Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] Teljes terjedelmében idéztük a kérdést, mert tökéletesen tükrözi azt, hogy hova vezet (vezethet) a bizonylati rend és bizonylati fegyelem követelményeinek a semmibevétele. A kérdések sorozata arra irányul, miként lehetne törvényessé tenni a törvénytelen eljárást és annak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Közösen finanszírozott gépbeszerzés

Kérdés: Négy társaság közösen vásárol egy munkagépet, amihez vissza nem térítendő támogatást is kapnak. Nyilvánvaló, hogy a munkagépet csak az egyik társaság aktiválhatja, számolhatja el a költségeit, de a másik három társaság is használni fogja. A leírtak elszámolására milyen könyvviteli megoldás alkalmazható? Az Szt. szerinti közös üzemeltetésnek mik a feltételei?
Részlet a válaszából: […] ...számviteli előírásokból egyértelműen az következik, hogy egy munkagépet, mint tárgyi eszközt, csak az egyik társaságnál (legyen ez az "A" társaság) lehet a könyvekben szerepeltetni, akkor is, ha annak a beszerzését közösen finanszírozzák.A munkagép beszerzését az "A"...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 31.

Szakkönyvek könyvelése, nyilvántartása

Kérdés: Hogyan kell könyvelni a nyelviskola használatában lévő könyvek értékét?
Részlet a válaszából: […] ...a befektetett eszközök vagy a forgóeszközök közé sorolni. Ha a szakkönyv a tevékenységet, a működést tartósan szolgálja, akkor azt a tárgyi eszközök közé kell sorolni.Feltételezzük, hogy a nyelviskola használatában lévő könyvek a nyelviskola tevékenységét legalább.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 13.

Térítés nélküli eszközátvétel, szolgáltatás-igénybevétel

Kérdés: A Számviteli Levelek 347. számában részletesen írtak a térítés nélküli eszközátadás, az ingyenes szolgáltatásnyújtás 2016. január 1-jétől megváltozott előírásairól. Kérem, hogy mutassák be azt is, mennyiben változtak a térítés nélküli átvétel, a térítés nélküli szolgáltatás-igénybevétel szabályai!
Részlet a válaszából: […] ...szerint történik:– ha a térítés nélkül átvett eszköz nem minősül értékpapírnak vagy részesedésnek (azaz immateriális jószág, tárgyi eszköz, beruházás, készlet, rövid lejáratú követelés), akkor a piaci értéke egyéb bevétel;– ha a térítés nélkül átvett.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 14.

Bekerülési érték pótlólagos beruházásnál, felújításnál

Kérdés: A számviteli törvény 47. §-a szerinti bekerülési érték értelmezhető-e pótlólagos beruházásnál, felújításnál? A törvény a beruházás fogalomnál említi az üzembe helyezésig felmerült költségeket, mint a beszerzési érték részét. Üzembe helyezésként érthetjük a pótlólagos beruházás aktiválását is? Az épület állványozása kapcsán felmerült állvány- és területbérleti díj lehet a bekerülési érték része a felújításnál, a beruházásnál?
Részlet a válaszából: […] ...hogy pótlólagos beruházás, épületfelújítás esetén is van egy időpont, amikor a pótlólagos beruházással létrehozott épületrészt (tárgyieszköz-részt), a felújított épületet rendeltetésszerűen hasznosítani lehet. Ez az időpont jellemzően a pótlólagos beruházás, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 10.

Egyetemi könyvtár könyveinek besorolása

Kérdés: Az Szt. és a 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó, egyéb szervezetnek minősülő egyetem könyvtáránál helyesen járunk-e el, ha a könyvtári könyveket és folyóiratokat a készletek között mutatjuk ki? Az egyetem könyvtári állománya analitikus nyilvántartással alátámasztott. A könyveket és folyóiratokat a meghatározott időszakonkénti selejtezés alkalmával számoljuk el ráfordításként. A könyvek és folyóiratok nagy része adományból származik. A passzív időbeli elhatárolást értékvesztéskor vagy selejtezéskor oldjuk fel. Felmerült, hogy a könyvtári könyveket és folyóiratokat a tárgyi eszközök között kellene nyilvántartani, ám ebben az esetben mint kis értékű eszközt azonnal le kellene írni. A főkönyvi könyvelés – ez esetben – megfelelhetne az analitikus nyilvántartásnak? Mi a helyes eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...kifelé történő kölcsönzést) tartósan, legalább egy éven túl szolgálja. Így az egyetemi könyvtári könyveket, de a folyóiratokat is a tárgyi eszközök közé kell besorolni.Ha viszont tárgyi eszköz, akkor számvitel-politikai döntés szükséges ahhoz, hogy a könyv...Az Szt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 9.

