Korábbi évek beszámolójának ellenőrzése

Kérdés: Egy kft. a 2017. évi könyvelése során a megelőző, azaz 2016. évre vonatkozóan jelentősnek minősülő hibát tárt fel, a hibás könyvelések helyesbítése a 2017. évi könyvelésben szerepelt, emiatt 2017. évre háromoszlopos beszámoló készült. A hiba következtében a 2016. évre megállapított társaságiadó-alap közel 9 M Ft-tal magasabb lett. A 2016. évi 1629-es bevallás önellenőrzésének elkészítésére viszont a mai napig nem került sor. Az önellenőrzést most szeretnénk benyújtani. Ennek kapcsán felülvizsgáltuk a 2016-os év teljes könyvelését, amelyben 2015-ös évre vonatkozóan feltárt és lekönyvelt különbözeteket találtunk. A különbözetek következtében a 2015-ös év adózás előtti eredménye és a társaságiadó-alapja is kevesebb lett. A 2016-ban lekönyvelt előző évi differenciák teljes egészében a 2016-os év társaságiadó-bevallásában és beszámolójában jelentek meg, a 2016-os év eredményét érintették, 2015. évre önellenőrzés nem készült. A 2016-os beszámoló kétoszlopos. Ennek helyességét most, a 2016-ra beadandó önrevízió kapcsán ellenőriztük, és megállapítottuk, hogy a 2016-os évben feltárt, 2015-re vonatkozó hibák jelentősnek minősülnek, ugyanis a hibák és hibahatások a 2015. évi beszámoló mérlegfőösszegének 2%-át meghaladják (még az átfordítás utáni mérlegfőösszeg 2%-át is túllépik). Tehát arra a következtetésre jutottunk, hogy 2016. évre 3 oszlopos beszámolót kellett volna készíteni, a 2015-ös év társaságiadó-bevallását pedig az adóalap csökkenése ellenére muszáj lett volna önrevíziózni. Véleményünk szerint akkor járnánk el szabályosan, ha:
1. a 2016-os évből a 2016-ra lekönyvelt 2015-ös hibákat kiszednénk;
2. a 2015. év taobevallását önrevízióznánk;
3. a 2016. évre utólag 3 oszlopos mérleget készítenénk;
4. az 1. pontban kijött eredményhez a 2017-ben lekönyvelt, 2016. évre feltárt hibákat hozzákalkulálnánk;
5. végül ezután készítenénk el a 2016-os évre vonatkozó önrevíziót.
(A társaság minden évben nyereségesen működött, ezért a 2015-ös, 2016-os évekre vonatkozó taokülönbözet együttesen azt az összeget teszi ki, amit a 2016. évre a megelőző évi hibák felülvizsgálata előtt levezettünk.) A beszámolókat minden évben könyvvizsgáló ellenőrizte, és hitelesítő záradékot adott. Kérem, szíveskedjenek konkrét javaslatot tenni, hogy Önök szerint mi lenne a helyes eljárás a korábbi évek közzétett beszámolóinak javítására, hogyan érinti ez a könyvvizsgálatot? Milyen következménnyel járhat, ha – ahogyan eredetileg terveztük – a 2016-ban lekönyvelt 2015. évi hibákat nem emeljük ki 2016-ból, és az eredetileg beküldött 2016. évi társaságiadó-bevallást önellenőrizzük? Végül a jelentős hiba számítási módjával kapcsolatban szeretném, ha elmondanák a véleményüket: jól gondoljuk-e, hogy az adott évre feltárt hibákat eredménysoronként kell nézni, az egyes hibák által okozott társaságiadó-különbözeteket külön-külön kiszámolni, és az így kijött tételesen számított taokülönbözetek abszolút értékeit kell a jelentős/nem jelentős minősítésnél figyelembe venni, valamint maguknak a hibáknak az abszolút értékeit eredménysoronként összeadni? A hibák eszköz-forrást érintő tételei helyett pedig a fentiek szerint eredménykimutatás soronként levezetett mérleg szerinti eredmények (soronkénti) abszolút értékeit összeadva kell figyelembe venni a hiba saját tőkét érintő hatását?
Részlet a válaszából: […] A számviteli törvény szerinti beszámoló elektronikus úton történő letétbe helyezéséről és közzétételéről a 11/2009. (IV. 28.) IRM-MeHVM-PM együttes rendelet (IRM R.) szerint a már közzétett beszámoló a cég­információs szolgálat honlapjáról csak a következő esetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 27.

