Hosszú ideje fennálló tételek rendezése

Kérdés: Átvettük egy jelentős értékű ingatlant tulajdonló társaság (A), valamint anyavállalata (B) könyvelését. Az A cég ezt az ingatlant felújítani és hasznosítani kívánja, de a felújítás különböző okokból 8-10 éve áll, illetve jórészt meg sem kezdődött. A B vállalat tevékenysége kimerült abban, hogy kölcsönökkel folyamatosan finanszírozza az A cég működési költségeit. A B cég könyveiben szerepel egy jelentős összegű befejezetlen beruházás (a kapott anyag és listák alapján a 8-10 évvel ezelőtt az A cég érdekében igénybe vett szolgáltatások, tanácsadói és menedzsmentdíjak stb. 2008-2012 között merültek fel). A B cég a fenti költségek összegét 2015-ig a beszámolóiban szellemi termékként mutatta ki, majd 2015-ben átsorolta a befejezetlen beruházások közé, azóta befejezetlen beruházás. Az A cég könyvelésében ezek a költségek egyáltalán nem jelentek meg. A továbbszámlázás vonatkozásában azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az A és B cég közötti megállapodás alapján ezeket a tételeket az A cég által tulajdonolt ingatlan felújítását követően, az aktiválás után számolják el a felek egymás között. Kérdések rövidítve:
1. Mi a teendőnk, hogyan tudjuk rendezni a helyzetet? Milyen lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy a beszámoló a számviteli előírásoknak megfelelő legyen?
2. Hogyan, hol kellene/kellett volna kimutatni ezeket a tételeket? Hogyan érinti ez a két cég beszámolóit, társasági adóját, elhatárolt veszteségeit?
3. Ha a felek úgy állapodtak meg, hogy ezekkel a tételekkel majd a jövőben, évek múlva számolnak el egymással, nem kellett volna legalább 12 havonta elszámolni és számlázni?
4. Önök szerint valamilyen módon indokolható az, hogy ezeket a tételeket a B cég előbb szellemi terméknek, majd befejezetlen beruházásnak tekintette?
Részlet a válaszából: […] ...mint nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségek, ráfordítások.)Itt kell megjegyezni, a számviteli előírások csak a követelések és a kötelezettségek esetében ismerik az elévülés intézményét, az egyéb eszközök vonatkozásában nem! A kérdés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Közösen beszerzett gép aktiválása, üzemeltetése

Kérdés: Három társaság közösen vásárolt egy munkagépet (közösen tudják előteremteni a saját erőt, a kapacitást is csak együtt tudják kihasználni), amihez vissza nem térítendő támogatást is kapnak. A gépet, természetesen, csak az egyik társaság (legyen ez az "A" társaság) aktiválhatja, és számolhatja el annak a költségeit, de a másik két társaság ("B" és "C" társaság) is használja majd. Milyen könyvviteli megoldás lehetséges a leírtak elszámolásához? Alkalmazható-e ez esetben a közös üzemeltetésre vonatkozó előírás? Ha igen, milyen feltételekkel, hogyan lehet ezt dokumentálni?
Részlet a válaszából: […] ...társaságnál fejlesztési célú kölcsönkötelezettségként a kapott összegben, a "B", illetve "C" társaságnál fejlesztési célú kölcsönkövetelésként az adott összegben kell kimutatni. A kölcsönszerződésben mindenképpen rögzíteni kell a kölcsön összegét,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 19.

Ingatlan térítésmentes átadása az önkormányzatnak

Kérdés: Hogyan történik az ingatlan térítésmentes átadásának számviteli elszámolása önkormányzat részére történő átadás esetén?
Részlet a válaszából: […] ...átadott eszközök – a részesedések, az értékpapírok, a befektetett pénzügyi eszközök között kimutatott kölcsönök és a vásárolt követelések kivételével -, így az ingatlanok nyilvántartás szerinti értékét, a felszámított, az átvevő által meg nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 8.

Engedményezés, tartozásátvállalás

Kérdés: A tulajdonosnak két kft.-je van. Az egyiket eladja, de az abban lévő vevőköveteléseket és szállítói tartozásokat ügyvéd előtt megkötött engedményezési szerződésben átengedi a megmaradó másik kft.-nek. Hogyan történik ennek a könyvelése az átvevőnél? Szerintem: T 311 – K 96, illetve T 86 – K 454. Helyes ez így? Adózás szempontjából az engedményezés, illetve a tartozásátvállalás hogyan befolyásolja a társaság eredményét?
Részlet a válaszából: […] ...§-ai a tartozásátvállalásra vonatkozó előírásokat tartalmazzák. Ezek szerint engedményezésnél a jogosult a kötelezettel szembeni követelését másra ruházhatja át – jellemzően – átruházásra irányuló szerződéssel, engedményezéssel. Az engedményezés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 10.

