Adóhatósági eljárás jogszerűsége

Kérdés: A kft. Németországban végzett munkát, 2016. évben milliárdos árbevételt ért el, majd a német féllel vitába keveredett, amelynek per lett a vége. 2017. évben már nem volt árbevétele a cégnek, a működési költségeket és a perrel kapcsolatos kiadásokat tulajdonosi kölcsönből fedezte. Jelentős összegű veszteség halmozódott fel, és negatív lett a saját tőke. 2017. évben elhunyt a kft. tulajdonosa. A hagyatéki eljárás elhúzódott, az örökösök 2020. évben lettek a kft. tulajdonosai, és intézkedhettek a kft.-vel kapcsolatban. A németországi per megegyezéssel zárult, de a kft. csekély összegű kompenzációt kapott, ami a felhalmozott veszteség kis részét fedezte. Az örökösök 2020. évben a kft. negatív saját tőkéjét a tulajdonosi kölcsön terhére rendezték. A németországi piaci helyzet és a Covid-19-járvány miatt ellehetetlenült a kft. helyzete. Ezért 2020. augusztus 1-jén a végelszámolással történő megszűnés mellett döntött. A NAV ellenőrzést hajtott végre a társaságnál. A NAV szerint a kft. adójogi szempontból nem jogszerűen, nem a törvényes előírásoknak megfelelően járt el a kötelezettség rendezése során, amikor a tagokkal szemben fennálló kötelezettségeit a Ptk. 3:189. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint, tőkeemeléssel rendezte. A társaság valójában a saját tőke emelésének látszatát csak azért alakította ki, hogy a valóságban megtörtént tagi kölcsön elengedéséhez kapcsolódó társaságiadó-fizetési kötelezettséget elkerülje. ASzámviteli Levelek 361. számában a 7228. számú kérdésre adott válaszukban a következőket írják: "A tagikölcsön-követelés elengedése helyett egyszerűbb megoldás a Ptk. 3.99. §-ának (1) bekezdése alapján a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásnak tekinthető tagikölcsön-követeléssel történő tőkeemelés. Ez esetben azonban a tőkeemelést a végelszámolás megindítása előtt úgy kell végrehajtani, hogy a jegyzett tőke emelése a cégjegyzékbe a cégbíróságon a végelszámolás kezdő időpontját megelőzően bejegyzésre kerüljön." Lehetséges, hogy egy jogszerű eljárást (mint amit Önök is javasolnak) a NAV nem jogszerű joggyakorlássá minősítsen? A Ptk. 3.99. §-a (1) bekezdése alapján indított jegyzett-tőke-emelést és tőketartalék-növelést, ha azt a cégbíróság bejegyezte, megtámadhatja a NAV? Látszat vagy valóság egy cégbírósági eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...3.99. §-ának (1) bekezdése szerint: "Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként követelés is szolgáltatható, ha azt az adós elismerte." Tagi kölcsön esetén a tagikölcsön-szerződés keretében nyújtott kölcsön a tagnál követelés, amely követelés jogosságát az adós, a.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 29.

Tagi kölcsön elengedése

Kérdés: Adott egy bt. negatív saját tőkével az évek során felgyülemlett veszteség miatt, illetve jelentős összegű tagi hitellel (kötelezettséggel). Több internetes szakmai portál szerint a negatív saját tőke rendezhető a tagi hitel elengedésével. Ez rendben is van, mert az elengedett tagi hitel egyéb bevétel, a társasági adó megfizetése után mint adózott eredményt rendezi a saját tőkét. A szaklapok szerint illetékmentes, mert az elengedés nem ingyenes, hiszen a tag azzal, hogy elengedi a követelését, több részesedést szerez. Ez fennáll egy bt. esetében is? Máshol azt hangsúlyozták, hogy ajándékozásiilleték-köteles. Melyik a helyes?
Részlet a válaszából: […] ...hitelt nyújt, hanem kölcsönt, amelyet a két félnek (a bt.-nek, illetve a tagnak) kölcsönszerződéssel kell alátámasztania. (Ha változik a tagi kölcsön összege, a kölcsönszerződést is módosítani kell.) A kérdésből nem derül ki, hogy milyen internetes portálokon próbál a.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 21.

Pótbefizetés elengedése

Kérdés: A kft. egyszemélyi tulajdonosa lemond a korábban, a veszteség fedezetére teljesített pótbefizetésről. Hová könyvelje a kft. a lekötött tartalékba elszámolt és nyilvántartott pótbefizetést a lemondást követően? Átvezetheti-e, át kell-e vezetnie az eredménytartalék javára?
Részlet a válaszából: […] ...választ azzal kezdjük, hogy lemondani valamiről lehet. A tulajdonos lemondhat a vagyonáról, lemondhat a követeléséről (például tagi kölcsön esetén), de nem mondhat le a pótbefizetés összegéről, mivel azt jogszerűen a követelései között nem mutathatja ki.A Ptk. 3:189....A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 10.

