Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...továbbá a présház felépítését értékesíti a társaság felé, a társaságnál pedig beruházásként számolják el. [Az ügyvezető a személyijövedelemadó-bevallásában a bevallott bevételt az adóalap megállapítása során csökkentheti a felé számlázott, dokumentált.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Ingatlannal rendelkező kft. üzletrészének értékesítése

Kérdés: Adott egy kft., amelynek magánszemély tagja az üzletrészét független félnek névértéken (névérték = jegyzett tőke = 3 millió Ft) értékesíti. A szerzési érték a névérték volt. A kft. azonban szabad eredménytartalékkal rendelkezik, így az üzletrész piaci értéke nagyobb, mint a szerződéses eladási ár. Az üzletrész-adásvételi szerződés megkötésének pillanatában (2016) a társaság utolsó, beszámolóval lezárt üzleti évének (2015) mérlegében az eszközök mérlegfordulónapi könyv szerinti értékéből a belföldön fekvő ingatlanok értéke kisebb, mint 50%. Mivel azonban az üzletrész maradéktalan kiegyenlítésének időpontjában kerülne sor a cég átadására az új tulajdonosnak (ez 2017-ben történne meg), ezen időpontban készülő (közbenső) mérleg alapján, az eszközök könyv szerinti értékéből a belföldön fekvő ingatlanok értéke már több lenne, mint 75%. Ennek értelmében a mérlegben eszközoldalon csak belföldi ingatlanok (a mérlegegyezőségnek megfelelően, azzal azonos értékben), forrásoldalon pedig csak sajáttőke-elemek szerepelnének. A fenti vázolt folyamatokhoz kapcsolódó kérdéseim:
1. Kinek és mikor keletkezik jövedelme az üzletrész-értékesítéshez kapcsolódóan? Mikor, illetve kinek kell a jövedelmet terhelő adót megfizetnie?
2. Tekinthető-e az adásvétel belföldi ingatlan vagyonnal rendelkező társaságban fennálló vagyoni betét megszerzésének? Ha igen, kinek és milyen terhei keletkeznek?
3. Változtat-e az ügylet megítélésén az a körülmény, ha az üzletrészt a kft.-vel kapcsolt vállalkozási viszonyban álló vállalkozása veszi meg? Amennyiben igen, hogyan?
Kérem a fenti kérdéseimre adott válaszukat a vonatkozó adónemeken túl azok illetéktörvénybeli kapcsolódására való kitéréssel megadni!
Részlet a válaszából: […] ...körülményei figyelembevételével kell megállapítani, illetve – ha az előbbiekből más nem következik – egyéb jövedelemként kell személyi jövedelemadót és 27%-os (2017-ben 22%-os) mértékű egészségügyi hozzájárulást fizetni.Az Itv. 18. §-ának (1) bekezdése h)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 9.

Munkavállalónak nyújtott kölcsön elengedése

Kérdés: A társaság forintalapú kölcsönt nyújtott munkavállalójának pénzintézeten keresztül 2011. 12. 30-án. A kölcsön összege 4800 E Ft, kamata változó, a mindenkori jegybanki alapkamatnak megfelelően, lejárata 2026. 12. 31. A kölcsönt a munkavállaló által saját ingatlan vásárlására felvett devizaalapú hitel végtörlesztésének kifizetésére az Szja-tv. és a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. Korm. rendeletben meghatározott méltányolható lakásigénynek nem megfelelő feltételekkel nyújtotta a társaság. A munkavállaló munkaviszonya közös megegyezéssel 2015. 09. 14-én megszűnt. Ezt követően a társaság elengedte a kölcsön fennmaradó összegét – 3 728 400 Ft-ot – 2015. 12. 21-én. A társaság 2016. 01. 07-én a munkavállaló nevében technikailag elutalta a pénzintézetnél vezetett munkavállalói kölcsön számlájára a nevezett összeget. Kérem állásfoglalásukat arra vonatkozóan, hogy a társaság által elengedett kölcsön után – mint adóköteles vissza nem térítendő támogatás – nem önálló tevékenységből származó jövedelemként kell megfizetni az adókat, járulékokat? A társaságot és a volt munkavállalót milyen adó- és járulékfizetési kötelezettség terheli?
Részlet a válaszából: […] ...jövedelem a mindenkori kamatalap 5 százaléka, amelynek az 1,19-szerese az adóalap (2016 előtti időszak), amely adóalap 16 százaléka személyi jövedelemadó és 27 százaléka egészségügyi hozzájárulás.Amikor a társaság a munkavállalójának nyújtott kölcsönt elengedte...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 13.

