után a Magánszemélynek kamatot fizet. A Magánszemélynek biztosítási jogviszonya sem Montenegróban, sem Hollandiában nincsen. Társas vállalkozói jövedelme után a 15%-os szja-t és a járulékokat megfizeti. A kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény rendelkezéseit figyelembe véve milyen adókötelezettség keletkezik a Társaság által a Magánszemély részére kifizetett kamat után? Szja, szocho, egyéb járulékfizetési kötelezettség felmerül-e, mivel nem minősül belföldinek? A kamat nem a cégben végzett tevékenységének ellenértékét takarja. Ez a kettős adóztatásról szóló törvény szerint kamatjövedelemnek, az Szja-tv. szerint pedig egyéb jövedelemnek minősül? A kamatot kifizető magyar Társaságot milyen kifizetői feladatok terhelik? A kamatkifizetést a Társaság pénzügyileg rendezheti-e úgy, hogy ha a Társaságnak szüksége van újabb tagi kölcsönre, hogy átutalás nem történik, hanem kompenzációs megállapodást kötnek arra vonatkozólag, hogy a Társaságnak kamatot kellene kifizetni, a Magánszemély újabb tagi kölcsönt nyújtana, így pénzmozgás nem történik? Vagy a kamatkifizetésnek mindenképpen pénzmozgással kell járnia, tehát kifizeti a kamatot banki átutalással, utána tagi kölcsönt nyújt a Magánszemély szintén banki átutalással?
Részlet a válaszából: […] ...Köztársaság/Szerbia és Montenegró között létrejött kétoldalú nemzetközi szerződésekben való államutódlásról szóló Jegyzőkönyv szerint a Magyar Köztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 15.

Adómentes termékértékesítés előlege, végszámlája – mikrogazdálkodó

Kérdés: Egy magyar kft., amely mikrogazdálkodói beszámolót készít, és bejelentette az MNB használatát az Áfa-tv. szerint, terméket értékesít egy EU-s tagállambeli adóalanynak. 1000 euró előleget kér a teljesítés előtt, amelyet a vevő átutalt. Ismereteink szerint a közösségi termékértékesítés során átvett vagy fizetett előleg nem keletkeztet adózási pontot, így sem az áfabevallásban, sem az összesítő nyilatkozatban nem szerepeltetendő. A kft. az előleg összegét a jóváírás napján érvényes MNB-euróárfolyamon tartja nyilván (350 forintos árfolyam), értelmezésünk alapján az Áfa-tv. 80. § (1) bekezdés a) pontja nem alkalmazandó, mivel nincs fizetendő áfa. A végszámla elkészítése során 3000 euró kerül kiszámlázásra, melyből 1000 euró előleg beszámításra kerül, így 2000 euró lesz a számla végösszege (360 forintos árfolyam). Az Áfa-tv. 80. § (1) bekezdés c) pontja alapján a forintosítást a Ptk. szerinti teljesítési dátum időpontjának megfelelő MNB-árfolyamon könyveljük. Az áfabevallás 02. sorában a teljes 3000 eurós adóalapot a teljesítés szerinti, 360 forintos árfolyamnak megfelelő forintösszegben mutatjuk ki. A 453-as előleg főkönyvi számon árfolyam-különbözetet számolunk el. Helyes-e az eljárásunk?
Részlet a válaszából: […] ...a devizás tételeket kötelezően az MNB által közzétett, hivatalos devizaárfolyamán kell forintra átszámítania és kimutatnia a könyvekben.Tekintettel azonban arra, hogy a szerződés szerinti teljesítés időpontja és az Áfa-tv. szerinti teljesítési időpont...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 11.

Bánatpénz elszámolása

Kérdés: Segítségüket kérem a bánatpénz könyveléséhez. Hová kell helyesen könyvelni a bánatpénzt, amely szerződésben megfogalmazott feltételek alapján áfával növelt értékben került kiszámlázásra?
Részlet a válaszából: […] A Ptk. 6:212. §-ában foglaltakat kell figyelembe venni, ha a felek a szerződést közös megegyezéssel szüntetik meg (jelen esetben erről van szó, hiszen a kérdés szerint a bánatpénzt a szerződésben megfogalmazott feltételek alapján fizetik). A kérdésre adandó válaszhoz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 10.

Ingatlanértékesítés kötelezettségátvállalással

Kérdés: A társaság a tulajdonában álló ingatlanját értékesíti oly módon, hogy a vevő az ellenérték megfizetését a társaság kötelezettségének átvállalásával rendezi. Így az ingatlan új tulajdonosa rendezi a kötelezettséget annak jogosultja felé. Létezhet-e a Ptk. szerint ilyen megállapodás, illetve jól gondoljuk-e a könyvelendő tételt? Ez esetben az ingatlanértékesítésen realizálódik eredmény, nem pedig kötelezettség elengedése címen (hisz a kötelezettséget nem ingyen vállalják át)? Az ingatlan nettó értéke: 20 egység, ellenértéke: 100 egység; az átvállalt kötelezettség 100 egység. T 3 vevő – K 96 egyéb bevétel 100 egység; T 86 egyéb ráfordítás – K 12 ingatlan: 20 egység; T 4 kötelezettség – K 3 vevő: 100 egység.
Részlet a válaszából: […] ...az eszközcsökkenéssel az eladóval szembeni kötelezettségét csökkenti: T 454 – K 384, és erről írásban nyilatkozik).Mit könyvel az eladó? Az ingatlan eladási árát (áfával vagy áfa nélkül): T 311 – K 961 (100 egység), az ingatlan nettó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 6.
1
2
3
7