Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...foglaltak figyelembevételével.] Tehát nem tagi hitelben kell gondolkodni, a hitelnyújtást megelőző időponttal már tagikölcsön-szerződés nem köthető, és egyébként sincs olyan személy, akivel ezt utólag meg lehetne kötni.Kvázi tagi hitelt semmilyen jogszabály...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Pénzügyileg nem folyósított kölcsön beszámítása

Kérdés: "A" társaság megvásárolt egy ingatlanügyletből származó követelést, amelynek árát az engedményező "B" társaság részére még nem fizette meg. (Egyéb kötelezettségként tartja nyilván "A" cég a könyveiben.) A "B" cég kölcsönmegállapodást kötött "A" céggel, amely szerint a fenti követeléssel egyező összegben kölcsönt ad, de azt nem folyósítja pénzügyileg, hanem a Ptk. 6:49. §-ában leírtak szerint beszámítással nyújtja. A kölcsönszerződésben szereplő beszámítás alapján "A" cég könyveiben az egyéb kötelezettség átkönyvelhető kölcsönkötelezettséggé?
Részlet a válaszából: […] ...és ezen bizonylatok adatait a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni. Ez a kérdéshez kapcsolódóan azt jelenti, hogy a kölcsönszerződés alapján folyósított pénzkölcsönt kell könyvelni, a pénzügyileg nem rendezett kölcsönt kölcsönkövetelésként kimutatni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 9.

El nem ismert tulajdoni részesedés kimutatása

Kérdés: A társaságnak két tulajdonosa van, 70-30%-ban. Mind a kettő önálló aláírási joggal rendelkező ügyvezető. A 30%-os tulajdonos a másik tulajdonossal való egyeztetés és taggyűlési határozat megléte nélkül a kft. nevében új társaságot alapított 3 M Ft készpénzbefizetéssel, majd néhány nap múlva megemelte a jegyzett tőkét 500 M Ft apport bejegyzésével. Apportként a társaság hitellel terhelt ingatlanát és műszaki eszközeit jelölte meg. A fenti jogi eljárást még 4 társaságon keresztülvezette. Csalás és hűtlen kezelés vádjával rendőrségi feljelentés történt, azonban mind a cégbíróság, mind a Földhivatal bejegyzett minden változást. A cégbíróság által bejegyzett, de az anyavállalat által el nem ismert tulajdoni részesedést ki kell-e mutatni a mérlegben, illetve az apportként bejegyzett, de a valóságban át nem adott műszaki berendezéseket ki kell-e vezetni a könyvelésből?
Részlet a válaszából: […] ...tulajdonos megkérdezése és beleegyezése nélkül, csak akkor tilos, ha a társaságalapítás belső szabályait, felelősét a társasági szerződésben vagy ahhoz kapcsolódóan külön szabályozták. A kisebbségi tulajdonos eljárásának jogszerűségéről –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 9.

Eladásra épített épületekhez kapcsolódó terhek elszámolása

Kérdés: Amikor a társaságok telket vásárolnak, többlakásos lakóépületet, sorházakat, lakóparkokat stb. hoznak létre, tereprendezést, közművesítést hajtanak végre, különböző hozzájárulásokat fizetnek, hitelt vesznek igénybe stb. Hogyan kell eljárni a kivitelezést végző fővállalkozónál, hogyan kell számlázni a végső tulajdonos felé? Lehet-e az alvállalkozói teljesítmények értékével csökkenteni a helyi iparűzési adó alapját?
Részlet a válaszából: […] ...végzése során az adóalany mind megrendelőjével, mind alvállalkozójával a Ptk. szerinti – írásban kötött – vállalkozási szerződéses kapcsolatban áll.A kérdés szerinti fővállalkozó az építési-szerelési munkáknál feltételezhetően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 25.