Megszűnő cégből ingatlanrész

Kérdés: Egyszerűsített végelszámolással megszűnő cégben maradt ingatlan-résztulajdon. A tagok kivehetik-e ezt a jegyzett tőke részeként? (Az ingatlan-résztulajdon követelésből származik, amely követelés eredetileg pénzben lett volna esedékes, de a cég nem tudta visszafizetni a kölcsönt, felszámolás alá került, a felszámoló elismerte a tartozást, de csak kis hányadban tudta ezzel az ingatlan-résztulajdonnal a követelést teljesíteni.) A végelszámolás alatt lévő cégnél eredménytartalék nincs, a jegyzett tőkének is csak a töredékét tudja visszaadni. Kell-e valamilyen adót fizetni ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] ...és a részesedésük szerzési értékénél többet kapnak a cégtől, a különbözet vállalkozásból kivont jövedelem, amelynek a személyi jövedelemadóját, egészségügyi hozzájárulását a cégnek kell levonnia, bevallania és befizetnie. Társasági adóval...ek és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 17.

Jövedelem védettségi szint helyreállítása esetén

Kérdés: 2012. 05. 15-én egy magánszemély "erdő, legelő" megnevezésű külterületi ingatlant vásárolt 49 M Ft-ért, amelyet még ebben a hónapban, haszonbérleti szerződés keretében, 15 éves határozott időtartamra bérbe is adott egy kft.-nek. A magánszemély a vételárat a haszonbérlő kft. által előre fizetett 52 M Ft haszonbérleti díjból fizette ki. A kft. a magánszemély hozzájárulásával a bérelt ingatlanra jelzálogjogot alapított, és kölcsönt vett fel egy takarékszövetkezettől. A kölcsön összege volt a fedezete az előre megfizetett bérleti díjnak. 2014. 12. 09-én a kft. a haszonbérleti szerződést azonnali hatállyal felbontotta, mivel az erdő művelése veszteséges volt, és így nem tudta a kölcsönt törleszteni. Az azonnali hatályú felmondást a haszonbérbe adó magánszemély azzal a feltétellel fogadta el, hogy jogosult ugyan a kapott haszonbérleti díjat kártalanításként megtartani, de ebből a kft. jelzáloggal terhelt tartozását, 36 M Ft-ot a magánszemélynek kell kiegyenlítenie a kft. helyett. Ez 2014 decemberében megtörtént. Az ügylet kapcsán keletkezik-e jövedelme a magánszemélynek? Hogyan kell kezelni a fenti ügyletet a kft.-nél? A magánszemély 2014. december 9-én az "erdő, legelő" elnevezésű külterületi ingatlanát értékesítette, az XY Nemzeti Park Igazgatósága vette meg 68 M Ft-ért. (A magánszemély ebből rendezte, fizette ki a kft. kölcsönét!) Az értékesített ingatlan ellenértéke a vételi árajánlatban megfogalmazottak szerint adómentes bevételnek minősül, mert a védett területek védettségi szintjének helyreállításáról szóló 1995. évi XCIII. törvény hatálya alá tartozik, kisajátításra tervezett. Keletkezik-e a magánszemélynél jövedelem?
Részlet a válaszából: […] ...szabott időtartamot) eléri.Ezen előírás alapján a 2012. május hónapban megkapott, előre fizetett 52 M Ft haszonbérleti díjat nem terheli személyijövedelemadó-fizetési kötelezettség, a bevétel egésze adómentes. Az adómentesség feltételéül szabott időtartam azonban nem......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 16.

