Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...lehet kilábalni: ha az ügyvezető – a leírt módon – önálló tevékenységének az eredményét számlázza a társaság felé, alapvetően piaci értéken, a számlázott érték és a ténylegesen dokumentált költségek, ráfordítások különbözete – mint a magánszemély.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Portfólió kezelésbeadás könyvelése

Kérdés: Portfóliókezelés könyvelésében kérem a segítségüket a befektető cég (a pénz átadója) szempontjából. A társaság határozatlan idejű portfóliókezelési szerződés keretében jelentős összeget adott át euróban magyar és külföldi portfóliókezelőknek. A portfóliókezelők döntenek a megvásárolandó értékpapírokról, a vásárlások időpontjáról, az értékpapírok értékesítéséről és újrabefektetéséről is. A portfóliókezelők minden hónapban küldenek kimutatást a társaság részére a portfólióban történt mozgásokról és a hó végén fennálló értékpapír-állományról.
1. A pénz átadásakor tartós kölcsönkövetelés keletkezik? Mivel euróban történt a pénz átadása, a devizás tételek értékelési szabályait kell-e alkalmazni a pénz átutalásakor a portfólió bekerülési értékére és az év végi választott árfolyamra történő átértékelésre is?
2. Kell-e könyvelni a portfólión belüli értékpapírok mozgását, az esetleges értékesítésen keletkezett nyereséget/veszteséget? Ha igen, egyéb vagy pénzügyi bevételnek/ráfordításnak számít-e? A portfóliókezelőktől semmiféle "hozamot" nem kapott vissza a társaság a saját bankszámlájára, az értékpapírok esetleges értékesítéséből származó nyereség/veszteség a portfóliókezelőnél vezetett pénzszámlán/értékpapírszámlán került kimutatásra.
3. Kell-e könyvelni az értékpapír adásvételének jutalékát? A jutalékok is csak a portfóliókezelőknél vezetett pénzszámlán/értékpapírszámlán kerültek kimutatásra.
4. Kell-e könyvelni a portfóliókezelésért járó díjat vagy a sikerdíjat? Van olyan portfóliókezelő, amely áfás számlát állít ki a sikerdíjáról, míg mások a pénzszámlán (értékpapírszámlán) jelentkező nyereségből vonják le a sikerdíjukat. Ez utóbbi különösen áfa szempontjából érdekes, a külföldi portfóliókezelők díja után a társaságnak kell-e adóznia az EU-s szolgáltatások szabályai szerint?
5. Kell-e és ha igen, milyen analitikát vezetni a portfólióban szereplő értékpapírokról és azok változásáról?
6. Van-e annak jelentősége a számviteli elszámolás szempontjából, hogy a portfóliókezelő milyen (pl. határidős, opciós, futures) ügyleteket is végez a portfólión belül?
7. Milyen teendők vannak az év végén a portfólió értékelésével és leltározásával kapcsolatban?
8. Mit kell könyvelni a portfóliókezelési szerződés megszűnésekor, amikor a portfóliókezelő visszaadja a befektetett pénzt és a nyereséget/veszteséget?
Részlet a válaszából: […] ...a (3) bekezdés szerint kell kimutatni.]8. A portfóliókezelési szerződés megszűnésekor a portfóliókezelő által visszaadott eszközöket piaci értéken, a visszaadott eurót a visszaadáskor érvényes választott euróárfolyamon kell könyvelni a portfóliókezelővel szembeni...lő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 19.

Sajátos személyi jellegű egyéb kifizetések

Kérdés: Az eredeti kérdést a Számviteli Levelek 409. számában a 7987. kérdés tartalmazza, emiatt itt azt nem ismételjük meg. Az eredeti kérdésre itt csak a jóléti és kulturális költségekre, az egyéb személyi jellegű kifizetésekre vonatkozik a válasz.
Részlet a válaszából: […] ...ajándéknak nem minősülő tárgyjutalmat a munkavállaló, a társas vállalkozás tevékenységében közreműködő tagja kapja, és az a piaci értéke, a juttatások száma alapján nem tekinthető csekély értékű ajándéknak, akkor annak a megszerzése a magánszemély egyéb.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 12.

Tagi kölcsön öröklése

Kérdés: A kft. tulajdonosa elhunyt. Édesapjuk üzletrészét az elhunyt két gyermeke örökölte. A társaságban az édesapának tagi kölcsöne is volt, amelyet gyermekei szeretnének rendezni, megszüntetni. Milyen lehetőségük van a tagi kölcsön megszüntetésére? Kell-e adót, illetéket fizetni? Mi a számviteli elszámolás?
Részlet a válaszából: […] ...van olyan eszköze, amelyet át tud adni az örökösöknek, és az örökösök azt hasznosítani is tudják, és ezen eszközök áfával növelt piaci értéke legalább annyi, mint a tagi kölcsön összege. A kft.-nél az eszköz átadását értékesítésként kell elszámolni (T 311 – K...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 12.