Ingatlan ingyenes használatba adása

Kérdés: Az "A" és "B" társaság kapcsolt vállalkozások. Az "A" társaság a tulajdonában álló üzemi célú ingatlant műhely és bolt céljára ingyenes használatba adja "B" társaságnak. A használati jog ingyenes átadásához milyen bizonylatot kell kiállítani? Az ingyenes átadás áfaköteles? A térítés nélküli használati jog átengedését hogyan kell elszámolni? A társasági adó alapját kell korrigálni?
Részlet a válaszából: […] ...elhatárolást az Szt. 45. § (2) bekezdése szerint a használati jog költségkénti, ráfordításkénti elszámolásakor (jellemzően a terv szerinti értékcsökkenés elszámolásakor) kell arányosan megszüntetni: T 4832 – K 9647, a költségkénti elszámolás: T 571 – K...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 7.

Ingyenesen kapott eszközök elszámolása

Kérdés: A gazdasági társaság egy másik – vele szerződéses jogviszonyban lévő – gazdasági társaságnak ingyenesen átadott 100 E Ft feletti egyedi értékű tárgyi eszközöket, amivel a közöttük meglévő szolgáltatásnyújtást kívánja segíteni. Az ingyenesen kapott eszközöket a számvitelben hogyan kell elszámolni az átvevőnél?
Részlet a válaszából: […] ...majd szabályszerű üzembe helyezés után kell a megfelelő tárgyi eszközök közé átvezetni, az üzembe helyezés időpontjától terv szerinti értékcsökkenési leírást elszámolni!)A térítés nélkül (ingyenesen) átvett tárgyi eszközök halasztott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 28.

Készfizető kezes és beszámítás

Kérdés: "A" kft. 18 M Ft hitelt vett fel a banktól, amelynek készfizető kezese "B" kft. "A" kft. a hitelt – pénzügyi nehézségei miatt – nem tudta fizetni, ezért a "B" kft.-nek kell azt a bank által megadott ütemterv szerint 2014-ben visszafizetnie. "A" kft.-nek 10 M Ft követelése van "B" kft.-vel szemben, amit a készfizető kezesség következtében kifizetett tőke és kamatteher megfizetése kapcsán meg akarnak szüntetni, illetve "B" kft. "A" kft. pénzügyi megerősödése esetén vissza kívánja fizettetni. Hogyan kell a gazdasági eseményeket könyvelni az "A", illetve "B" kft.-nél? Milyen adó- és/vagy illetékvonzatai lehetnek a két társaságnál?
Részlet a válaszából: […] A "B" kft.-nek a kezességvállalás miatt fizetett törlesztőrészleteket és a megfizetett kamatot az "A" kft.-vel szembeni követelésként kell kimutatnia, könyvelnie (T 3659 – K 384). Az "A" kft. a "B" kft. által törlesztett hitel összegével (a kamattal nem!) csökkenti a bankkal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. augusztus 14.

Megszűnt kata-adóalany teendői

Kérdés: Mi a teendője annak a kata-adóalanynak, akinek a NAV határozattal szüntette meg a kata-adóalanyiságát visszamenőleg (októberben március 31-ével)? Milyen adóbevallásokat kell pótolni milyen határidővel?
Részlet a válaszából: […] ...alá visszakerülő társaság első üzleti évi beszámolójának kiegészítő mellékletében utalni kell arra, hogy az Szt. hatálya alá visszatérve először készít beszámolót (az adott esetben 2013. április 1. és december 31. közötti üzleti évről). Így ezen üzleti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 12.

Véglegesen átadott pénzeszközök

Kérdés: Kérem, szíveskedjenek összefoglalni, hogy 2012. évben a véglegesen átadott pénzeszközök számviteli elszámolásánál és társasági adózásánál mi a helyes eljárás! Ha lehet, példán keresztül bemutatva.
Részlet a válaszából: […] ...támogatást kapott végleges pénzeszközátadás formájában, és az aktivált tárgyi eszközöknek az üzembe helyezés évében elszámolt terv szerinti értékcsökkenési leírása 6 millió forint, akkor 1,2 millió forinttal kell az elhatárolt halasztott bevételt csökkenteni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 4.

