Vevő kijelöléséért fizetett összeg illetéke

Kérdés:

Eladó és vevő egy ingatlanra ügyvéd által ellenjegyzett ingatlan-adásvételi előszerződést kötött. Ebben az előszerződésben a szokásos és szükséges rendelkezések mellett egy önálló pontban a következő rendelkezést is rögzítették: "Felek rögzítik, hogy vevő jogosult az adásvételi szerződés megkötésére maga helyett 3. személyt jelölni, mely szerződésszerű teljesítésnek minősül." Ennek megfelelően a vevő az adásvételi szerződés megkötésére maga helyett 3. személyt (egy Magyarországon bejegyzett gazdasági társaságot) jelölt meg. Eladó és a 3. személy megkötötte az adásvételi szerződést, az ügylet teljesült, a 3. személy az eladó részére az előszerződésben, majd a szerződésben azonos összegben rögzített vételárat megfizette. A pontosság kedvéért a továbbiakban az előszerződés vevője legyen korábbi vevő, a 3. személy legyen tényleges vevő. A korábbi vevő a vevőkijelölési jogát a tényleges vevő javára – különmegállapodásban rögzítetten, pénzben kifejezett ellenérték fejében – gyakorolta. Ezt az ellenértéket a korábbi vevő kiszámlázta a tényleges vevő felé, aki azt meg is fizette a korábbi vevő részére. Tehát a tényleges vevő az ingatlan megszerzése kapcsán az eladó részére megfizette az ingatlan szerződésben rögzített vételárát, és a korábbi vevő részére megfizette a különmegállapodás alapján javára gyakorolt vevőkijelölés ellenértékét. A vevőkijelölésért fizetett ellenérték része lehet-e az Itv. 102. §-ban meghatározott forgalmi értéknek, vagyis kell-e ezen ellenérték után vagyonszerzési illetéket fizetni?

Részlet a válaszából: […] ...felhasználhatja az ingatlan energiatanúsítványában foglalt adatokat, továbbá az összehasonlító értékadatok kimunkálása érdekében nyilvántartást vezet [Itv. 69. § (3)–(5) bekezdés].Mindezen jogszabályhelyek alapján az állami adóhatóság – főszabály szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 12.

Devizás bérleti díj kifizetése magánszemélynek

Kérdés: Cégünk a 2023. évben adószámmal nem rendelkező magánszemélytől bérelne lakást iroda céljára. A bérleti díj a szerződés szerint euróban kerül meghatározásra. Ismereteink szerint cégünknek ebben az esetben kifizetőként havonta meg kell állapítani az adóelőleget, levonni és befizetni az adóhatóság részére. Az adóelőleg alapjának meghatározása 10%-os költséghányaddal történik, a nettó bérleti díj megfizetésére euróban kerül sor. A bruttó bérleti díj és az adóalap forintban történő meghatározásakor milyen árfolyamot kell használnunk? A nettó bérleti díj forintban történő meghatározását követően milyen árfolyam alapján szükséges azt euróra visszaváltani, hogy el tudjuk utalni a bérbeadónak? Mindezek megállapítása melyik pontos jogszabályhely alapján történik?
Részlet a válaszából: […] ...és járulékok megállapítása után könyvelni is kell. A könyvelés azonban kissé másként jelenik meg, ha a kérdező cég a könyvviteli nyilvántartásait euróban, illetve forintban vezeti, továbbá akkor, ha van eurója, vagy az eurót a kifizetés előtt meg kell vásárolnia.Ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 12.

Sajátos személyi jellegű egyéb kifizetések

Kérdés: Az eredeti kérdést a Számviteli Levelek 409. számában a 7987. kérdés tartalmazza, emiatt itt azt nem ismételjük meg. Az eredeti kérdésre itt csak a jóléti és kulturális költségekre, az egyéb személyi jellegű kifizetésekre vonatkozik a válasz.
Részlet a válaszából: […] ...hogy mi minősül üzemanyag-megtakarításnak. Ehhez:– meg kell állapítani a gépjármű által futott kilométer-mennyiséget, amelyet útnyilvántartással tételesen alá kell támasztani, annak szükségességét a munkáltatónál (a társas vállalkozásnál) az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 12.

