Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...számlája alapján megállapított fizetendő áfát levonásba helyezheti!)Az épület bekerülési értéke számlák és egyéb dokumentumok nélkül nem állapítható meg.Nem lehet tagi hitel, így a tagi hitelt nem kell visszatéríteni:Az ügyvezető önkényes módon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Hosszú ideje fennálló tételek rendezése

Kérdés: Átvettük egy jelentős értékű ingatlant tulajdonló társaság (A), valamint anyavállalata (B) könyvelését. Az A cég ezt az ingatlant felújítani és hasznosítani kívánja, de a felújítás különböző okokból 8-10 éve áll, illetve jórészt meg sem kezdődött. A B vállalat tevékenysége kimerült abban, hogy kölcsönökkel folyamatosan finanszírozza az A cég működési költségeit. A B cég könyveiben szerepel egy jelentős összegű befejezetlen beruházás (a kapott anyag és listák alapján a 8-10 évvel ezelőtt az A cég érdekében igénybe vett szolgáltatások, tanácsadói és menedzsmentdíjak stb. 2008-2012 között merültek fel). A B cég a fenti költségek összegét 2015-ig a beszámolóiban szellemi termékként mutatta ki, majd 2015-ben átsorolta a befejezetlen beruházások közé, azóta befejezetlen beruházás. Az A cég könyvelésében ezek a költségek egyáltalán nem jelentek meg. A továbbszámlázás vonatkozásában azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az A és B cég közötti megállapodás alapján ezeket a tételeket az A cég által tulajdonolt ingatlan felújítását követően, az aktiválás után számolják el a felek egymás között. Kérdések rövidítve:
1. Mi a teendőnk, hogyan tudjuk rendezni a helyzetet? Milyen lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy a beszámoló a számviteli előírásoknak megfelelő legyen?
2. Hogyan, hol kellene/kellett volna kimutatni ezeket a tételeket? Hogyan érinti ez a két cég beszámolóit, társasági adóját, elhatárolt veszteségeit?
3. Ha a felek úgy állapodtak meg, hogy ezekkel a tételekkel majd a jövőben, évek múlva számolnak el egymással, nem kellett volna legalább 12 havonta elszámolni és számlázni?
4. Önök szerint valamilyen módon indokolható az, hogy ezeket a tételeket a B cég előbb szellemi terméknek, majd befejezetlen beruházásnak tekintette?
Részlet a válaszából: […] ...felmerült tételek között lehetnek olyanok, amelyek már aktualitásukat vesztették.) A B cégnél felmerült költségeket az A cég részére térítés ellenében vagy térítés nélkül át kell adni, ha azok még ma is valósak, a jelentős értékű ingatlan folyamatban lévő...k...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Engedményezés, tartozásátvállalás

Kérdés: A tulajdonosnak két kft.-je van. Az egyiket eladja, de az abban lévő vevőköveteléseket és szállítói tartozásokat ügyvéd előtt megkötött engedményezési szerződésben átengedi a megmaradó másik kft.-nek. Hogyan történik ennek a könyvelése az átvevőnél? Szerintem: T 311 – K 96, illetve T 86 – K 454. Helyes ez így? Adózás szempontjából az engedményezés, illetve a tartozásátvállalás hogyan befolyásolja a társaság eredményét?
Részlet a válaszából: […] ...is, hogy abból nem derül ki, a követelések engedményezése ellenérték fejében vagy ingyenesen történt, illetve a tartozásátvállalás térítés nélkül vagy térítés ellenében történt. Ez lényeges, mert ennek függvényében más és más az eredményre gyakorolt hatása. A....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 10.

Vásárolt anyagok bekerülési értékébe tartozó tételek

Kérdés: Kérem, ismertessék a vásárolt anyagok bekerülési (beszerzési) értékébe tartozó sajátos tételeket, azok bizonylatait, elszámolásának, megosztásának lehetséges eseteit!
Részlet a válaszából: […] ...kell megosztani. A vámként elszámolt összeget és ezen keresztül az egyes anyagkészletelemek bekerülési értékét csökkenti a vámvisszatérítés összege.A térítés nélkül (a visszaadási kötelezettség nélkül) átvett, illetve az ajándékként, a hagyatékként kapott,.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 30.

