Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...bevétele sem volt, akkor helyes elszámolás mellett az ügyvezetőnek a veszteséget kellett volna előbb-utóbb megtérítenie. Ez viszont nem tagi hitel!Nem tűnik ki a kérdésből, hogy az ügyvezető az építési engedélyt a társaság nevében vagy saját nevében kérte. Bár a...v....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Árfolyam-különbözet számításba vétele

Kérdés: A tavaly alakult "A" építőipari kft. 918 000 kanadai dollár értékben vásárolt Magyarországon telket egy kanadai állampolgártól. Az ellenértéket a "B" nevű társult vállalkozása fizette ki, amelyet tagi kölcsönnek minősítettek. A "B" nevű cég átutalta a 918 000 kanadai dollárt, amelynek a forintosított értéke 192 145 E Ft. Az adásvételi szerződés napján érvényes árfolyam alapján az "A" cég könyveiben a telek mint áru 192 303 E Ft-tal szerepel. A "B" cégnél nem keletkezett árfolyam-különbözet. "A" cégnél az árfolyam-különbözet összegét a telek értékére kell elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...válasz előtt a kérdés néhány részletét "tegyük a helyére". Tagi kölcsönnek a tulajdonosok által nyújtott kölcsönt nevezzük. A társult vállalkozás is nyújthat kölcsönt, de annak a Ptk. szerinti következményei eltérnek a tulajdonosi kölcsöntől, elsősorban a kamat, a.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 13.

Elengedett kötelezettség számvitele 2016-tól

Kérdés:

Kérdés: Az elengedett kötelezettség számviteli elszámolása egyszerű volt 2015 végéig. A hitelező által elengedett követelést rendkívüli bevételként kellett elszámolni, és időbelileg csak akkor kellett elhatárolni, ha a kötelezettség beszerzett eszköz(ök)höz kapcsolódott, és az eszköz még a könyvekben szerepelt, maximum a kapcsolódó eszköz könyv szerinti összegében kellett elhatárolni, az elhatárolt összeget a kapcsolódó eszköz bekerülési (könyv szerinti) értékének költségként, ráfordításként történő elszámolásakor kellett megszüntetni. Hogyan változott ez 2016-tól, és hogyan kell az új előírások alapján könyvelni?

Részlet a válaszából: […] ...szerződés (megállapodás) szerinti összegét akkor is, ha ahhoz beszerzett eszköz nem kapcsolódik (például forgóeszközhitel, tagi kölcsön elengedése).Rövid példa : Az anyagszállító céggel szembeni elismert kötelezettség 5080 E Ft. A 2015-ben beszerzett anyag fele...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 12.

Társasház megosztása

Kérdés: "A" kft. a beruházáshoz adta a telket. "B" kft. ráépítés címén elvégezte a beruházást, és még tagi befizetéssel egy magánszemély is van a körben. "A" kft., "B" kft. és a magánszemély meghatározott arányában osztozik a felépült 7 lakásos társasházon. A földhivatal bejegyezte a tulajdoni hányadokat. Hogyan kell könyvelni? Kell-e és ha igen, milyen számlát kell kiállítani a "B" kft.-nek?
Részlet a válaszából: […] ...választ kezdjük a legegyszerűbbel: tagikölcsön-szerződéssel alátámasztott tagi befizetést a magánszeméllyel szembeni kötelezettségként kell könyvelni (T 384 – K 4792).A ráépítés költségeit a "B" kft.-nek beruházásként kell elszámolnia a számlázott összegben, az áfa...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 18.

Tagi kölcsön árfolyamveszteségének elszámolása

Kérdés: A társaság külföldi tulajdonosától devizában tagi kölcsönt kapott. A kölcsönt a tulajdonos beruházásra, tárgyi eszköz beszerzésére adta. A társaság az eszközöket év közben beszerezte, jelentős hányadát használatba vette, bérbeadás útján hasznosítja. Amit még nem adott bérbe, azt beruházásként mutatja ki. A 2003. december 31-i mérleg-fordulónapi értékeléskor a tagi kölcsönhöz jelentős összegű árfolyamveszteség kapcsolódik. Mit kell, illetve mit lehet tenni ezzel a jelenős összegű árfolyamveszteséggel? Van-e arra lehetőség, hogy ebből az árfolyamveszteségből az arányos rész a már aktivált tárgyi eszközökre kerüljön?
Részlet a válaszából: […] ...elszámolni az aktiválását követően felmerülő, a beszerzésekhez kapcsolódó kötelezettségek árfolyamveszteségét. (Az adott esetben a tagi kölcsönt a beszerzés miatti kötelezettségként kezelni is alapos körültekintést igényel.)Az Szt. 47. §-a (4) bekezdésének c).....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. április 1.

Tagi kölcsön kamata

Kérdés: Egy németországi illetőségű társaság kölcsönt nyújtott egy – a társaság tagjaival azonos személyek által alapított – magyar kft. részére. A kölcsön lejáratát nem határozták meg. A kölcsönt részben beruházásra, részben egyéb célra fordították. A kölcsön kamatát meg kell-e osztani a beruházás és a pénzügyi műveletek ráfordítása között? A társaságiadó-alapot a teljes kamattal, vagy a nem aktivált kamattal kell 2001. előtt növelni a Tao-tv. 8. §-a (1) bekezdésének j) pontja alkalmazásakor?
Részlet a válaszából: […] ...ad) pontja szerint: a bekerülési (beszerzési) érték részét képezi az eszköz beszerzéséhez közvetlenül kapcsolódóan igénybe vett kölcsön felvétele után az eszköz üzembe helyezéséig, raktárba történő beszállításáig terjedő időszakra elszámolt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. július 12.