Adóhatósági eljárás jogszerűsége

Kérdés: A kft. Németországban végzett munkát, 2016. évben milliárdos árbevételt ért el, majd a német féllel vitába keveredett, amelynek per lett a vége. 2017. évben már nem volt árbevétele a cégnek, a működési költségeket és a perrel kapcsolatos kiadásokat tulajdonosi kölcsönből fedezte. Jelentős összegű veszteség halmozódott fel, és negatív lett a saját tőke. 2017. évben elhunyt a kft. tulajdonosa. A hagyatéki eljárás elhúzódott, az örökösök 2020. évben lettek a kft. tulajdonosai, és intézkedhettek a kft.-vel kapcsolatban. A németországi per megegyezéssel zárult, de a kft. csekély összegű kompenzációt kapott, ami a felhalmozott veszteség kis részét fedezte. Az örökösök 2020. évben a kft. negatív saját tőkéjét a tulajdonosi kölcsön terhére rendezték. A németországi piaci helyzet és a Covid-19-járvány miatt ellehetetlenült a kft. helyzete. Ezért 2020. augusztus 1-jén a végelszámolással történő megszűnés mellett döntött. A NAV ellenőrzést hajtott végre a társaságnál. A NAV szerint a kft. adójogi szempontból nem jogszerűen, nem a törvényes előírásoknak megfelelően járt el a kötelezettség rendezése során, amikor a tagokkal szemben fennálló kötelezettségeit a Ptk. 3:189. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint, tőkeemeléssel rendezte. A társaság valójában a saját tőke emelésének látszatát csak azért alakította ki, hogy a valóságban megtörtént tagi kölcsön elengedéséhez kapcsolódó társaságiadó-fizetési kötelezettséget elkerülje. ASzámviteli Levelek 361. számában a 7228. számú kérdésre adott válaszukban a következőket írják: "A tagikölcsön-követelés elengedése helyett egyszerűbb megoldás a Ptk. 3.99. §-ának (1) bekezdése alapján a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásnak tekinthető tagikölcsön-követeléssel történő tőkeemelés. Ez esetben azonban a tőkeemelést a végelszámolás megindítása előtt úgy kell végrehajtani, hogy a jegyzett tőke emelése a cégjegyzékbe a cégbíróságon a végelszámolás kezdő időpontját megelőzően bejegyzésre kerüljön." Lehetséges, hogy egy jogszerű eljárást (mint amit Önök is javasolnak) a NAV nem jogszerű joggyakorlássá minősítsen? A Ptk. 3.99. §-a (1) bekezdése alapján indított jegyzett-tőke-emelést és tőketartalék-növelést, ha azt a cégbíróság bejegyezte, megtámadhatja a NAV? Látszat vagy valóság egy cégbírósági eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...a tagnál követelés, amely követelés jogosságát az adós, a társaság elismerte. Ezen követeléssel a tag szabadon rendelkezik, azt nem pénzbeli hozzájárulásként gazdasági társaságban a jegyzett tőke növelésére, emelésére is fordíthatja, ha az adott esetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 29.

Egyéni vállalkozó feladata egyéni céggé alakulás esetén

Kérdés: Mi a feladata az egyéni vállalkozónak egyéni céggé alakulás esetén? Mi lesz az egyéni cég jegyzett tőkéje?
Részlet a válaszából: […] ...bevételnek minősül az egyéni vállalkozói tevékenység megszűnésekor, függetlenül attól, hogy az egyéni vállalkozó azokat nem pénzbeli hozzájárulásként apportálja-e (beviszi az egyéni cégbe) vagy sem, azokra a következőkben leírtak nem érvényesek:Az Szja-tv...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 25.

Tulajdonosi kölcsön apportálásával tőketartalékba helyezés

Kérdés: A kft. a jelentős összegű anyavállalati kölcsön miatt alultőkésítés címén még társasági adót is fizet. A feltőkésítés során célszerű lenne olyan nagyságú saját tőkét kialakítani (kb. 3000 millió Ft összegben), ami kiküszöbölné az adófizetést. A tulajdonosi kölcsön apportjával végre lehetne hajtani a tőkeemelést úgy, hogy a jegyzett tőke és tőketartalék aránya 10:2990 legyen? Milyen adó- és illetékterhe van az apportnak? Lehet csak a tőketartalékot növelni a tulajdonosi kölcsönből?
Részlet a válaszából: […] ...kell alátámasztania, amelynek egyik példánya a tulajdonosnál, másik példánya a kft.-nél van. A tulajdonosi követelésnek nem pénzbeli hozzájárulásként a kft. rendelkezésére bocsátása valójában azt jelenti, hogy a tulajdonos a társasággal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 22.