Számviteli változások 2017-től

Kérdés: Jövőre változnak-e a számviteli előírások?
Részlet a válaszából: […] ...között kimutatott – vásárolt követelésnek nem minősülő – követelés behajthatatlan követelésként leírt összege számolható el. A térítés nélkül átadott, elengedett, behajthatatlannak minősített, a forgóeszközök között kimutatott vásárolt követelés könyv...�s,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 10.

Térítés nélküli eszközátvétel, szolgáltatás-igénybevétel

Kérdés: A Számviteli Levelek 347. számában részletesen írtak a térítés nélküli eszközátadás, az ingyenes szolgáltatásnyújtás 2016. január 1-jétől megváltozott előírásairól. Kérem, hogy mutassák be azt is, mennyiben változtak a térítés nélküli átvétel, a térítés nélküli szolgáltatás-igénybevétel szabályai!
Részlet a válaszából: […] ...az egyszerűbbel. Itt a változás csupán annyi, hogy a térítés nélkül kapott (igénybe vett) szolgáltatások piaci – illetve jogszabály eltérő rendelkezése esetén a jogszabály szerinti – értékét nem a rendkívüli bevételek között kell elszámolni, azt az egyéb.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 14.

Reklámszolgáltatás ellenében utalvány átadása

Kérdés: Szerződő felek: Kiadó és Partner. A Partner egy nagy- és kiskereskedelmi raktáráruházat üzemeltető gazdasági társaság. A szerződés a felek együttműködéséről szól, melynek keretében vállalják, hogy népszerűsítsék egymást, illetve egymás szolgáltatásait. A szerződésben vállalják, hogy egymás részére kölcsönösen szolgáltatást nyújtanak azonos értékben. A Kiadó által nyújtott szolgáltatás: megyei napi lapban reklámszolgáltatás nyújtása. A Partner társaság saját kereskedelmi egységében beváltható vásárlási utalványt biztosít a Kiadó részére, a Kiadó által nyújtott reklámszolgáltatással azonos értékben. A Kiadó ezeket az utalványokat meglévő előfizetőinek, illetve új előfizetőinek meghirdetett nyereményjáték győzteseinek adja át. A szerződésben a felek egymás felé történt értékesítés értékét áfával növelt összegben határozták meg, és az elszámolást a csereszerződés szabályai szerint rögzítették.
Az Áfa-tv. 259. § 15. pontja szerint az utalványok pénzhelyettesítő eszköznek minősülnek. A pénzhelyettesítő eszközök értéke nem ellenérték, így azt nem terheli áfa. Az áfát az utalványok beváltásakor kell megfizetni, az áfa szempontjából a teljesítés ekkor áll be. Mivel a vásárlási utalvány vételét, kibocsátását áfafizetési kötelezettség nem terheli, az utalványért kapott ellenértéket nem kell számlázni, de hitelt érdemlő módon dokumentálni kell. Számviteli bizonylattal, amelynek a szabályait az Szt.-ben találjuk.
1. Fentiek tükrében a Partner által kibocsátott, saját kereskedelmi egységeiben beváltható vásárlási utalvány értékesítése a szerződésben megjelenhet-e mint termék/szolgáltatás értékesítése, számlázható-e a Kiadó felé áfával növelt összegben?
2. Az első kérdésre "igen" válasz esetén, az utalványértékesítést a Partner vállalkozás értékesítés nettó árbevételeként és a fizetendő áfa összegét növelő tételként elszámolhatja el a könyveiben? Ha igen, akkor az utalvány beváltását nyomon kell-e követnie, hiszen a beváltáskor (levásárláskor) pénztárgépben rögzítésre kerül a bevétel, és ezáltal a bevétel és a fizetendő áfa elszámolására kétszer kerülne sor?
3. Az első kérdésre "nem" válasz esetén, a Kiadó által a Partner társaság részére nyújtott reklámszolgáltatás ellentételezésére átadott vásárlási utalvány tekinthető-e a szolgáltatás kifizetéséül szolgáló tranzakciónak? Ebben az esetben helyes-e az a jogértelmezés, hogy ha a Partner társaság a Kiadó által nyújtott szolgáltatás áfával növelt ellenértékét utalvánnyal fizeti ki, az utalvány fizetőeszköz-funkciót tölt be? A Partner társaságnál az árbevétel és a fizetendő áfa elszámolására az utalvány átadásakor nem kerül sor. A Partner társaság árbevételt és fizetendő áfaösszeget az utalványok beváltásakor számol el. Az utalványokról a kibocsátó sorszám szerint szigorú számadású nyilvántartás vezetésére kötelezett?
Részlet a válaszából: […] ...az ellenértéket akár a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője, akár harmadik fél megtéríti, feltéve hogy az ellenérték megtérítése pl. pénzhelyettesítő eszközzel történik. Pénzhelyettesítő eszköznek kell tekinteni az utalványt, az egyéb fizetési.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 16.