Vásárolt anyagok bekerülési értékébe tartozó tételek

Kérdés: Kérem, ismertessék a vásárolt anyagok bekerülési (beszerzési) értékébe tartozó sajátos tételeket, azok bizonylatait, elszámolásának, megosztásának lehetséges eseteit!
Részlet a válaszából: […] ...fellelt anyagkészletelem bekerülési értéke, ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, az állományba vétel időpontjában ismert piaci értéke.A társaság alapításakor, illetve a jegyzett tőke emelésekor a tagoktól, az alapítóktól nem pénzbeli hozzájárulásként.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 30.

Térítés nélküli eszközátvétel, szolgáltatás-igénybevétel

Kérdés: A Számviteli Levelek 347. számában részletesen írtak a térítés nélküli eszközátadás, az ingyenes szolgáltatásnyújtás 2016. január 1-jétől megváltozott előírásairól. Kérem, hogy mutassák be azt is, mennyiben változtak a térítés nélküli átvétel, a térítés nélküli szolgáltatás-igénybevétel szabályai!
Részlet a válaszából: […] ...az egyszerűbbel. Itt a változás csupán annyi, hogy a térítés nélkül kapott (igénybe vett) szolgáltatások piaci – illetve jogszabály eltérő rendelkezése esetén a jogszabály szerinti – értékét nem a rendkívüli bevételek között kell elszámolni, azt az egyéb...a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 14.

Térítés nélküli eszközátadás, szolgáltatásnyújtás

Kérdés: A vállalkozások egymás közötti kapcsolatában, illetve a vállalkozások és az önkormányzatok között is rendszeresen előfordul, hogy eszközöket adnak át, illetve szolgáltatást nyújtanak térítés nélkül. Ennek a szabályai 2016-tól – olvasatunk szerint – érdemileg változtak. Lehetne erről bővebben olvasni, a megváltozott szabályoknak megfelelő könyvviteli előírásokat megismerni?
Részlet a válaszából: […] ...ráfordítások között kell elszámolni.Ami nem változott, az áfakörbe tartozó eszközök átadásakor, szolgáltatások nyújtásakor a piaci értékre az áfát fel kell számítani, és az átvevőre át kell hárítani. Halasztott ráfordításkénti elhatárolás továbbiakban is....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 16.

Megszűnő cégből ingatlanrész

Kérdés: Egyszerűsített végelszámolással megszűnő cégben maradt ingatlan-résztulajdon. A tagok kivehetik-e ezt a jegyzett tőke részeként? (Az ingatlan-résztulajdon követelésből származik, amely követelés eredetileg pénzben lett volna esedékes, de a cég nem tudta visszafizetni a kölcsönt, felszámolás alá került, a felszámoló elismerte a tartozást, de csak kis hányadban tudta ezzel az ingatlan-résztulajdonnal a követelést teljesíteni.) A végelszámolás alatt lévő cégnél eredménytartalék nincs, a jegyzett tőkének is csak a töredékét tudja visszaadni. Kell-e valamilyen adót fizetni ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] ...napon belül el kell fogadtatni, letétbe kell helyezni, közzé kell tenni;– le kell folytatni a végelszámolást, egyeztetni a hitelezőkkel, piaci értéken értékelni a végelszámolás befejezésekor meglévő eszközöket, a kötelezettségeket a várhatóan fizetendő összegben;– a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 17.

Szövetkezet végelszámolása

Kérdés: Jogszerűen megszűnhet-e a szövetkezet végelszámolással, ha külső adósság nincs, csak a tagokkal kell elszámolni? Jegyzett tőke 4750 E Ft, eredménytartalék -1248 E Ft, saját tőke 3502 E Ft, tag által adott kölcsön 400 E Ft, befektetett eszköz 500 E Ft (nincs remény a megtérülésre), készleten lévő göngyöleg 3400 E Ft. A tagok közgyűlési határozattal elfogadják a göngyöleget teljes kielégítésül. (A göngyöleget korábban a tagoktól vásárolták.) Hogyan kell elvégezni a könyvelést a végelszámolás teljesüléséig?
Részlet a válaszából: […] ...kívül egyéb eszközöket, a tulajdonosokkal szembeni egyéb kötelezettségeken kívüli kötelezettségeket a végelszámolónak tételesen, piaci értéken kell értékelnie.Az említetteken kívül további eszközök és kötelezettségek is lehetnek (például a végelszámoló díja,....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 12.

Kölcsönadott anyagkészlet

Kérdés: Két gazdasági társaság szerződést kötött egymással anyagkészlet kölcsönadása tárgyában. Az átvevő társaság a kölcsönadott anyagot a tevékenysége során felhasználja, terméket állít elő, az elkészült terméket értékesíti. A kölcsönkapott anyagot a szerződésben rögzített időpontban (egy éven belül) a társaság a kölcsönadó társaságnak ugyanolyan minőségben és mennyiségben visszaadja. A használatáért használati díjat fizet a kölcsön­adó társaságnak. Erre a "használati díjra" – mivel nem pénz a kölcsön alapja – vonatkozik-e az Áfa-tv. 86. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti adómentesség? Kell-e számlázni a használati díjat? Hogyan kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...minőségű és mennyiségű dolognak a hitelező tulajdonába adására köteles. Ebben az esetben kamaton, a kölcsönadott dolog átadáskori piaci értékének alapulvételével, a kamatszámítás szabályai szerint kiszámított díjat kell érteni.Bár a kérdés első olvasatakor.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 24.
1
2