Társaság elajándékozása

Kérdés: A társaság egyszemélyes tulajdonosa újonnan alakított társaságát el kívánja ajándékozni magánszemély ismerősének. A társaság jegyzett tőkéje 3 millió forint. A társaságban egy lakóingatlan van, 22 millió forint értékben, amelynek forrása tagi kölcsön. Az ügylet során kit és milyen mértékű adó- és illetékfizetési kötelezettség terhel?
Részlet a válaszából: […] ...társaság tulajdonosa az üzletrészét ajándékozhatja el. Ajándékozás esetén az ajándékozó bevételhez nem jut hozzá, ezért mind a személyi jövedelemadó-, mind az illetékfizetés a megajándékozott magánszemélyt terheli.Az Szja-tv. 77/A. §-ának (1) bekezdése.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. augusztus 15.

Kamatmentes kölcsön

Kérdés: A kft. egyszeri nagy összegű kamatmentes kölcsönt adott egy másik kft.-nek, ingatlanfedezet mellett, telekkönyvi bejegyzéssel. A kölcsönszerződést közjegyző hitelesítette. Van-e adóvonzata? És mi a helyzet akkor, ha a kft. magánszemélynek ad kölcsönt kamatmentesen?
Részlet a válaszából: […] ...kamatkedvezményből származó jövedelem adóalapja akamatkedvezmény 1,19-szerese. Az így számított adóalap 16 százaléka a személyijövedelem­adó, 27 százaléka az egészségügyi hozzájárulás, amelyet a kft.-nekkell megállapítania, bevallania és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 14.

Haszonkölcsön-szerződés alapján átvett ingatlan újraépítése

Kérdés: Ügyfeleim magánszemélyként saját nevükre vásároltak "családi ház és udvar" elnevezésű ingatlant. Haszonkölcsön-szerződés alapján 0 Ft értékben haszonkölcsönbe adták saját kft.-jüknek, határozatlan időre, hogy a kft. azt üzletként – bérbeadás útján – hasznosítsa. Az üzletté történő átalakításnál azonban kiderült, hogy azt le kell bontani, mivel az alapozás nem megfelelő. A kft. nevére szóló terv (megnevezése "épületátalakítás – lakások és üzletek") szerint a földszinten 4 db üzlet, az emeleten 3 db lakás, az udvaron kapualj és 3 db parkoló kerül kialakításra, amelyet majd a kft. bérbeadás útján hasznosít. A bontás költségként vagy beruházásként számolható-e el és az áfa visszaigényelhető? A földszinti üzletek, emeleti lakások beruházásának az áfája visszaigényelhető? A kocsibeálló és a kapualj külön építményként számolható el, áfája visszaigényelhető?
Részlet a válaszából: […] ...nélküli átadás szabályai szerint a magánszemélyeknek át kellett volnaadni (a magánszemélyeket az ingyen kapott eszköz miatt mégszemélyijövedelemadó-fizetési kötelezettség is terhelte volna), vagy részükreaz eszközértékesítés szabályai szerint el kellett volna.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 22.

Öregségi nyugdíjas adó- és járulékfizetése (eva)

Kérdés: Egy kft. két öregségi nyugdíjas tagja kiegészítő tevékenységet végez (nem dolgozik a hét minden egyes munkanapján, és ha dolgozik is, egy nap alatt sem végez 8 órás munkát), az eva hatálya alá bejelentkezett. A kft. árbevétele az elmúlt években egyszer sem érte el az 5 millió forintot. Kérdés, hogy 25 százalékos evafizetésen felül milyen adó-, tb- és egyéb fizetések terhelik a munkaadót és a két munkavállalót 2006. szept. 1-jéig, 2006. szept. 1-jétől dec. 31-éig, 2007. január 1-jétől? A munkavállalók munkabért nem, csak osztalékelőleget, illetve osztalékot vesznek fel.
Részlet a válaszából: […] ...mégsem éri el, a magánszemély a százalékos mértékű egészségügyihozzájárulást 6 százalékkal növelten, a tárgyévre vonatkozó személyijövedelemadóról benyújtott adóbevallásában vallja be, és a bevallásbenyújtására előírt határidőig fizeti meg...gsem éri el,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. június 14.