Tőkeemelés a kötelező minimumra

Kérdés: A kft.-nek két magánszemély tagja van. Az 500 E Ft-os jegyzett tőkét szeretnék a kötelező 3000 E Ft-ra emelni. Több millió forintos tagi kölcsön van. Ha egy autót apportálnak a cégbe, azzal megvalósítható a jegyzett tőke emelése? Az autót csak annak tulajdonosa apportálhatja? Tagi kölcsönből is lehetne jegyzett tőkét emelni? A 3000 E Ft-ra történő jegyzett-tőke-emeléssel probléma lehet, ha az eredménytartalék negatív, és így a saját tőke nincs 3000 E Ft? Az apportált gépjárművet amortizálni lehet? Későbbi eladáskor mi az elszámolás módja?
Részlet a válaszából: […] ...önmagával szemben van kötelezettsége (451) a tagi kölcsön miatt ugyanazon összegben, tehát összevezetendők: T 451 – K 3654.A többféle nem pénzbeli hozzájárulással történő tőkeemelés és a tőkeemeléssel egyidejűleg a tőketartalékba helyezés a taggyűlési határozat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 24.

Tőketartalékba helyezett eszköz áfája

Kérdés: "A" társaság 2013 májusában "B" társaság alapításához 600 E Ft építési telek apporttal, 9500 E Ft építési telek és 2800 E Ft nem építési telek tőketartalékba helyezésével járult hozzá. ("B" társaság törzstőkéje 1 millió Ft.) Áfaköteles-e az "A" társaság telkeinek "B" társaság részére történő átadása, ha igen, egyenesen vagy fordítottan adózik? Kell-e számviteli bizonylatot kiállítani? Mindkét társaság élt a választás jogával, és az általános szabályok szerint adózik a lakóingatlanok és a nem lakóingatlanok, valamint a beépített és beépítetlen ingatlanok bérlete, illetve értékesítése tekintetében.
Részlet a válaszából: […] ...(2) bekezdésében meghatározott feltételek szerint történik.A korábbi Gt., de az új Ptk. szerint is a tag a törzsbetétjét pénzbeli és nem pénzbeli hozzájárulással teljesítheti. Ebből következően nem tartozik az áfakörbe az apportként átadott 600 E Ft értékű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. december 11.

Egyéni cég alapítása

Kérdés: Egyéni cég 2015. január 1-jével történő létrehozásával kapcsolatosan kérdésként merült fel, hogyan szerepeltesse az egyéni vállalkozó bevallásaiban az addig ki nem fizetett vevői számlák nettó értékét és áfáját? Továbbá az addig ki nem fizetett szállítói számlák nettó értékét és áfáját, a december 31-i leltárban szereplő vásárolt készletek nettó értékét és áfáját. Hogyan szerepeltesse a 2014. de­cember hónapra járó, de még ki nem fizetett, majd 2015 januárjában kifizetett munkabért, az ezek utáni adókat és járulékokat, ha az egyéni vállalkozásában lévő minden eszközét beviszi az egyéni cégbe, és az apport megegyezik a könyv szerinti értékkel? Vagy az Szt. 163. §-a alapján a kettős könyvviteli nyitás utáni tételként a vevők, a szállítók nettó összegének és a munkabér járulékainak könyvelése már a társasági adó alapját módosítja? Egyéni cég egyszemélyes kft.-vé alakulását milyen esetben kötelező könyvvizsgálóval ellenőriztetni? Az egyéni cég nyitó mérlegének forrásoldalát – a jegyzett tőkén és a kötelezettségen kívül – hogyan kell összeállítani, ha az egyéni vállalkozó nem kívánja a teljes összeget a jegyzett tőkébe helyezni? Előfordulhat, hogy a saját tőke nem éri el a jegyzett tőke összegét?
Részlet a válaszából: […] ...26. §-ának (1) bekezdése szerint az egyéni cég alapító okiratban meghatározott jegyzett tőkével alakul. A jegyzett tőke pénzbeli és nem pénzbeli hozzájárulásból állhat.Ezek előrebocsátása után igyekszünk a kérdésben foglaltakra válaszolni.Az Szja-tv. 49/A....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 13.