Betéti társaság megszüntetése

Kérdés: "A" bt.-nek 75%-ban tulajdonosa egy magánszemély, aki a "B" bt.-ben kültagként 10%-os tulajdonrésszel rendelkezik (felesége 90%-kal). "A" bt.-nek többmilliós vesztesége és tagi kölcsöne van. "A" bt. beolvadhat úgy "B" bt.-be, hogy felhasználhassa annak előző évi veszteségeit? Mi a leg­optimálisabb módja "A" bt. megszüntetésének?
Részlet a válaszából: […] ...mellett – a kérdező feladata.A kérdésből nem derül ki, hogy az "A" bt. elhatárolt (illetve elhatárolásra kerülő) vesztesége és a tagi kölcsön(ök) összege hogyan viszonyul egymáshoz (több vagy kevesebb, és a különbözet mekkora), továbbá "B" bt. saját tőkéje......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 10.

Végelszámolás tagi kölcsön esetén

Kérdés: Egy családi bt. két tagja a két testvér. A bt. jelentős kölcsönnel rendelkezik, egyrészt a tagok, másrészt a nem tulajdonos édesanya felé. A társaság szeretne végelszámolással megszűnni, a fentieken kívül más tartozása nincs. Milyen lehetőség van erre? Természetesen mindegyik hitelező lemondana követeléséről.
Részlet a válaszából: […] ...a kérdés utolsó mondata a legrosszabb megoldás. A tagok, illetve az édesanya által nyújtott tagi kölcsön elengedése a bt.-nél azt jelentené, hogy az elengedett kötelezettséget rendkívüli bevételként kell elszámolni, amely rendkívüli bevétel az adózás előtti eredmény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 25.

Veszteség rendezése tagi kölcsönnel

Kérdés: A saját tőke a jegyzett tőke alatt van már 2 éve, és azt pótoltatni kellene pótbefizetéssel, de van a cégben tagi kölcsön is. Lehet-e a tulajdonos által írt nyilatkozattal a tagi kölcsönt pótbefizetésként átkönyvelni? Még taggyűlési jegyzőkönyvre is gondolunk. A társasági szerződésnek tartalmaznia kell a lehetőséget?
Részlet a válaszából: […] ...rövid válasz az, hogy nem lehet!A tagi kölcsönt a tulajdonos elengedheti. Ez esetben atársaságnál a tagi kölcsön miatti tartozást elengedett kötelezettségként kell arendkívüli bevételek között elszámolni. Ez közvetetten – a mérleg szerintieredményen keresztül –...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 15.

Tagi kölcsön miatti követelés mint apport

Kérdés: A cég könyveiben jelentős külföldi állampolgárságú magánszemély tagtól származó tagikölcsön-állomány található. A hatályos Gt. 13. §-ának (2) bekezdése szerint nem pénzbeli hozzájárulás lehet bármilyen vagyoni értékkel rendelkező dolog, szellemi alkotáshoz fűződő vagy egyéb vagyoni értékű jog, ideértve az adós által elismert vagy jogerős bírósági határozaton alapuló követelést is. A tulajdonos által adott tagi kölcsönt – mint tulajdonosi követelést – a cég mint adós elismerte, így az apportálható. A törzstőke felemelhető nem pénzbeli hozzájárulás szolgáltatásával is. A tagi követelést mint nem pénzbeli hozzájárulást a tőkeemelésnek a cégjegyzékbe történő bejegyzését megelőzően a tulajdonosnak át kell adnia, a társaságnak pedig át kell vennie, és a tagi követelés átvételét könyvelnie kell. A tőkeemelésnek a cégjegyzékbe történt bejegyzése időpontjával kell a tőkeemelés összegét a jegyzett, de még be nem fizetett tőke számlával szemben elszámolni. Ezt követően az átvett (az önmagával szembeni) követelést átvezetni a tagi kölcsön miatti kötelezettség (önmagával szembeni kötelezettség) számlára. Kérdések: A leírt gazdasági események járnak-e és ha igen, milyen adófizetési kötelezettséggel a cég, illetve a magánszemély tag esetében? Ha a tagi kölcsön terhére történt tőkeemelést követően a cég úgy dönt, hogy a kötelező tőkeminimumig tőkekivonással vagy az eredménytartalék javára tőkeleszállítást hajt végre, hogyan alakul az adófizetési kötelezettség a cégnél és a magánszemélynél?
Részlet a válaszából: […] ...– kisebb korrekciókkal -lényegében a választ is magában foglalja az utolsó valódi kérdések kivételével.Tekintettel arra, hogy a tagi kölcsön valamilyen formában történő elengedéseelég gyakran előfordul, továbbá mert a tagi kölcsön elengedése 2008....és –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. február 7.

Tagi kölcsön megszüntetése

Kérdés: Kisvállalkozásoknál szinte mindenütt előfordul tagi kölcsön. Van-e előírás arra, hogyan kell ezt számvitelileg rendezni? Be lehet-e vonni a saját tőkébe? És ha igen, hogyan? Kell-e adózni utána?
Részlet a válaszából: […] ...tagi kölcsön, mint az elnevezése is jelzi, a tagok (a szövetkezetek, a korlátolt felelősségű társaságok, a betéti társaságok stb. tulajdonosai) által a társaság rendelkezésére bocsátott eszközök (jellemzően pénzeszközök) értéke. Kezdetben átmeneti forrást (valóban.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. március 8.