Szakmai naphoz kapcsolódó reprezentáció

Kérdés: Ügyfelünk külföldről importált termékek nagykereskedelmével, valamint a korábban eladott termékek karbantartásával, szervizszolgáltatással foglalkozik. Szakmai napot szervezett, melyre meghívta a vállalat fontosabb megrendelőit, partnereit. A szakmai nap során több előadást tartottak ügyfelünk ügyvezetői, az általuk felkért szakemberek, valamint a legfontosabb beszállítók külföldi képviselői. Emellett azonban megvendégelik a partnereket (welcome fogadás, vacsora), zenekart bérelnek, búcsúajándékokat vásárolnak, valamint szórakoztató előadókat is felkérnek. A teljes rendezvényt egy ügynökség szervezte meg, amely egyetlen részletes számlát állított ki ügyfelünk számára, amelyen szerepelnek az egyes költségtételek. Bizonyos költségelemek esetében egyértelmű, hogy reprezentációs költségről (pl. welcome fogadás, vacsoramenü stb.) vagy igénybe vett szolgáltatásról (pl. tolmács, ruhatár) van szó. Viszont a rendezvénnyel kapcsolatban rengeteg általános költség merült fel, például a következők: parkolóhelyek bérlése a vendégeknek, takarítás, színpadtechnika (világítás és hangosítás), dekoráció beszerzése, kialakítása és bérlése, konferenciaterem bérlése, hangosítás, személyzet költsége, műsorvezető díja, valamint a szervező ügynökség jutaléka. Ezek igénybe vett szolgáltatásnak minősülnek, vagy személyi jellegű ráfordításként kezelendők, amelyek után meg kell fizetni a 15%-os szja-t és a 22%-os ehót? Esetleg meg kell osztani őket valamilyen ismérv alapján? Ha igen, mi alapján oszthatók meg a költségek az igénybe vett szolgáltatások és a személyi jellegű ráfordítások között?
Részlet a válaszából: […] ...így például a takarítás, színpadtechnika (világítás és hangosítás), dekoráció beszerzése, kialakítása és bérlése, konferenciaterem bérlése, hangosítás, személyzet költsége, valamint a szervezőügynökség jutaléka, ezek után nem kell megfizetni a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 9.

Cél szerinti tevékenység az egyesületnél

Kérdés: Az egyesület cél szerinti tevékenysége a magyar irodalom képviselete, valamint "síkraszáll az akadálytalan gondolatközlésért minden országban". Az egyesület a migráció kérdésével kapcsolatos "vitanapot" szervez, amelyre külföldi előadókat hív meg. A meghívottak szállásköltségét és utazási költségét az egyesület fizeti, az egyesület nevére szóló számla alapján. Étkezést is biztosítunk a konferencián. Elgondolásunk szerint a felmerült költségek a cél szerinti tevékenységgel kapcsolatosak, adómentesen elszámolhatók, az étkezést reprezentációnak tekintjük. Helyesen gondoljuk?
Részlet a válaszából: […] ...és utazási költségét az Szja-tv. 70. §-a (1) bekezdése hatálya alá tartozó egyes meghatározott juttatásnak kell tekinteni. A konferencián felmerült étkeztetés költségét az Szja-tv. 70. §-a (3) bekezdésének b) pontja alapján minősül egyes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 18.

Reprezentáció vagy nem reprezentáció

Kérdés: A kft. meghívott szállító és vevő partnerei­nek képviselői, valamint egyes saját dolgozói részvételével szakmai, üzleti konferenciát, vevő-szállító találkozót kíván rendezni. A konferencián bemutatják a cég jelenlegi helyzetét, eredményeit, sikereit, a forgalmazott új termékeket, technológiák körét, továbbá a vevő-szállító partnerek üzleti megbeszéléseket is folytatnak. Napközben szakmai előadásokon, workshopokon vesznek részt a meghívottak, amelyeket cégünk dolgozói, illetve külső meghívott előadók fognak tartani. Mivel egész napos rendezvényről van szó, ezért délben ebédet, este pedig vacsorát, napközben kávét, üdítőt, szendvicset biztosítunk a vendégek részére. A vacsorát követően szórakoztató programot szervezünk. Az egész rendezvényt egy rendezvényszervező cég fogja lebonyolítani, ez a cég fog a felmerülő költségekről számlát kiállítani. Kérdésünk az, hogy a felmerülő költségek közül melyek minősülnek reprezentációnak és melyek nem?
Részlet a válaszából: […] ...rövidített kérdésből is következik, hogy a szakmai, üzleti konferencián felmerülő költségeknek csak egy része minősül reprezentációnak.Az Szja-tv. szerint reprezentáció a juttató tevékenységével összefüggő üzleti, hivatali, szakmai rendezvény, esemény keretében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 20.

Reprezentáció, üzleti ajándék

Kérdés: Kérem, szíveskedjenek összefoglalni a reprezentáció és üzleti ajándék 2011. évi szabályait, kizárólag társaságiadó-alanyok szempontjából! A megváltozott szabályokat ellentmondásosan értelmezzük. Az Szja-tv. meghatározza a reprezentáció fogalmát, azt, hogy nem terheli szja, de a társaságiadó-alapot növelő tétel. Akkor mire vonatkozik az a rendelkezés, mely szerint egyes meghatározott juttatásnak minősül pl. a hivatali, üzleti utazáshoz kapcsolódó étkezés? Munkatársaink szakmai konferencián vesznek részt, és a részvételi díjat tartalmazó számlában elkülönítetten szerepel az étkezés díja, akkor az reprezentáció? Az üzleti ajándék szintén értelmezési problémákat vet fel, ha nem haladja meg a minimálbér 25%-át, és ha meghaladja (ez utóbbi az összevont adóalap része); ez utóbbit hogyan kell könyvelni? Mit kell a társaságiadó-alapnál figyelembe venni? Problémát vet fel az üzleti vendéglátás értelmezése is! Reprezentáció
Részlet a válaszából: […] ...személyi jövedelemadót és a 27 százalékosegészségügyi hozzájárulást is.Idesorolandó az az eset is, amikor a munkatársak szakmaikonferencián vesznek részt, és a részvételi díjat tartalmazó számlábanelkülönítetten szerepel az étkezés díja is. Ez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 19.