Szerződés írásban vagy szóban

Kérdés: Sok problémát jelent a partnereinkkel kapcsolatos különféle ügyletek kapcsán, ha kollégáimtól írásbeli szerződést követelek. Azt a választ kapom, hogy szóbeli megállapodás történt. A számlák alapján viszont sok esetben nem állapítható meg, hogy az mit tartalmaz. Milyen esetekben fogadható el a szóbeli megállapodás, és mikor kötelező írásbeli szerződést kötni?
Részlet a válaszából: […] ...új Ptk. Hatodik könyve (a 6:58. §-tól a 6:517. §-ig) tartalmazza a szerződéssel kapcsolatos általános és az egyes szerződésfajtákhoz kapcsolódó sajátos előírásokat, követelményeket. A válasz keretében nem tudjuk ezt teljeskörűen bemutatni. Csak néhány...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 19.

Kölcsönadott munkavállalók utáni iparűzési adó

Kérdés: Cégünk munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozik, s az ország több pontján létesített e célból irodát. Nem teljesen világos számunkra, hogy a kölcsönadott munkavállalóink foglalkoztatásának helyszínén kötelesek vagyunk-e helyi iparűzési adót fizetni. Továbbá az is bizonytalanságot okoz, hogy a kölcsönadott munkavállalókat mely településen kell figyelembe venni, különösen, ha a kölcsönadott munkavállalók munkavégzésének helye szerinti településen van irodánk, azaz telephelyünk. Az értelmezési nehézséget az okozza, hogy a Htv. a változó munkahelyen foglalkoztatottakra vonatkozóan ad útmutatást, de azt nem rögzíti, hogy ki tekintendő változó munkahelyen munkát végző munkavállalónak.
Részlet a válaszából: […] ...Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) sem. Ugyanakkor az Mt. indokolása utal arra, hogy annak nincs akadálya, hogy a munkaszerződésben a felek ne egy konkrét helyet (ne a székhelyet vagy a telephelyet) jelöljenek ki a munkavégzés helyéül, hanem a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 25.

Ingatlannal rendelkező kft. üzletrészének értékesítése

Kérdés: Adott egy kft., amelynek magánszemély tagja az üzletrészét független félnek névértéken (névérték = jegyzett tőke = 3 millió Ft) értékesíti. A szerzési érték a névérték volt. A kft. azonban szabad eredménytartalékkal rendelkezik, így az üzletrész piaci értéke nagyobb, mint a szerződéses eladási ár. Az üzletrész-adásvételi szerződés megkötésének pillanatában (2016) a társaság utolsó, beszámolóval lezárt üzleti évének (2015) mérlegében az eszközök mérlegfordulónapi könyv szerinti értékéből a belföldön fekvő ingatlanok értéke kisebb, mint 50%. Mivel azonban az üzletrész maradéktalan kiegyenlítésének időpontjában kerülne sor a cég átadására az új tulajdonosnak (ez 2017-ben történne meg), ezen időpontban készülő (közbenső) mérleg alapján, az eszközök könyv szerinti értékéből a belföldön fekvő ingatlanok értéke már több lenne, mint 75%. Ennek értelmében a mérlegben eszközoldalon csak belföldi ingatlanok (a mérlegegyezőségnek megfelelően, azzal azonos értékben), forrásoldalon pedig csak sajáttőke-elemek szerepelnének. A fenti vázolt folyamatokhoz kapcsolódó kérdéseim:
1. Kinek és mikor keletkezik jövedelme az üzletrész-értékesítéshez kapcsolódóan? Mikor, illetve kinek kell a jövedelmet terhelő adót megfizetnie?
2. Tekinthető-e az adásvétel belföldi ingatlan vagyonnal rendelkező társaságban fennálló vagyoni betét megszerzésének? Ha igen, kinek és milyen terhei keletkeznek?
3. Változtat-e az ügylet megítélésén az a körülmény, ha az üzletrészt a kft.-vel kapcsolt vállalkozási viszonyban álló vállalkozása veszi meg? Amennyiben igen, hogyan?
Kérem a fenti kérdéseimre adott válaszukat a vonatkozó adónemeken túl azok illetéktörvénybeli kapcsolódására való kitéréssel megadni!
Részlet a válaszából: […] ...visszterhes vagyonátruházásiilleték-kötelezettség – az Itv. 3. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján – a szerződés megkötése napján keletkezik. Az Itv. 102. §-a (1) bekezdésének o) pontja szerint belföldi ingatlan vagyonnal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 9.