Befektetési alap a helyi adó vonatkozásában

Kérdés: A 375. lapszámukban megjelent, a 7455. sz. kérdésre adott válaszukat szeretném teljes egészében megkapni, szükség szerint kiegészítve. Az adott önkormányzat kérdése: "Van egy Ingatlanbefektetési Alap-adózónk. Építmény- és telekadót fizet, viszont az iparűzési adó vonatkozásában azt mondja, nem alanya az iparűzési adónak. A Befektetési Alapnak egy szálláshely-üzemeltetéssel foglalkozó épülete van, amit nem ő üzemeltet, hanem egy kft. (normál esetben ez egy bérbeadási tevékenység)".
A következőt írja az Alap:
"Köszönettel vettük figyelemfelkeltését, és egyben tájékoztatjuk, hogy az Ingatlanalapok nem alanyai az iparűzési adónak. Az 1990. évi C. tv. 35. § (2) bekezdése szerint a HIPA alanya az a vállalkozó (52. § 26. pont), aki a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára haszonszerzés céljából, üzletszerűen végzi. A Befektetési Alap, a befektetési jegyek nyilvános vagy zárt körű kibocsátásával létrehozott és működtetett, jogi személyiséggel rendelkező vagyontömeg, amelyet a Befektetési Alapkezelő a befektetők általános megbízása alapján, azok érdekében kezel. A Befektetési Alapkezelő, mint társaság, alanya az iparűzési adónak, működési területén, amely Budapest." Ha megnézzük a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) 35. § (2) bekezdését:
"(2) § Az adó alanya a vállalkozó, továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szerinti bizalmi vagyonkezelési szerződés alapján kezelt vagyon."
A Htv. értelmező rendelkezései között az 52. § 26. pontjánál és a többi értelmező pontnál sem találtam definíciót erre a vagyonkezelési szerződés alapján kezelt vagyonra, azaz arra, hogy ebbe vajon egy ingatlankezelési alap beletartozik?
Részlet a válaszából: […] ...szóló 2014. évi XVI. törvény (Befalap tv.) 65. § (1) bekezdése szerint a befektetési alap jogi személy, amely a Felügyelet által a nyilvántartásba történő bejegyzéssel jön létre, és a nyilvántartásból való törléssel szűnik meg. A befektetési alap...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 21.

Szerződés írásban vagy szóban

Kérdés: Sok problémát jelent a partnereinkkel kapcsolatos különféle ügyletek kapcsán, ha kollégáimtól írásbeli szerződést követelek. Azt a választ kapom, hogy szóbeli megállapodás történt. A számlák alapján viszont sok esetben nem állapítható meg, hogy az mit tartalmaz. Milyen esetekben fogadható el a szóbeli megállapodás, és mikor kötelező írásbeli szerződést kötni?
Részlet a válaszából: […] ...lennie.A bizonylati elv és a bizonylati fegyelem követelményei a szakmát gyakorlók körében ismertek (az Szt. 165. §-a).A könyvviteli nyilvántartásokban rögzítendő adatok legfontosabb bizonylata a számla. A számlával – mint számviteli bizonylattal –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 19.