Tudományos továbbképzés támogatása

Kérdés: Társaságunk egy nemzetközi gyógyszerforgalmazó hazai képviselőjeként különféle gyógyszerek marketingtevékenységét látja el. Tevékenységi körébe tartozik orvosok – akik nem állnak a társasággal szerződéses kapcsolatban – tudományos továbbképzésének támogatása is. Az orvosok támogatási kérelmet nyújtanak be, amelyben megjelölik, hogy melyik konferencián kívánnak részt venni. A konferenciaszervező cég társaságunk nevére állítja ki a számlát, részletezve a konferenciaszervezés, a szállás, az ellátás, az egyéb programok díját. Helyesen járunk-e el, ha a konferencia teljes költségét adó- és járulékköteles természetbeni juttatásként könyveljük, és az áfát nem vonjuk le?
Részlet a válaszából: […] ...Az orvosoknak a társaság támogatásának igénybevételéhezkérelmet kell benyújtaniuk, sőt ők jelölik meg azt is, hogy milyen konferenciánkívánnak részt venni.A szóban forgó juttatás (támogatás) nem tartozik az Szja-tv.1. számú melléklete szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 11.

Konferenciával kapcsolatos szolgáltatás áfája

Kérdés: 2007-ben 100 fő részére szervezett 2 napos konferenciával kapcsolatos szállás és éttermi szolgáltatás (étel, ital) áfája visszaigényelhető-e?
Részlet a válaszából: […] ...alapjánreprezentációnak minősül – többek között – a juttató tevékenységével összefüggőszakmai rendezvény, esemény (ideértve a konferenciát is) keretében nyújtottvendéglátás (étel, ital) és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatás (utazás, szállás,szabadidőprogram...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 22.

Konferencia külföldön

Kérdés: Cégünk hidraulikai tervezéssel, beszabályozással is foglalkozik. Tervezőirodai partnereinknek szeretnék olyan konferenciát rendezni, amely tartalmaz számukra külföldi szállást, étkeztetést, konferenciaterem-biztosítást (szakmai indoor, outdoor tréninggel). Az ügyletet utazási iroda számlázná egyben felénk 63.30.11. SZJ-szám alatt, mint rendezvényszervezés. Kérdés, hogy befogadhatjuk a számlát a fenti SZJ-számmal, és elszámolható-e üzleti célú reprezentációként?!
Részlet a válaszából: […] Az Szja-tv. 69. §-a (10) bekezdésének d) pontja alapján reprezentációnakminősül többek között a juttató tevékenységével összefüggő szakmai rendezvény,esemény keretében nyújtott vendéglátás (étel, ital) és az ahhoz kapcsolódószolgáltatás (utazás, szállás,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 12.

Ügyfél utazási és szállásköltsége

Kérdés: Előadásra meghívott ügyfél utazási és szállásköltsége a meghívónál természetbeni juttatásnak minősül-e (az illető nem előadó, csak hallgató)?
Részlet a válaszából: […] ...az üzleti tárgyalások,az adott szakmát érintő rendezvények (bemutatók, kiállítások, fogadások, sajtótájékoztatók,kongresszusok, konferenciák, konzultációk, továbbképzések). A reprezentálástehát akkor felel meg a törvényi fogalmaknak, ha eseményhez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 22.

Képzési költség szja-kötelezettsége

Kérdés: Társaságunk különböző struktúrában konferenciákat, továbbképzéseket szervez. A Magyar Közbeszerzési Társaság keretében úgynevezett közbeszerzésireferens-képzés is folyik, mely rövidesen az OKJ-be is bekerül. Az előfizetők, tagok a fizetett díjért rendszeresen szakmai kiadványokat is kapnak. A regisztrálás a jogi személyek részéről történik, és rendszeresen ugyanazon személyek vesznek részt, adott esetben vizsgáznak is az oktatásokon. Felmerülhet-e a résztvevők szja-kötelezettsége?
Részlet a válaszából: […] ...konferenciaszervező által szervezett konferenciákon, továbbképzéseken résztvevők szja-kötelezettségével összefüggésben a következő fontosabb tudnivalók határozhatók meg.A magánszemélynek nyújtott ingyenes vagy kedvezményes képzés adózási következményeit az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. augusztus 19.

Reprezentáció, vetélkedő, verseny díja

Kérdés: Társadalmi szervezet alkalmazottakat foglalkoztat. A szervezet tevékenysége tánc és oktatás. Az összes bevétel X százaléka adóköteles, ami az adófizetés határa alá tartozik. A szervezet mennyi reprezentációt számolhat el, és mi tartozik a reprezentációhoz ebben az esetben? Ugyanez a szervezet versenyeken díjakat oszt ki (pénz- és tárgyjutalmat). Ha csoport kapja a díjat, hogyan kell és mit fizetni? Mi lesz az szja alapja?
Részlet a válaszából: […] ...értekezletek, az adott tevékenységet érintő rendezvények (bemutatók, kiállítások, fogadások, sajtótájékoztatók, kongresszusok, konferenciák, konzultációk, továbbképzések) stb.Az általános szabálytól eltérően a társadalmi szervezet (egyesület, párt stb.),...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. február 19.
1
2