Tőkeemelés tagi kölcsönből

Kérdés: Az 50 milliós alaptőkével rendelkező zrt. tagikölcsön-állománya 55 millió Ft. A zrt. 2003-ban megvásárolt egy 110 millió Ft ingatlan vagyonnal rendelkező kft.-t, ehhez vette fel az eredetileg 140 millió Ft összegű tagi kölcsönt, amiből még 55 millió Ft összeg áll fenn. Értelmezhető-e a tagi kölcsönre az elévülés fogalma? Hogyan kell ezt rendezni a könyvekben? Gondolkodunk a 288. számban az 5916. kérdésre adott válasz szerinti tőkeemelési megoldáson is. A problémát az jelenti, hogy az adóhatóság állásfoglalása szerint ez a fajta tőkeemelés tagikölcsön-elengedésnek minősül. A zrt. 2013. 01. 01. óta kiva-alany. Hogyan fog megjelenni a kiva-bevallásban a tagi kölcsön? A tagi kölcsön állománya 2009. 01. 01. óta nem változott.
Részlet a válaszából: […] ...Egyrészt elévülhet-e a tagi kölcsön? Másrészt a kérdésben hivatkozott adóhatósági állásfoglalás jogszerű-e?A tagi kölcsönt is szerződéssel kell alátámasztani, amelynek – többek között – nemcsak a kölcsön összegére, jogcímére, a felvétel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 6.

Kölcsönszerződés módosítása

Kérdés: A kft. eurós banki kölcsönnel, valamint a magánszemély tagok által nyújtott forintösszegű tagi kölcsönnel vásárolt ingatlant, három évvel ezelőtt. A kft. – a bankikölcsön-szerződésnek megfelelően – a tagi kölcsönt a hátrasorolt kötelezettségek között mutatja ki. A kft. tagjai dönthetnek-e úgy, hogy a tagikölcsön-szerződést módosítják, a forintkölcsönt adott napi árfolyamon átszámítják euróra, és ettől az időponttól a kölcsönt euróban követelik a kft.-től, a kft. pedig eurós kötelezettségként tartja nyilván? A kft. tagjainak van-e lehetősége arra, hogy a tagikölcsön-szerződést később újból módosítsák?
Részlet a válaszából: […] ...Ptk. határozza meg a szerződésekkel (ideértve a kölcsönszerződéssel) kapcsolatos követelményeket. A Ptk. nem zárja ki a szerződés módosításának lehetőségét. Így nincs akadálya annak, hogy a kft. és a tagok közötti kölcsönszerződést – a felek egyező...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 21.

Könyvelői felelősség

Kérdés: A kft. 2008. 12. 01-jével könyvelőt váltott, aki vállalta a társaság teljes körű könyvelését. Írásbeli szerződés nem készült. Az előző könyvelő a rendelkezésére bocsátotta a könyvelőváltást megelőző bizonylatokat, kimutatásokat. Az új könyvelőnek ezekkel kapcsolatosan kifogása nem volt. Az új könyvelő könyvelte a decemberi számlákat, elkészítette a bérszámfejtést, a hozzákapcsolódó bevallásokat, az áfabevallást benyújtotta, de mérleget, társaságiadó-bevallást 2008. évre nem adott, nem ígérte meg, hogy beszámolót is készít. Lehetséges ez? 2009-ben is egész évben ő könyvelt, nála volt az összes dokumentum, bizonylat, de mérleget, helyiadó- és társaságiadó-bevallást ismételten nem készített, arra hivatkozva, hogy egy nagy értékű készpénzes ingatlanvásárlásra nem volt meg a cégben a pénzügyi fedezet, és nem kapott erre vonatkozóan információt, bizonylatot (pl. a tagi kölcsönről). Jogos-e a könyvelő hivatkozása?
Részlet a válaszából: […] ...(Megjegyezzük, hogy nem értjük,miért most kérdez a kft.)Sokszor hangsúlyoztuk, hogy a könyvviteli szolgáltatást iscsak érvényes szerződés birtokában szabad, lehet végezni, amely szerződésbenrészletesen rögzíteni kell mind a megbízó, mind a könyvelő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 6.
1
2