Bérelt ingatlan felújításának adói

Kérdés: Cégünk bérleményben működik. Az ingatlant az elmúlt 10 évben felújítottuk, átalakítottuk. A ráfordítások áfáját levonásba helyeztük, a bérelt ingatlanon végzett felújítást évente értékcsökkentjük. Ha el kellene mennünk erről a telephelyről, és a bérelt ingatlanon végzett felújítás könyv szerinti értékét terven felüli értékcsökkenésként leírnánk (mert nem térítene a bérbeadó a ráfordított összegből semmit), keletkezne-e áfafizetési kötelezettségünk?
Részlet a válaszából: […] ...ki kell vezetni. Az állományból történő kivezetés általánosszabályait (a készletre vételi értékkel csökkentett nettó értéket terven felüliértékcsökkenésként kell elszámolni) a bérbe vett ingatlanon végzett beruházásokkivezetésénél sajátosan kell alkalmazni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 17.

Ingatlan ingyenes használatba adása

Kérdés: "A" és "B" cég kapcsolt vállalkozások. "A" cég a tulajdonában álló üzemi célú ingatlant műhely és bolt céljára ingyenesen használatba adja "B" cégnek. A Számviteli Levelek 149. számában a 3053. számú kérdésre adott válasz szerint "B" cég az ingatlan használati jogának értékét a rendkívüli bevételekkel szemben aktiválja, majd a rendkívüli bevételt időbelileg elhatárolja, az elhatárolást a használati jog után elszámolt terv szerinti értékcsökkenési leírással azonos mértékben szünteti meg. A használati jog ingyenes átadása szolgáltatásnyújtásnak minősül, így áfaköteles. Az áfát átháríthatja-e "A" cég a "B" cégre? Ha igen, "B" cég levonásba helyezheti-e azt? Milyen bizonylatot kell ehhez kiállítani? A térítés nélküli használati jog átengedését hogyan kell elszámolni? Milyen korrekciók kapcsolódnak ehhez a társasági adóban? És a kapcsolt vállalkozásoknál?
Részlet a válaszából: […]  A válasz előtt utalni kell arra, hogy a kérdésbenhivatkozott válaszban más is szerepel, nem csak a kérdésben szereplő rész.Ezért a válaszhoz mindenképpen elő­ször azt kell tisztázni, mit jelent az üzemicélú ingatlan ingyenes használatba adása "B" cégnek?Az "A" cég...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 8.

Kis- és középvállalkozások adóalap-kedvezménye II.

Kérdés: A cég a kkv-tv. szerint kisvállalkozásnak minősül. Az elkészült szoftver értékével a Tao-tv. 7. §-a (1) bekezdésének zs) pontja szerint az adóalap csökkenthető-e a 2009. évi társasági adó bevallásakor, figyelemmel a következőkre: 1. A szoftver készítőjétől, eladójától kell kérni egy nyilatkozatot, hogy a szoftver tulajdonjogát vagy csak a használati jogát értékesítették? Ez a számlából nem derül ki. 2. A szoftver "üzembe helyezése" (használatbavétele) 2010. január 1-jén lesz. A bekerülés értékével a beszerzés évében, 2009-ben, vagy csak 2010-ben csökkenthető az adóalap, ha a szoftver tulajdonjogának a megvásárlása megtörtént? 3. Amennyiben a szoftver tulajdonjogának a megvásárlása megtörtént, akkor a teljes bekerülési értékre (50% pályázattal elnyert támogatás) érvényesíthető-e a beruházási adóalap-kedvezmény, vagy csak a kisvállalkozás által finanszírozott 50%-ra?
Részlet a válaszából: […] ...egyes régiókban nyújtható támogatási mérték a következő:– Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld ésDél-Dunántúl tervezési-statisztikai régiókban 50 százalék,– Közép-Dunántúl tervezési-statisztikai régióban 40százalék, –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 7.

Licencdíj elszámolása és társasági adója

Kérdés: Gyártási eljárásért – amelyet a használatbaadó 5 éves szerződés alapján továbbfejleszt, aktualizál az éves licencdíj ellenében – a társaság licencdíjat fizet 1998-tól. A társaság az 1998-ban fizetett licencdíjat szellemi termékként vette állományba, és 3 éves használati időt tervezve számolja el az értékcsökkenést. 1999-től az éves licencdíjat költségként számolja el. Helyes-e az eljárás, illetve jogdíjnak minősül-e a licencdíj, és meg kell-e utána állapítani a társasági adót, ha a használatbaadó külföldi illetőségű?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben leírtak nem indokolják, hogy a használatbaadónak évenként fizetendő licencdíjból az 1998. évben fizetett összeget eltérő módon számolják el, mint a következő 4 év licencdíját. Így nem lehet egyetérteni a társasággal, amikor az 1998. évi licencdíjat szellemi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. július 12.