Visszavásárolt üzletrész térítés nélküli átadása

Kérdés: A kft. jegyzett tőkéje 3 millió Ft, a saját tőkéje 97,5 millió Ft. A tulajdonos 3 társaság, tulajdoni részarányuk 30-30-40%. A 40%-os, 1,2 millió Ft névértékű üzletrészt a társaság piaci áron, 39 millió Ft-ért visszavásárolta. Milyen társasági­adó-vonzata lenne, ha a társaság a visszavásárolt 40%-os üzletrészt 20-20%-os arányban a tulajdonosok részére térítésmentesen átadná? Esetleg kedvezőbb lenne, ha a visszavásárolt üzletrészt bevonnák, majd a jegyzett tőkét az eredménytartalék terhére megemelnék?
Részlet a válaszából: […] ...választ kezdjük a térítés nélküli átadással. A kft.-nek a térítés nélkül átadott, visszavásárolt üzletrész visszavételi értékét – mint a térítés nélkül átadott eszköz könyv szerinti értékét -, 39 millió forintot rendkívüli ráfordításként kell...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 26.

Pénzügyilízing-szerződés az új Ptk. szerint

Kérdés: 2014. március 15-ével hatályba lépett az új Ptk., amely a korábbi Ptk.-tól eltérően tartalmazza a pénzügyilízing-szerződéssel kapcsolatos előírásokat is. Mivel az Szt. értelmező rendelkezése szerint a pénzügyi lízing a Ptk. szerinti pénzügyilízing-szerződés alapján létrejött ügylet, a pénzügyilízing-szerződéssel kell a pénzügyi lízing számviteli elszámolását alátámasztani. Számomra úgy tűnik, hogy a pénzügyi lízing számviteli elszámolásához szükséges információkat nem tartalmazza az új Ptk. szerinti pénzügyilízing-szerződés. Jól látom-e, hogy a pénzügyilízing-szerződéssel megalapozható a pénzügyi lízing számviteli elszámolása? Vagy esetleg további kiegészítések szükségesek a lízingszerződésben?
Részlet a válaszából: […] ...ráfordítással sem hozható.Nyilvánvalóan a lízingszerződésben rögzíteni kell, hogy a károkozás függvényében az okozott kár megtérítésén túlmenően mi történjen a megsemmisült lízingtárgynak a könyvekben szereplő adataival. Rendelkezni kell arról, hogy– az.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 4.

Év végi vevőszámla könyvelése

Kérdés: A vevőszámla kelte 2012. január, teljesítés időpontja 2011. december, fizetési határidő 2012. január. Helyes-e, ha vevőszámlaként 2012-ben könyveljük, és a bevételt aktív időbeli elhatárolásként számoljuk el 2011-re? Szíveskedjenek példán levezetni a vevőkövetelés, a szállítói tartozás könyvelését olyan esetekben, amelyek két évet érintenek, és olyan példát is, amikor folyamatos teljesítésről van szó.
Részlet a válaszából: […] ...káreseményével összefüggően a biztosító által a következő üzletiévben a mérlegkészítés időpontjáig elismert kártérítés összegét a tárgyév egyébbevételeként a biztosítóval szembeni követelésként kell könyvelni. Az aktívidőbeli...áfa...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. augusztus 16.
1
2
3