Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...bevétele sem volt, akkor helyes elszámolás mellett az ügyvezetőnek a veszteséget kellett volna előbb-utóbb megtérítenie. Ez viszont nem tagi hitel!Nem tűnik ki a kérdésből, hogy az ügyvezető az építési engedélyt a társaság nevében vagy saját nevében kérte. Bár a...v....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Szövetkezet végelszámolása

Kérdés: Jogszerűen megszűnhet-e a szövetkezet végelszámolással, ha külső adósság nincs, csak a tagokkal kell elszámolni? Jegyzett tőke 4750 E Ft, eredménytartalék -1248 E Ft, saját tőke 3502 E Ft, tag által adott kölcsön 400 E Ft, befektetett eszköz 500 E Ft (nincs remény a megtérülésre), készleten lévő göngyöleg 3400 E Ft. A tagok közgyűlési határozattal elfogadják a göngyöleget teljes kielégítésül. (A göngyöleget korábban a tagoktól vásárolták.) Hogyan kell elvégezni a könyvelést a végelszámolás teljesüléséig?
Részlet a válaszából: […] ...szereplő adatok alapján a kérdező szövetkezetnél sem indokolt!)A végelszámolás időszaka alatt rendezni kell a kötelezettségeket (a tagi kölcsönt, az esetleges, jogos hitelezői igényeket). A tagi kölcsönt – pénz hiányában – a göngyölegek átadásával kell rendezni....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 12.

Pótbefizetés visszafizetése új tulajdonosnak

Kérdés: A 6651. számú kérdésre adott válaszban – véleményem szerint – téves az a következtetés, hogy a pótbefizetés jogosultjánál az összeg az Szja-tv. 68. §-a szerint adózna, mint a vállalkozásból kivont jövedelem. Az idézett törvény pontosan nevesíti az e szakasz alá tartozó jövedelmeket. Ebben a kérdésbeli eset nem szerepel. Mivel nem szerepel egyik különös szabályban sem, így az általános adóztatási elv szerint egyéb bevételként lesz adóköteles, 16% szja- és 27% eho-adóteher mellett. Álláspontom szerint olyan jövedelemről van szó, amelynek – bár átadója a kft. – juttatója nem kifizető (hiszen egy kvázi elszámolásra átvett pénzösszeget ad vissza), ezért az eho megfizetésére a magánszemély lesz kötelezett, ebből eredően pedig az szja-ban alkalmazható a 78%-os szabály.
Részlet a válaszából: […] ...Számviteli Levelek 324. számában a 6651. számú kérdés lényeges része az volt, hogy ha a korábbi üzletrész-tulajdonos által befizetett tagi pótbefizetés az új magánszemély tulajdonos részére kerül kifizetésre, akkor a pótbefizetést visszakapó magánszemély hogyan adózik....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 16.

Pótbefizetés nem a Gt. szerint

Kérdés: A veszteségesen gazdálkodó kft. tulajdonosa a saját tőke elemeinek rendezése érdekében 2001. évben pótbefizetés címén euróban átutalt egy összeget, amelyet a kft. lekötött tartalékként mutat ki. A kft. társasági szerződése pótbefizetési kötelezettséget nem ír elő. Egy előadáson elhangzott, hogy a tulajdonosok pótbefizetést csak akkor tehetnek, ha azt a társasági szerződés tartalmazza. Hogyan lehet a leírt problémát rendezni? A kft.-nek, lehetősége van az összeg visszafizetésére. Vissza lehet-e fizetni ezt az összeget a jelenlegi árfolyamon, függetlenül az euróösszegtől? Amennyiben önellenőrzést kell végrehajtani, lehet-e egy átfogó adóellenőrzéssel lezárt évet önellenőrizni?
Részlet a válaszából: […] ...könyvelte. Hová kellett volna könyvelnie, ha jogszerűen jár el? A tulajdonostól kapta, de nem lehet pótbefizetés, akkor célszerűen tagi kölcsönként kellett volna kimutatnia. Mivel nem ezt tette, a hibát önellenőrzés keretében kell korrigálnia.A tulajdonos euróban utalta...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 13.

Végelszámolás számviteli teendői

Kérdés: A gazdasági társaságok végelszámolása egyre inkább a mindennapok része, de csak töredékekben lehet fellelni hozzá szakmai anyagot. Alapítani, napi dolgokat nagyon tudunk könyvelni, de a végelszámolásban még nincs rutin. A végelszámoláshoz kapcsolódóan néhány kérdés fogalmazódott meg. Kérem, hogy azokra válaszoljanak!
Részlet a válaszából: […] ...elszámolásán túlmenően -többek között – a devizás tételek év végi átértékelésére is sor kerülhet.A végelszámolás során a tagi kölcsön csak elengedésselszüntethető meg?A végelszámolás alatt is a tagi kölcsönt elsősorban annak avisszafizetésével kell.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 1.

Kamatmentes tagi kölcsön adói

Kérdés: Kamatmentes (szerződésben határozatlan idejű visszafizetési kötelezettséggel kötött) tagi kölcsön növeli a társasági adó alapját?
Részlet a válaszából: […] ...tagi kölcsönt kétféle formában használják: egyrészt a tagrészére nyújtott kölcsönként, másrészt a tag által nyújtott kölcsönként.Feltételezzük, hogy a kérdésben ez utóbbiról, az általánosan használt tagikölcsönről van szó.A tagi kölcsönt a tulajdonos...A tagi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 20.

Visszatérés az Szt. hatálya alá (eva)

Kérdés: Bevételi nyilvántartást vezető bt. evaalanyisága megszűnésekor visszatér az Szt. hatálya alá. Nyitómérlegébe milyen kötelezettségeket vehet fel? Felveheti-e kötelezettségei közé az evás időszak alatt megtermelt jövedelem osztalékkifizetési kötelezettségét? Felvehet-e a taggal szembeni kötelezettséget tagi kölcsönből?
Részlet a válaszából: […] ...negatív előjelű nem lehet.A leírtakból következik, ha a tagok az Eva-tv. hatálya alatt a csak bevételi nyilvántartásra kötelezett bt.-nek kölcsönt nyújtottak (ezt szerződéssel alátámasztják), akkor az ebből adódó kötelezettséget a leltárba, a nyitómérlegbe be...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. szeptember 16.

Átvállalt tartozás könyvelése

Kérdés: Az 1065. kérdésre adott válaszban a tartozásátvállalás könyvelését és társasági adózását válaszolták meg a tartozást átvállaló oldaláról. Kérem, ugyanezt tegyék meg a másik fél – akitől átvállalják a tartozást – szemszögéből is!
Részlet a válaszából: […] ...vagy sem.Amennyiben az átvállalt tartozás (kötelezettség) nem eszközbeszerzéshez kapcsolódik (például hitelhez, kölcsönhöz, tagi kölcsönhöz, továbbá készletre nem vehető szolgáltatáshoz), illetve olyan eszközbeszerzéshez kapcsolódik, amely eszközt már......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. július 24.