Hosszú ideje fennálló tételek rendezése

Kérdés: Átvettük egy jelentős értékű ingatlant tulajdonló társaság (A), valamint anyavállalata (B) könyvelését. Az A cég ezt az ingatlant felújítani és hasznosítani kívánja, de a felújítás különböző okokból 8-10 éve áll, illetve jórészt meg sem kezdődött. A B vállalat tevékenysége kimerült abban, hogy kölcsönökkel folyamatosan finanszírozza az A cég működési költségeit. A B cég könyveiben szerepel egy jelentős összegű befejezetlen beruházás (a kapott anyag és listák alapján a 8-10 évvel ezelőtt az A cég érdekében igénybe vett szolgáltatások, tanácsadói és menedzsmentdíjak stb. 2008-2012 között merültek fel). A B cég a fenti költségek összegét 2015-ig a beszámolóiban szellemi termékként mutatta ki, majd 2015-ben átsorolta a befejezetlen beruházások közé, azóta befejezetlen beruházás. Az A cég könyvelésében ezek a költségek egyáltalán nem jelentek meg. A továbbszámlázás vonatkozásában azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az A és B cég közötti megállapodás alapján ezeket a tételeket az A cég által tulajdonolt ingatlan felújítását követően, az aktiválás után számolják el a felek egymás között. Kérdések rövidítve:
1. Mi a teendőnk, hogyan tudjuk rendezni a helyzetet? Milyen lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy a beszámoló a számviteli előírásoknak megfelelő legyen?
2. Hogyan, hol kellene/kellett volna kimutatni ezeket a tételeket? Hogyan érinti ez a két cég beszámolóit, társasági adóját, elhatárolt veszteségeit?
3. Ha a felek úgy állapodtak meg, hogy ezekkel a tételekkel majd a jövőben, évek múlva számolnak el egymással, nem kellett volna legalább 12 havonta elszámolni és számlázni?
4. Önök szerint valamilyen módon indokolható az, hogy ezeket a tételeket a B cég előbb szellemi terméknek, majd befejezetlen beruházásnak tekintette?
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolatos jog időközben történt elévülése indokolhatják, hogy a megbízható és valós összkép bemutatásához szükséges tételek könyvelése a 2019. évi beszámoló elkészítése során történjen meg. (Mindkét cégnél az eredmény terhére történő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Cégek közötti kölcsön

Kérdés: "A" cég kölcsönt adott kamatfizetés kikötése mellett "B" cégnek. Pár hónappal később szolgáltatást nyújtott "B" cég "A" cégnek. "B" cég a kölcsönt nem fizette vissza "A" cégnek a számla benyújtásakor, hanem beszámították a szolgáltatásnyújtás kiegyenlítésébe. A kamat összege nem érte el az 1,5 millió forintos készpénzt, limitet. A kölcsönt, illetve a beszámítást be kellett volna jelenteni? Mi az a minimális kamat, amit kölcsön esetén fizetnie kell egy kft.-nek egy másik társaság felé?
Részlet a válaszából: […] ...küld "A" cégnek, hogy a kölcsön miatti tartozásába a szolgáltatása miatti követelését beszámítja (T 4513 – K 311). "A" cégnél a könyvelés: T 454 – K 3641.A Ptk. 6:47. §-a tartalmazza a kamatra vonatkozó előírásokat. A pénztartozás után – ha a Ptk....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 9.