Lakásfelújítás bérlőkijelölési joggal

Kérdés: Önkormányzati tulajdonban levő lakások felújítását vállaltuk néhány dolgozónk lakhatásának biztosítására. A lakások berendezésének költségeit is társaságunk viseli, az eszközök a tulajdonunkban maradnak. Az önkormányzat bérlőkijelölési jogot biztosít 5 évre ellenérték nélkül. A dolgozók az önkormányzattól fogják bérelni a lakást, és oda fizetik a bérleti díjat. Amennyiben üresen áll a lakás, cégünk fizeti a bérleti díjat. Az elszámolás keretében idegen ingatlanon végzett beruházásként kezeljük a felújítást, a bekerülési érték az áfát is tartalmazza, és a bérlőkijelölési jog időtartamának megfelelően amortizációt számolunk el. A lakások, berendezések amortizációja szerintünk nem növeli a taoalapot. Helyes-e a fenti elszámolás? Vannak-e egyéb adó- vagy járulékvonzatai? Hogyan kezeljük az üresen álló lakások utáni bérleti díjat?
Részlet a válaszából: […] ...költségeit, beszerzett és épülettartozékot képező berendezéseit, a térítés nélkül átadás szabályai szerint kell a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni. Elsődlegesen, mint saját termelésű készletet készletre kellett volna venni, majd a térítés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 11.

Színházi tiszteletjegy

Kérdés: Színházi tevékenységű közhasznú nonprofit kft. előadó-művészeti szervezetként regisztrált. Az Szja-tv. 1. sz. mellékletének 8.36. pontjában adómentesként határozza meg az általa a tevékenységi körében ingyenesen nyújtott szolgáltatást. Kérdésem, hogy a tiszteletjegyekre ez vonatkoztatható-e?
Részlet a válaszából: […] ...kulturális szolgáltatás igénybevételére – szóló belépőjegy, bérlet, továbbá könyvtári beiratkozási díj. Ugyanakkor ehhez külön nyilvántartás kell, és nyilatkoztatni kell a tiszteletjegyben részesülő magánszemélyt, hogy az adóévben milyen összegű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 8.

Tartós bérbeadás ingyen

Kérdés:

Személygépkocsi tartós bérbeadásakor a cégautóadó alanya a bérbevevő 2013. 07. 01-től, ha az üzembentartó személyét a hatósági járműnyilvántartás tartalmazza. Lehet-e ingyenes a tartós használatbavétel, és ez esetben is elszámolható a társaságnál az amortizáció, mint költség?

Részlet a válaszából: […] ...ír, hogy a cégautóadó alanya a bérbevevő. A Gjt. 17/B. §-ának (1) bekezdése szerint az adó alanya a személygépkocsi hatósági nyilvántartás szerinti tulajdonosa. Az üzembentartó személyének a hatósági járműnyilvántartásba történő feljegyzése nem változtat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 24.

Ingyenes üzembentartói szerződés

Kérdés: A társaság a tulajdonában lévő személygépkocsira ingyenes üzembentartói szerződést köt magánszeméllyel (többségi részesedésű tagjával). Milyen költségek, illetve fizetendő adók, illetékek terhelik a kft.-t, mint a személygépkocsi tulajdonosát, és milyenek az üzemben tartó tagot? Változik valami az által, ha eszmei értéken köt bérleti szerződést a kft. a taggal? Kötelező-e a piaci érték alkalmazása?
Részlet a válaszából: […] ...kigondoskodik stb. A 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 46. §-ának (3)-(4)bekezdése alapján a forgalmi engedélyben és a nyilvántartásban üzembentartóként azt a természetes személyt, vagy jogi személyiséggel rendelkező, vagyjogi személyiség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 6.

Személygépkocsi-használat kiküldetésnél

Kérdés: Szaklapban olvastam, hogy a kiküldetési rendelvény alkalmazásának egyik feltétele a saját tulajdonú személygépkocsi. Ha viszont útnyilvántartás alapján számolják el a személygépkocsi-költségtérítést, elfogadható a szívességi használatba kapott vagy bérelt személygépkocsi is, azonban ilyenkor nem lehet elszámolni a 9 Ft/km összegű normaköltséget, és meg kell fizetni a cégautóadót is. Helyes-e ez az állítás?
Részlet a válaszából: […] ...nemönálló vagy önálló tevékenységével összefüggésben járműhasználatra tekintettelköltségtérítést kap, és azzal szemben útnyilvántartás alapján tételesen kívánköltséget elszámolni, akkor annak feltétele a saját tulajdonú jármű használata.Ebben az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 14.
1
2