Telephelyi ingatlanok értékesítése – kapcsolt vállalkozások

Kérdés: A cégcsoportba tartozó kapcsolt vállalkozások belföldi illetőségű, társasági adó alanyaként működő cégek. A felek adásvételi szerződés keretén belül értékesítettek telephelyi ingatlanokat. A vevő az ingatlanokat a későbbiek során az eladó részére bérbe adja. Az értékesítést megelőzően az ingatlanok szokásos piaci árának megállapítása céljából az eladó az ingatlanok értékét ingatlanszakértővel felbecsültette. A kapcsolt féllel megkötött szerződésben értékesítési árként az ingatlanok könyv szerinti értékét szerepeltetik, amely alacsonyabb az ingatlanszakértő által meghatározott szokásos piaci árnál. Az alkalmazott ellenérték következtében az eladó adózás előtti eredménye kisebb lesz, mint a szokásos piaci ár (az ingatlanszakértő által megállapított érték) alkalmazása mellett lett volna, ezért a különbözettel – a transzferár nyilvántartásával megegyezően – az eladó a tárgyévben meg fogja növelni a társasági adó alapját [Tao-tv. 18. § (1) bek. b pontja]. A különbözet jelentős, melynek a társaságiadó-vonzata is jelentős. A vevő esetében hogyan lehetne a kapcsolt fél, az eladó által növelő tételként érvényesített különbözet összegét a társasági adózás előtti eredményt csökkentő jogcímként érvényesíteni a társasági adóban, figyelembe véve azt a tényt, hogy a gazdasági esemény ingatlanbeszerzésre irányult (közvetlenül eredményhatása nem jelentkezik), valamint a különbözetet a könyviteli elszámolásaikban nem érvényesítik?
Részlet a válaszából: […] ...vevő az ingatlant a vételáron veszi nyilvántartásba, és ennek alapján számol el az eredmény terhére értékcsökkenést az Szt. 52.§-a szerint, és ennek alapján vesz figyelembe a társaságiadó-alapot csökkentő értékcsökkenési leírást a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 14.

Nyílt végű lízingelt személygépkocsi átadása

Kérdés:

A kft. nyílt végű lízingszerződése lejárt. A gépkocsit vevőkijelölés szerint idegen magánszemély veszi meg. A cég könyveiből hogyan kell kivezetni a gépkocsit? A bekerülési érték 10 millió Ft volt, maradványérték 1,5 millió Ft. Számviteli amortizáció 4 évre (48 hónapra) évi 1,7 millió Ft. Az adótörvény szerint 4 év×2,0 millió Ft-ot számoltunk el. Hogyan kell kivezetni a gépkocsit, és a társaságiadó-bevallásba milyen összegek kerülnek az adóalap-növelő és -csökkentő tételekhez?

Részlet a válaszából: […] ...b) pontja szerint az adózás előtti eredményt növelni kell;– a Tao-tv. 7. §-a (1) bekezdésének d) pontja szerint a számított nyilvántartási érték [itt 2,0 millió forint] csökkenti az adózás előtti eredményt, mivel a gépkocsi az állományból kivezetésre kerül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 25.

Nyílt végű pénzügyi lízingnél az eszköz nyilvántartásba vétele

Kérdés: Személygépkocsi nyílt végű pénzügyi lízingjével kapcsolatosan hogyan kell tárgyi eszközként nyilvántartásba venni az értékcsökkenés alá eső részt: áfával vagy áfa nélkül? Ha a személygépkocsi áfáját nem igényli vissza, akkor az áfa is aktiválandó? Ha 2019. évtől az áfa 50%-át vissza szeretné igényelni, akkor azt hogyan kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...nem ismeri. (Sajnos, nincs egyedül!)A számviteli előírások szerint a személygépkocsit mint tárgyi eszközt nem lehet részletekben nyilvántartásba venni sem áfával, sem áfa nélkül. A kérdésre adandó válasz megértéséhez indokolt azonban a legfontosabb fogalmakat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 4.

Bányaterület bérleti díja, kapcsolódó eszközök értékcsökkenése

Kérdés: A cég 10 évre földterületet vett bérbe. A bérleti díjat előre kifizették és elhatárolták. A terület agyagkibányászásra is alkalmas, és lehetőség nyílt nagyobb mennyiségű agyagértékesítésre, amelyre szerződést is kötöttek. Ennek alapján, két-három éven át az árbevétel jelentősen magasabb lesz a szokásosnál, majd a bevétel lényegesen csökken. A bérleti díj mellett pluszkiadások is felmerülnek (pl. a földterület művelés alóli kivonása miatt földvédelmi járulék, villamosvezeték-áthelyezési költség, amelyek tárgyi eszközként lettek nyilvántartásba véve). Kérdés, hogy az elhatárolt bérleti díjnak az évekkel arányos része vagy a várható árbevétellel arányos része számolható el egy-egy évben költségként, illetve hogy az ingatlanok között állományba vett földvédelmi járulék, illetve a villamos vezeték esetében az idegen ingatlanon végzett beruházásra előírt 6 százalék értékcsökkenési leírást kell alkalmazni, vagy lehet a bányászatra [a Tao-tv. 1. számú mellékletének 5/d) pontjában] előírt leírást érvényesíteni az adóalapot csökkentő értékcsökkenési leírás meghatározására?
Részlet a válaszából: […] Hosszabban idéztük a kérdést, mert arra nem lehet egyértelműigennel vagy nemmel válaszolni. A 10 évre előre kifizetett bérleti díj időbeli elhatárolásaa gyakorlati életben nem jellemző. Az adott esetben sem a klasszikus értelembenvett bérleti díjról van szó, nem a földterület...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 16.

Ültetvénytelepítés aktiválása

Kérdés: Az ültetvénytelepítést a Számviteli Levelek 14. számában, a 277. kérdésre adott válasznak megfelelően könyveltük. Az ültetvény termőre fordult. Az ültetvény bekerülési értéke 44 millió forint, ebből 20 millió forint állami támogatás, amelyet a tőketartalékba helyeztünk. Hogyan számolunk értékcsökkenést? A termést hogyan tartjuk nyilván?
Részlet a válaszából: […] ...által elfoglaltföldterület, az ültetvény kerítése nem tartozik az ültetvény fogalmába, azokatkülön-külön kell tárgyi eszközként nyilvántartásba venni. Az ültetvény bekerülési értéke a kérdés szerint 44 millióforint, amelyet az állami támogatás összegével...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. május 26.