Tőkeemelés nem pénzbeli hozzájárulással – könyvelés

Kérdés: A társaság a Gt. 13. §-a (2) bekezdése alapján egy másik társaság részére nyújtott kölcsönből származó követelésével nem pénzbeli hozzájárulásként tőkeemelést hajtott végre. A nem pénzbeli hozzájárulással egyrészt a jegyzett tőke, másrészt a tőketartalék növekedését határozták el a tulajdonosok. Hogyan kell könyvelni a nem pénzbeli hozzájárulással történő tőkeemelést az apportáló tulajdonosnál, illetve az apportot kapó társaságnál, tekintettel a jegyzett tőkére, a tőketartalékra?
Részlet a válaszából: […] ...a kölcsönt igénybe vevő társaság részére. Így a tőkeemelés befejezését követően a kölcsönt igénybe vevő társaságnak a nem pénzbeli hozzájárulás miatt önmagával szemben lesz követelése. Ezáltal azonban a kölcsön igénybevétele miatti, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 23.

Feltételes tőkeleszállítás vagy valami más

Kérdés: Társaságunknál a tőke szerkezete kritikussá vált. 2012. 12. 31-én a saját tőke: -122 498; jegyzett tőke: 10 000; lekötött tartalék: 8005; eredménytartalék: 37 079; a mérleg szerinti eredmény: -177 582 E Ft. A tagi kölcsön: 139 639 E Ft. Ügyvédünk feltételes tőkeleszállítást javasol úgy, hogy a jegyzett tőkét csökkentsük -122 498 E Ft-tal, majd emeljük fel a tagi kölcsön apportálásával 132 498 E Ft-tal, így a jegyzett tőke nem fog változni. Hány közbenső mérleget kell készíteni? (A kérdező a könyvelési tételeket is ismerteti, helytelenül!) Az ügyvéd szerint, mivel a jegyzett tőke nem változik, csak számvitelileg kell a módosításokat elvégezni, és csak a feltételes tőkeleszállításról kell kétszer közleményt kiadni, valamint a taggyűlési határozatokat kell elkészíteni. Megoldható-e az, hogy a teljes tagi kölcsön összegéből a jegyzett tőkét emeljük, vagy egy része tőketartalék lehet? A közbenső mérleget közzé kell tenni? Van-e a tőkekorrekciónak adóvonzata?
Részlet a válaszából: […] ...összegét – valószínűleg – a kft.-nek vissza kell fizetnie.A másik az, hogy a tagok a Gt. 13. §-ának (2) bekezdése alapján nem pénzbeli hozzájárulásként apportálják a társasággal szembeni tagi kölcsön nyújtása miatti követelésüket. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 19.

Tagi kölcsönből tőkeemelés

Kérdés: A tagi kölcsönből származó követelésnek nem pénzbeli hozzájárulásként történő rendelkezésre bocsátását a Gt. nem zárja ki. A tagi kölcsön apportálásának számviteli elszámolásában kérem a segítségüket. Hogyan lehet könyvelni? A tagi kölcsön milyen módon válik apportálhatóvá?
Részlet a válaszából: […] ...Gt. 13. §-ának (2) bekezdése alapján nem pénzbeli hozzájárulás lehet az adós által elismert vagy jogerős bírósági határozaton alapuló követelés is. A Gt. hivatkozott előírása nem zárja ki a nem pénzbeli hozzájárulások közül a társaság tulajdonosának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 11.

Veszteséges kft. vagyonvesztésének rendezése

Kérdés: A kft.-nek két magánszemély tulajdonosa van. Hosszabb ideje veszteséges. A jegyzett tőke 3 M Ft, az eredménytartalék -(mínusz) 16 M Ft. A tagok eddig 12 M Ft tagi kölcsönt fektettek be a társaságba. Járható út-e, hogy a tagi kölcsönt a társaság taggyűlési döntéssel apportként beviszi: 0,5 M Ft-ot a jegyzett tőkébe, 11,5 M Ft-ot a tőketartalékba? A megmaradt 4,5 M Ft tőkevesztést tagi kölcsönként vinnénk be a tőketartalékba. A társaságnak van 5 M Ft összegű kölcsöntartozása egy kft. felé. Megoldást jelentene-e, ha ez az összeg apportként lenne a társaságba bevonva? Van-e jobb megoldás? A jegyzett tőke leszállítását, majd felemelését valószínűleg két lépésben kellene elvégezni.
Részlet a válaszából: […] ...de nagyon fontos a sorrend betartása és az egyes ügyletek megfelelő dokumentálása.A Gt. 13. §-ának (2) bekezdése alapján nem pénzbeli hozzájárulás lehet az adós által elismert vagy jogerős bírósági határozaton alapuló követelés is. A Gt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 30.
1
2