Ajándékozási illeték végelszámolás esetén

Kérdés: A 100%-ban külföldi tulajdonban lévő kft. jelentős vevője 2006 óta felszámolási eljárás alatt áll. A felszámoló nyilatkozata alapján a 16 millió forintot meghaladó követelés megtérülése nem várható. Ezért a külföldi tulajdonos 2009 januárjában bejelentette a kft. végelszámolással való megszüntetését. A kft.-nek nincs az állammal és más belföldi szállítóval szemben tartozása. Külföldi kapcsolt vállalkozásokkal szembeni kölcsöntartása 80 ezer euró, szállítói tartozása 160 ezer euró, míg kapcsolt vállalkozásoktól 2006 előtti áruszállításból származó követelése 140 ezer euró. A tartozások és a követelések beszámítására nincs lehetőség. Pénzügyi rendezésre a végelszámolás alatt álló kft. forráshiány miatt nem képes. A végelszámoláshoz kapcsolódóan várhatóan mindenki lemond az egymással szembeni tartozásáról, követeléséről. A kft. saját tőkéje negatív, és várhatóan a végelszámolást követően sem lesz több a 3 millió Ft összegű jegyzett tőkénél. Kell-e ajándékozási illetéket fizetnie az elengedett kötelezettségek miatt a végelszámolás alatt álló, megszűnő belföldi kft.-nek?
Részlet a válaszából: […] ...a belföldi vevőjével szembeni követelését pedig -valószínűleg – behajthatatlan követelésként leírja. Ezen gazdasági eseményekkönyvelése után (a kérdésben szereplő adatok alapján) a mérleg szerintieredménye pozitív előjelű lesz, és olyan összegű,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 30.

Követelés engedményezése

Kérdés: Az "A" kft. kapcsolt vállalkozási viszonyban álló "B" kft.-nek nagy összegű kölcsönt nyújtott (a 2 éve lejárt követeléseket minősítették át kölcsönné szerződéssel), amit "B" kft. nem tudott visszafizetni. "A" kft. faktorálta – eladta – ezt a kölcsönt 40 százalékért "C" társaságnak. A "C" társaság pénzügyileg rendezte az ellenértéket "A" kft.-nek. Hogyan járjon el "A" kft. helyesen könyvelési és adózási szempontból?
Részlet a válaszából: […] A kérdésből nem állapítható, hogy "A" és "B" kft. akövetelés kölcsönszerződéssé alakításakor milyen kamatfeltételben állapodtakmeg. Tekintettel ugyanis arra, hogy a felek között kapcsolt vállalkozásiviszony állt fenn, a szokásos piaci kamattól eltérő kamat miatt "A"...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. augusztus 9.

Követelések engedményezése, tartozásátvállalás

Kérdés: A kft. a befektetett eszközeit, valamint készleteit, a követeléseit szeretné engedményezni, illetve a kötelezettségeit átadni kapcsolt vállalkozás számára. A vevőköveteléseknél 100 százalékban értékvesztést számoltak el, így azok könyv szerinti értéke nulla. Az engedményezés könyv szerinti értéken történik. Hogyan kell ezt könyvelni az engedményezőnél, illetve az engedményesnél? Hogyan kell könyvelni a tartozásátvállalást az átadónál, az átvevőnél? Hogyan érintik ezen tételek az adózás előtti eredményt? A követelések, kötelezettségek értékesítése során az áfát fel kell számítani? Tételesen kell számlázni, vagy elegendő az átadás-átvételi jegyzőkönyvvel dokumentálni?
Részlet a válaszából: […] ...készletek esetében az áfa felszámításával – a kft.-nél, az átvevőcégnél pedig beszerzésként kell azokat állományba venni. [Könyvelési tételek azátadónál: T 311 – K 91-92, 96, 97, 467, az átvevőnél: T 16, 17-18, 21-22, 37,466 – K 454]. Amennyiben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. augusztus 9.

Támogatások számviteli elszámolása

Kérdés: Hogyan kell elszámolni a kettős könyvvitelben a különböző típusú kapott támogatásokat?
Részlet a válaszából: […] ...elszámolni (T 362 – K 9634 és T 384 – K 363);= a mérleg fordulónapjáig igényelték a támogatást, egyéb bevételként a T 362 – K 9634 könyvelési tétellel, vagy a mérlegfordulónapja és a mérlegkészítés időpontja között igényelték a támogatást, ez esetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. június 14.