Értékvesztés elszámolása a korcsolyakölcsönzőnél

Kérdés: Korcsolyakölcsönzőnél hogyan kell elszámolni az értékvesztést? Az értékvesztést úgy határozták meg, hogy az 1. évben 30%, a 2. évben 30% és a 3. évben 40%. Hogyan történik ennek a helyes elszámolása és nyilvántartása?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenységet legfeljebb egy évig szolgálják. Nyilvánvalóan ha akorcsolya – a kérdésben leírtak szerint – nem ilyen eszköz, akkor tárgyieszköznek minősül.Ha viszont tárgyi eszköz, akkor a bekerülési értéket tervszerinti értékcsökkenési leírás elszámolásával......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 10.

Jelmezek nyilvántartása

Kérdés: Jelmezkölcsönző EU-s beszerzésből vásárol különböző jelmezeket, amit kölcsönöz. Ugyanakkor vásárol anyagot is, amiből saját maga készít jelmezt. A vásárolt jelmezek több évig kitartanak, a készletek között könyvelem, év végén leltározom, ami tönkrement, selejtezem, és értékvesztést számolok el, vagy kis értékű tárgyi eszközként kezeljem? Hogyan vezetek tárgyieszköz-nyilvántartást, ha több száz, talán 1000 ilyen jelmez van? Vagy elegendő az év végi leltár? A saját termelésű jelmez is készletrevételre kerül. Ez esetben maximum értékvesztést számolhatok el?
Részlet a válaszából: […] ...is) a jelmezkölcsönzői tevékenységet tartósan, akár több évig isszolgálják. Ezért azokat nem a készletek, hanem a tárgyi eszközök között kellkimutatni. A vásárolt jelmezeket a beszerzéskor beruházásként kell könyvelni abeszerzési értéken, a saját....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 21.

Telekvásárláshoz kapcsolódó árfolyam-különbözet

Kérdés: A Számviteli Levelek 198. számában a 4147. kérdésre adott válasz szerint, ha a megépített lakások eladásakor a telek arányos része is eladásra kerül, a vásárolt készletek között kimutatott telek bekerülési értékét növelő tételként számításba vehető a telek vásárlásához felvett hitel kamata is. Kérdésünk, hogy deviza- vagy devizaalapú hitel esetén – a kamathoz hasonlóan – a telek bekerülési értékét növelő tételként figyelembe vehető-e az árfolyamveszteség? Ha igen, akkor hogyan számolandó el az árfolyamnyereség?
Részlet a válaszából: […] ...értékben valószámításba vételét (ha az egyéb feltételek is teljesülnek). A vásároltkészletek között kimutatott telek esetében – a tárgyi eszközök rendeltetésszerűhasználatbavételéhez kapcsolódó fogalom – az "üzembe helyezés" nemértelmezhető...e adott választ az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 15.

Eladásra vásárolt irodaház saját célra történő használata

Kérdés: A társaság főtevékenysége az ingatlanforgalmazás. A társaság 2006-ban vásárolt egy 100 millió forint értékű irodaházat. A vásárláskor igénybe vette az ingatlanforgalmazási kedvezményt. Az irodavásárláshoz kölcsönt vett fel, kamatot fizet. Ezen irodaházból 2006. év végével egy irodát [amelyen bizonyos felújításokat (festés, fűtésátszerelés) is végzett] bérbe adott. Hogyan kell a leírtakat elszámolni? Az irodaház tárgyi eszköz vagy készlet? Hogyan kezelendő a kölcsön kamata? Hogyan számolandók el a felújítás költségei? Mi történik akkor, ha az ingatlant mégis eladják?
Részlet a válaszából: […] ...kellelszámolni, az üzembe helyezésig terjedő időszakra.Az eladási célból vásárolt irodaházat jellemzően nem kellaktiválni, azaz a tárgyi eszközök között állományba venni. A kérdésben leírtakszerint, az irodaházat részben már 2006 végétől bérbeadás útján......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 31.
1
2