Transzferár-dokumentációs nyilvántartás

Kérdés: A transzferár-dokumentációs nyilvántartással kapcsolatosan az alábbi kérdésekben kérném állásfoglalásukat. Annak megállapítása, hogy kell-e transzferár-dokumentációt készíteni, szerintünk a következő:
1. Ha fennáll a Tao-törvény szerinti kapcsolt vállalkozási viszony két adóalany között, akkor ők a rendelet hatálya alá tartoznak.
2. A Tao-tv. 18. § (5) bekezdése alapján azonban csak a kisvállalkozónak nem minősülő cégek esetében áll fenn ezen kötelezettség. Az, hogy az 1. pont szerint érintett fél minek minősül, azt pedig a Kkv-tv. szerint tudom megállapítani. És ez esetben az adatok összevonását csak a cég a cégben relációval rendelkezők esetében kell elvégezni. Így tehát ahol nem áll fenn egymásban való részesedés, azon cégeknél az önálló adataik alapján tudom megállapítani a cégméretet.
Jól gondoljuk a fenti levezetést? Ha a fentiek alapján az egyik cég középvállalkozónak minősül, a másik pedig kisvállalkozónak, akkor csak az előbbinek kell transzferár-dokumentációt készítenie, vagy esetleg mindkettőnek? Kell-e bármilyen nyilvántartással, számítással rendelkeznie annak a cégnek, amely fenti levezetés alapján nem köteles transzferár-dokumentációval rendelkezni? Avagy kell-e írásos formában bizonyítania, és ha igen, milyen módon azt, hogy ő az adott ügyletet a szokásos piaci ár mellett hajtotta végre? Például, ha ingatlanokat ad bérbe kapcsolt félnek is, és harmadik félnek is, elegendő-e a szerződés, amelyből látható, hogy nem érvényesít a kapcsolt féllel szemben torzított (alacsony vagy magas) árat?
Részlet a válaszából: […] ...figyelemmel a Kkv-tv. 3. § (4)-(5) bekezdésében, valamint az 5. §-ában foglaltakra. Avállalkozásokat a kapcsolódó és partnervállalkozásaik adatait is figyelembe véve kell besorolni, továbbá egy besorolás akkor változhat meg, ha a mutatók két...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 12.

Kis- és közepes vállalkozás besorolása

Kérdés: Egy belföldi cégcsoport 8 tagja a Tao-tv. szerint kapcsolt vállalkozásnak minősül a közös ügyvezetés révén, illetve a férj-feleség 50-50% tulajdonlása miatt. A kapcsolt vállalkozási viszonyt a NAV-nak bejelentették. A cégek egymásban részesedéssel nem bírnak. A Kkv-tv. szerint egyenként nem minősülnek középvállalkozásnak.
1. A kapcsolódó vállalkozás és partnervállalkozás (tehát a Kkv-tv. definíciója szerinti, és nem a Tao tv. szerinti kapcsolt vállalkozásról van szó) értelmezésénél mely vállalkozások adatait kell összeadni? Avagy hogyan kell értelmezni a következőt, azaz pontosan hogyan kell megállapítani az összevonandó cégeket? Ez a kérdés többek között azért merült fel, mert egy szakcikkben a következőt lehetett olvasni: "Ha rendelkezésre áll konszolidált beszámoló, akkor a vállalati méretmutatót az abban foglaltak alapján kell meghatározni. Ha nem készül konszolidált beszámoló, akkor a kkv-törvény szerinti kapcsolt vállalkozások adatait össze kell számítani, illetve arányosan figyelembe kell venni az úgynevezett partnervállalkozásokat is. Itt fontos megemlíteni, hogy az összeszámítás során a kkv-törvény szerinti kapcsolt (ottani megfogalmazásban »kapcsolódó«) vállalkozás definíciót kell figyelembe venni, ami nem egyezik meg a Tao-törvény szerintivel".
2. Az összevonandó cégcsoport helyes megállapítása után, az összesített létszám eléri az 50 főt két egymást követő év során, akkor a mérlegfőösszeg és az árbevétel értékeitől függetlenül beáll a középvállalkozói státusz a harmadik évtől?
3. Amennyiben középvállalkozásoknak minősülnének, akkor már transzferárszabályzattal és -nyilvántartással kell rendelkezniük, vagy csak a mentesítési feltételek meg nem felelése esetében?
Részlet a válaszából: […] ...kis-, közepes- vagy nagyvállalkozás, a Kkv-tv. előírása alapján kell meghatározni. A Kkv-tv. megkülönböztet önálló vállalkozást, partnervállalkozást és kapcsolódó vállalkozást. Az önálló vállalkozás az utolsó ismert beszámoló adatai alapján sorolja be magát....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 30.

Kkv.-besorolás-változás

Kérdés: Cégünk kis- és középvállalkozás, 2005. 01. 01-jei besorolása óta folyamatosan kisvállalkozásnak minősült. Foglalkoztatotti létszámunk 2013. évben meghaladta az 50 főt, és folyamatosan meg is fogja haladni, de a 100 főt nem fogja elérni. Mérlegfőösszegünk 43 millió euró marad, nettó árbevételünk se éri el az elkövetkezendő években a 43 millió forintot. Nincs a cégnek se partnervállalkozása, se kapcsolt vállalkozása. Ha 2013. és 2014. évben a fenti mutatókat nem érjük el, de a foglalkoztatottak éves átlagos statisztikai állományi létszáma mindkét évben 50 fő felett lesz, akkor a 2015. 01. 01-jei minősítéskor már középvállalkozásnak fogunk minősülni?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben vázolt vállalkozás a 2014. üzleti évi beszámoló elfogadásától kezdődően középvállalkozásnak minősül (legkésőbb 2015. május 31-étől). Ebből következően a kkv-kat megillető kedvezmények, adók tekintetében – attól függően, hogy mely időpontot jelöl...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 20.

Kisvállalkozási besorolás

Kérdés: Kisvállalkozásnak minősül-e az a vállalkozás, amelynek átlagos létszáma 50 fő alatt van, árbevétele 10 millió euró alatt, és mérlegfőösszege 10 millió euró felett van?
Részlet a válaszából: […] ...törvény)szerint – feltéve, hogy a kérdésben szereplő vállalkozás önálló vállalkozás,vagy az említett értékek a kapcsolódó és partnervállalkozások adataival együttértendők, és a Kkv. tv. egyéb előírását nem kell figyelembe venni – ahhoz, hogyegy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 16.

Ügyvédi iroda számvitele, adózása

Kérdés: Kettős könyvvitelt vezető, áfaalany, egyszemélyes ügyvédi iroda milyen számviteli és adózási feltételek közül választhat, illetve mi kötelező rá nézve? Van-e előtársasági időszaka? Van-e számára valamilyen speciális előírás? A tag részére nem munkabér, hanem tagi jövedelem jár. Kötelező-e a minimálbér bejelentése, illetve adózása?
Részlet a válaszából: […] ...ezen vállalkozásokra vonatkozó előírásaitalkalmazhatja. Feltételezve, hogy az ügyvédi irodának nincs a Kkv-tv. szerintikapcsolódó vagy partnervállalkozása, 2004-ben és 2005-ben a következőfeltételek esetén minősül kisvállalkozásnak (ezen belül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. május 12.