El nem ismert árbevétel utólagos elismerése

Kérdés: A megrendelő az utolsó árbevételi számlát nem fogadta el, nem ismerte el a teljesítést, emiatt az árbevétel nem szerepel a 2016. évi eredménykimutatásban, a hozzá kapcsolódó közvetlen önköltséget pedig elhatárolták. Követelésüket 2017-ben peresítették, 2018-ban pedig előnytelen peren kívüli egyezséget kötöttek, amely jelentősen torzítja a 2018. évi tevékenység eredményét. A társaság 2018-ban számlázta a kölcsönösen elfogadott ellenértéket, a teljesítés időpontjaként a peren kívüli egyezség létrejöttének időpontját jelölték meg, elszámolták az elhatárolásban lévő közvetlen önköltséget is. Helyesen jártak el?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben leírtakra nem lehet egyértelmű igennel vagy nemmel válaszolni. Kezdjük azzal, hogy az el nem fogadott teljesítményhez kapcsolódó közvetlen önköltséget az Szt. szerint befejezetlen termelésként, saját termelésű készletként készletre kellett volna venni, és nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 25.

Végelszámolás során az eszközök értékelése

Kérdés: A kft. jelentős eszközállománnyal rendelkezik, adózott eredménye évek óta nulla érték körüli, a tevékenysége, a termékei iránti kereslet jelentősen lecsökkent. Ezért a tulajdonosok a kft. végelszámolással történő megszüntetését fontolgatják. A megszüntetés gondolata során merült fel, hogyan kell értékelni a végelszámolás befejezésekor a kft. mérlegében szereplő eszközöket és kötelezettségeket. Mi történjen azokkal az eszközökkel, amelyeket a végelszámolás befejezéséig nem lehetett értékesíteni?
Részlet a válaszából: […] ...előtt– a kimutatott értékhelyesbítést, értékelési különbözetet a megfelelő értékelési tartalékkal szemben ki kell vezetni;– a követelésjellegű időbeli elhatárolásokat a követelések, a kötelezettségjellegű időbeli elhatárolásokat a kötelezettségek közé...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 9.

Munkavállalónak nyújtott kölcsön

Kérdés: Munkavállalónknak 7 évre folyósítottunk 5 M Ft kölcsönt 5,9%-os kamatra. Dolgozónk minden hónapban átutalta cégünk részére a törlesztőrészletet. Részletes kontírozást szeretnék kérni a 2017. évi könyvelési tételekről. Hova kell kontírozni a 2017. évi kamatot, valamint a 2018. évi törlesztés előírását?
Részlet a válaszából: […] ...pénzintézetnek, végleges kötelezettségvállalásT 05862 – K 0021, T 0022 – K 05862,dolgozó igénybe vette a kölcsönt T 05863 – K 003Követelésként előírás T 09742 – K 0041 tárgyévi, következő évi T 09742 742 – K 004Kamat előírása követelésként T 0940822...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 22.

Tartozásátvállalás

Kérdés: A tartozásátvállalás elszámolási szabályai 2016-tól változtak. Hogyan kell könyvelni a tartozásátvállalást annál, akitől átvállalják, illetve annál, aki átvállalja? Hogyan érinti a tartozásátvállalás az adózás előtti eredményt? Milyen bizonylatai vannak a tartozásátvállalásnak?
Részlet a válaszából: […] ...értékpapírnak vagy részesedésnek nem minősülő eszközhöz (immateriális jószág, tárgyi eszköz, beruházás, készlet, rövid lejáratú követelés) kapcsolódik, akkor az átvállalt tartozás egyéb bevétel,– ha a befektetett pénzügyi eszközök között...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 11.

Térítés nélküli eszközátadás, szolgáltatásnyújtás

Kérdés: A vállalkozások egymás közötti kapcsolatában, illetve a vállalkozások és az önkormányzatok között is rendszeresen előfordul, hogy eszközöket adnak át, illetve szolgáltatást nyújtanak térítés nélkül. Ennek a szabályai 2016-tól – olvasatunk szerint – érdemileg változtak. Lehetne erről bővebben olvasni, a megváltozott szabályoknak megfelelő könyvviteli előírásokat megismerni?
Részlet a válaszából: […] ...nem minősül értékpapírnak vagy részesedésnek, azaz ha immateriális jószág, tárgyi eszköz, beruházás, készlet, rövid lejáratú követelés, akkor a nyilvántartás (könyv) szerinti értéke egyéb ráfordítás;– ha a térítés nélkül átadásra kerülő eszköz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 16.

Mikrogazdálkodónál később fizetett kölcsönkamat

Kérdés: Mikrogazdálkodói beszámolót készítő társaság kölcsönt nyújt egy külföldi társaság részére, határozatlan ideig. A kölcsönszerződés alapján járó kamatot minden évben könyvelnie kell a társaságnak kamatbevételként az időbeli elhatárolásokkal szemben, vagy csak akkor kell bevételként kimutatni, ha a kamatot a kölcsönbe vevő megfizette?
Részlet a válaszából: […] ...kell könyvelni), a – legkésőbb – december 31-én esedékes, de még meg nem kapott kamatot (amelyet a kölcsönt igénybe vevővel szembeni követelésként kell kimutatni), a járó, de december 31-ig nem esedékes kamatot, amelyet az aktív időbeli elhatárolásokkal szemben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 12.
1
2